Óvodáért báloznak Debrecenben

2016. február 01., hétfő

A délvidéki Maradék magyar református óvodáját támogatja idei jótékonysági báljának bevételével a Tiszántúli Református Egyházkerület.

Idén kilencedik alkalommal rendezi meg a Református Jótékonysági Bált a Tiszántúli Református Egyházkerület. Az idei bál teljes bevételével a megmaradásáért és állami akkreditációjáért küzdő Maradéki Magyar Református Óvodát támogatja, amely a térség egyetlen magyar nyelvű óvodája.

Maradéki maradék

A Maradéki Református Egyházközség a Szerbiai Református Keresztyén Egyház legkisebb és ugyanakkor a legszórványosabb részén található mind a reformátusság, mind pedig a magyarság tekintetében a Szerémségi tájegység szívében, Belgrád és Újvidék között. Mint az a Debrecen Televízió riportjából kiderül: a faluban évtizedek óta nincs magyar nyelvű oktatás, ugyanakkor rengeteg a vegyes házasság a térségben, így a gyerekek sokszor nem tanulják meg a magyar nyelvet. Korábbi cikkünkben már mi is bemutattuk a megfogyatkozott, de lelkes közösség életét.

A szerémségi szórványban még annak is örülni kell, hogy egyáltalán lelkipásztora van a falunak. Maradékon az elmúlt években nem volt még az sem. Azonban Istennek különösen öntudatos az itt lakó népe. A pásztor nélküli időszakban vasárnaponként felolvasásos istentiszteletet tartottak, és tizenöt-húszan mindig összejöttek a leghűségesebbek. Azért akárhogy megvoltak is, örülnek a 2012-ben, friss lendülettel és tervekkel érkezett fiatal lelkésznek.

Óvodát indítottak a szórványban

A Generális Konvent anyagi támogatásával 2013 szeptemberében hétvégi óvodát indítottak, mely 2014-től magyar állami segítséggel rendes délelőtti óvodává nőtte ki magát. A délelőtti óvodába jelenleg 9 gyermek jár. A gyerekek között vannak katolikusok, sőt ortodox vallásúak is, akiket a szülők elsősorban azért írattak ebbe az óvodába, hogy megtanulják a magyar nyelvet, és szeretnék, hogy hitükben is fejlődjenek. Ezzel párhuzamosan beindítottak egy iskolabusz-járatot, ami Újvidékre magyar iskolába viszi a gyerekeket.

A maradéki reformátusok célja, hogy óvodájuk államilag elismert intézménnyé válhasson. Ehhez az intézménynek szüksége lenne egy európai uniós szabványnak megfelelő épületre, ugyanis az óvoda jelenleg a gyülekezeti teremben működik. A Tiszántúli Református Egyházkerület ennek a célnak az elérésében szeretné támogatni az óvodát fenntartó maradéki református közösséget.

Jótékony mulatság

A jótékonysági bálon befolyt összegből minden évben határon túli intézményeket támogat a tiszántúli egyházkerület. Az első években a kárpátaljai református líceumok és a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium részesült ilyenformán adományban, 2010-ben a felvidéki Rozsnyó református alapiskolája, egy évvel később pedig egy szintén délvidéki, bácskossuthfalvai óvoda volt a bál kedvezményezettje.

2012-ben a Zilahra ingázó szilágysági kollégisták, 2013-ban a fogyatékkal élő kárpátaljai gyerekek, 2014-ben a Brassó-megyei kőhalmi szórványdiákotthon megsegítésére jótékonykodtak a farsangi bál résztvevői. Tavaly pedig több mint háromszáz résztvevő és adományozó több mint 3 millió forinttal segítette az anyagi nehézségekkel küzdő rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnáziumot.

Az idei bált február 5-én este tartják a debreceni Kölcsey Központban. Részletek a rendezvény honlapján.

reformatus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió