Reformátusok Lapja 2022/34. szám

REFORMÁTUSOK

LELKI-SZELLEMI VÉDVONALAINKAT

A KÁRPÁT-MEDENCEI MAGYAR REFORMÁTUS

NEMZETSTRATÉGIÁRÓL SZÓLT SZÁRSZÓ

A Magyarországi Református Egyház hetilapja

Szerkesztőség és Kiadóhivatal: 1146 Budapest XIV., Abonyi utca 21. Honlap: www.reflap.hu. E-mail: szerk@reflap.hu, kiado@reflap.hu.

Szerkesztőségi titkárság: Buzási Zsoltné (titkarsag@reflap.hu)

Telefon: hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között 06-30-396-8208.

A lap megrendelhető és előfizethető a Kiadóhivatalban.

Bankszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11706016–20478269.

Nemzetközi számlaszám: 117630621 490088600000000.

IBAN nyomtatott forma:

HU27 1176 3062 1490 0886 0000 0000. OTP Bank SWIFT azonosítója (BIC): OTPVHUHB.

Főszerkesztő és kiadó: Fekete Zsuzsa

Főszerkesztő-helyettes: Weberné Zsikai Mária (weber.maria@reformatus.hu)

Szerkesztőség (szerk@reflap.hu): Dóka Viktória (doka.viktoria@reformatus.hu), Hegedűs Bence (hegedus.bence@reflap.hu), Kiss Sándor (szerk@reflap.hu), Petrőczi Éva (petroczi.eva@reflap.hu), Regéczy-Nagy Enikő (szerk@reflap.hu), Arany Lajos (arany.lajos@reformatus.hu).

Tervezőszerkesztő: Illényi Éva (illenyi.eva@reformatus.hu).

Nyomdai előállítás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Németh Balázs ügyvezető.

A beküldött kéziratokat szerkesztve közöljük, és nem áll módunkban megőrizni vagy visszaküldeni őket.

A lap megvásárolható a Kiadóhivatalban, a gyülekezetekben és az újságárusoknál.

Terjeszti a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, a Magyar Posta Zrt. ÜLK, a Magyar Lapterjesztő Zrt. INDEX 25 734, ISSN 1419-8568, HU-ISSN 0482-086 x.

Címlapfotó: Hirling Bálint

ELEINK FOHÁSZAI

Mi reménységünknek Istene, hálaadással magasztalnak lelkeink téged, hogy elejétől fogva a tudatlan emberi nemzetet a mennyei bölcsességre oktattad, és hogy minket a mi szüleink, mint valami Sámueleket, tenéked szenteltek, a mi homályos elméinket istenfélő tudós Tanítók által a te ismeretedre juttattad, több keresztyén Iskolákkal egyetemben, e mi keresztyén Iskolánkat megoltalmazván, ebben mind tudományunkat s mind testünk táplálására valójukat bőségesen kiszolgáltattad.  BUJDOSÓ DIÁK IMÁDSÁGA, 1672

INTERJÚ • 6. Új főjegyző az Erdélyi Egyházkerületben | Egyháztörténészi tapasztalatai is segítik majd Kolumbán Vilmost

INTERJÚ • 12. A kicsinységében van az erőssége | Másfél éves számadás a Tiszántúli Egyházkerületről

MISSZIÓ • 16. Az örömhír motoros futárai | Autóval nem lehet elvinni az evangélium üzenetét a motorosok világába

EGYHÁZI ÉLET • 18. Nem ígért gyógyulást | Történet Simon Sándorról, aki a templom padlásáról zuhant a mélybe, és gerincét törte

MISSZIÓ • 22. Gazdagító Ige a rácsok mögött | Szabadságot ad a vallásgyakorlás a fogvatartottaknak

PORTRÉ • 30. Névjegy | Ismerjék meg Pauk Jánost, a Szeged-Újszegedi Református Egyházközség gondnokát!

Tisztelt Olvasóink!

A Reformátusok Lapja Szerkesztősége és Kiadóhivatala elérhetőségei:

TELEFONSZÁMUNK:

hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között: 06-30-396-8208.

E-MAIL-CÍMEINK: szerk@reflap.hu (szerkesztőségi ügyekben), kiado@reflap.hu (előfizetési, terjesztési és példányszám-módosítási ügyekben).

A személyes ügyfélszolgálatunk szünetel.

