Több mint tizennyolcezer euró adomány gyűjtöttek a felvidéki reformátusok

2010. április 26., hétfő

 

altA Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja az utóbbi hónapokban két gyűjtést is meghirdetett. Egy tűzvész következtében otthontalanná vált család és a január elején födrengés sújtotta haitiek számára a felvidéki református gyülekezetek és magánszemélyek összesen 18 273,40 eurót adományoztak.

"Mid van, amit nem kaptál?" - az 1Kor 4,7 alapján szervezett adománygyűjtést a református egyház Diakóniai Központja még január derekán a földrengés sújtotta haitiek megsegítése számára. Az eredeti tervek szerint a gyűjtés február ötödikével zárult volna, de mivel a református gyülekezetekben csak később tudták a felhívást közzétenni, így az erre a célra szánt adományok is csak fokozatosan érkeztek meg a megadott számlaszámra. Április 23-ával azonban végleg lezárult a gyűjtés. A református gyülekezetek és magánszemélyek 12 900 euróval járultak hozzá a haitiek megsegítéséhez. Szabó Annamária a Diakóniai Központ igazgatója elégedett a gyűjtés eredményével. Voltak gyülekezetek, amelyek kisebb, de a többségük nagyobb összeggel támogatta a haitieket. A pénzadományt a napokban utalják át a Magyar Református Szeretetszolgálat számlaszámára, akik majd továbbítják a célország számára, ahol a legszükségesebbeket vásárolják meg a haitiek számára.

A másik gyűjtés, amelyet a Diakóniai Központ az elmúlt év végén hirdetett meg a nagysallói református gyülekezethez tartozó Goga család számára, viszont még mindig tart. A karácsonyi ünnepek alatt egy zárlatos égő miatt lobbant lángra a család feldíszített karácsonyfája. Porrá égett, vagy használhatatlanná vált minden berendezési tárgy és háztartási gép, odavesztek a ruháik, személyes tárgyaik. A négyszobás épület teljesen kiégett. A Goga család a felújítási munkálatok befejezéséig beköltözhetett az egyházközség tulajdonában lévő egykori református iskolába. Az épület felújítása folyamatban van, ezért a református gyülekezetektől, illetve magánszemélyekről érkezett adományokat a Diakóniai Központ fokozatosan utalja át a család számára. A legutóbbi adat szerint eddig összesen 5 373,4 euró adomány érkezett a megsegítésükre. Szabó Annamária igazgató itt is örömmel konstatálta, hogy a gyülekezetek mellett egyre több magánszemély is adakozott a Goga család számára. "A gyűjtés még egy ideig tart, mivel konkrét dátumot nem határoztak meg annak befejezésére, de mivel már csak nagyon elvétve érkezik erre a célra adomány, így hamarosan azt is lezárjuk" tájékoztatott Szabó Annamária igazgató.

forrás: reformata.sk

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.