Európa protestáns egyházai részvételre buzdítanak az európai parlamenti választásokon

Az Európai Uniót (EU) érintő problémák és kihívások tükrében az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) arra kérte a kontinens polgárait, hogy májusban vegyenek részt az EU-választáson. A február 10-én kiadott állásfoglalásban a GEKE Tanácsa arra bátorít, hogy vegyünk részt Európa jövőjének és irányának alakításában.
Az egyházközösség tizenhárom fős vezetői testülete négynapos tanácskozást tartott Bécsben, ahol a vezetők fő vonalakban az egyre növekvő Európa-szkepszis veszélyeire, az Európát elutasító hangokra és a nacionalista elképzelések és kívánságok visszatérésére hívták fel a figyelmet. Egyúttal olyan kihívásokra is figyelmeztettek, mint a klímaváltozás, a menekültpolitika, a szociális és gazdasági szétszakítottság, a technikai fejlődés és a digitalizáció, valamint az Európán kívüli politikai erőviszonyok átalakulása, melyeket az egyes nemzeti államok egymagukban nem tudnak megoldani. 

Ingrid Bachler, az osztrák protestáns egyház főtanácsosa szeptember óta tagja a tanácsnak, s az Európai Unió pozitív megítélését szeretné elérni, mert úgy véli, maga az EU a tagállamok sokféle elvárásának tud megfelelni, de ez csak közös erővel sikerülhet. „Ebben a helyzetben segíthet, ha az Európai Unió vízióját a sokszínűség tereként írjuk le, és érzékenyen kezeljük benne a kisebbségek, a menekültek és a szociálisan gyengék szükségleteit" – nyilatkozott Bachler.

Május 23. és 26. között választják meg az EU tagállamaiban az Európai Parlament (EP) hétszázöt képviselőjét. Az Európai Parlament az Európai Unió minisztereit magába foglaló tanáccsal együtt a törvények megalkotásáért felelős. Az EP-képviselőket 5 évente, közvetlenül választják az EU állampolgárai.

„A demokratikus választások lehetőséget biztosítanak a pozitív értelmezés bevetésére és arra is, hogy a jogállamok által alapított intézmények védjék a kisebbségek szabadságát és a kedvező együttélést. Az egyház feladata nem áll meg a nemzeti határoknál, ezért az egyházak saját területükön, de egész Európában is fontos szerepet játszhatnak a szociális és kulturális összetartásában – mondta Mario Fischer, a GEKE főtitkára. A hesseni lelkész kiemelte, hogy az európai protestáns egyházak intenzíven foglalkoznak a demokrácia és a szavazatok kérdésével.

A GEKE Tanácsa állásfoglalásában emlékeztetett arra is, hogy 1945 után a kölcsönös megbékélés ajándék volt a kontinens számára. A tavalyi év szeptemberében a GEKE bázeli nagygyűlésekor kiadott egy alapdokumentumot, amelyben az egyházak felelősségét emelte ki a béke iránti vágy és megbékélés munkálásában az európai társadalmakban.

A GEKE egy 1973-ban alakult egyházközösség, amelybe kereken száz európai és dél-amerikai protestáns egyház tartozik. Hatévente tartják nagygyűléseiket, a közbeeső időben pedig a GEKE Tanácsa formál véleményt teológiai és szervezeti kérdésekben. A GEKE központja Bécsben van. 

A www.leuenberg.eu oldalon további anyagokat találnak a témához.

Forrás: evangelikus.hu, GEKE