HODOSSY-TAKÁCS ELŐD

(4) „…építsünk magunknak várost és tornyot…” (1Móz 11)

A történet kezdete látszólag ideális viszonyokat tükröz: egyetértésben dolgoznak együtt az emberek. Az idill azonban hamar megbomlik, amikor egy hatalmas migráció során az embertömeg áramlik előre, és egy letelepedésre alkalmasnak látszó területen kultúrát akarnak teremteni (2). Itt a minden különbséget elfedni próbáló birodalom gondolata jelenik meg, ami semmit nem változott az évezredek során: itt vagyunk, és azt csinálunk, amit akarunk! Ismerős ez a gondolkozás nekünk is. Csakhogy az emberiség gőgös törekvései végül mindig elbuknak. Huszonegyedik századi nyelvre fordítva ez pozitív történet lenne, mert itt minden együtt van, amit a ma gazdasága értéknek tart: határokat feszegető cél, gördülékeny kommunikáció, innováció – hisz rájöttek: ha nincs kő, csinálni kell mesterséges követ, téglát (3). Dicsőséges program ez, valóban. Aztán Isten aláereszkedik, és az egész meglehetősen szánalmassá válik. A világraszóló nagy cél megvalósítása az Úr szemében olyasmi, amit csak leszállva lehet szemügyre venni, és közben halkan mintha azt mondaná: ember, már megint sokat gondoltál magadról. Mi mindenre képesek vagyunk? Ugyan már! Előbb-utóbb Isten alászáll, hogy lássa, mivel próbálkoznak teremtményei odalenn. Már megint. 1Kor 7,1–16  35. zsoltár

VIII. 22. HÉTFŐ

VIII. 21. VASÁRNAP VIII. 23. KEDD

(7) „A te utódaidnak fogom adni ezt a földet.” (1Móz 12)

A Szentírást az első sorától olvasva e ponton lépünk be az emberiség történetébe, amely a bibliai felfogás szerint az ember és Isten kapcsolatának története. Nem általában az emberiség, hanem egy bizonyos ember áll kapcsolatban Istennel. Ilyen volt Ábrahám, a vele lévők, és ilyen lehetek én magam is. Nem élünk több száz évig, mint az őstörténet nagyjai, és nem hasonlítunk Nóéhoz sem, nincs bárkánk, amelyen megmenekülhetne minden élő lélek, viszont megvan bennünk egy fontos tulajdonság: az ember ma is képes meghallani Isten hívását. Isten megszólította Ábrahámot, akit a Biblia ekkor még Abrámnak nevez, és várta válaszát, ő pedig méltó választ adott, cselekedett, az isteni parancs szerint. Ábrahámot hite által igyekszünk megérteni, ezt emeli ki alakjából az Újszövetség is: „Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy.” (Zsid 11,8; vö. Róm 4,9; Gal 3,6–7) Kapaszkodott az ígéretbe, várta az áldást, hite megtartotta. Tőle tanuljuk meg: az áldás elfogadása az elengedés készségével kezdődik: aki nem hajlandó lemondani a kiszámítható jövőről, nem lehet részese az új kezdet áldásának.

1Kor 7,17–24  447. dicséret

(7) „Össze is vesztek Abrám jószágának a pásztorai Lót jószágának a pásztoraival.” (1Móz 13)

Nincs nagyobb öröm annál, mint amikor az ember megtapasztalja Isten áldását! Mindenki egészségre, jólétre, gyarapodásra vágyik – az Ige emlékeztet: az árat meg kell fizetni mindezért. Mai történetünkben az adott területhez mérten túlzottan nagyra nőtt nyájak okozták a problémát, mert a föld már nem tudta eltartani őket. Egy család, két vagyon: a viszály nem maradhatott el. Nagy áldás, ha ilyen helyzetben a bölcsesség és a családi összetartozás értéke az anyagi érdek fölé tud kerekedni, de gyakrabban történik ennek ellenkezője. Az ősatyák belátták, ebben a helyzetben a békés elválás jobb az állandósuló viszálynál. Ehhez is bölcsesség kell. Lót döntés előtt állt, merre menjen tovább. A klán együtt nem maradhatott, ő választott. Legelőket látott maga előtt, vizet, a további vagyonszerzés lehetőségét. Elindult a Jordán-völgy felé. Ha kicsit jobban körülnéz, talán Sodomát is észrevette volna, a romlottsággal teli várost, az embereket, akik között majd élnie kell – de erre már nem figyelt. Ment, a saját feje után; Isten viszont nem őt, hanem Ábrahámot szólította meg, neki ígért földet és utódot (14–16), és ez neki elég is volt: ő is ment tovább a maga útján, a látszólag értéktelenebb föld felé. 1Kor 7,25–40  503. dicséret

VIII. 24. SZERDA

(20) „…áldott a Felséges Isten, mert kezedbe adta ellenségeidet!” (1Móz 14)

Titokzatos háború ez, titokzatos Ábrahám tizedfelajánlása is, mert elfogadójáról, Melkisédekről sem tudunk többet. Legjobb, ha csak ízlelgetjük a két titokzatos elbeszélés, a háború és a tizedadás közötti szavakat: „áldott a Felséges Isten!” (20) Életünk tele van reménytelennek látszó helyzetekkel, melyekből rejtélyes módon mégiscsak kiszabadulunk. Megvívunk lehetetlennek látszó napi küzdelmeket, közben fogadkozunk: csak most az egyszer tartson meg minket Isten... Most segítsen meg, és mi tényleg mindent megteszünk... Aztán persze minden marad a régiben. A siker után elégedetten hátradőlünk, fogadalmaink köddé válnak, mintha nem is lettek volna, és környezetünkkel összekacsintva talán már arra gondolunk, Reformátusok

most megünnepeljük a sikert! Ilyenkor csúszik ki a szánkon: „Ezúttal szerencsénk volt.” Megesik ez velünk, de valahányszor így viselkedünk, hitetlenségünkről teszünk tanúbizonyságot. Szabadulásunk nem a jó szerencse gyümölcse, hanem Isten gondviselésének jele, a siker pedig áldás, az Úr áldása. Emlékezzünk ezért az Ige szavára – ha Isten csodálatos beavatkozását tapasztaljuk, az egyetlen hozzá és hozzánk méltó válasz ez: áldott vagy te, Urunk!

1Kor 8  55. zsoltár

(18) „Ezen a napon kötött az Úr szövetséget Abrámmal…” (1Móz 15)

Eljött az ígéret megerősítésének ideje. Ábrahám hitt, engedelmesen elindult, de az ígért áldás nem akart beteljesedni. Ehelyett kapott a nyakába családi viszályt, háborúságot. Ráfért már egy újabb találkozás, egy biztató „ne félj” (1). Ősatyánk tele volt kétséggel (8): tényleg érvényes minden, amit az Úr mondott neki? A válasz kézzelfogható: lesz örökösöd, mint csillag az égen, és tiéd lesz ez a föld. Lehetséges ez? Hogyan hihetné el ezt bárki, még ha egész életét engedelmességre alapozta is? Az Úr nem biztatgatta, hanem parancsolt: vágj állatot, hozz húst, helyezd el, ahogy mondom, hagyj ösvényt a darabok között. Ábrahám ismét engedelmeskedett. A következő jelenetben látjuk magunk előtt a férfit, aki naphosszat hessegeti a madarakat a földre tett húsdarabokról, míg fáradtan és a reménytelen, egyoldalú küzdelmet feladva a földre roskad. E pillanatnak kellett elkövetkeznie, elragadja a mély álom, ahogy annak idején Ádámot (2,24). Ébren nem viselhette volna el népe jövőjének feltárását (13), és talán ő is át akart volna menni a kitett húsdarabok között. Ezt nem tehette meg, viszont megértette: valóban az ígéretét elpecsételő Urat látta a dermesztő sötétségen át. 1Kor 9,1–18  295. dicséret

(13) „…Te vagy a látás Istene.” (1Móz 16) Isten számos meghatározó tulajdonsága közül talán a legfontosabb: az Úr a látás Istene. Ő lát. Látja az embert, a nyomorúságban lévőt és a hatalmat gyakorlót; azt is látja, mi van bennünk. Amikor a zsoltáros már-már számonkérő hangon Istenhez kiált, akkor is csak beavatkozásának késlekedése miatt panaszkodik (6,4; 90,13), de nem vitatja, hogy az Úr látja a szükséget szenvedőt. A ma embere, körülvéve az istentagadás tengerével (vö. Zsolt 14,1; 53,2), sokkal inkább azt hiszi, Isten megvakult, hiszen ha látna, beavatkozna. Abba a tévhitbe ringatjuk magunkat, hogy az Úr köteles egészséget hozni, járványokat megfékezni, békét teremteni, mindenki jólétéről és boldogságáról gondoskodni. Ezt várjuk Istentől, és nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy ő nem ezek szerint az elvárások szerint cselekszik. Megszületik az ítélet: Isten vagy halott, vagy megbénult, vagy gonosz, tehát el kell temetni, vagy egyszerűen ki kell iktatni a világ erői közül. De Isten él és lát. Korlátlan hatalma azt jelenti: ő lát, de nem köteles beavatkozni. Semmire sem köteles, neki semmit nem muszáj. Mert ő az Isten. Mi hálás szívvel borulhatunk elé és köszönhetjük meg, hogy ő – ilyen. Ezt érezte meg Hágár, a számkivetett asszony is. 1Kor 9,19–23  166. dicséret

(9) „…tartsd meg szövetségemet…” (1Móz 17) Ábrahám már kilencvenkilenc éves volt, amikor ezt mondta neki az Úr: „Járj színem előtt, és légy feddhetetlen.” (1) Egy megvénült emberrel beszél itt Isten! Előfordulhat, hogy az Örökkévalónak még terve van vele? Ez a kérdés ettől kezdve nem kérdés. Majd’ százévesen is kaphat célt az ember, sőt, még gyermeket is ígérhet neki az Úr (16), ami valljuk be: tényleg nevetséges (17), de csak amíg emberi módon gondolkozunk. Ezt az ígéretet a világ teremtő Ura teszi. Talán érezte ezt legbelül Ábrahám, aki nevetett ugyan, de engedelmeskedett, és ez a döntő. Szebb lenne a história a nevetés nélkül, ha csak a csodálatos Istenre hagyatkozás jelenne meg benne? Nyilván, de ez a nevetés teszi a történetet emberivé. Ez mutatja meg nekünk, hogy Ábrahám is ember volt, mint mi, kétségekkel; csak ő úrrá tudott lenni elbizonytalanodásán, és képes volt legyőzni félelmeit. Ezért engedelmeskedett és vette testére a szövetség jelét. Ezt a szövetséget okkal nevezi öröknek a fejezet – nem arról van szó, hogy a körülmetéléssel Isten szövetsége kikerülne a mostani világ keretei közül, a testen viselt jelnél személyesebbet egy ókori ember nehezen tudott volna elképzelni. Isten szövetsége örök, mert nemzedékről nemzedékre szól, minden soron következő generációra érvényes. 1Kor 9, 24–27  229. dicséret

VIII. 25. CSÜTÖRTÖK

VIII. 26. PÉNTEK

VIII. 27. SZOMBAT

Új főjegyző az Erdélyi Egyházkerületben

ebben a szolgálatban. A román állam felismerte, hogy a diakóniai feladatok egy részét az egyházak sokkal jobban tudják ellátni, mint az állam. Úgy tűnik, hogy ezek némelyikét átadja az egyházaknak települési szinten is, a feladatok ellátásához pedig talán forrásokat is biztosít. Hagyományosan szintén a főjegyző feladata az egyházi nyugdíjintézet elnöklése. Elődömtől, Kántor Csabától jól működő szervezetet vehetek át, amely éppen több nagy befektetést készít elő, például parkolóházat épít. A harmadik, hagyományosan főjegyzői feladat a református tanügy, az oktatás, ahol remélem, hogy a középiskolai tanári és a teológiai, felsőoktatási tapasztalatom sokat fog segíteni abban, hogy tudjunk alkalmazkodni elsősorban a román törvényekhez, és meg tudjuk védeni, meg tudjuk őrizni az egyházi oktatás sajátosságait, értékeit.

Hogyan segíthetik egyháztörténészi tapasztalatai lelkészi főjegyzői teendői ellátásában?

Július elején éves közgyűlést tartott az Erdélyi Református Egyházkerület, ahol Kolumbán Vilmost, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet rektorát választották meg a kerület lelkészi főjegyzőjének, miután elődje, Kántor Csaba nyugdíjba vonult. A püspökhelyettes úgy véli, egyháztörténészi tapasztalatai is segíthetik majd a munkáját. Bár a rektori székről igen, a katedráról nem kellett lemondania.

