Teológushallgatók jártak a Zsinati Hivatalban

2020. február 04., kedd

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának (KRE HTK) teológushallgatói február 3-án, hétfőn egyházunk Zsinati Hivatalában töltötték félévkezdő csendesnapjukat, ahol a lelki alkalmakon túl megismerkedtek a hivatal dolgozóinak mindennapos feladataival is.

A Zsinati Hivatalban összetett és sokrétű munka zajlik a hétköznapokban, és olykor a hétvégéken is. Ebbe nyerhettek bepillantást február első hétfőjén a KRE HTK hallgatói, akik Bogárdi Szabó István püspök áhítata után látogatást tehettek a Missziói, az Ifjúsági és a Külügyi Irodákban, a Jogi Osztályon és Kommunikációs Szolgálaton.

Emellett a résztvevő fiatalok beleláthattak a Bárka tábor szervezésébe, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány feladataiba, valamint a református oktatási stratégiát megvalósító folyamatokba: a Református Tananyagfejlesztő Csoport és az Oktatási Iroda munkájába, valamint arra is választ kaptak, miért kiemelt fontosságú az országos óvodaprogram.

A teológushallgatók Huszár Pál főgondnoktól az egyház szolgálatáról, Gér András zsinati tanácsostól pedig az egyházi jövőképről hallhattak.

reformatus.hu, fotó: Bazánth Ivola

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.