Gottfired Locher lett a GEKE ügyvezető elnöke

Az Európai Protestáns Egyházak Szövetségének (GEKE) tanácsa brüsszeli ülésén választotta meg a svájci egyházvezetőt, aki a menekültügyben a korábbinál is fontosabbnak tartja az egységes protestáns hangot.

A Svájci Református Egyházak Szövetségének (SEK) vezetője a korábbi elnök, Friedrich Weber januári halálával megüresedett tisztséget a GEKE következő nagygyűléséig tölti be ügyvezetőként a háromtagú elnökség élén, amelynek tagja még Tarr Klára, a Magyarországi Evangélikus Egyház külügyi osztályának vezetője és Michael Weinrich, a Bochum-i Egyetem rendszeres teológiai professzora.

kép

Gottfried Locher megválasztását követően a menekültválságot említette napjaink legnagyobb kihívásaként Európában: „Az egységes protestáns hangra ismét elengedhetetlenül nagy szükség van. Arra, hogy az evangéliumról tanúskodjunk a társadalmi, politikai és etikai összefüggésekben.”

A SEK szeptember 24-én felhívást tett közzé, amelyben tagegyházait és gyülekezeteit a menekültek befogadására buzdította. A svájci reformátusok konkrétan arra kérik a helyi közösségeket, hogy biztosítsanak helységeket gyülekezeti házukban, egyéb ingatlanjaikban az esetlegesen érkező menedékkérőknek. „A konfliktustérségekből menekülő emberek sorsa megérint minket” – áll a közleményben, amely a Svájcban élő menekültek integrációjában is a gyülekezetek támogatására számít. A svájci reformátusok segélyszervezete, a HEKS menekülteket támogató projekteket tart fenn nem csak hazájában, hanem a háború és zavargások sújtotta közel-keleti országokban és Európa szerte is. A HEKS jelentős forrásokkal támogatja a Magyar Református Szeretetszolgálat humanitárius akcióját Magyarországon.

Locher ügyvezetői megbízatásában szerepet játszhatott az is, hogy a GEKE soron következő nagygyűléséré 2018 szeptemberében éppen Svájcban, Bázel városában kerül sor. Bern pedig egy évvel korábban a protestáns zsinati tagok harmadik találkozóját látja vendégül, amelyet idén januárban a budapesti találkozón jelentett be a kantonális egyház zsinatának elnöksége.

Külügyi Iroda

Forrás: www.kirchenbund.ch