Prágában tanácskoztak az európai reformátusok

A Református Egyházak Világközössége júniusi létrejötte óta először ülésezett a szervezet európai bizottsága, amely éléről leköszönt Bölcskei Gusztáv, tiszántúli püspök, az MRE Zsinata lelkészi elnöke. Az európai testület alelnöke Ódor Balázs, az MRE külügyi irodavezetője lett.

A cseh főváros adott otthont március 3-4. között az európai református egyházi vezetők két napos tanácskozásának, amelynek Jerry Pillay, a Református Egyházak Világközösségének (REV) elnöke is vendége volt. A REV Európai Területi Bizottsága megújította alapszabályát és újjáválasztotta ötfős vezetőtestületét. A 24 egyházat képviselő 45 résztvevő köszönetet mondott Bölcskei Gusztávnak, az MRE Zsinata lelkészi elnökének, aki négy évig elnökként vezette a régiót.

Alkotmányt módosították

A két korábbi református világszervezet (Református Világszövetség és Református Ökumenikus Tanács) egyesülésével létrejött a Református Egyházak Világközössége (REV) tavaly nyáron Grand Rapidsban tartott nagygyűlése után először ülésezett az európai területi bizottság, ezért most módosították a regionális szervezet alkotmányát.

kép

A prágai tanácskozás résztvevői

A REV Európai Bizottságát a tagegyházak egy-egy egyházvezetésből delegált képviselője alkotja, és valamennyi tagegyház egy szavazattal rendelkezik. Az európai régió vezetőtestülete, az úgynevezett Steering Committee, az alapszabály módosítása után, egy taggal bővült. Az elnök, az alelnök, a titkár és a pénztárnok mellett egy újabb alelnöki tisztség biztosítja az európai egyházak hatékonyabb együttműködését és a kontinens képviseletét a világszinten.

Fontos előrelépések

A tanácskozás résztvevői kiértékelték a Grand Rapids-i nagygyűlés eredményeit, illetve a régió elmúlt négyéves működését. A 2006-ban jelentős átalakításon átesett szervezet a korábbi évekhez képest hatékonyabb működését az biztosítja, hogy az egyházak vezetői szinten képviseltetik magukat az évente tartott területi bizottsági ülésén, amely az európai reformátusok parlamentjeként, a korábbinál sokkal kisebb létszámmal működik.

A most lezárult ciklus értékelése alapvetően pozitív volt. Az elnök vezetése alatt jó irányba indult el a közösség és mind a négy alapvető célkitűzésében fontos lépéseket tett előre. Erősödött a közösség és kapcsolat az egyházak között, az európai jelenlét szervezettebb, a befolyás nagyobb lett világszinten. Ugyancsak sikerült megerősíteni a teológiai munkát és a református befolyást az európai ökumenikus szervezetekben. Ez utóbbi jegyében a REV Európa határozott állásfoglalást fogadott el az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) egyházi tisztségről, felszentelésről és egyházvezetésről (episzkopé) szóló tanulmányával kapcsolatban, kritizálva annak egyoldalúságát.

kép

Jerry Pillay, a REV elnöke megosztotta és vitára bocsátotta a 80 millió keresztyént tömörítő új szervezet vízióját, amely a stratégiai tervezés fázisában van. Pillay ismertette a küldetésnyilatkozatot. „Törekvésünk, hogy megéljük a református egyházak közösségét, betöltve Istennek a megváltásban, megújulásban, igazságban, békében és megbékélésben megvalósuló küldetését a világban, hogy mind többen tapasztalják meg a teljes életet Krisztusban” – mondta. A REV mindezt a református hitvallások hagyományán állva kívánja megvalósítani, amiben a teljes egyház megújításának ajándékát ismeri fel. Az egység, az istentisztelet megújítása, teológia és spiritualitás reformja elsőszámú értékeke maradnak a szervezet életében.

Magyar elnök után magyar alelnök

A Generális Konvent Elnökségének jelöltjét, Ódor Balázst, három jelölt közül a REV Európa alelnökének választotta. Az alelnök feladata az európai református közösség stratégiai céljainak meghatározásában és a régió vezetésében való részvétel, és adott esetben az elnök, illetve a régió képviselete ökumenikus szervezetekben.

Református.hu, fotó: Branimir Bucanovic

Branimir Bucanovic