Tavaszi munkák a szőlőben

2013. március 26., kedd

Illúziótlan, tömör, fokozhatatlan drámaiságú írásmű, az evangéliumi elbeszélés legmagasabb pontjai közül való, a borzalmak borzalma – Visky András a szőlőművesek példázatáról. A kolozsvári író, dramaturg, egyetemi tanár a nagyhét minden napján jelentkezik egy-egy írással, így kísérjük végig Jézus történetét húsvét hétfőig.

Nincs rettenetesebb szöveg az evangéliumokban a gonosz szőlőművesek példázatánál. Jézus hangján halljuk, és ettől még iszonytatóbb. Ő az a szeretett fiú és örökös, akit a szőlőskertet bérlő vállalkozók, a nulla-megoldás eltökélt hívei megfontoltan, szenvtelenül és szakszerűen megölnek, majd visszatérnek a rövid időre odahagyott munkájukhoz és ugyanazzal a profizmussal folytatják a tavasszal kötelező metszést, különös figyelmet fordítva az éves vesszők legfelső rügyeire, amit a szakirodalom csúcsdominanciának hív.

Csúcsdominancia: nem is lehetne jobb szó erre a minden részletében ismerős, mindegyre ismétlődő férfitörténetre, amit mindközönségesen és olykor kifejezetten büszkén történelemnek nevezünk.

Illúziótlan, tömör, fokozhatatlan drámaiságú írásmű, az evangéliumi elbeszélés legmagasabb pontjai közül való, a borzalmak borzalma. Történelem dióhéjban. És Jézus mondja el – erről egyetlen pillanatra sem szabad megfeledkeznünk: nem olvasni, hallani kell, újra meg újra.

A gyilkosainak mondja, kinek másnak, azoknak, akik ott vannak körülötte és közben azon gondolkoznak, hogyan is lehetne őt észrevétlenül eltenni láb alól, végképp elnémítani, megsemmisíteni, kiiktatni a történetből, – ha már domesztikálni lehetetlen. A gyilkosok pedig tökéletesen értik, ki kicsoda a példázatban, be is teljesítik csakhamar az értelmét.

Tudni az Írást, tudni és érteni, nos ez még nem óv meg attól, hogy gyilkoljak, legfeljebb szakszerűbben teszem, kifinomultabb eszközökkel, letisztult érvrendszerrel támogatva meg a sötét tettet. Amikor elsőre értem a szent szöveget, amikor tehát rögzített és hatalmilag kontrollált jelentéseket feleltetek meg az élő szónak, akkor a gyilkosok oldalán állok, és istentiszteletnek tekintem a velem szemben álló másik eltörlését. Amikor meg a Lélek takarja ki előttem az Írást, akkor is a gyilkosok oldalán állok, de mint bevallottan gyilkos, aki az Áldozat bocsánatára szorul, és nem nyugszik, amíg meg nem tisztul az ártatlan vértől. Gyilkos és gyilkos között mérhetetlenül nagy a különbség.

Egy ősrégi történet szerint Isten eredetileg nem tíz, hanem kilenc parancsolatot nyújtott át Mózesnek, az első kőtáblára ötöt, a másodikra meg négyet írva föl. Amikor ráesett a tekintete a frissen kivésett, gyönyörű betűkre, amelyek mintegy az égbe kapaszkodva csüngtek alá és alig hallhatóan muzsikáltak a Sinai hegyen átfutó könnyű széltől, örömmel gondolt egyetlen fiára, a Messiásra, aki a betűket megelevenítve emberként jön majd el az emberek közé és beteljesíti a szövetséget, amely az embert Istennel, Istent meg meg az emberrel itatja át, visszavonhatatlanul. A „Ne ölj!" parancsolat hiányzott a kőtáblákról, azazhogy nem hiányzott az, hiszen mind a kilenc magába foglalta a gyilkosság tilalmát, miért is kellene külön törvényt alkotni...?! De a szeretve szeretett fiát látva maga előtt, a még Mózesnél is szelídebb Messiást, és hogy biztosan megóvja az embert az istengyilkosságtól, a második tábla legtetejére odavéste a „Ne ölj!"-t, kivonva az élet feltétlen tiszteletét a bizonytalan értelmezés köréből.

Nem ölik meg, hogyan is tehetnék, mondta a kőtáblákra pillantva ismét, majd átadta őket Mózesnek.  Ám amikor a saját fia hangján végighallgatta ő is a gonosz szőlőmunkások példázatát, belehasított a felismerés, hogy bizony megölik az Emberfiát, mindhiába óvta őt a legegyszerűbb törvény szavával.

Egyetlen lehetősége maradt, hogy a magára maradt embert megóvja önmagától: a feltámadás. Nehezen szánta rá magát, mert hát ki hinné el ezt a tetszetős, de mindenestől fogva hiteltelen fordulatot...?! És akkor megint a fiára gondolt, az egyetlenre. Nekigyürkőzött hát, és elhengerítette a követ.

Visky András

Szelíden, szamárcsikón ülve. "A békesség városában nincs békesség, a rend, ha nem a Léleké, csak ritkán szavatolja" – Visky András első írása, virágvasárnapon.

 

Nem mondom meg. Félelem fog el, ha Isten csöndbe burkolózik, de nem azért, mert hallgat, hanem mert elhatározza, hogy néma marad, és ez egészen más – Visky András második írása a virágvasárnaptól húsvétig vezető úton.

 

Nem a holtaké. A puszta ismeret, az Írásé is: nos az még önmagában tévelygés. Jézus különbséget tesz az Írással és (az) Istennel fenntartott kapcsolat között – szerda.

 

Azon az éjszakán. A tizenegyek bizony elérhetetlen magasságban vannak, szépséges fény ragyogja körül őket, Júdást viszont mindenestől fogva érzékelem. Nagycsütörtök.

 

Halott Krisztus. Krisztus vajúdása az ember feltámadását szüli meg, az ember vajúdása a halott Krisztust – nagypénteken.

 

Szombat van, örülni kellene. Nem tudtam, hogy az élettelen test hiánya mérhetetlenül súlyosabb magánál a testnél – nagyszombat.

 

Egyetlen idegen. Azután a Megbocsátás szólított vissza, halandó Isten, a halhatatlanba – húsvétvasárnap.

Istent keresem

1Thessz 5,12–28

„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →