Trianon: nekik öröm, nekünk bánat

2012. május 30., szerda

Nem a kisebbségi sors okozta nehézségekben látja az erdélyi magyarság eltűnésének veszélyét Szegedi László, hanem a gazdasági válság okozta anyagi nehézségek miatti elvándorlásban és a gyermekvállalási kedv ellankadásában. A Trianon-kutatással is foglalkozó, azt elsősorban a postatörténet és a filatélia eszközeinek segítségével vizsgáló kőhalmi lelkipásztorral Dél-Erdélyben járva beszélgettünk.

Román barátaival, így a kőhalmi iskola történelemtanár igazgatójával is szokott beszélgetni történelmi kérdésekről. Hogy látják Trianont a románok?

– A történelemtanár barátommal folytatott beszélgetések során fogalmaztuk meg Trianon kapcsán: ami az egyik félnek öröm, az a másiknak bánat. Ezt mindkét félnek tiszteletben kell tartania. Egy korszerűen gondolkodó román értelmiségi nem is várja el egy magyartól, hogy vele ünnepeljen december 1-jén, Nagy-Románia születésnapján. Az persze más kérdés, hogy a román közvéleménnyel nehezebb elfogadtatni ezt.

Lehet indulat nélkül beszélgetni erről a nehéz kérdésről?

Még ha kényes kérdés is ez, szabad és kell is beszélni róla. Vállalva akár azt is, hogy – ha nem a szélesebb közvélemény ízlése szerint közelítjük meg a témát – vitát váltunk ki, és akár irredentának, revizionistának, nacionalistának vagy éppen a sajátjaink árulónak bélyegeznek minket.

Árulónak?

A Trianon óta eltelt kilencvenkét esztendő nem tűnt el nyom nélkül. Sokak mintha még mindig nem vennének tudomást a tényekről: az etnikai arányok jelentősen megváltoztak, Erdély hatmillió lakosából csupán egymillió a magyar. Bármilyen nehéz is a szomorú valósággal szembenézni, felesleges nosztalgiázni és túlzásokba esni, mert az senkinek sem használ. Ugyanakkor bármilyen jó barátságban is vagyok egy románnal, egy bizonyos ponton túl én sem tudom félretenni az érzelmeimet: a bánatomat, a fájdalmamat és a kisebbségi sorsomból fakadó, engem érő jogtalanságokat.

A kisebbségi lét miatt a magyarokat érő jogtalanságokról hogyan gondolkozik az ön által említett haladó román értelmiség?

A kisebbségi sorsról ők másképp gondolkoznak, mint mi. A románok – még a felvilágosult értelmiségiek is – úgy érzik, hogy bár­mennyi jogot adnak a magyarságnak, annak az sosem elég, és mindig többet és többet akar. Én viszont úgy érzem, bár sok jogot megkaptunk, visszanyertünk az elmúlt húsz esztendőben, még mindig nem rendelkezünk azokkal a jogosítványokkal, amelyek egy nemzetalkotó kisebbséget megilletnének. De épp itt van közöttünk a differencia: ők nem államalkotó tényezőként, hanem bevándorlóként tekintenek ránk. A román történelemszemlélet úgy tekint ránk, mint akik elfoglaltuk tőlük ezt a területet, bitoroltuk ezer évig, míg végül az első világháború után helyre nem állt a régi rend.

Hogyan hatott Trianon Kőhalomra? Mi változott itt az elmúlt több mint kilencven esztendőben?

Kőhalom évszázadokon keresztül szász település volt, jelentős román kisebbséggel és a környékben számos román faluval. A kisszámú magyarság elsősorban cselédként dolgozott a városkában, a néhány magyar értelmiségi – mint például a város szülötte, a híres régész, László Gyula családja – pedig a változásokat megérezve még a románok bevonulása előtt elhagyta a települést. A bevonuló román alakulatok kivégeztek két-három magyart a főtéren, de tömeges megtorlás nem volt, így a trianoni váltás különösebb trauma nélkül zajlott le Kőhalomban. A két háború között szépen fejlődött a helyi szász közösség, de a kommunizmus évtizedeiben innét is szinte teljesen eltűntek. A kollektivizálás miatt a közeli Székelyföldről ideköltözők ugyanakkor megerősítették a magyar közösséget, ami ma is közel húsz százalékát adja a város lakosságának.

Milyen ma a viszonyuk a helyi románsággal?

A '89-es események után, főleg a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején ugyan volt egy felfutása a magyarellenességnek, de véleményem szerint a mögött inkább titkosszolgálati mozgolódás lehetett, mint a helybéli román többség valós érzése. Az elmúlt húsz évet inkább a békesség, egymás kölcsönös elfogadása jellemezte. Bár a szászok hiányoznak, mind a két ma itt élő nemzetiség számára fontos a szász múlt ébrentartása. Olyannyira, hogy német iskola is működik a városban, ahova – egy-két magyar és szász gyermeken kívül – főleg román diákok járnak.

Annak, hogy Erdély román föld mellett magyarnak is megmaradjon, ön szerint mi a feltétele?

Fontos, hogy a magyarság továbbra is aktívan jelen legyen a román politikai életben, a parlamenti képviselete biztosítva legyen. Folyamatosan harcolnunk kell a jogainkért, és ennek ez a feltétele. Jó jel, hogy számos, korábban tabunak számító kérdésről már szabadon beszélhetünk. Ilyen például Trianon vagy éppen az autonómia témaköre is. A román közvélemény füle húsz év alatt hozzászokott ezekhez, köszönhetően azoknak, akik akkor is vállalták, hogy napirenden tartják a kérdést, amikor az akár még veszélyes is volt. Problémát jelent ugyanakkor az asszimiláció, és amit még ennél is komolyabb veszélynek látok: az elvándorlás és a demográfiai hanyatlás. Ezeket egyelőre semmilyen eszközzel, intézkedésekkel nem sikerült megakadályozni. Meglátásom szerint tehát nem annyira a kisebbségi sorsból fakadó nehézségek vagy a trianoni frusztráció veszélyezteti leginkább az erdélyi magyarság megmaradását, hanem sokkal inkább a gazdasági válság következményei.

Kiss Sándor

Fotó: Kalocsai Richárd

Istent keresem

1Thessz 4,9–12

„...csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink