Az EVT pünkösdi üzenete

Az Egyházak Világtanácsának (EVT) elnökei közös üzenetben fordultak a szervezet 345 tagegyházához, arra hívva őket, hogy együtt imádkozzanak a békéért.

Kedves Testvéreink,

Pünkösd közeledtével az ige szavaival köszöntünk titeket:

Kívánjatok békét Jeruzsálemnek! Legyenek boldogok, akik téged szeretnek! Legyen békesség falaidon belül, legyen boldogság palotáidban! Testvéreimért és barátaimért mondom: Békesség neked!” (122. Zsoltár, 6-8)

Amikor pedig eljött a pünkösd napja, mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen” (Apostolok Cselekedetei 2,1)

„Élet Istene, vezess minket igazságosságra és békére” – hangzott az EVT 10. Nagygyűlésének mottója 2013-ban a dél-koreai Puszán városában. A találkozón résztvevő delegáltak arra hívtak mindannyiunkat, hogy csatlakozzunk valamennyi jóakaratú emberhez az igazságosság és béke zarándoklatában. A világ csak üres szavakat ajánl béke helyett, mondván, hogy „békesség, békesség! – pedig nincs békesség!” (Jer. 6,14) Létezik igazságosság béke nélkül? Beszélhetünk békéről, ha nincs igazság? Túl gyakran történik meg, hogy a béke rovására törekszünk az igazságosság megvalósítására, vagy éppen az igazságot áldozzuk fel a békéért. A „Shalom” több, mint egyszerű köszöntés. Amikor azt mondjuk egymásnak: „az Úr békéje legyen veled”, akkor valójában megelégedést, teljességet, egész-séget, jólétet, jó egészséget, biztonságot, épséget, nyugalmat, boldogulást, tökéletességet, bővelkedést, békességet és harmóniát kívánunk egymásnak legalább annyira, mint a békétlenségtől és viszálykodástól mentes életet. A mi békénket, a mi Shalom-unkat Jézus Krisztus teljesítette be és fizette meg a golgotai kereszten.    

Ez felszabadítja a Krisztus híveit arra, hogy felemeljék hangjukat, ha a béke ügye ugyan napirenden van, de az igazságosságot elhanyagolják, vagy az igazságkeresés az erőszakspirálban valósul meg. A zsoltáros ősi szavai ma is arról tanúskodnak, hogy Jeruzsálem helyzete maradandóan a legbonyolultabb kérdése az izraeli-palesztin tárgyalásoknak. Amíg a megszállás tart, Jeruzsálemben nem lesz béke. A zsidók, keresztyének és muzulmánok szent helyei távol állnak attól, hogy a béke és megbékélés jeleivé legyenek a különböző közösségek között.

Az Apostolok Cselekedeteinek könyve arról tudósít, hogy „amikor eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen”. A pünkösd neve a görög Pentekostos szóból származik, ami „ötvenediket” jelent és a „hetek ünnepére” utal, amire 50 nappal peszah és húsvét után került sor. Jézus első követői egy helyen gyűltek össze. Nem csak az apostolok, hanem a 120 tanítvány, férfiak és nők, együtt imádkoztak és várták a feltámadott Krisztust. A görög szó arra utal, hogy egy lélekkel, egyetértésben voltak együtt. Aztán, hirtelen, hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt (görögül Pneuma) és töltötte be a házat. A szél a Szentlélek fizikai megnyilvánulása volt. Mindannyian megteltek Lélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, azon országok nyelvein, ahonnan kegyes zsidók nagyszámban érkeztek Jeruzsálembe a pünkösd ünnepére.

A Szentlelket Isten adja a hit ajándékaként mindazoknak, akik hiszen a feltámadott Krisztusban. A keresztyének a kezdetektől részesednek abban a belső átváltozásban, amit pünkösd testesít meg. Pünkösd reggelén Péter elhagyta a felsőszobát, ahol a tanítványok gyülekeztek, és nyilvánosan hirdette, hogy Isten feltámasztotta Jézust a halottak közül és ennek ők szemtanúi voltak. Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Megváltónk legyőzte a bűnt, a halált és a sírt. Péter Jézus Krisztus szabadító ajándékát hirdette a világnak (Apostolok Cselekedetei 2,1-41). Kilépett a nyilvánosság tereire, hogy meghirdesse: Jézus valóban a békesség fejedelme (Sar shalom).

Két évezrede ünneplik a keresztyének az egyház születésnapját, ahogy gyakorta utalunk a Pünkösdre, és hirdetik a nyilvános tereken, hogy Jézus a mindenség ura. Tudatában vagyunk annak a ténynek, hogy ez a múltban gyakran keveredett a felsőbbrendűség lelkületével és a tisztelet hiányával, ami minden emberi lényt megillet, függetlenül vallási, faji, nemi és etnikai hovatartozásától. Az arroganciának ezek a megnyilvánulásai nem a Pünkösdkor kiáradó Szentlélektől voltak, nem Krisztus Lelkét tükrözték, aki az ellenségeskedést minden elválasztó falát legyőzte és az életet gazdag sokszínűségében megerősítette. A pünkösdi Lélek az igazságosság és béke útjára hív minket, hogy Krisztus tanítványaiként csatlakozzunk a zarándok társainkhoz.

Bizonyosak vagyunk abban, hogy a Szentháromság Isten, a halál és eljövendő világ távlatában, megajándékoz békéjével; a békével az élet viharai közepette. Szeretteink, imádkozzatok Istentől jövő békéért, boldogulásért és áldásért ne csak Izrael, ne csak Jeruzsálem, hanem az egész világ számára. Ne csak saját egyházatokért, felekezetetekért, térségetekért és országotokért, hanem Izrael és Palesztina, a Közép-afrikai Köztársaság, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Egyiptom, Líbia, Mali, Nigéria, Szomália, Szudán és Dél-Szudán, Afganisztán, Burma, Pakisztán, a Fülöp-szigetek, Tájföld, Ukrajna, Irak, Szíria, Jemen, Kolumbia és Mexikó békéjéért is. Több mint tízezer ember veszti életét évente fegyveres konfliktusokban világszerte. Imádkozzatok a világ békéjéért! A béke élet és halál kérdése azoknak, akik vágynak és sóhajtoznak utána. Imádkozzatok a világ békéjéért! A béke fejedelme adjon erőt nekünk, hogy bátran tanúskodjunk arról, amit a felső szobában láttunk és hallottunk; hogy a nyilvánosság terein azzá lehessünk, amire a pünkösdi tapasztalatunk hív: áldássá Isten szeretett és megtört világában és világáért.

A mindenható Isten, az Atya, Fiú és Szentlélek áldása legyen mindnyájunkkal!

Az EVT elnökei:
Dr. Mary Anne Plaatjies van Huffel Dél-afrikai Egyesült Református Egyház
Prof. Dr. Sang Chang a Koreai Presbiteriánus Egyház (PCK)
Anders Wejryd érsek, Svéd Egyház
Gloria Nohemy Ollua Alvarado, Kolumbiai Presbiteriánus Egyház
Mark MacDonald püspök, Kanadai Anglikán Egyház
Dr. Male'ana Puloka, Tongai Szabad Wesley-ánus Egyház
X. János Antióchia és egész Kelet görög ortodox pátriárkája
II. Karekin pátriárka, az Örmény Apostoli Egyház Katholikosza

 

Külügyi Iroda

Forrás: www.oikumene.org