Egyház és állam – közös útkeresés

Nagyszabású konzultációt szerveznek a Zwingli-jubileum jegyében a Református Egyházak Világközösségének (REV) végrehajtó bizottsági ülését házigazdaként fogadó svájci reformátusok.

A Zürichi Egyház, a Svájci Református Egyházzal (SEK) együtt Ulrich Zwingli hagyatékára emlékezve idén ünnepli a reformáció 500 éves évfordulóját. A jubileum jegyében látják vendégül 8. és 17. között Kappel híres kolostorában a Református Egyházak Világközösségének évente ülésező végrehajtó bizottsági ülését. A ma egyházi konferenciaközpontként és lelkigyakorlatos házként működő egykori cisztercita rendház közelében vesztette életét Zwingli a svájci katolikus kantonok ellen vívott harcban 1531-ben.

Jubileum a szembenézés jegyében

Nem csupán a svájci városok és kantonok reformációjának vívmányaira, társadalmi hatására, a bázisdemokrácia megteremtésében szerzett tagadhatatlan érdemeire emlékeznek idén a svájci reformátusok, hanem az egyházi megújulás árnyoldalaira is, mindenekelőtt is arra, hogy az újrakeresztelőket, a „szélsőséges” anabaptistákat, a mai mennoniták elődeit a reformáció eredményeit veszélyeztető mozgalom tagjaiként akkoriban a Limat folyóba ölték, római katolikusok pedig hosszú ideig nem lehetettek zürichi polgárok.

A reformáció pozitív és negatív hagyományának fényében szervezték meg a vendéglátó egyházak azt a nagyszabású konzultációt, ami az egyház és állam, illetve egyház és politika kapcsolatát, a keresztyének nyilvános felelősségének kérdését tette kritikus vizsgálódás tárgyává. A konferencia kontinensen túlmutató jelentőségét az biztosítja, hogy a REV szerte a világból érkező tagjainak, és további meghívott előadóknak és vendégeknek köszönhetően a hat földrész több mint száz résztvevője vesz részt a vitában.

Nemzetközi konzultáció magyar szállal

Az egyház és állam, illetve közélet kapcsolatát a május 11-én tartott nemzetközi konzultáción számos eltérő közegből világították meg az előadók, hogy aztán a konzultáció résztvevői Zwingli teológiai örökségének hátteréből adjanak kritikus és önkritikus globális helyzetértékelést a református közösség politikai szerepvállalásáról. Libanon, Szíria, Korea, Kolumbia és Kamerun mellett a magyarországi helyzet értékelésére is sor került. Erdélyi Diána külügyi referens, a REV végrehajtó bizottságának tagja a kritikus szolidaritás jegyében számolt be az aktuális magyarországi helyzetről, valamint a református egyház társadalmi szerepvállalásáról, és válaszolt a majd húsz fős nemzetközi panelbeszélgetés résztvevőnek kérdéseire.

A REV végrehajtó bizottsága Chris Ferguson főtitkár vezetésével maga is nagy hangsúlyt fektet a mennonita világközösséggel való kapcsolatára, a politikai szélsőségekkel, a diszkriminációval és populizmussal, illetve a vallásokkal való ideológiai visszaélésekkel szembeni világszintű összefogására és a gazdasági és ökológiai igazságosság kérdéseire.

Május 12-én nemzetközi istentiszteleten vesznek részt a REV képviselői a zürichi Grossmünster katedrálisban, ahol Najla Kassab elnök, libanoni-szír lelkésznő hirdeti az igét. Az istentisztelet egyben a református és mennonita közösség közötti megbékélés jelképes alkalma is lesz, ahogy arra Christoph Sigrist, a gyülekezet lelkésze és egyben a Zwingli-év egyik nagykövete felhívta a figyelmet.

A végrehajtó bizottsági ülést követően az elnök, Najla Kassab Magyarországra utazik, hogy a magyar református egység tizedik évfordulójának ünnepi eseményén vegyen részt Debrecenben május 18-án.

Külügyi Iroda

www.kirchenbund.ch