Katonás emlékezés a reformációra

2019. november 11., címkék: jákob jános, tábori lelkészség

Hálaadó istentiszteletet tartott november első hétfőjén a huszonöt éve újraindított Tábori Lelkészi Szolgálat a reformáció ünnepének alkalmából a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Kápolnájában, ahol Jákób János protestáns tábori püspök hirdetett Igét.

Keressük meg azt az egyet is!

2019. november 11., címkék:

„Arra kell hívnunk a fiatalságot, hogy együtt legyünk, tudjuk meghallgatni egymást és érezzük meg, hogy összetartozunk” – vallja Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház (HRKKE) püspöke. A Kárpát-medencei református ifjúsági szervezetek képviselői idén ősszel Kopácson találkoztak, ahol megismerhették a Horvátországban élő reformátusok helyzetét is.

A hála naponkénti odafigyelést igényel

2019. november 10., címkék: gondolatok

„Éljük meg újra, hogy nemcsak a vasárnapi istentiszteletre öltünk ünnepi ruhát és figyelünk egymásra, hanem a hétköznapokban is meg kell hallanunk a segélykérő szót – vagy éppen a csendet” – Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspökének gondolatai a háláról.

A reformáció legszebb történeteit talán még nem is ismerjük

2019. november 08., címkék: interjú, reformáció

Miskolci otthonában kerestük fel Balogh Judit egyháztörténészt, hogy a reformációról, annak magyarországi hatásáról beszélgessünk. Az Eszterházy Károly Egyetem habilitált professzora azt is elárulta, mit kapott ő személyesen a nagy reformátoroktól.

Pedagógiai szakértőt keresnek

2019. november 08., címkék: pályázat, Pályázat, pedagógiai intézet (rpi)

A református óvodahálózatot szakmailag támogató pedagógiai szakértőt / előadót keres a Református Pedagógiai Intézet (RPI) debreceni telephelyére.

Újváros az óvárosban

2019. november 06., címkék: dunaújváros, kimm, Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió (KIMM)

Kezeslábasba öltözött fiatalok csoportjai mellett kocog el a helyi járat Dunaújváros határában. A vasműről, mostanában inkább gumigyáráról (és kortárs művészeti galériájáról) ismert megyei jogú város pentelei, úgynevezett óvárosában nyitott kaput hét éve a város felkérésére a Magyarországi Református Egyház (MRE) egyetlen vidéki drogkonzultációs irodája, az Újváros Drogambulancia. Budapest három kerülete és Miskolc mellett ugyanis a Fejér megyei iparvárosban a legnagyobb a lakosság drogérintettsége.

Hősök, mártírok, áldozatok és szentek

2019. november 05., címkék: ajánló

Maróth Miklós, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnökének Két ókori katonaszent című előadásával veszi kezdetét a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Hősök, mártírok, áldozatok és szentek az antikvitástól a modernitásig – Hol húzódnak a történelmi értelmezések határai? elnevezésű történettudományi konferenciája november 7-én, csütörtökön.

Elhunyt Szilágyi Pál

2019. november 05., címkék: In memoriam, in memoriam

Szolgálatba küldő Ura hazahívta Szilágyi Pál dunántúli lelkipásztort, a Magyarországi Református Egyház Diakóniai Osztályának egykori vezetőjét.

Hatalmas ereje van a közös imádságnak

2019. november 03., címkék: kárpát-medencei imanap

December első vasárnapján már a tizenharmadik Kárpát-medencei imanapot rendezi meg a Magyarországi Református Nőszövetség. Az idáig vezető úton az egyházkerületi nőszövetségek megismerték egymást, a közöttük lévő kapcsolatot megerősítette és szorosabbra fűzte az Isten és az egyház iránti szeretetük, tenni akarásuk. A Kárpát-medencei imanap előtt a Tiszántúli Református Nőszövetség szervezett konferenciát a kerületi küldötteknek szeptember 19. és 22. között Berekfürdőn, hogy együtt készülhessenek fel a decemberi alkalomra.

Gyógyító szembesülés

2019. november 01., címkék: halottak napja

Halottak napján vegyük ajándékul, hogy Isten szeretete legyőzi bennünk a halál félelmét, és feloldja az ezzel kapcsolatos szorongásainkat” – Csűry István királyhágómelléki református püspök gondolatai halottak napjára, hogy a reformáció ünnepe után megújult szívvel gondolhassunk szeretteinkre, akik már nincsenek közöttünk.

Hagyománytisztelő megújulás

2019. november 01., címkék: nyírtét

A nyírtéti református gyülekezet temploma szinte teljesen megújult az elmúlt években, mégis különleges módon találkozik az épületben múlt és jelen. A presbitérium és a lelkipásztor közösen tervezik a jövőt, a fiatalok közötti szolgálatban pedig voltaképp a gyülekezet reformációját élik meg. Közösségükben jártunk.

