Vegyen részt a lelki zarándokúton Puszanba!

Az Egyházak Világtanácsának célja, hogy a tagegyházak delegáltjain kívül az világ keresztényeivel közösen készüljön az őszi dél-koreai nagygyűlésre és segítse a tagegyházakat, hogy a nagygyűlés témáit közel hozzák a gyülekezetekhez. Ezért az EVT – egyfajta lelki zarándokútként – egy képekkel illusztrált, hiánypótló segédanyagot jelentetett meg, melyet most Ön is kitölthet: a kérdésekre az EVT örömmel várja a magyar gyülekezetek válaszait, tapasztalatait is.
Az Egyházak Világtanácsának (EVT) soron következő, 10. nagygyűlésére a dél-koreai Puszanban kerül sor 2013. október 30. és november 8. között. A nagygyűlések alkalmával különböző hagyományokkal rendelkező keresztyének találkoznak a világ számos részéről, hogy együtt tanácskozzanak, ünnepeljenek és imádkozzanak. Előreláthatólag mintegy 349 tagegyház közel 900 küldötte fog részt venni a puszani találkozón, melynek mottója: „Életnek Istene, vezess minket az igazságra és a békességre!"

Az EVT célja, hogy a tagegyházak delegáltjain kívül az világ keresztényeivel közösen készüljön a nagygyűlésre és segítse a tagegyházakat, hogy a gyűlés témáit közel hozzák a gyülekezetekhez, egyháztagjaikhoz. Ezért az EVT egy kiadványt, segédanyagot jelentetett meg, mely hat pontban összegzi a különböző élethelyzetek – például ortodox egyházak Kelet-Európában, dalit keresztyének Indiában – hangsúlyos ökumenikus kérdéseit. A segédanyag hat állomáson keresztül (egység, misszió, béke, igazság, imádság, tanítványság) kérdésekkel bátorítja a gyülekezeteket arra, hogy felfedezzék, milyen egy globális egységhez tartozni, egy ökumenikus mozgalom részeként, annak hangsúlyait megértve megélni a kereszténységünket. Az EVT a kérdésekre örömmel várja a gyülekezetek válaszait, tapasztalatait.

A Zarándokút Puszanba – Ökumenikus Utazás a Világkereszténységbe elnevezésű kiadványt a Külügyi Iroda a genfi titkársággal egyeztetve magyar nyelvre fordította, melyet itt érhet el.

Arra hívjuk a Magyarországi Református Egyház gyülekezetit, hogy vegyenek részt ezen a zarándoklaton és a párbeszédben, és legyenek ilyen formában is részei a puszani nagygyűlésnek. Az esetleges reakciókat, válaszokat a Külügyi Iroda összesíti és elküldi az EVT-nek.

A segédanyagot kinyomtatott formában várja a Külügyi Iroda (1046. Budapest Abonyi u. 21.), vagy kinyomtatva és beszkennelve az oikumene@reformatus.hu email címre (melyen keresztül bővebb információkat is kérhetnek) augusztus 1-ig.

A segédanyag: itt.

Link az EVT nagygyűlés honlapjára: http://www.wcc2013.info/

Link az eredeti angol nyelvű kiadványhoz: http://wcc2013.info/en/resources/pilgrimage-to-busan

Külügyi Iroda