A tanodák hátrányos helyzetű gyerekeknek segítenek a tanulásban, felzárkózásban. Az iskolai órák után a gyerekek a tanodába mennek, ahol szakképzett pedagógusok, szociális munkások irányításával tanulnak, játszanak, valamint a fejlődésüket szolgáló hasznos tevékenységekkel töltik az időt.

A Református Egyház az VEKOP-7.3.2-16-2016-00037 számú uniós program megvalósításával 30 fő hátrányos helyzetű gyermek tanulmányi fejlesztését, készség és képességfejlesztését végzi két éven keresztül Pilisvörösváron a tanodában.  A projekt helyszíne Közép-Magyarországi régióban, Pest megyében található és annak ellenére, hogy nem perifériás elhelyezkedésű a hátrányos helyzetű gyermeke aránya igen magas.

A 2016 november és 2019 december között lezajlott projektünk célja az volt, hogy a településen élő rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő és hátrányos helyzetű fiatalok iskolai felzárkóztatását és továbbtanulását támogassuk.

A 2017 és 2019 között lezajlott projektünk célja az volt, hogy a településen élő rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő és hátrányos helyzetű fiatalok iskolai felzárkóztatását és továbbtanulását támogassuk.

A Református Egyház az VEKOP-7.3.2-16-2016-00018 számú uniós program megvalósításával 30 fő hátrányos helyzetű gyermek tanulmányi fejlesztését, készség és képességfejlesztését végzi két éven keresztül Piliscsabán a tanodában. A projekt helyszíne Közép-Magyarországi régióban, Pest megyében található és annak ellenére, hogy nem perifériás elhelyezkedésű a hátrányos helyzetű gyermeke aránya igen magas.

A 2016 november és 2019 december között lezajlott projektünk célja az volt, hogy a településen élő rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő és hátrányos helyzetű fiatalok iskolai felzárkóztatását és továbbtanulását támogassuk.

A 2016 ősze és 2019 év vége között lezajlott projektünk célja az volt, hogy a településen élő rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő és hátrányos helyzetű fiatalok iskolai felzárkóztatását és továbbtanulását támogassuk.