Várják a fiatalokat a református felsőoktatásban

2013. február 21., csütörtök

Körkép. Lelkészeket, református közösségszervezőket, médiamunkásokat és megannyi szakembert képeznek református felsőoktatási intézményeink az ország több városában, és kihelyezett tagozataikkal még Kárpátalján is. A teljesség igénye nélkül bemutatjuk, milyen képzések indulnak szeptemberben Budapesten, Debrecenben, Sárospatakon és Pápán, a református oktatóműhelyekben. A rektorok kalauzolnak bennünket a felvételi jelentkezés határidejének lejárta előtti napokban.

A több mint ötezer fős hallgatói létszámmal működő Károli Gáspár Református Egyetem idén ünnepli huszadik születésnapját, ahol a református kollégiumok hagyományait folytatva a lelkészképzés mellett keresztyén szellemiségben, több tudományterületen és tudományágban folyik alap- és mesterképzés, tanárképzés, szakirányú továbbképzés, felsőoktatási szakképzés és doktori képzés.

A felsőoktatási intézmények rangsorában rendre előkelő helyen szereplő egyetemnek az elmúlt évek során sikerült elkerülnie a tömegképző intézménnyé válás csapdáit. „Egyetemünket családias légkör jellemzi, amely az oktatók és hallgatók személyes kapcsolatára, a hallgatói együttműködésre épül. Az oktatás mellett a diákéletben is hangsúlyos szerepet kap a keresztyén mentalitás, az értéktudatosság, a kisközösségek támogatása" – fogalmaz Balla Péter rektor.

A Károli több új képzést is kínál idén szeptembertől. A jogi kar bekapcsolódik a gazdasági képzésbe (emberi erőforrások, kereskedelem és marketing), Budapesten egyedüliként indítja a jogi felsőoktatási szakképzést. A bölcsészkar új típusú osztatlan tanárképzési szakokat hirdet, újdonságként jelentkezni lehet az anglisztika (angol nyelven), német nyelv, irodalom és kultúra, valamint a kommunikáció és médiatudomány mesterszakok mellett a kommunikáció és média, illetve a televíziós műsorkészítő felsőoktatási szakképzésre. A Tanítóképző Főiskolai Kar Nagykőrösön és Budapesten egyaránt várja az óvodapedagógus, a tanító vagy a szociális munka alapképzési szakok iránt érdeklődőket. A felsőoktatási szakképzések közül megjelölhető a csecsemő- és kisgyermeknevelő, valamint a szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzési szak is. A Hittudományi Kar lehetőséget nyújt a teológiai és etikai gondolkodásban való elmélyülésre, a keresztyén közösségi élet gyakorlására, a lelkipásztori gyakorlat megszerzésére. A lelkész és vallástanárképzés mellett protestáns teológia és református hittanoktató szakokra is lehet jelentkezni. A bölcsészet- és hittudományi karon egyaránt szerezhető doktori fokozat.

A képzéseket államilag támogatott és önköltséges formában is meghirdetik. Azok az önköltséges hallgatók, akik első helyen jelölik meg a Károli-egyetemet, pályázhatnak a Károli Ösztöndíjra, amellyel akár az önköltségi díj felét is megtakaríthatják. Az első tanév során további tandíjmentességre jogosít az OKTV-n elért 1–10. helyezés. Hasonlóan a többi felsőoktatási intézményhez, a Károlin is elérhetők szociális alapú ösztöndíjak (alaptámogatás, rendszeres és rendkívüli szociális ösztöndíj).

A kálvinista Rómában

Nem esett vissza a felvételi kedv a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen (DRHE), nyílt napjaik ugyanolyan keresettek, mint korábban – mondja Fekete Károly rektor. Debrecenben a hitéleti szakokon túl világi képzésekkel is várják a felvételizőket. A keretszámokra kitérve a rektor hozzátette: „Az Oktatási Hivatal létszámadatainkat jóváhagyta, így igen szép számú jelentkezőnek van helyünk."

A hallgatókat várják a DRHE hitéleti képzései: a teológia szak, a teológia-lelkész szak, a kántor szak, a katechéta-lelkipásztori munkatárs szak, a hittanár-nevelő szak, a pasztorális tanácsadás és szervezetfejlesztés szak. De számos világi szakon is folyik a képzés Debrecenben: így indul szeptemberben a tanító szak, a kommunikáció- és médiatudomány alapképzési szak, az informatikus könyvtáros alapszak is. Sőt, új felsőoktatási szakképzéseket is indít az egyetem: ilyen a szociális munka ifjúságsegítő szakiránnyal, a kommunikáció és média moderátor asszisztens szakirány és kommunikátor asszisztens szakirány – ezek a képzések négy félévesek. Doktori iskolájukba is várják az érdeklődőket, ahol a következő tanévben négy nappali tagozatos, államilag finanszírozott helyük lesz. A három féléves minor képzésük pedig azoknak a világi alapszakosoknak segít, akik hitéleti mesterszakra jelentkeznének.