HEGEDŰS BENCE

Már több mint egy hónapja, hogy megválasztották az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettesének. Hogyan telt ez az egy hónap?

Bár július elején választottak meg, a procedurális eljárások miatt lényegében augusztus elsejétől vagyok hivatalosan is főjegyző. Ettől függetlenül július második felében már volt több, főként protokolláris program, amelyen főjegyzőként voltam jelen, mint például a tusnádfürdői imaházszentelés. Augusztus elején viszont már hivatalosan is főjegyzőként kellett megjelennem Bukarestben egy tanügyminisztériumi megbeszélésen, ahova összehívták a felekezetek képviselőit: új tanügyi törvénytervezetet készít a minisztérium, a tanügyminiszter pedig meg akarta hallgatni az egyházak képviselőinek véleményét is a felekezeti oktatást érintő kérdésekről.

Van-e olyan területe az új munkakörének, amely különösen fontos az ön számára?

Hagyományosan a főjegyzői munkakörhöz tartozik az Erdélyi Református Egyházkerület diakóniai munkájának összehangolása, illetve a kuratórium elnöklése. Ez a munkaterület évek óta jól működik, Kató Béla főjegyzősége alatt teljesedett ki igazán. Több szempontból is kiemelt terület ez, mert egyrészt egyre több a rászoruló, akin segíteni kell, másrészt mert úgy néz ki, még több feladat jut majd az egyházaknak

A kutatási területem a történelmi tanügyre, iskolatörténetre, liturgiatörténetre és forrásfeltárásra is kiterjedt. Azok a jelenségek, amelyek ezelőtt két-háromszáz évvel ezelőtt előfordultak, nem sokat változtak mára. Végigolvasva sok száz gyülekezet egyházmegyei vizitációs jegyzőkönyvét úgy gondolom, vannak olyan, a jegyzőkönyvekből kiderülő történelmi tapasztalatok, amelyek mindenképpen segítenek abban, hogy másképp lássam a dolgokat és másképpen értelmezzem a jelen eseményeit.

Új tisztsége nem teszi lehetővé korábbi, teológiai rektori feladatai ellátását. Nehéz szívvel válik meg a rektori széktől?

Igen. A napi feladatok megoldása mellett számtalan olyan ügy is volt, amely csak a jövőben hozza meg a gyümölcsét, mint például az alapjaitól újragondolt és újraírt tanterv, vagy a doktori iskola újraindítása.

A katedráról is le kellett mondania?

Szerencsére nem. Nagyon szeretem a tanítást, a kutatást is. Az elmúlt 22 év alatt sosem éreztem nyűgnek vagy tehernek a tanítást, egy új téma kutatásához pedig szinte gyermeki kíváncsisággal fogtam hozzá. Inkább csak szervezési kérdés, hol találok annyi időt, hogy egyszerre jusson a főjegyzői feladatkörök ellátására és a felsőoktatási és kutatási kérdések megoldására is.  FOTÓ: KISS GÁBOR

KOLUMBÁN VILMOS JÓZSEF 1974-ben született az erdélyi Baróton, a kolozsvári teológiát 1998ban végezte el, 2000-től az intézet tanára. 2005ben szerzett doktori címet a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen, 2018-tól a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet igazgatótanácsának tagja, 2020-tól az intézet rektora. Házas, egy egyetemista fiú és két iskolás lány édesapja.

A szerző pécsváradi lelkipásztor

A magyarság ünnepére

Augusztus 20-án, állami ünnepünkön I. István királyunk művére emlékezik a Kárpát-medence népe. Első királyunk személyéhez kötjük ugyanis azt a nemzedékeken át tartó folyamatot, amelyet államalapításnak nevez a történetírás. A dátum református szemmel kevéssé elfogadható, hiszen az 1083. évi augusztus 20-i egyházi aktusnak állít emléket. Ekkor avatták szentté István királyt és fiát, a fiatalon elhunyt Imre herceget, valamint a pogánylázadás áldozatává vált Gellért püspököt. Rég nem élő emberek egyházi szentté avatása nem a református lelkiismeretnek való. A hívők

A keresztyén uralkodó atyai királyként az általa ismert legjobbat, a Krisztus-hit ismeretét tette lehetővé a népének.

szentségéről majd Krisztus tesz bizonyságot az ítéletkor (Mt 7,16–29). Ránk a keresztyén életszentség megvalósítása bízatott.

De akkor egy magyar református keresztyén hogyan és milyen lélekkel tud ünnepelni ezen a napon? Fontos kérdés. A válasz: augusztus 20-án a református ember hitéből következően hálát ad az első magyar király életéért és hatalmas munkájáért, amelyből ma is élünk, és amelynek gyümölcseit ma is nap mint nap szedegetjük. Lássuk közelebbről, miről van szó!

A 960-as évek végén Taksony fejedelem érzékelte, hogy Európa belső viszonyai megváltoztak. A magyar zsákmányszerző portyák ideje lejárt, a németek és Bizánc szövetséget kötöttek a magyarok ellen. Az őt követő Géza fejedelem már lépéseket is tett, hogy a külkapcsolatainkat új, békés alapokra helyezze. Követeket küldött szerte Európába, különösen a bajor udvarral igyekezett közös gondolatot találni. Ennek talán legerősebb kifejeződése volt, hogy fiát, Vajkot – aki a keresztségben az István nevet kapta – eljegyezte Gizella hercegnővel, a német császár húgával. Az ifjú herceg keresztyén elvek szerinti nevelést kapott, amit Adalbert, Prága későbbi püspöke felügyelt. Így hát Gizella az akkori uralkodók egyik legműveltebbjéhez ment feleségül. Frigyükkel szélesre nyíltak az ország kapui a keresztyén műveltség és életmód hordozói, a bencés szerzetesek és a nyugati lovagok előtt.

Az 1001-től már királyként uralkodó István egyik legfontosabb kötelességének tartotta, hogy népe üdvösségéről gondoskodjon. Azért fontos ezt leszögezni, mert magyar ifjak nemzedékei tanulták a történelemórákon, hogy mindez a Nyugat megnyeréséért történt, vagyis csak politikai trükk volt. Ez azonban nem igaz. A keresztyén uralkodó atyai királyként az általa ismert legjobbat, a Krisztus-hit ismeretét tette lehetővé a népének. Ezt szolgálták híres törvényei, amelyek szerint minden tíz falunak templomot kellett építenie, ahova vasárnaponként mindenki köteles volt eljárni az istentiszteletre. Később, ahogyan gyarapodott népünk, egyre több falu vált templomos hellyé. Neki köszönhetjük – emberileg szólva –, hogy ma ismerhetjük a Bibliát és az istentiszteletet.

Három bencés monostort is alapított a királyi birtokokon, ahol a lelkigondozásra és igehirdetésre készülhettek a szerzetesek, ahol ispotály nyílt a betegeknek, hiteleshely a szerződések megkötéséhez, a jogbiztonsághoz, kódexmásoló műhely a Bibliák és más tudós könyvek előállításához. Az e hagyomány mentén elterjedő rendi kolostoriskolák lettek később több, ma is működő református kollégium alapjává (Debrecen, Sárospatak).

Jó, ha tudjuk, református eleink is István király mintázata szerint szervezték meg életük kereteit az egyházmegyékben és egyházkerületekben, hogy fennmaradhassanak a gyülekezetek. A törvényei a köz- és vagyonbiztonságot, a termelés folyamatosságát, a műveltség és az ország erejének gyarapodását segítették. Országát nem Istentől, hanem az idegen hatalmaktól akarta függetleníteni. Amikor 1030-ban az országot éppen szövetségesei részéről érte fegyveres támadás, serege ügyes taktikával legyőzte a német hadat. Már ebből a néhány villanásból is látható, micsoda hálával tartozunk Istennek, hogy népünk élére egy rendkívül veszélyes korban Krisztus-hívő, a népét szerető, alázatosan is határozott vezetőt adott, aki olyan országot hagyott az utókorra, amely kész volt a további gyarapításra. Méltó tehát, hogy a ma élő református magyarok ezen a napon megköszönjék első királyunk életét, és szánják magukat arra oda, hogy keresztyén magyarságukkal népünk következő ezer évét szolgálják!  KISS LÁSZLÓ

ÁLDÁS ÉS ÖRÖM, hogy reformátusok vagyunk

Bármilyen különösen hangozzék is: Kárpát-medencei magyar református nemzetstratégiát alkotnak a reformátusok. Augusztus közepén, a Reformátusok Szárszói Konferenciáján azért bocsátották vitára a tervezetet, hogy mindenki elmondhassa, mi az, amit a reformátusok tehetnek hozzá a magyar nemzet életéhez.

