Mindenki lehet a béke munkása

A béke világnapján, január elsején a Szent Egyed közösség fáklyás felvonulásra és ökumenikus imádságra hívta a híveket Budapesten és Pécsen. Budapesten az imádságot Székely János esztergom-budapesti segédpüspök vezette.

A budapesti felvonulás a Salkaházi Sára-emléktáblától indult, mely a katolikus vértanúról elnevezett dunai alsó rakparton található, és a Váci utcai Szent Mihály-templomnál ért véget, ahol Székely János esztergom-budapesti segédpüspök mondott szentbeszédet, valamint imádsággal szolgált Fabiny Tamás evangélikus püspök és Abuna Júszef Hálil, a Magyarországi Kopt Ortodox Egyház vezetője.

képA kezdeményezők kiemelték, hogy a felvonulást és az ökumenikus imát minden háborúban szenvedő országért és a terrorizmus áldozataiért, az üldözött keresztényekért, menekültekért szervezték. Ferenc pápa a béke világnapjára közzétett üzenetét idézték: „2017-ben tegyünk azért imádságunkkal és tetteinkkel, hogy olyan emberekké váljunk, akik száműzték az erőszakot szívükből, szavaikból és tetteikből, és törekedjünk erőszakmentes közösségek kialakítására, amelyek képesek gondoskodni közös otthonunkról. »Semmi sem lehetetlen, ha imádságunkkal Istenhez fordulunk. Mindnyájan a béke építőivé válhatunk.«"

Szőke Péter, a magyarországi Szent Egyed közösség vezetője a Salkaházi Sára és mártírtársai tiszteletére elhelyezett emléktábla előtt arra hívott mindenkit, hogy a szenvedő Szíriáért, különösen Aleppó városáért könyörögjünk, az ottani civil áldozatokért, azért a térségért, mely jelenleg a világ egyik legkegyetlenebb hadszíntere. Hozzátette, a pápa szüntelenül küzd egy mindenki számára békés világ építéséért, a szenvedők, a periférián élők helyzetének javulásáért. Kiemelte: ezekben a nehéz időkben – melyeket a túlságosan sok háború, a terrorizmus és az erőszak jellemez, mely elsősorban a leggyöngébbeket sújtja – felelősek vagyunk azért, hogy visszhangozzuk ennek a január elsejének a különleges üzenetét. Le kell dönteni az embereket elválasztó falakat, hidakat kell építenünk. Az erőszakmentesség kell hogy cselekedeteink mozgatórugója legyen. Fel kell emelnünk szavunkat a konfliktusok áldozatainak érdekében is, akik épp a háborúk, az egymás közti ellentétek miatt nem jutnak alapvető javakhoz, mert mindent a háborúk folytatására fordítanak az érintett országok. 

képA rakparton egybegyűltek mécsesekkel a kezükben, a háború és konfliktusok sújtotta országok tábláit a magasba emelve vonultak végig a Váci utcán, majd a belvárosi Szent Mihály-templomban ökumenikus imádságon vettek részt. Székely János püspök a Mt 5,38–47-t elemezve beszélt a békéről, az erőszakmentességről, a bosszúállás hiábavalóságáról, értelmetlenségéről. Kiemelte: csak a béke, a szeretet visz közelebb minket az erőszakmentes világhoz, csak a szeretet tudja a gyűlölet sebeit begyógyítani. Hozzátette: a háború elemberteleníti annak cselekvő részeseit és elszenvedőit egyaránt. A könnyek tisztítják meg a világot, nem az erőszak. Aki szeret, az könnyezik, Isten pedig maga a szeretet. Meg kell tehát látnunk, értenünk, hogy Isten szeretetből teremtette számunkra a világot, melyet mi teszünk tönkre.

Fabiny Tamás evangélikus püspök imádságában az ember és ember közti, a felekezetek és a nemzetek közti megbocsátás, a béke fontosságáról beszélt. Abuna Júszef Hálil kopt ortodox főesperes Szűz Máriához fohászkodott, hogy ő legyen a nélkülözők, az éhezők, az otthonaikat elhagyni kényszerülő menekültek védőbástyája. Az ökumenikus ima végén a földkerekség háborúktól, polgárháborúktól és más konfliktusoktól szenvedő országainért mondott könyörgések között kisgyerekek egy-egy szál gyertyát vittek az oltár elé helyezett tartóba. E pislákoló fények így váltak a béke, a megértés és a szeretet jelképeivé.

kép

Bókay László

Forrás: Magyar Kurír