Tesz-Vesz Tavasz: 900-an az önkéntes hétvégén

2010. március 24., szerda

altAz idén negyedik alkalommal megrendezett Tesz-Vesz Tavasz akcióban majdnem kétszer annyian vettek részt, mint a tavalyi évben: 25 település 57 csoportjában kilencszáz katolikus fiatal tevékenykedett a március 19–21-i hétvégén. A kezdeményezés lényege, hogy érzékennyé tegye a fiatalokat a környezetükben meglevő problémák, feladatok felfedezésére, és mozgósítsa őket azok felvállalására, megoldására.

Volt csoport, amelynek tagjai idősek otthonában ültettek virágot, voltak, akik kertet vagy plébániaépületet takarítottak. Egy közösség papok sírjait gondozta, egy másik városa kálváriáját hozta rendbe. Volt olyan falu, ahol 140 fát ültettek, és olyan város, ahol missziós jelleggel kókuszgolyót és lelki üzenetet osztogattak a járókelőknek. Az önkéntes munkában már jártasabbak vezetésével hajléktalan szállón takarítottak, ablakot mostak, mások pedig gyermekklinikán tettek látogatást. Ajándékként mindenki munkáját egy Tesz-Vesz sapkával jutalmazták.
Mint a korábbi években is, miden résztvevőt szeretettel látnak egy vidám összegző találkozóra a Millenniumi Kávéházba március 24-én, szerdán este 6 órára. Az est végén a tevékenykedés jutalmául felvezetik a fiatalokat a székesegyház tornyába, hogy onnan tekinthessék meg a város panorámáját.
A program lebonyolításában részt vevő Katolikus Ifjúsági Iroda, a Karitasz és a Katolikus Egyetemi Lelkészség munkáját a Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynöksége koordinálta.

Forrás: Magyar Kurír

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.