Visszaszámlálás

A brit Metodista Egyház arra biztatja híveit, hogy az Olimpiára és a Paralimpiára készülve együtt számlálják a napokat a játékok kezdetéig.
Az ünnepi előkészületek közepette egy cornwalli metodista gyülekezet arra vállalkozott, hogy egy egész Nagy-Britanniára kiterjedő dicsőítőbusz-járatot koordinál. A félig nyitott emeletes busz tetején, amely május 17-én indult 70 napos útjára Lands Endtől az Olimpiai Stadion felé, keresztyén zenészek játszanak, így szólítva meg az olimpia apropóján a velük találkozókat. "Ez csodálatos lehetőség arra, hogy az emberek énekelve oszthassák meg a hitüket. Még mindig hívunk és várunk zenészeket az ország minden részéből, hogy csatlakozzanak hozzánk" - nyilatkozta Christine Bonfield, az Escalls Methodist Chapel képviselője.

Ish Lennox, a brit Metodista Egyház Olimpiai és Paralimpiai koordinátora szerint a játékok nagyszerű alkalmat szolgáltatnak arra, hogy az egyház túlléphessen a templomok falain, és a hívők kapcsolatba léphessenek a helyi közösségekkel. Minden gyülekezet és egyház tehet valamit. A metodisták a More Than Gold elnevezésű szervezettel összefogva készítik fel gyülekezeteiket erre a történelmi jelentőségű szolgálati időszakra. A More Than Gold közösségi felületén különféle önkéntes feladatok közül választhatnak a hívek, például nyolc napig vendégül láthatják otthonukban egy-egy sportoló családtagjait. A metodista egyház pedig alapot hozott létre abból a célból, hogy 65 évnél idősebbek utazását, illetve lakóközösségen belüli vendégül látását támogassa, szintén az olimpiai játékok idején.

Burns Katalin

Forrás: www.protestantnews.eu