Tovább épül a koreai-magyar kapcsolat

2012. április 26., csütörtök

Együttműködési megállapodást köt a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség és a szöuli Myungsung Presbiteriánus Gyülekezet. Az együttműködési megállapodás alapja az a 2006-ban aláírt testvérkapcsolati egyezmény, amelyet a Magyarországi Református Egyház és a Koreai Presbiteriánus Egyház kötött.

A hat évvel ezelőtti megállapodás célja az volt, hogy a dél-koreai és a magyarországi reformátusok között gyülekezeti és egyházmegyei szinten kapcsolatok jöjjenek létre. A debreceni és a szöuli gyülekezet a megállapodásban lefektette, hogy támogatja egymást a missziói tevékenységben és a diakóniai munkában, valamint segítik a gyülekezeti tagokat abban, hogy egymás keresztyén örökségét, kulturális hátterét és gyülekezeti életét megismerjék és megértsék. A tizenegy fős dél-koreai delegáció két napot töltött Debrecenben, hogy megismerje a református intézmények működését, és a nagytemplomi gyülekezeti életet. Ezentúl az ázsiai vendégek megtekintették a több száz éves múltú Református Kollégiumot is.

A Koreai Presbiteriánus Egyház Myungsung gyülekezete több mint százezer fős. Vad Zsigmond, a Debreceni Egyházmegye esperese tavaly látogatott először a világ második legnagyobb várostömörülésébe. Az élményeit felidézve elmondta: nemcsak Szöul hatalmas, hanem a gyülekezet is, ugyanis több mint ötven lelkipásztor, százötven diakónus, kétezer fős énekkar, és negyven fős presbiteri gárda munkálkodik a közösségben.

1980 júliusában Kim Sam-Whan lelkipásztor huszonkét laikussal alapította a gyülekezetet, azóta több mint százezer tagot számlálnak, saját magukról úgy vélekednek, hogy nemcsak számban, hanem a lelki élet területén is növekedtek. Az egyházközség csoportokon alakuló gyülekezet, ugyanis minden területen, külön foglalkoznak az emberekkel.

Szöuli sikertörténet

„Ez a szép számú hívő nemcsak vasárnapi keresztyén, részt vesznek a hét istentisztelet egyikén, a házi Bibliaórákon és az imaközösségeken" - osztja meg élményeit Vad Zsigmond. A gyülekezeti élet hajnalban kezdődött és többnyire este tíz óra után fejeződött be. „A vasárnapi hét istentiszteleten hatvanezer gyülekezeti tag vett részt összesen. A háromezer fős templomba nem férnek be, ezért a környék kisebb templomaiban televízión keresztül követik az igehirdetést. Minden héten húsz-harminc újabb és újabb koreai szeretne gyülekezeti tag lenni. Ilyenkor bemutatják őket az alkalmakon, a továbbiakban pedig foglalkoznak velük, tanítják őket."

Koreában nem egyes emberek csatlakoznak a gyülekezethez, hanem családok, idővel mindenki megtalálja a helyét és ragaszkodóvá válik- fogalmazott a nagytemplom vezető lelkésze. A nyitottság, a Bibliához való kötődés - szó-szoros értelmében is él, ugyanis, mindenki viszi magával a Szentírást a különböző gyülekezeti alkalmakra - a reformáció tanaihoz való hűség jellemző rájuk - véli az esperes.

Koreában amerikai misszionáriusok terjesztették el a kereszténységet a XIX. század végén. A szétszakított ország déli részén a relatív többség nem tartozik egyik felekezethez sem, míg a vallásosak körében az „őshonos" buddhizmus lassan kisebbségbe szorul. Dél-Korea ötvenmilliós lakosságának mintegy 25-30 százaléka keresztyén, jelentős részük a kálvini tanításokat követi: presbiteriánus, magyar szóhasználattal református.

A megállapodást április 29-én írják majd alá a debreceni Esperesi Hivatalban. A vasárnap 9 órakor kezdődő presbiteri gyűlésen a gyülekezet vezetői aláírják az egyezményt: többek között Bölcskei Gusztáv püspök, Vad Zsigmond esperes, Kim Sam-Whan a szöuli Myungsung gyülekezet vezető lelkipásztora. 10 órakor a nagytemplomi konfirmációs istentiszteleten Kim Sam-Whan mond köszöntőt.

 reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.