Szeretetdoboz 2018-ban is

2018. november 12., hétfő

Nehéz körülmények között élő, nélkülöző családok, betegek, gyermekek és idősek számára gyűjt tartós élelmiszert, tisztítószert az egyszerű, tetszetős, környezetbarát doboz segítségével a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ).

„Mindennapi szolgálatunk során több száz családdal találkozunk, akik segítségért fordulnak hozzánk. Egy doboznyi szeretet reményt jelenthet a túléléshez és örömöt a nélkülözések közepette" – olvasható az MRSZ felhívásában, melyben csatlakozásra buzdítanak adománygyűjtő akciójukhoz. 

Az összefogásra nagy szükség van, hiszen az egész Kárpát-medencében évente több ezer rászoruló részére juttatnak el támogatóik segítségével élelmiszert, ruhaneműt és más alapvető tárgyi eszközöket. Mint azt írják: küldetésüket csak közös felelősségvállalással tudják teljesíteni.

Arra hívják a gyülekezeteket és a családokat, hogy töltsenek meg egy – vagy akár több – dobozt, majd juttassák el a Szeretetszolgálathoz. Mit tegyenek a Szeretetdobozba? Elsősorban tartós élelmiszert: cukrot, olajat, konzervet, lisztet, kakaót, teát, fűszereket, édességet. Örömmel fogadnak továbbá tisztálkodási- és tisztítószereket: mosószert, öblítőt, fogkrémet, gyermek és felnőtt pelenkát, sampont, tusfürdőt. 

Emellett „a dobozban benne van az Ön szeretete, hiszen adományával egy családot segít, ahol kisgyermekek, idősek vagy betegek vannak. Hálásan továbbítjuk az Ön segítségét azok felé, akik már lemondtak minden segítségről" – írják.

A Szeretetdoboz környezetbarát anyagokból készült, többször felhasználható, mivel ragasztószalag nélkül is záródik, így környezetünket is óvjuk, miközben segítünk. Miután az adományok célba értek, a dobozt más újra meg tudja tölteni.

Az adományokat egész évben fogadják a Szeretetszolgálat irodáiban és időszakos gyűjtőpontjain, kiemelten is a karácsonyi ünnepek előtt: december 15-ig. További információk a 06/1 273 0449-es telefonszámon.

MRSZ

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.