Ti vagytok a jövő, ti vagytok a leendő gyülekezetek

2010. május 03., hétfő

alt„Kegyelem" címmel kerületi ifjúsági napot rendezett a Tiszáninneni Református Egyházkerület Miskolcon az Egyetem díszaulájában, május 2-án, melyen a Shirchadasj & Band zenekara adott koncertet.

Ti vagytok a jövő, ti vagytok a leendő gyülekezetek, a leendő hadereje a tiszáninneni egyházkerületnek – mondta az összegyűlt fiataloknak köszöntőjében Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, utalva arra is, hogy az Isten előtt való ilyen jellegű örvendezésnek biblia hagyományai vannak, hiszen a szövetség ládáját vivők is örömben dicsérték Istenünket.

Az első zenei blokk után Gilicze Réka, a Magyar Református Szeretetszolgálat szóvivője egy kisfilm segítségével mutatta be a Református Nevelőszülői hálózatot, amit a Schirhadasj együttes koncertturnéjával is támogat. A szóvivő nemcsak adakozásra buzdított, hanem kérte, hogy a jelenlévők imádságaikban is gondoljanak erre a szolgálati területre.

altA kegyelem hangja szól ma is, és ez a hang Jézus Krisztus hangja. A kegyelem hangja szól ma az énekekből és az igehirdetésből is – fogalmazta meg ifj. Csomós József a Tiszáninneni Református Egyházkerület ifjúsági referense. A fiatalok nyelvén elmondott igehirdetésében arra mutatott rá, hogy a kegyelem a legnagyszerűbb isteni cselekedet, amit értünk tett, ami elérhető és ingyen van mindenki számára, aki válaszol rá. Ezt követően a Schirhadasj & Band színvonalas koncertje hirdette tovább a kegyelem üzenetét.

A mintegy 800 embert megmozgató fiatalos alkalom este 7 óra után ért véget.

Rácsok András/tirek.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió