„Már nem én döntök”

2019. szeptember 25., címkék: portré

„Sokáig én voltam az életem ura, de ez gyökeresen megváltozott, amikor először ki tudtam mondani, hogy nem én döntök” – vallja Schanda Anikó. A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat elnöke tanárnak készült, majd mégis politika-közeli pályát választott – amit aztán bátran hagyott hátra, hogy elkezdje teológiai tanulmányait a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán. A cigány szakkollégiumok tanévnyitóján közéletről, elhívásról és olyan pillanatokról beszélgettünk, melyek egyre közelebb vitték Istenhez.

Hit, humorérzék, a vállalás öntudata

2016. október 21., címkék: portré, 1956, varga lászló

„Sokszor elgondolkoztam: nem Don Quijote-jellegű az én ellenzékiségem? Azután megállapítottam a különbséget: az én mozgató eszméim nem üres ábrándok, mint a Lovagé, hanem jól átgondolt, valóságos, nem önmagamért való célok, az emberiségnek, közelebbről saját társadalmamnak szeretetből, jóakaratból, a jövő iránti felelősségből fakadó, Istentől rendelt örök céljai" – mondja Varga László erdélyi nyugalmazott lelkipásztor. A nemzetéért és hazájáért felelősséget vállaló értelmiségi, az '56-os forradalom szemtanúja, a román kommunista börtönök túlélője kalandos életútjának harmadik része.

A forradalom erdélyi szemtanúja

2016. október 21., címkék: portré, 1956, varga lászló

„Alig kezdtem meg utazásomat, majd könyvtárazásomat Magyarországon, éreztem a változás hangulatát. Mindenütt mindenki erről beszélt valamilyen formában. Mindjárt megértettem, hogy erről nekem be kell számolnom otthon" – emlékezik 1956. október 23-ára Varga László erdélyi nyugalmazott lelkipásztor. A nemzetéért és hazájáért felelősséget vállaló értelmiségi, az '56-os forradalom szemtanúja, a román kommunista börtönök túlélője kalandos életútjának második része.

Különös, mégis jellemző

2016. október 21., címkék: portré, 1956, varga lászló

„Nagyon különös és a mi korunkra mégis annyira jellemző élet van mögöttem, melynek minden csavaros fordulatában mindig magam mellett éreztem és tapasztaltam Istennek mindeneket felülmúló szeretetét" – állítja Varga László erdélyi nyugalmazott lelkipásztor. A nemzetéért és hazájáért felelősséget vállaló értelmiségi, az '56-os forradalom szemtanúja, a román kommunista börtönök túlélője kalandos életútjának első része.

Isten mögött egy lépéssel

2012. november 19., címkék: zsinat, portré, soós lászló

„Ha kezembe veszem a ceruzát, akkor már nem vagyok fáradt" – mondja a nyolcvannyolc éves Soós László, aki harminchárom éven keresztül rögzítette gyorsírással a zsinati üléseken elhangzottakat. Most mégis átadta a stafétabotot. Laci bácsi élete csupa kaland: majd két évtizedes lelkészi szolgálat után világi pályára kényszerült, de Isten vezetését látja ebben is. Gyorsíróként, tanárként, fordítóként dolgozott, tíz évig volt a Zsinati Iroda munkatársa, majd újjászervezte a parlamenti gyorsirodát. Munkájáért november 15-i ülésén mondott köszönetet a Zsinat.

Istent keresem

2Tim 4,1–5

„...töltsd be szolgálatodat” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →