Európa a legnehezebb missziós terület ma – nemzetközi missziói konferencia Budapesten

Az Európai Egyházak Konferenciájának Egyházak Párbeszédben elnevezésű bizottsága (CEC - CiD) augusztus 29-31. között Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetem dísztermében tartotta missziói konzultációját. 

Dr. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a bizottság tagja volt az esemény házigazdája, melyen az CEC Központi Bizottságának tagjai, a szervezet missziói partneri és témában jártas szakértők vettek részt. 

A konferencia résztvevői több ajánlással is éltek a jövőre nézve. Javasolták, hogy a CEC, figyelembe véve az új ökumenikus törekvéseket és az egyházak életében bekövetkezett, a folyamatosan bővülő ökumenikus kapcsolatokat meghatározó jelentős változásokat, a lehető legszélesebb körben szólítsa meg a keresztyén közösségeket és hozzon létre egy – az európai misszióval kapcsolatos – sajátos kérdések megvitatására alkalmas platformot.

A konzultáción tartott előadásokon megvitatták az európai egyházak kihívásait és lehetőségeit a misszió területén. Erdő Péter bíboros, az Európai Püspökkari Konferenciák Tanácsának elnöke köszöntő beszédében az „Új Evangelizációról” beszélt, melyre XVI. Benedek pápa buzdítja a híveket. Kihangsúlyozta, hogy a világnak továbbra is szüksége van a találkozásra Krisztussal, és megjegyezte, hogy napjaink missziós feladataiban a keresztyén hagyományok közötti mélyebb egység felfedezésének lehetősége rejlik.

A misszió három ökumenikus dokumentumban („Charta Oecumenica”, a 2010-es edinburgh-i találkozó tanulmányi témájának összegzése „Misszió, Egység és Egyháztan” címmel, valamint a „Keresztyén tanúbizonyság a sokvallású világban”) is kiemelt szerepet kap.

Viorel Ionita, a CiD leköszönő igazgatója, a CEC elkötelezettségéről beszélt a misszió kérdéseivel és gyakorlatával kapcsolatban. Prezentációját követően a résztvevők kifejezték egyöntetű elvárásukat, hogy a missziói munka a CEC szervezeti központjában folytatódjék, miközben a CiD bizottság az európai misszióval kapcsolatos teológiai kérdések és tanulmányok megvitatásának színtere maradjon.

Darell Jackson felhívta a figyelmet arra, hogy számításba kell venni a szekularizáció missziót érintő kihívásait, de azt is hangsúlyozta, hogy a szekularizációnak nem kell elkerülhetetlenül történelmünk végét jelentenie. John Baxter-Brown a misszió, tanítványság és a hatalom Európa történelmi egyházait érintő hivatkozásairól beszélt.

Christian Popescu kiemelte a migráció kérdését, ezen belül is a CEC tagegyházainak kapcsolatát az új bevándorló egyházakkal. Fontosnak tartja tanulmányozni az okát annak, hogy a történelmi egyházak miért kezelik inkább a diakóniai és nem missziói kérdésként a migrációt.

Katerina Dekanovsk előadásának témája a más vallási közösségekkel való kapcsolat volt. Indítványozta a nyitottabb kapcsolattartást azokkal az európai központokkal, melyek muszlim közösségek között végeznek missziói szolgálatot.

Dietrich Werner véleménye szerint „Európa a legnehezebb missziós terület ma”. A misszióról és a teológiai oktatásról tartott előadásában érintette a teológia elszigetelődésének jelenségét és az európai egyetemeken történő missziói képzés témáját.

A bizottság két fontos javaslatot fogalmazott meg budapesti konzultációjának végeztével:
„Javasoljuk, hogy az CEC teremtse meg azokat az eszközöket, amelyek biztosíthatják az európai egyházak közös missziói terminológiájának kialakítását és hozzájárulnak egymás kölcsönös megértéséhez.
Javasoljuk, hogy a CiD tegyen konkrét lépéseket annak érdekében, hogy közelebbi kapcsolat alakuljon ki a már létező európai misszió hálózat tagjai között és így erősödjön az európai missziói oktatás és nevelés…”
Minden javaslatot az CEC Központi Bizottsága elé terjesztenek, mely szeptember 21-25. között Prágában tartja következő tanácskozását.

Viorel Ionita, az CEC megbízott főtitkára megjegyezte: „a konzultáció alkalmával először gyűltek össze az CEC Központi Bizottságának képviselői, missziói partnerei és európai szakértők. A találkozón egyértelműen meghatároztuk az CEC jelenlegi szerepét az európai egyházak missziójával kapcsolatban és ugyanakkor új távlatokat nyitottunk az CEC és missziói partnerei közötti jobb együttműködés érdekében.”

*

Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) Európa valamennyi országából mintegy 120 ortodox, protestáns, anglikán és a katolikus egyházat és 40 szervezetet tömörítő közösség, mely 1959-ben alakult. Központi irodái Genfben, Brüsszelben és Strasbourgban találhatóak.

A konzultáció jelentését a következő oldalon érhetik el:
http://www.ceceurope.org/fileadmin/filer/cid/Doc_Mission_and_Evangelism/CiD_consultation_report_Final.pdf