USA presbiteriánusok: A mennyben van hely nem-keresztyéneknek is

2010. február 12., péntek



altUgyan a hit dolgaiban nem a poll-felmérések vagy a szavazás dönt, mégis időről-időre jelennek meg olyan felmérési eredmények, melyek a hit tartalmára vonatkoznak. Most az amerikai presbiteriánusok megkérdezése utáni értékelést tette közzé az egyik intézet.

„A vallás és a közélet fóruma” nevű intézet most tette közzé felmérése eredményeit, amit a legnagyobb amerikai protestáns egyházban, a Presbiteriánus Egyházban végeztek. Az üdvösség kérdésével összefüggésben szinte minden megkérdezett azt vallotta, hogy Isten Jézus Krisztus által követőinek a halálból történő feltámasztás által örök életet ad. Háromból egy presbiteriánus/református megkérdezett azt vallja, hogy a mennyek országában van néhány szoba a nem-keresztyéneknek is. A Presbiteriánusok Vallási és Demográfiai Profilja nevű oldalon olvasható felmérés szerint  a megkérdezetteknek 36 %-a egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy csak Jézus Krisztus követői üdvözülhetnek. Az az Isten, akit Jézus Krisztus által ismerünk, üdvösséget hozott a nem-keresztyéneknek is – jelentette  ki Dirk Ficca chicagói lelkész. A megkérdezett presbitereknek 45 %-a egyezett azzal a vélekedéssel, hogy „csak Jézus Krisztus követői üdvözülnek”. A  lelkészeknek 45 %-a ezzel nem értett egyet, a különféle egyházi szolgálatokban dolgozóknak 60 %-a utasította el ezt a véleményt. (AP.news – 2010-02-12 – dr. békefy – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.