A reformációra emlékeztek

2019. november 01., címkék: reformáció

Közösen ünnepeltek a reformáció emléknapján a magyarországi protestáns egyházak vezetői október 31-én este Budapesten, a Reformáció emlékparkban.

Állítsuk vissza az élet alapfogalmainak tekintélyét!

2019. október 31., címkék: Reformáció hónapja, mátészalka, reformáció, reformáció hónapja

„A reformáció nagy tette az volt, hogy helyreállította Isten oltárát – de nemcsak a templomban, hanem az emberi szívben is" – fogalmazott Fekete Károly tiszántúli püspök a Szatmári Református Egyházmegye reformációs ünnepségén, melynek ebben az évben is Mátészalka adott otthont. Az alkalmon megkoszorúzták a település Kálvin János szobrát és átadták a Milota Nyilas István-díjat.

Segítség az adventi, karácsonyi gyülekezeti énekléshez

2019. október 31., címkék: egyházzene

Az egyházzenei aloldalunkon elérhető összeállítás az új énekeskönyv adventi-karácsonyi dallamait tartalmazza hangszeres kíséretekkel együtt, valamint mostani dicséreteink többszólamú feldolgozásait, számos esetben meghallgatható hangfelvételekkel illusztrálva.

Falak, amelyek megszólítanak

2019. október 30., címkék: Reformáció hónapja, reformáció hónapja

Örökérvényű igazság közérthetően, ötszáz éves kincsek modern köntösben, egyiptomi múmia a református templomban, bizonyságtevő kávézó „a Dunántúl ékszerdobozában" – a pápai Pannonia Reformata Múzeumba érdemes ellátogatni – nemcsak – a reformáció ünnepén.

Eszközei vagyunk a megbocsájtásnak

2019. október 30., címkék: imaéjjel

„Szenved- e valaki közöttetek? Imádkozzék!" A 108. zsoltár második verse összefoglalja a Kárpát- medencei ifjúsági imaéjjel célját, melynek jegyében református fiatalok százai gyűltek össze gyülekezeti közöségükben, hogy beszélgetve, játszva és imádkozva töltsenek együtt egy estét.

A reformáció meghívó életmódváltásra

2019. október 30., címkék: reformáció hónapja, Reformáció hónapja, bogárdi szabó istván, Bogárdi Szabó István

A reformátusok nem „szomjúságkielégítők" akarnak lenni, hanem egy életmódra hívják meg az embereket, az Istenben való örömre – nyilatkozta az M1 tévécsatornán Bogárdi Szabó István püspök. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökét az InfoRádió is kérdezte, nézzék meg a beszélgetésről készült videót!

Reformáció és igehirdetés

2019. október 30., címkék: reformáció, vezércikk

Amikor a reformáció elindulásának ötszázkettedik évfordulóját ünnepeljük, és számot vetünk a kezdetekről, az azóta eltelt időről, akkor nem okafogyott feltenni a római költőnek, Horatiusnak tulajdonított kérdést: „Aetas semper aportat aliquid novi?" Minden korszak hoz valami újat? Természetesen erre mindenki igennel felel, még akkor is, ha tudjuk azt, amit a Prédikátor már megírt: „nincs semmi új a nap alatt." (Préd 1,9) Visszatérni az eredőkhöz, újra felfedezni a régit – ez is jelentheti egy-egy új korszak kezdetét.

Élő víz a vizek városában

2019. október 30., címkék: rádiós istentisztelet, kossuth rádió, tata, reformáció

A tatai református templomban az úrasztala és a szószék mellett van egy kő. Ez a kő emlékezteti a gyülekezetet a múltjára és arra, hogyan lehet – és kell is – időnként újrakezdeni, ha úgy tetszik, megreformálni a gyülekezeti életet és személyes életünket. Ezt a gondolatot pedig október 31-én, a Kossuth Rádió által közvetített istentiszteleten is szeretnék elmondani az embereknek.

Idén is Szeretetdobozokkal segít az MRSZ

2019. október 29., címkék: Magyar Református szeretetszolgálat, adománygyűjtés, Magyar Református Szeretetszolgálat, magyar református szeretetszolgálat, szeretetszolgálat (mrsz)

A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) ebben az évben is meghirdeti Szeretetdoboz elnevezésű adventi akcióját: december 14-ig várják a tartós élelmiszer felajánlásokat. Az adventi időszakban emellett országszerte több áruházi gyűjtést is tartanak, hogy karácsonykor legalább tízezer nélkülözésben élő családnak, idősnek és betegnek tudjanak segíteni egy-egy csomaggal.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió