Zsinati Tanács – Elfogadták a 2010-es év közegyházi költségvetését

2009. december 09., szerda

„Az állami költségvetés egyházfinanszírozásra szánt keretének jövő évi csökkentése érzékelteti a hatását az egyház költségvetésén is. A legfőbb szempont a költségvetés megalkotásakor az volt, hogy az egyházi működés legalapvetőbb financiális feltételeit biztosítsuk” – nyilatkozta lapunknak Lőrincz Szabolcs, a Zsinati Iroda pénzügyi osztályvezetője. Az osztályvezető kiemelte, hogy a református egyház összköltségvetése a jövő évben az ideihez képest 14%-kal csökken, azaz 12,6 milliárd forint helyett csak 10,8 milliárddal gazdálkodhat az egyház. A legnagyobb mértékű elvonás ezen belül a közoktatási intézmények kiegészítő normatíváját érinti: a közfeladat ellátására ezen a címen – a közoktatási alapnormatívák csökkentésén túl – 1,3 milliárd forinttal kapnak kevesebbet (6,6 milliárd helyett 5,3 milliárdot) a református közoktatási intézmények, ami összesen 20%-os elvonást jelent. Jelentős, mintegy 9%-os csökkenés várható a hittanoktatás és az 5000 fő alatti kistelepülések lelkészeinek járó jövedelemkiegészítés összegében is. Utóbbival kapcsolatban a Zsinati Tanács határozatot is hozott, melyben az egyházkerületeket a rendszer felülvizsgálatára kötelezi, hogy kizárólag csak az arra jogosultak kapják meg ezt a pótlékot, és a rendelkezésre álló összeg szétosztása a lehető legigazságosabb legyen. Kiss Sándor

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.