Zsoltárhang vízjelekben

2015. november 04., szerda

Az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) által kiírt, A reformáció 500. évfordulójára készülve című pályázaton az ismert dallamra való énekszövegírás kategóriájában magyar nevezőé lett az első díj. Miklya Zsolt 2001-től rendszeresen publikál többek között a Holmi, Bárka, Jelenkor, Alföld, Élet és Irodalom, Magyar Napló, Parnasszus, Kortárs, Mozgó Világ, Kalligram és Tiszatáj irodalmi lapokban. A költővel a pályázatra beadott művéről, valamint költészetéről beszélgetett az evangelikus.hu.

A reformációi énekpályázat egyik kategóriájának első díját nyerte meg. Honnan jött az ötlet, hogy pályázzon?

A GEKE kiírása magyarul is megjelent, ha jól emlékszem, valaki szólt, hogy figyeljek rá, van ilyen. Rögtön megragadott a pályázat témája, hiszen évtizedek óta foglalkozok lírával, és kezdetektől érdekelt a dalszerű forma. Nemcsak a költői gyakorlat miatt, hanem azért is, mert amikor Nagykőrösre hitoktatói szakra jártam, az volt az egyik beugró feladat, hogy ötven éneket kellett fejből tudni. Ezt én komolyan vettem, és megtanultam mindet. Az egész főiskolai időszakban igen nagyszámú éneket kellett megtanulnom. Egy olyan dalvilággal találkoztam, ami addig számomra ismeretlen volt, felfedeztem általa, ahogy az egyházi ének és dallam a lélekben elkezd dolgozni... A GEKE által megjelentetett pályázat egyik kategóriája egy kötött dallamra – többek között a 66. zsoltár református dallamára – való szövegírás volt, akkor ez megragadott, és próbáltam az „Örvendj, egész föld, az Istennek" dallamára valamit írni. Elindult a vers, együtt a dallammal, s amikor megírtam, éreztem, hogy ez a vers pályázattól függetlenül is fontos mű számomra.

A zsoltárok nemcsak a református énekkincsre gondolva, hanem magára a zsoltárok világára utalva is énekkel együtt értendőek. Lírájában ugyanakkor a zeneiségen túl nagyon erőteljes a szimbólumok használata...

Elég összetett jelhasználatot alkalmaztam. Tandori Dezsőtől olvastam egy esszét a vízjelről, ami az „életed mikéntjének a jele az életed anyagában", és a verseiben is találkoztam ezzel a vízjel-gondolattal. Az ő különös transzcendens szimbolikáját alapvetően több mint egy évtizede hordozom és alakítom a magam tapasztalatai szerint. Tandori úgy közelíti meg Isten létét, mint ami ott van létünk anyagában, de nem látszik, csak egy bizonyos „fényszögben" tapasztalható meg. Isten jelenléte a világban ilyen vízjelhez hasonlítható, és az ember transzcendens tapasztalatai is vízjelszerűek. Olyan ez, mint amikor direkt módon akarjuk az istentapasztalatot megélni: akkor nem mindig találjuk meg, de amikor egy „többlet"-élmény, egy spontán hatás azt feltárja, akkor ma is, vízjeleinkben felfedezhetjük a jelenlétét.

Művei a keresztény értékeket nem leplezik, hanem kifejezik. Versei nemcsak az egyházi médiában jelennek meg, hanem irodalmi lapok is gyakran közlik alkotásait. Hogy fogadja a „világi oldal" a keresztény tartalmat?

Nagyon sokfélén! Más és más a különböző fórumok, kiadók reakciója erre. Legfrissebb kiadványom a Végtelen sál című gyermekkötetem, amit a Móra Kiadó jelentetett meg az Ünnepi Könyvhétre. Ebben több mint tizenkét év versanyagából válogattam bizonyos szempontok alapján. Több mint tíz kiadót megkerestem, mire megjelenhetett a kötet. Volt olyan kiadó, ahol azért utasították el a kéziratot – a megjelent kötet egyik előző összeállítását –, mert „túl keresztény". Holott a kötet tematikájában nem szerepel semmiféle, úgymond direkt a hittel foglalkozó rész, sőt, kifejezetten aszerint válogattam, hogy a kortárs gyermekköltészet témáinak, nyelvi leleményességének megfelelő szövegeket állítsak össze. Valószínűleg ettől függetlenül átütött a vízjel... Ugyanakkor vicces az egyik most megjelent kritikában arról olvasni, hogy miközben a szerző ismeri korábbi írásaimat – amiben a keresztény gyermekirodalom „kreatív" megújítását fedezi fel a publicista –, ebben a kötetben ennek a törekvésnek a nyomait sem látja...

A kortárs líra mennyire „viseli el" az esetleges szentírási idézetet?

Említett kötetemben két helyen is ószövetségi igéket szőttem a versbe, mégpedig úgy, hogy azok lehetőleg mai szövegként hassanak. Az volt a célom, hogy az olvasót ne zökkentse ki, hogy ezek idézetek a Bibliából. Ezzel nem megtéveszteni akarom az olvasót, vagy csapdába csalni, hanem úgy gondolom, hogy amikor a Biblia igéi élővé válnak, akkor az ember tudatába ugyanúgy beleépülnek, mint bármely más idézet. Ezek úgy élnek a tudatunkban, mint jelenlévő valóság. Amikor valamit úgy mondok el, mint ami már a saját beszédem képe, akkor úgy érzem, hogy nem feltétlenül kell külön kiírni, hogy az hol szerepelt először. A versek asszociációs logikával működnek, nem jegyzetapparátussal.

A GEKE pályázatának visszaigazolása megerősíti Önt abban, hogy egy, a zsoltárok dallamvilágából kiinduló újabb versciklus szülessen a jövőben?

Eddig is írtam zsoltár ihletésű verseket, természetesen ezt követően is fogok. Egyik ciklusomban a teljes Zsoltárok könyvét feldolgoztam Zsoltárhaikuk címmel. Itt nagyon szikár nyelvi megoldásokat kerestem, és gyakorlatilag haikuformában írtam át a Zsoltárok könyve számomra akkor jelentésessé váló tartalmát. Dalformákkal is többször próbálkoztam már, van olyan versem, amelyet „A szőlőtaposók" kezdetű ének „dallamára" írtam, pontosabban arra a dallamra, amit ez a kifejezés bennem elindított.
A pályázat pedig abban az értelemben visszaigazolás számomra, hogy az általam művelt líra mások számára is kódolható, és visszaigazolja azt az alkotói folyamatot, amiben egyébként is élek. Nagyon örülök a zenei alapnak, hiszen így ez a publikációm várhatóan nagyobb felületet kap, és sokakhoz eljuthat majd a jövőben.

Szöveg: Galambos Ádám, fotó: Miklya Zsolt, forrás: evangelikus.hu 

A győztes pályaművet az evangelikus.hu-n olvashatják.

 

Istent keresem

2Tim 2,1–13

„...fiam, erősödjél meg a kegyelemben...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →