Tíz éves a pozsonyi koreai református gyülekezet

2016. február 04., csütörtök

Tíz évvel ezelőtt jött létre a Szlovákiában élő és dolgozó koreai reformátusok gyülekezete, hogy otthonuktól távol is gyakorolhassák a hitüket és megélhessék a keresztyénségüket. A közösség 2014 óta a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház missziói gyülekezete.

A 10. évforduló alkalmából megtartott hálaadó istentiszteletre a pozsonyi Evangélikus Hittudományi Egyetem templomában került sor, ahol igei magyarázattal Jong Sil Lee, a prágai koreai missziói gyülekezet lelkipásztora szolgált. Az alkalmon dióhéjban bemutatták a gyülekezet tíz éves történetét, hogy honnan hová jutottak, milyen alkalmaik voltak, minek örülhettek, örvendezhettek, annak ellenére, hogy a gyülekezet tagjai – a kiküldetésük befejezése miatt – általában két-három évente kicserélődnek. Az ünnepségen a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházat Ján Semjan püspökhelyettes képviselte és fellépett a Firesz Cantate Domino kórusa is.

A gyülekezet 2014 márciusában fordult levélben a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház vezetőségéhez, hogy az egyház fogadja, illetve tagolja be a Pozsonyban és Érsekújvárott élő koreai reformátusok által alkotott pozsonyi közösséget missziói gyülekezetként. Kérelmükben felvázolták, hogy a közösséghez harmincan tartoznak, ebből húsz felnőtt és tíz fiatalkorú. Istentiszteleti alkalmaikat heti rendszerességgel Pozsonyban tartják. Lelkipásztoruk Park Sung Kon, a Koreai Presbiteriánus Egyház kiküldöttje, aki 2004-től végez missziói szolgálatot Szlovákiában az itt élő koreai reformátusok között. Lelkigondozói munkájának eredményeként 2006 januárjában megalakult az érsekújvári, majd három évvel később, 2009-ben a pozsonyi közösség is. 2013 szeptemberéig mind a két helyszínen vasárnaponként rendszeresen tartottak istentiszteleteket. Mivel időközben az érsekújvári közösség megszűnt, így jelenleg már csak Pozsonyban gyűlnek össze vasárnaponként. 2014. május 10-én, a Rimaszombatban ülésező Zsinat tagjai jóváhagyták, hogy a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház keretén belül megalakuljon a koreai missziói gyülekezet. Így az egyházban már nemcsak magyar és szlovák nyelvű közösségek vannak, hanem koreai is.

A Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinata 2012. november 15-i ülésén döntött a Budapesten működő Koreai Presbiteriánus Gyülekezetet befogadásáról, így a koreai közösség az MRE különleges státusszal rendelkező, terület nélküli egyházközsége lett, hasonlóan a budapesti német ajkú református gyülekezethez és a skót misszióhoz.

forrás: reformata.sk

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.