Szombat van, örülni kellene

2013. március 30., szombat

Nem tudtam, hogy az élettelen test hiánya mérhetetlenül súlyosabb magánál a testnél – Visky András nagyszombati írása. A kolozsvári író, dramaturg, egyetemi tanár a nagyhét minden napján jelentkezik egy-egy írással, így kísérjük végig Jézus történetét húsvéthétfőig.

Illés nem jött el, hogy leemelje a szenvedő Jézust a keresztről, pedig, felteszem, ott lehetett a közelben valahol. Mindenesetre nem adott jelt, föl sem fedte magát, hogy aztán valami igényeinket kielégítő kinyilatkoztatás-show formájában ítéletet mondjon... – kik felett is voltaképpen?! A koholt bizonyítékok alapján született halálos ítéletek is jogerősek, az elítélteket kivégzik, minden megy tovább a maga útján, a történelmet a győztesek írják, látszik is rajta, jaj a győzteseknek.

Ismerem ezt a „Lássuk, eljön-e Illés?"-érzést, ezt a kétségbeesett, reménnyel átszőtt gyanakvást, hogy vajon történik-e valami a halál tényén túl, vagy majd a halál triumfál tárgyilagosan és visszafogott következetességgel. Ami aztán majd minden tanítást a boldogmondásoktól a tüneményes búcsúbeszédekig, a példabeszédektől az imákig, valamennyi válogatott szót a könyvtár polcára helyez a többi mellé, valamilyen állat bőrébe kötve.

Amikor az én mesterem meghalt, boldogan, betelve élettel, sokáig, a harmadnapon bekövetkezett temetéséig abban a hitben éltem, hogy valami történni fog. Nem hogy a szemünk előtt feltámad, dehogy, valami más, mindegy mi, de hogy az Ég nyilvánosan is kifejezi majd örömét, hogy közéjük érkezett egy tiszta férfiú és a sok ismerőst köszöntve enni kér, ők meg persze halat adnak neki, finom borral kínálják, mert hát az agónia, ami alatt visszaszületett önnön gyermekségébe, bizony elgyötrő volt, – csupa sebhely a test alakú lélek, mire hazatér.  Nem történt sokáig semmi.

Végső kétségbeesésemben, talán mert időt akartam nyerni és még egy esélyt adni a Nagy Késlekedőnek, aki tanúk előtt megígérte, hogy hamarosan visszatér, arra kértem a testvéreimet, vigyük ki mi a koporsót a sírhoz. Élettelen teste súlyát, ami már nem is az övé, mert hol van ő már, a testet, amibe nem fog visszaöltözni sohasem, azt a rám eső részt alig bírtam fölemelni és megindulni vele.

Nem tudtam, hogy az élettelen test többszörösen súlyosabb az élőnél.

Alighogy kiértünk a temetői ösvényre, egyre többen jöttek, hogy adjuk át a rudakat, idősek és fiatalok, fiúk és lányok, tanítványai mind. Rajzani kezdett, mintegy magától, egy búcsú-performansz, amihez foghatót sohasem láttam, kézről kézre járt a dísztelen doboz. Amikor elvették tőlem, olyan erővel szakadt rám az üresség, hogy lehetetlennek tetszett megállni a lábamon.

Nem tudtam, hogy az élettelen test hiánya mérhetetlenül súlyosabb magánál a testnél.

A halott test felfoghatatlan terhe, majd a nyomában hirtelen beáradó, semmihez sem hasonlító üresség jelenti nekem a halált. Ez történt velem akkor: a betölthetetlen hiány megtapasztalása, amit sem a fölidézett történetek, sem a bölcsességtől ragyogó szavak nem tudnak betölteni, mert az izmaim, a csontjaim, a zsigereim emlékeznek rá, a végnek végéig mostmár.

Megszabadítani az élettelen Krisztus-testet a kereszttől, leemelni a fáról, majd azonnal érezni mindazok életének a súlyát, akik átadták magukat neki, akik egyetlen szavára mindent odahagytak, hogy föltegyék egész valójukat egy – lássuk be – valamennyi mozzanatában, a legapróbb részletekig szép, finom, mélységesen mély és melegen emberi, olykor meg angyali fényektől ragyogó projektumra. Egyszerre csak cipelni kell ezt a hirtelen tágyiasult, hűvös kudarcot árasztó véget és végességet, és akkor sem szabadulni tőle, amikor a sírba helyeződött.

Szombat van, örülni kellene, gyertyát gyújtani és áldást mondani, de most nem lehet. Isten úgy döntött, hogy bizonytalan ideig megszűnik önmagától, úgy döntött, visszavonja magát és rátestálja saját, világnyi hiányát az emberre.

Az Isten-hiány személyre szabott megtapasztalása nélkül a feltámadás tetszetős anekdóta, amin már előre nevetünk, az untig ismert történetet sem szükséges elismételni.

Visky András

Szelíden, szamárcsikón ülve. "A békesség városában nincs békesség, a rend, ha nem a Léleké, csak ritkán szavatolja" – Visky András első írása, virágvasárnapon.

 

Nem mondom meg. Félelem fog el, ha Isten csöndbe burkolózik, de nem azért, mert hallgat, hanem mert elhatározza, hogy néma marad, és ez egészen más – Visky András második írása a virágvasárnaptól húsvétig vezető úton.

 

Tavaszi munkák a szőlőben. Illúziótlan, tömör, fokozhatatlan drámaiságú írásmű, az evangéliumi elbeszélés legmagasabb pontjai közül való, a borzalmak borzalma – a szőlőművesek példázatáról.

 

Nem a holtaké. A puszta ismeret, az Írásé is: nos az még önmagában tévelygés. Jézus különbséget tesz az Írással és (az) Istennel fenntartott kapcsolat között – szerdán Isten hatalmáról.

 

Azon az éjszakán. A tizenegyek bizony elérhetetlen magasságban vannak, szépséges fény ragyogja körül őket, Júdást viszont mindenestől fogva érzékelem – nagycsütörtökön.

 

Halott Krisztus. Krisztus vajúdása az ember feltámadását szüli meg, az ember vajúdása a halott Krisztust – nagypénteki gondolatok.

 

Egyetlen idegen. Azután a Megbocsátás szólított vissza, halandó Isten, a halhatatlanba – húsvétvasárnap.

Istent keresem

1Thessz 5,1–11

„...legyünk éberek és józanok!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →