Vállalni hitünket és erősíteni összetartozásunkat

2016. július 04., hétfő

Tizenötödszörre hangzottak fel református énekeink a budapesti Művészetek Palotájában július 2-án. A Kárpát-medencei egyesített kórusban idén – délvidéki, kárpátaljai, felvidéki és partiumi kórustagokkal együtt – tizenöt énekkar tagjai énekeltek.

A hangversenyen karmesterként közreműködött Arany János, Berkesi Sándor, Erdélyi Dániel, Süll Kinga. A bibliai szakaszokat Bagdy Emőke, a Károli Gáspár Református Egyetem emeritus professzora olvasta fel, a koncertet lezáró imádságot pedig Halász Béla délvidéki református püspök vezette.

A testvéregyházak is jelen voltak a közreműködők között: az egyesített kórust idén Finta Gergely, a Deák téri evangélikus templom orgonaművésze kísérte, a Baptista Központi Kórust vezető Oláh Gábor karnagy a koncert harmadik blokkját vezényelte és a székesfehérvári Evangélikus Kórust is meghívták a hangversenyre.

Böszörményi Gergely koncertigazgató az est elején a negyedszázados Református Énekek számokban kifejezhető mérlegét is megvonta: 85 kórus, 11 orgonaművész, 19 karnagy, 5 szólista, 256 ének, 24500 testvér, akinek élményt jelentettek az eddigi hangversenyek. Kiemelte, hogy a koncert-istentisztelet is része annak a rendezvénysorozatnak, amiben ott vannak májusi fesztivál Bakáts téri színpadának előadói, a Ráday utca szórakozóhelyei mellett fáklyával vonulók, akik tudják, hogy alkalmas és alkalmatlan időben is mindig vállalni kell hitünket és erősíteni összetartozásunkat.

A hangverseny keretében Berkesi Sándor, Kollégiumi Kántus karnagya emlékezett meg a száztíz éve született, és idén harminc esztendeje elhunyt Gárdonyi Zoltánról. A karnagy a XX. századi református magyar egyházzene kimagasló alakjának életútját ismertette. (Június 18-án Magyar Örökség-díjjal jutalmazták Gárdonyi Zoltán és fia Gárdonyi Zsolt zeneszerzői, valamint zenetudósi munkásságát.) Berkesi Sándor vezényletével a Zeneakadémia egykori professzorának Az Isten emberének imádsága és az Úr dicsérete című kórusműve is megszólalt az este folyamán.

„Egyszerűen gyönyörű" − ezekkel a szavakkal fogalmazta meg véleményét a szünetben egy idős hölgy, amikor arról kérdeztem egy kisebb társaságot, hogyan tetszik Református Énekek koncert-istentisztelet. Mosolyogva mondja, hogy ő katolikus, de a férje református volt, fia és unokái is reformátusok. Azért van itt, mert így neki is fontos a reformátusság, és csodálatosnak tartja az alkalmat. A társaság másik tagja a vajdasági Adáról érkezett, immár második alkalommal részese a hangversenynek. Egy debreceni hölgy pedig örömét fejezte ki, hogy itt fiatalok és idősek lehetnek együtt és hallgathatják, énekelhetik e szép énekeket.

A közönségben ülő Háló Gyula baptista lelkész egykori refisként, Kántus-tagként boldog volt, hogy Berkesi Sándort is hallhatta. Nagy élmény volt számára, amit egykori tanára Gárdonyi Zoltán zenetudósról elmondott, s ahogy a szerző két művét vezényelte. Úgy vélte az énekek – mind a feldolgozások, mind azok, amelyekbe énekszóval a közönség is bekapcsolódhatott – megmozgatják és megújítják a hallgatóságot.

„Csodálkoznék, ha nem így lenne" – volt Háló Gyula válasza arra a kérdésre, hogy mit jelent neki, az hogy a mostani koncerten egy evangélikus és egy baptista kórus is közreműködött. „Ez az a meder, amit egyre inkább keresni kell. Azon túl, hogy megőrizzük a sajátosságainkat, éljük a magunk közösségi, lelkiségi életét, nemcsak a jövő, de már a jelen is elképzelhetetlen e tágabb közösség nélkül, melynek most, ezen az estén egy előtérbe helyezett alkalma a zene volt."

A május végén megrendezett Református Zenei Fesztiválon és a július 2-i hangversenyen is gyűjtöttek adományt, amit a szervezők a Kárpátaljai Református Egyháznak ajánlottak fel. A hangversenyen jelen volt Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök is, akinek a koncert után átadták a teljes (1 379 375 forint) összeget.

Telepóczki Márta, fotó: Dimény András

Istent keresem

2Tim 3,1–9

„Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak erejét megtagadják” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →