Srí Lanka-i templomokra támadtak húsvétvasárnap

Három keresztyén templomot és négy szállodát ért szinte egyidejű robbantásos támadás húsvétvasárnap délelőtt Srí Lankán – adta hírül az MTI.

A támadásokat az ázsiai szigetország fővárosában, Colombóban, illetve az attól északabbra fekvő Negombóban, Kochchikadéban, és a sziget keleti részén fekvő Batticaloában történtek. Az eddigi információk szerint több mint 200 ember meghalt, 450-en pedig megsebesültek. A két katolikus és egy evangéliumi keresztyén templomban sok hívő volt a húsvétvasárnapi mise, illetve istentisztelet miatt.

képSrí Lanka egyik fő bevételi forrása a turizmus, a robbantások turisták által kedvelt helyszíneken követték el. Arról jelenleg nincs információ, hogy magyar érintettje lenne a támadásoknak. A robbantásokat a világ számos államának vezetői, köztük magyar vezetők is elítélték, Ferenc pápa és az Egyházak Világtanácsa is felszólalt az erőszak ellen.

A keresztyénség híd a különböző kultúrák között

Az indiai-óceáni sziget 21 milliós lakosságának 74 százaléka szingaléz, 18 százalék tamil népcsoporthoz tartozik. Az emberek 70 százaléka buddhista, 12 százaléka hindu, 10 százalék muszlim és 8 százalék keresztény. A katolikus vallásnak híd szerepe van az országban, mert a többségben lévő szingalézok és a kisebbségben lévő tamilok között is gyakorolják ezt a vallást – írja az index.

Tamilok egy csoportja 1983-tól 2009-ig tartó polgárháborúban harcolt a függetlenségért, de 2018 tavaszán is szükségállapotot hirdettek az országban, miután a Sinhala nevű buddhista csoport mecseteket, és több tucat olyan üzletet és lakóházat támadott meg, amely muszlim emberek tulajdonában állt. Egyelőre egy szervezet sem vállalta magára a merényletsorozatot.

Imádkozzunk a sebesültek gyógyulásáért, az áldozatok családjaiért és a különböző vallások, kultúrák békés együttéléséért!

reformatus.hu

Fotó: Eranga Jayawardena / MTI