Elfogadták az MRE 2012-es költségvetését

2011. december 07., szerda

A Zsinati Tanács idei utolsó, szerdai ülésén Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke részletesen beszélt az egyházakat érintő állami törvényalkotási folyamat nehézségeiről, az egyeztetések hiányáról. A Zsinati Tanács a költségvetés tárgyalása mellett döntött a balatonszárszói SDG-telep üzemeltetésére kiírandó pályázatról, az Egyházi Jövőkép Bizottság tagjainak jelöléséről, valamint a hittanoktatás finanszírozásának eljárási kérdéseiről szóló szabályrendeletről.

A Zsinati Tanács szerdai ülését Nagy Zsolt áhítata vezette fel. Az erre a napra rendelt újszövetségi szakasz, Jakab levelének második részéből a 14-16. versek alapján hirdette az Igét a bihari esperes.

Érdemi egyeztetésre várva

Az ülés nyitásaként tartott elnöki beszédében az állammal folytatandó egyházfinanszírozási tárgyalások megindítását szorgalmazta Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. Példaként említette annak az anomáliának a helyre tételét, miszerint 2010-ben és 2011-ben az egyházaknak jutó állami támogatásokból a református részesedés arányaiban drasztikusan csökkent. Az egyházvezető beszélt arról is, hogy az Országgyűlés napirendjén jelenleg is több, az egyházakat is érintő jogszabály tervezete, illetve módosítása szerepel, de a tisztánlátást, a folyamatok áttekintését nagyban nehezíti az, hogy a szóban forgó jogszabályokról az idő szorítása miatt nem folyt érdemi egyeztetés az érintett szereplőkkel, így az egyházakkal sem.

Példaként említette, hogy a jövő évi állami költségvetés egyházakat érintő számairól sem történt a törvény beadása előtt egyeztetés. A még folyamatban lévő törvényalkotás miatt az egyházak támogatása több ponton bizonytalan, de az elmondható, hogy az egyházak közfeladat ellátó tevékenysége finanszírozásában jelentős változásokra nem számíthatunk, az MRE ugyancsak most tárgyalandó 2012-es költségvetésében ezen adatokkal számoltak. Ugyanakkor több területen a 2011-es számok alapján tudnak csak előzetes terveket előterjeszteni a Zsinati Tanács elé, éppen az érdemi egyeztetés hiánya miatt.
>>Az elnöki megnyitó részletes ismertetését itt olvashatja

Bővülő költségvetés

Az elnöki megnyitó után közvetlenül az MRE 2012-es költségvetésének elfogadása következett. Ahogy arra utaltunk, a költségvetés számításainak alapjául a véglegesen még el nem fogadott állami költségvetés szolgált alapul. Az elfogadott egyházi büdzsé szerint az MRE a következő évben 14,16 milliárd forintból gazdálkodik, ami 1,3 milliárdos, azaz 10,5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A növekményt szinte teljes mértékben az államtól átvállalt feladatok finanszírozására kapott állami támogatási többlet okozza.

A testület elfogadta a hittanoktatás finanszírozásának eljárási kérdéseiről szóló szabályrendeletet. Mint ismert, az állammal 1997 óta megállapodás szabályozza a hittanoktatás finanszírozását, a támogatás adminisztrációját, ami sokszor módosult, és egyre bonyolultabb nyilvántartást igényel. A támogatások 2010-es elszámolását áttekintve több szabálytalanságot tártak fel, köztük komolyabbakat is, ezért szabályrendelet készült az eljárási kérdések szabályozásáról. Ezt azonban több egyházi testület, de leginkább informális formában az egyházi közvélemény illette kritikával. Ezért a szabályrendelet egyszerűbb formában került elfogadásra. A jogszabály 2012. január elsején lép hatályba.

Szárszó: döntés várhatóan februárban

A Zsinati Tanács újra foglalkozott a balatonszárszói SDG Konferenciatelep üzemeltetésével. A Zsinat novemberi ülésén úgy döntött, nem veszi egyházi kezelésbe az ingatlant, hanem pályázaton külső üzemeltetőt keres Szárszónak. A pályázati kiírás megalkotásával, az üzemeltető kiválasztásával egy bizottságot bízott meg, de a folyamat felügyelete, az üzemeltető végső kiválasztása a gazdasági ügyekben illetékes legmagasabb szintű testületként a Zsinati Tanács dolga.

A mostani ülésen a Tanács döntött a kiírandó pályázatról, amelyet december 12-én tesznek közzé. A részletes pályázati anyagot január 5-ig lehet megvásárolni – hatvanezer forint plusz áfa befizetése ellenében –, a helyszín bejárása egy nappal később lesz. A pályáztok beadási határideje január 23., míg hiánypótlásra (kizárólag okiratok tekintetében), január 31-ig lesz lehetőség. Eredményt február közepén hirdetnek, a végső döntés a Zsinati Tanácsé. A mostani határozat értelmében a kiíró fenntartja magának a jogot arra, hogy érvénytelennek nyilvánítsa a pályázatot, illetve arra is, hogy a két legjobb ajánlattevő részvételével második fordulót tartson.

Megindult a Jövőkép Bizottság felállítása

A Zsinat a legutóbbi ülésén döntött arról, hogy a balatonszárszói, tematikus ülésen felvetett kérdések, problémák feldolgozására, az eredmények továbbvitelére javaslattevő bizottságot hoz létre. Az Egyházi Jövőkép Bizottság tagjaira a Zsinati Tanács javaslatot tett, őket ezután keresik meg a jelöléssel, így a neveket egyelőre nem hozzuk nyilvánosságra.

Csepregi Botond

Istent keresem

2Krón 1,18–2,17

„Áldott legyen az Úr...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →