Az "igenek" zsinata

Június 14-21 között került sor az Amerikai Presbiteriánus Egyház (PC USA) kettőszázhuszonegyedik zsinati ülésére Detroitban. Az eseményen a 172 egyházmegye delegáltja mellett nyolc, a PC USA partneregyházaiból érkező ökumenikus tanácsadó is részt vett. Egyházunkat Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora képviselte.

Az egyhetes zsinati ülés résztvevői közös istentiszteletek és tanácskozások során osztották véleményüket és gondolataikat egymással, így erősítve a keresztény közösséget és egységet. Heath Rada, a zsinat moderátora szerint: „Meg kell találnunk annak az útját, hogy az egyet nem értés mellett is együtt élhessenek az emberek."

Az Amerikai Presbiteriánus Egyház történelmi jelentőségű zsinatra gyűlt össze; hozott döntéseket és mondott igent számos, sokat vitatott és régóta megválaszolatlan kérdésre. A zsinati ülés napirendjén szerepeltek a nemzetközi élet konfliktusai, a keresztény egyházak aggasztó helyzete a Közel-Keleten, valamint az azonos neműek házasságkötésének kérdése.


A PC USA legteljesebb támogatását fejezte ki az „Oktasd a gyermekeket, így hozz változást a világba" kampány iránt, melynek célja, hogy 1 millió gyermek részesülhessen minőségi alsó és középfokú oktatásban. A kampány elindítására 3 gyülekezet tett közös lépéseket, melynek keretében 1,65 millió amerikai dollárral támogatják a Dél-Szudáni Oktatás és a Béketeremtés projektet.

Az ülés témái között szerepelt a közel-keleti keresztyén egyházak helyzete. A zsinat tagjai aggodalmukat fejezték ki az ottani keresztyénüldözések felett, továbbá lépéseket tettek a szíriai és iráni testvéregyházak megsegítésére. Kilátásba helyezték három, a PC USA által korábban támogatott, jelenleg pedig a megszállt palesztin területeken uralkodó békétlenségből profitáló vállaltok esetében a tőkekivonások lehetőségét.

képA jelenlegi nemzetközi helyzet számos aggasztó kérdése is felmerült az egyházi találkozón; Mint például a Kubával való kapcsolatok normalizálódása; így kérve az amerikai állampolgárok Kubai utazására vonatkozó korlátozások megszüntetését és a terrorizmust támogató országok listájáról való eltávolítását. A tárgyalások során felhívták a figyelmet a világ konfliktus-övezeteire úgy, mint Egyiptom, Nyugat-Szahara vagy a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló krízisre és a Dominikai Köztársaságban élő haitiek helyzetére.

Ismételten napirendre került a Belhar Hitvallás hivatalos egyházi hitvallások közé való beemelésének kérdése. 2010-ben az egyházmegyék döntésére bízott kérdés csupán nyolc szavazat híján nem került elfogadásra. Az Amerikai Presbiteriánus Egyház 221. zsinatán abszolút többséggel ismételten a megyékhez utalta az 1980-as években írt, a dél-afrikai apartheid-rendszerrel szemben megfogalmazott Belhar Hitvallásról szóló kérdést, hogy döntsenek annak elfogadásáról. Az igazságosságot, a békét és egységet hirdető dokumentum a megyék 2/3-os támogatása esetén a 2016. évi zsinaton kerülhet elfogadásra, mint a felekezet hivatalos hitvallása.

A PC USA Zsinata elé kerülő legérzékenyebb téma, az azonos neműek házasságkötése volt. Az Amerikai Egyesült Államok ötven tagállamából jelenleg tizenkilencben engedélyezték az azonos neműek közötti házasságkötést. Egyre több alkalommal érkezik kérés azonos nemű pároktól a PC USA lelkészeihez, hogy áldást kérjenek házasságukra. A kérdés megosztja a presbiteriánus lelkészek körét: van, aki szerint nem tagadható meg Isten áldása két egymást szerető egyháztagtól, míg mások szerint a keresztény házasság csak nő és férfi között jöhet létre.

A zsinat döntésének értelmében a lelkipásztorok saját belátásuk szerint dönthetnek az esketési szertartás megtartásáról. E szerint a lelkészek összeadhatnak azonos neműeket azokban az államokban, ahol ez engedélyezett. Ugyanakkor azok a lelkészek, vagy gyülekezetek, akik nem értenek egyet az azonos neműek házasságkötésével, ott csak nő és férfi közötti házasságkötést áldanak meg. A zsinaton javaslatot tettek a házasság jelentésének módosítására, hogy az magába foglalhassa az azonos neműek házasságát is. A többséggel támogatott módosító javaslat jóváhagyására egyházmegyei szinten kerülhet sor a következő évben.

A fotón az új moderátor, Heath K. Rada presbiter látható. Korábban a virginiai és washingtoni Vörös Kereszt igazgatója, illetve a richmond-i Presbyterian School of Christian Education elnöke volt, amely ma már a Richmond-i Union Teológiai Akadémia része. Rada két évig tölti be a PC USA moderátori tisztét.

Külügyi Iroda
A zsinat anyagai alapján összeállította: Csobán Nóra
Fotó: Balla Péter
Forrás: PCUSA.org