Kérdésünkre, hogy melyik a legkiemelkedőbb képzés a DRHE-en, a rektor azt mondta: „A régióban minden szakunk jelentős, mert Kelet-Magyarország lelkészei, hitoktatói, vallástanárai, tanítói és médiaszakemberei nálunk végeznek. A küldetésünk az, hogy ezekre nagy hangsúlyt helyezzünk." A rektor szerint az a plusz, amit a debreceni református egyetem adhat a hallgatóknak, az a „négyszázhetvenöt éves református Kollégiumunk teológiai és pedagógiai tapasztalata." Kiemeli még az Erasmus-programot, amely segítségével tizenhét európai felsőoktatási képzőhelyre juthatnak el a debreceni hallgatók.

A dunántúli dombokon

„A Pápai Református Teológiai Akadémián két szakon képeznek hallgatókat. A teológia szakra azokat a fiatalokat várjuk, akik egyházunkban lelkipásztorként szeretnének szolgálni, a katechéta szakra pedig a leendő hitoktatókat" – mondja Vladár Gábor rektor.

Pápán lehetőségük van a hallgatóknak arra, hogy a teológiai tudományon belül érdeklődésüknek megfelelően egy-egy speciális szakterületben elmélyüljenek. Ilyen például a hitoktatás, ahol arra is van lehetőség, hogy párhuzamos képzésen belül szerezzenek szakképzettséget igazoló oklevelet. A rektor kiemeli: „Általában is hangsúlyt helyezünk arra, hogy hallgatóink élő kapcsolatban legyenek azokkal a gyülekezetekkel, amelyek majd visszavárják őket."

Pápa az intézményvezető szerint „emberléptékű környezetet biztosít az elmélyült tanuláshoz". A hallgatókat összkomfortos, kétágyas kollégiumi szobákban helyezik el. A kisebb hallgatói létszám miatt bensőséges, családias közösségi légkör alakult ki. A hallgatók tanulmányi előmenetelét, illetve hitbeli fejlődését jól működő tutori rendszerben segíti a tanári kar. „A teológusok tanulmányait jól felszerelt könyvtár, a kutatómunkát pedig a levéltár segíti. A gyakorlati képzést szolgálja a pápai, illetve dunántúli gyülekezetekkel ápolt szoros munkakapcsolat és a kórházi istentisztelet, a börtönlátogatás és más lehetőségek is" – teszi hozzá Vladár Gábor. A kántori szolgálat iránt érdeklődők szakszerű zenei továbbképzését pedig egy külön alapítvány is támogatja Pápán.

A felsőoktatást ért változások kapcsán a rektor elmondta: intézményüket a legújabb keretszám-változások nem érintik. „Gondos gazdálkodásunknak köszönhetően sikerült az elmúlt évek drasztikus pénzügyi megszorításait is átvészelnünk, és anyagi stabilitásunkat megőriznünk. Erre nagy szükségünk van, hiszen az előttünk álló feladatok nagyok. Az állami és önkormányzati iskolákban 2013 őszétől bevezetendő új hitoktatási rend számára megfelelő számú és felkészültségű hitoktatót kell képeznünk, miközben a lelkipásztorképzésünk továbbra is fontos terület marad."

A Bodrog partján

Presbiterképzéssel, református közösségszervező alapszakkal, börtönpasztorációs továbbképzéssel is várják a teológia szakon túl a felvételizőket a Sárospataki Református Teológiai Akadémián. Enghy Sándor rektor azt mondja, intézményük profilja 2005 után megváltozott, és az új szakok indításával meglévő igényeket elégítenek ki azóta is, ezzel pedig érthető módon hallgatói létszámuk is emelkedett.

A lelkészképzés alapjaiban meghatározza a teológia jellegét. „A teológusok közössége Sárospatakon mindig is arról volt nevezetes, hogy szoros hitéleti, testvéri közösséget alkotnak" – mondja a rektor. Református hitoktatókat és egyházi munkatársakat képeznek a katekéta-lelkipásztori munkatárs alapszakon, amely indul nappali és levelező formában is. Az itt szerzett diplomával lehet jelentkezni a DRHE vallástanár szakának mesterképzésre. „Örvendetes, hogy ennek a képzésnek 2011-től kihelyezett tagozata is van Kárpátalján Beregszász székhellyel, ahol évfolyamonként a sárospataki székhelyű képzésre jelentkezők létszámának csaknem kétszerese vesz részt" – mondja a rektor.

A református közösségszervező alapszakon olyan egyházi munkatársakat képeznek, akik a gyülekezeti és az egyházi intézményi közösségek életének, működésének szervezését tudják ellátni, illetve képesek a kulturális közéletben is tevékenykedni.

Az intézmény iránti érdeklődési kedvről a rektor azt mondja: „A korábbi évekhez hasonló, amelyre részben az is jellemző volt, hogy a pótfelvételire is egyre többen jelentkeztek. Valószínű, hogy a világi egyetemek finanszírozott keretszámainak esetleges negatív változása hatással lesz – főleg az alapszakokon – a hozzánk jelentkezők létszámára. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a jelentkezésnek egyik szempontja – anyagi okok miatt – az is, hogy milyen távol van a jelölt lakóhelye Sárospataktól."

Hegedűs Márk
A cikk megjelenik a Reformátusok Lapja február 24-i számában.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.