Szívünkbe áradó szeretet

2010. május 21., péntek

altPünkösdnek az egész egyházi évre, és egész emberi életünkre nézve következménye van, hiszen „a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által” (Róm 5,5). Az Istenbe vetett hit, a rá tekintő reménység nem szégyenít meg – oly sokszor tapasztalhatjuk ezt életünk folyamán!

A hit értékes kincse és mérője a reménység, amelynek forrása az Istenbe vetett szívbéli bizalom, nem szégyenít meg. Az Újszövetség eredeti nyelvében, a görög szövegben a „megszégyenít” szó, a „kataiszkhünó” olyan jelentésárnyalattal is bír, mely azt jelenti, hogy „cserben hagy”, „szégyenben hagy”. Egyedül az Isten az, aki soha nem hagyja cserben a benne bízó embert.

Ez az a felismerés, melyet Ady Endre is kimond élettapasztalatai nyomán: „Mikor elhagytak, mikor a lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten”. Az apostolokra kiáradó Szentlélek hangos zúgással jelent meg, de az ember életében csöndesen és váratlanul is megjelenhet. Isten jelenlétének közvetlen közelsége mindennapjainkban: ez a pünkösdi üzenet. Pünkösd Isten jelenlétének megtapasztalása, hallhatóvá és láthatóvá válása a mi életünkben is.

Az emberekbe vetett remény és hit elvész, zátonyra fut, eltorzul, de az Istenben gyökerező hit és reménység nem szégyenít meg, mert nem hagy cserben. Ez a reménység pedig azért nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.

Ez a pünkösdi üzenet lényege, mely azért szól, azért hangzik ma is, hogy mindannyian merjük ezt a reménységet munkálkodni hagyni életünkben! A reményvesztésből, a hitetlenségből és csüggedésből jussunk el annak felfedezéséig, hogy gyakran rideg, közönyös és lelketlen világunkban nem kell Lélek nélkül élnünk! Hagyjuk, hogy Isten építsen minket, hogy ő gyógyítsa sebeinket! Hagyjuk, hogy Lelkének erejével serkentsen, ébresszen, mert örök életre vezet! Isten szeretete megmentő szeretet: életünk minden krízise és baja, de egyházunk minden küzdelme is azért van, mert Isten így is érlelni akarja azt a tapasztalást, mely eszméléssé, boldog bizonysággá válik, hogy csak ő nem hagy cserben, ő nem szégyenít meg minket!

Emberi szövetségek – megannyi érdek nyomán – létrejöhetnek és szakadhatnak, áradhat a világ közönye vagy gúnya, de az Isten szemében az ember sohasem közöny vagy nevetség tárgya, hanem üdvözítő akaratának tárgya és szerelmének alanya! Az Istenbe vetett, Jézusra tekintő reménység nem szégyenít meg, erre emlékeztet a szívünkbe áradt isteni szeretet a nekünk adott Szentlélek által. Ez a hit, amely a remélt dolgok kézzelfogható valósága, Istenbe vetett bizalomként (Zsid 11,1) képessé tesz minket arra, hogy észleljük: Istennel tovább tudunk menni életünk útján, mert meginoghatatlan támaszként van velünk. Így kerülünk a Krisztusi emberszeretet útjára, a test önmagába zártsága, ösztönös önzése helyett a Lélek útjára. Így lehet minden terheket és nyomorúságokat hordozó élet terheket vállaló és hordozó életté – a szívünkbe áradt isteni szeretet átalakítja életünket, formálja gondolatainkat, cselekedeteinket!

A Szentírás bizonysága szerint a Szentlélek által szívünkbe áradt az Isten szeretete: a kiáradás visszafordíthatatlan folyamat, nem lehet érvénytelenné tenni. Ahol az Isten szeretetét érezzük, ahol Jézus jelen van, ott bizonyosak lehetünk Lelkének jelenlétéről is. Ahol vigasztalást, bátorságot, emberséget és jóságot tapasztalhatunk, adjunk hálát, mert Isten Lelkének munkáját szemlélhetjük. De ott, ahol növekszik a félelem, a felebarát kiközösítése, a bizalmatlanság, az egymás el nem fogadása, ahol ember embernek farkasává válik, és Tóth Árpád költő szavaival „Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem! Ó, jaj, az út lélektől lélekig”, ott a Szentlélek hiánya mutatkozik. Ilyen helyeken is, ahelyett hogy a „jeges űr” és magányosság csüggedt reménytelenségébe süppednénk, még mielőtt megfagynánk a szeretetlenség légkörében, kérjük Istent, hogy Lelke által árassza szeretetét szívünkbe. Ez a szeretet nem engedi megkeményedni szívünket, ez őrzi annak épségét, Istenre való nyitottságát és az egymás felé fordulás és együttérzés készségét. Ebben a szeretetben érthetjük meg, hogy a Lélek útmutatását követő emberi élet Krisztusban lakozva a kárhozattól megszabadított élet. Az önbálványozás és az önmegvetés szélsőséges bilincsei lehullanak az emberről.

Sokan vannak, akik önmagukat emelik istenné, s lesznek bálvánnyá. De sokan vannak olyanok is, akik önmagukat megvetve, önpusztító módon élnek, és nem veszik észre, hogy Isten jobb sorsra rendelte őket. Az önpusztítás, az aggodalmaskodás elsodorja az embert Istentől, így kárt szenved az élete, az örök élete is: kárhozati állapotba kerül. A kárhozat Isten nélküli állapot. Mi azonban lássuk a Lélek vezetése alatt, hogy Jézusban az Isten velünk van, és ezért érvényes a keresztyén gyülekezetre: „Nincs azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, akik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint” (Róm 8,1) – tehát Isten Lelkének engedelmeskedve.

A vigasztalásnak, bátorításnak Lelke vezessen és őrizzen minket, reánk áradva ezen a pünkösdön is, közösségbe vonva a feltámadott Krisztussal és egymással. Hordozzuk pünkösd örömhírét szívünkben az esztendő minden napján!

Kun András Nándor

Kép:  Fecske Orsolya- Pünkösd

Istent keresem

1Thessz 2,1–12

„...a mi Istenünktől bátorságot kaptunk arra, hogy nyíltan hirdessük nektek Isten evangéliumát...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →