Tebenned bíztunk – négyszázszor

2010. április 23., péntek

altA Kossuth Rádión szerdánként hallható műsor, a Református Félóra honlapján mostantól elérhető az adás írásos változata, egészen 2002-ig visszamenőleg.

alt„Sokszor keresnek meg minket a hallgatók, hogy legépelve szeretnék olvasni a műsort” – mondta a Tebenned bíztunk – Református Félóra című rádióadás szerkesztője annak kapcsán, hogy honlapjukra feltöltötték az elmúlt nyolc év valamennyi adásának írásos változatát.

Mostantól négyszáz műsor leirata olvasható el, egészen 2002-ig visszamenőleg a szerdánként a Kossuth Rádión hallható félórás adás honlapján, a tebennedbiztunk.hu-n.

Nyolc éve határozták el, hogy a hallgatókkal való kapcsolattartás jegyében hírlevelet indítanak, Reformátusok levele néven. Ebben a kezdetektől szerepelt az aktuális adás leirata, de Fekete Ágnes a hallgatóktól érkezett leveleket is beleszerkesztette ebbe. A hírlevél idővel az interneten is elérhető volt, a reformatusoklevele.reformatus.hu oldalon.

A hírlevél jelentősége mára csökkent, megváltoztak az idők, jegyezte meg Fekete Ágnes.

A Tebenned bíztunk adása aztán körülbelül egy éve elindította saját honlapját, a tebennedbiztunk.hu-t. Az archívum azonban egy ideig nem volt elérhető, mostanra azonban kiteljesedett. Az első, gépelve is hozzáférhető adás a 2002. február 10-i, így összesen körülbelül négyszáz műsor érhető el.

Rádióadás esetében felmerül, meg lehet-e hallgatni a korábbiakat, a válasz azonban sajnos nem. Fekete Ágnes hozzátette, jelenleg nincsenek meg ehhez a keretek, lehetőségek. Néhány korábbi adás a Parókia portálon (parokia.hu).

Csepregi Botond

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.