VI. Templomkerti Napok Somorján

2010. augusztus 23., hétfő

A helyi református gyülekezet a rendezvénysorozatot augusztus 27. és október 31. között szervezi meg. Zenei, színházi és képzőművészeti bemutatók mellett filmvetítés és előadások is színesítik a programot.

A rendezvénysorozatot Mayer Éva képzőművész kiállítása nyitja meg Majer József zenész közreműködésével.

Szeptember első hetében filmvetítési est és az ÉS Színház előadása várja a nézőket. A gyerekek zenés mesejátékot nézhetnek, szüleikkel családi foglalkozásokon vehettek részt és a felállított sátrakban kézművesek munkáival ismerkedhetnek meg. A reneszánsz ruhák és viseletek bemutatása után a vállalkozó kedvűek – a magyarországi Tabulatúra zenekar kíséretével – reneszánsz táncokat is tanulhatnak hivatásos táncosok segítségével.

A református templomban tartott vasárnapi istentiszteletet a tanév megáldásának szenteli a gyülekezet.

Az idén immár másodszor kerül sor a Családok hetére, amelynek keretében nyíltan, szakember segítségével lehet megbeszélni a családi problémákat. Szarka Miklós után most egy másik neves szakember látogat el Somorjára, hogy előadásokat tartson a témában. Pálhegyi Ferenc és felesége szeptember második hetében, minden este hét órai kezdettel osztja meg izgalmas gondolatait az érdeklődőkkel.

A hónap közepén Jankovics Marcell filmrendező tart könyvbemutatóval egybekötött történelmi előadást a gótikáról. A mozgókép napjának estéjén díjnyertes animációs filmeket tekinthetnek meg a látogatók.

A műsorfolyamban helyet kap még Skuta Miklós zongoraestje, októberben pedig a Rév együttes lép fel.

A hónap 23-án, a budapesti forradalom évfordulóján érdekesnek ígérkező történelmi előadás eleveníti fel az 1956-os eseményeket, amely után a kommunista diktatúra rettegett karhatalmistáiról, az ávósokról szóló film vetítése zárja a programot.

Bővebb információ a www.srek.sk oldalon olvasható.

reformata.sk

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió