Balatonakarattyára nyílik a GAW adventi ablaka

Régi hagyomány világszerte, hogy egyházak és egyházi szervezetek virtuális kalendáriummal segítik híveiket és támogatóikat az adventi elcsendesedésben és készülődésben. A Gustav Adolf Werk (GAW) adventi kalendáriumának mai ablaka Balatonakarattyára nyílik, támogatásra és imádságra hívva a német egyházakat a városban épülő új templomért.

akarattya_01.jpg

A GAW a németországi egyházak diaszpóraszervezete, amelyik évtizedek óta támogatja a kisebbségben és szórványban élő protestáns egyházakat Közép-Kelet-Európában, Latin-Amerikában, valamint immár a Közel-Keleten és Ázsia egyes országaiban is. A GAW azzal segíti mások mellett a Kárpát-medencei református egyházak missziói és diakóniai szolgálatát, hogy beruházásokat, templomok és gyülekezeti házak építését és felújítását segíti, de a partneregyházak döntése alapján a német adományozók felajánlása missziói, közösségépítő és ifjúsági programokra is fordítható. A GAW negyven országban több mint 130 támogatott projektjéről a partneregyházak vezetése dönt.

A Magyarországi Református Egyház elnökségi tanácsa 2016-ban határozott úgy, hogy az abban az évben egyházunkra eső mintegy 15 millió forintos keretösszeget két projekt támogatására kívánja fordítani a jövőben. A német egyházak, gyülekezetek, gyülekezeti tagok és egyházi szervezetek támogatásának nagyobbik része az adott évben az országos perselyadomány által támogatott templomépítést segíti, a fennmaradó összeg pedig az országos cigánymisszió programjainak jut. Így a magyar és német gyülekezetek közösen vállalnak részt egy-egy új templom építésében évről évre. A keresztyén szolidaritás az elmúlt években abban is megnyilvánult, hogy egyházunk a pályázható keretösszeg egy részéről a szíriai református gyülekezetek, egy másik részéről pedig a kárpátaljai magyar reformátusok javára mondott le. Ennek köszönhetően Szíriában évente több mint hárommillió, Kárpátalján pedig mintegy másfélmillió forinttal jut több a szórványban élő reformátusságnak.

akarattya_04.jpg

A GAW – küldetésnyilatkozata szerint – világszerte segít protestáns gyülekezeteket abban, hogy Jézus Krisztusba vetett hitüket szabadon megélhessék és diakóniai szolgálatot végezhessenek környezetükben. A GAW partneregyházainak kezdeményezését támogatja. Ezzel megteremti a személyes találkozás alkalmait és elősegíti a toleranciát a párbeszéd és kölcsönös tanulás folyamatában. A GAW egyszersmind feléleszti és ébren tartja a gyülekezetek, tartományi egyházak, valamint a Német Protestáns Egyház (EKD) felelősségérzetét a protestáns diaszpórával szemben és megerősíti a protestáns hangot az ökumenikus közösségben. A GAW férfiakat és nőket nyer meg a közös szolgálatra, megbízható partnerként átláthatóan használja fel a rendelkezésére bocsátott anyagi eszközöket. A GAW 1832-ben Gustav-Adolf alapítványként jött létre Lipcsében. 1851 óta saját női munkaágat tart fent. A GAW az EKD diaszpóraszervezete, munkájában a következő bibliai mottó vezérli:

„Ezért tehát, amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.” (Gal 6,10)

A német szervezet támogatása nem automatikus, arra minden évben pályázatot kell benyújtani. A benyújtott pályázatokat a GAW egy projektkatalógus formájában teszi közzé, és ezzel buzdítja adakozásra tagegyházait Németországban, és partnerszervezeteit Olaszországban. Az ő felajánlásaiknak köszönhetően a GAW évente több mint másfélmillió eurónyi támogatással járul hozzá a protestáns egyházak missziói és diakóniai szolgálatához.

Az adventi kalendárium egy-egy ablaka egy-egy kiemelt kezdeményezést mutat be röviden, ezzel hívja adakozásra és imádságra mindazokat, akik a szervezetet támogatják.

Adventi ablak Akarattyára

„Balatonakarattya korábban Balaton-parti üdülőhely volt kevés állandó lakossal. Ez a helyzet jelentősen megváltozott azóta. A szomszédos balatonkenesei gyülekezet ezért egy hetven férőhelyes templomot szeretne építeni. Ha ez megvalósul, akkor az akarattyai leányegyházközség átköltözhet az új templomba a kicsiny imaházból. Ezzel együtt a nyaralók között végzett lelkészi szolgálat is megerősödhet. A Magyarországi Református Egyház is támogatja a kezdeményezést a 2020-as reformáció havi országos perselyadománnyal”.