A svájciak adtak fejenként legtöbbet a világon Haiti megsegítésére

2010. március 17., szerda

altNemzetközi összehasonlítás készült arról, melyik ország mennyit adományozott eddig Haiti megsegítésére. A Zewo Alapítvány március 15-én kiadott jelentése szerint Svájcból 80 millió frank érkezett Haitira.

A ZEWO Alapítvány (Közhasznú, adományokat gyűjtő szervezetek igazolóhelye) vizsgálata arra irányult, hogy a magán-, illetve egyéni adományok milyen mértéket értek el az elmúlt két hónap alatt Svájcban a haiti károsultak megsegítésére. A felmérés szerint a magánadományok elérték a 80 millió frankot (kb. 1,2 milliárd forint). Ez Svájc 7,7 millió lakosságára vetítve azt jelenti, hogy fejenként mintegy 7 frankot adott mindenki. Ezzel az összeggel két valamikori klasszikusan református ország az éllovas: Svájc áll a világranglista élén, utána  Hollandia következik 4 euróval, majd Kanada 3,3 euróval lakosonként. Ebben a számításban és sorrendben csak és kizárólag magánadományok szerepelnek, tehát a cégek és az állami segélyek nem. Az adományok szervezéséből különféle egyházi és nem egyházi segélyszervek is kivették részüket, így a Svájci Vöröskereszt, a Caritas, a HEKS (Protestáns Egyházak Segélyszervezete), a Médecins Sans Frontieres, a Terre des hommes gyermek segélyszervezet és mások. (ref.ch – 2010-03-17 – dr. békefy – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.