Reformátusok Lapja

Egyházunk hetilapja tájékoztat, elgondolkodtat, irányt mutat – 2019 januárjától megújult formában teszi ezt.



Ajánló

Címlapsztori

oltas_bethesda.jpg

Egyházunk a harmadik hullámban

A Magyarországon koronavírus ellen beoltottak száma hétfő délig átlépte az egymilliót, de mégsem lehetünk nyugodtak, mert a járvány harmadik hulláma közben elérte hazánkat, ismét nő az új, az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma. Helyzetkép gyülekezeteinkből, iskoláinkból, szociális és egészségügyi intézményeinkből.

Tovább a cikkhez

Cikkeinkből

„Erősen álljatok, mozdíthatatlanul”

Április 18. különleges alkalom lesz a Nagykanizsai Református Egyházközség életében, 9 órától a Duna Televízió közvetíti majd innen az igehirdetést.

Üde színfolt a Sajó partján

Sajóvelezd vadregényes kis település. A folyó jobb partján nyugalom és békesség árad a helyiekre és a vendégségbe érkezőkre egyaránt. A Sajóvelezdi Református Egyházközség tagjaiból is ez a békesség árad – jó velük beszélgetni, köztük lenni.

Hitvalló imádság orvosokért, ápolókért

Imacsoportot indított a Facebookon Bella Violetta győrszemerei református lelkész, mert látja, hallja, hogy az orvosok, a nővérek a koronavírus-járvány miatt a teljesítőképességük határán vannak. Tartsuk számon, hordozzuk imádságban az egészségügyben dolgozókat, fáradozásaikat – erre buzdít ez a kezdeményezés.

Húsvéti óvóhely

Húsvét után a csoda, a titok és a tekintély sarkallja arra az apostolokat és minden kor tanítványait, a keresztyénséget, hogy együtt maradjanak. Pálinkás Gyula írása húsvéthétfőre.

További tartalmak

Előfizetés

Az újság előfizethető a Reformátusok Lapja Kiadóhivatalában:

1113 Budapest, Tas vezér utca 13., +36 30/396-8208, kiado@reflap.hu


Bankszámlaszám:

OTP Bank Nyrt. 11706016-20478269

Nemzetközi számlaszám:
117630621 490088600000000

IBAN nyomtatott forma:
HU27 1176 3062 1490 0886 0000 0000
OTP Bank SWIFT azonosítója (BIC): OTPVHUHB

Szerkesztőség

T. Németh László

felelős szerkesztő és kiadó

felszerk@reflap.hu

Farkas Zsuzsanna

helyettes felelős szerkesztő

farkas.zsuzsanna@reformatus.hu

Jezsoviczki Noémi

szerkesztő, újságíró

jezsoviczki.noemi@reflap.hu

Kocsis Julianna

szerkesztő, újságíró

kocsis.julianna@reflap.hu

Feke György

szerkesztő, újságíró

feke.gyorgy@reformatus.hu

Hegedűs Bence

Hegedűs Márk

Balogh-Zila Teodóra

Kiss Sándor

újságíró, olvasószerkesztő

kiss.sandor@reflap.hu

Rezessy Szabolcs

tervezőszerkesztő

1113 Budapest, Tas vezér utca 13. • szerk@reflap.hu

telefon: +36 30/396-8208 • fax: +36 1/217-8386



Archívum

2021. második negyedév

rl_2021_14_15.png

2021. első negyedév

rl_2021_01.png rl_2021_02.png rl_2021_03.png rl_2021_04.JPG rl_2021_05.png rl_2021_06.png rl_2021_07.JPG rl_2021_08.JPG rl_2021_09.JPG rl_2021_10.JPG rl_2021_11.JPG 2021_12.png rl_2021_13.png

2020. negyedik negyedév

rl_2020_40.jpg rl_2020_41.jpg rl_2020_42.png rl_2020_43.png rl_2020_44.png rl_2020_45.JPG rl_2020_46.JPG rl_2020_47.JPG rl_2020_48.png rl_2020_49.JPG rl_2020_50.JPG rl_2020_51-52.png

2020. harmadik negyedév

rl_2027.png 2020_28szam.png rl_2029.jpg rl_2020_30.png rl_2031.png rl_2020_32.png rl_2020_33.png rl2034.jpg rl_2020_35.png rl_2020_36.JPG rl_2020_37.png rl_2020_38.JPG rl_2020_39.png

2020. második negyedév

rl2014.jpg rl2015.jpg rl2017.JPG rl2018.jpg rl2019.jpg rl2020.jpg rl2021.jpg rl2022.JPG rl2023.jpg rl_2024.png rl_2025.png rl_2026.png

2020. első negyedév

2020/01 2020/2 2020/3 2020/4 2020/5 2020/6 2020/7 2020/8 rl2009.jpg rl2010.jpg rl2011.JPG rl2013.jpg

2019. negyedik negyedév

rl1940.jpg rl1941.jpg rl1942.jpg rl1943.jpg rl1944.jpg rl1945.jpg rl1946.jpg rl1947.jpg rl1948.jpg rl1949.jpg rl1950.jpg rl1951.jpg

2019. harmadik negyedév

rl1927.jpg rl1928.jpg rl1929.jpg rl1930.jpg rl1931.jpg rl1932.jpg rl1933.jpg rl1934.jpg rl1935.jpg rl1936.jpg rl1937.jpg rl1938.jpg rl1939.jpg

2019. második negyedév

rl201914.jpg rl201915.jpg rl1916.jpg rl1918.jpg rl1919.jpg rl1920.jpg rl1921.jpg rl1922.jpg rl1923.jpg rl1924.jpg rl1925.jpg rl1926.jpg

2019. első negyedév

rl201901.jpg rl201902.jpg rlproba.png rl20194.jpg rl20195.jpg rl20196.jpg rl20197.jpg rl20198.jpg rl20199.jpg rl201910.jpg rl201911.jpg rl201912.jpg rl201913.jpg