Az első szárszói konferenciát 1943 augusztusában, a 2. világháború idején tartották a Soli Deo Gloria Szövetség nyaralótelepén. A zömmel értelmiségi fiatalok a szabad ég alatt gyűltek össze, hogy megvitassák a magyarság jövőjét. Csaknem nyolc évtized távlatából hihetetlennek tűnik, mekkora áldozatokat hoztak fiatalok, hogy eljuthassanak a szárszói találkozóra. Volt, aki csak úgy tudott elutazni, hogy előtte két hétig markot szedett a tarlón, és a napszámból kapott pénzből kelt útra. Ma is aktuálisak lehetnek a 43-as konferencia egyik előadójának, Németh Lászlónak a szavai. Az orvos, író célként azt jelölte meg, hogy „be kell oltani” a magyarságot a külföldről ránk küldött „megváltók” ellen, akármelyik égtáj felől jöjjenek is, és saját, magyar utat kell választanunk. A résztvevők bátran vitatkoztak, hiszen az vezérelte őket, hogy megtalálják a magyarság legjobb útját. Ez a kérdés hetvenkilenc év elteltével is foglalkoztatja a református egyháztagokat, több mint háromszázan gyűltek össze Szárszón, hogy elmondják véleményüket a készülő nemzetstratégiáról. Öt éve a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány rendezi meg az értelmiség kiemelt fórumát; ezúttal több tucat előadást és kerekasztal-beszélgetést hallhattak a résztvevők. A stratégiai terv mellett körbejárták az Isten-ismeret és önismeret témáját, beszéltek a református oktatás nemzetmegtartó szerepéről, a családról, a gyülekezetekről, magyarságról. Az előadók között volt –többek között – Trócsányi László, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, Nagy István agrárminiszter, Tapolyai Emőke és Komlósi Piroska pszichológus, Grezsa Ferenc pszichiáter, Bogárdi Szabó István teológiaprofesszor, Lánczi András filozófus, Imre Mihály irodalomtörténész, Bara Lajos

királyhágómelléki iskolaigazgató, Géresi Róbert felvidéki püspök, Csűrös András, valamint Sohajda Levente lelkipásztor. A konferenciára ellátogatott Novák Katalin köztársasági elnök is, aki református hitéről beszélt a hallgatóságnak.

A nemzetstratégiáról szólva Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke a Reformátusok Lapjának úgy fogalmazott, hogy az egyház léte, szolgálata kifelé irányul, vagyis az egyház nem önmagáért, hanem mindig másokért van. „Érdemes átgondolnunk, mi az, amit speciálisan mi tudunk hozzáadni a magyar nemzet életéhez, ezért készítünk Kárpát-medencei magyar református nemzeti stratégiát.” Számos kérdésre keresték a választ a résztvevők, Hajdú Zoltán Levente szóládi lelkipásztor, az egyház missziói szolgálatának szakmai vezetője szavaival élve például erre: „Mer-

jük-e hinni, hogy győzedelmes Krisztusa van egyházunknak, és nem defenzív utóvédharcot vívunk a 21. században, ahol az utolsó majd lekapcsolja a villanyt?”

A konferenciázók csoportokban beszélték meg a témákat olyan ismert református személyiségek vezetésével, mint például Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke vagy Ablonczy Bálint újságíró. A csoportok vezetői arról számoltak be, hogy meglepő aktivitást váltott ki a stratégiatervezet, bátran hozzászóltak az emberek. Szóba került, hogy miért magas a „bekerülési küszöb” egyes gyülekezetekbe, mitől református valaki, lehet-e stratégia a Miatyánk, kell-e hangsúlyozni a különbözőségeinket, és mitől lehet vonzó a reformátusság anélkül, hogy önfeladásba torkollna.

Aktív beszélgetések, jóízű viták, igényes előadások, elgondolkodtató hozzászólások, valódi testvéri találkozások, könnyek és nagy nevetések helyszíne volt a négynapos szárszói konferencia, amely vasárnap istentisztelettel zárult. A helyi templomot megtöltötték a hívek, sokaknak már csak ajtóban állva jutott hely, hogy hallhassák Isten Igéjét, amelyet Hella Ferenc esperes hirdetett.  SZERKESZTETTE: FEKETE ZSUZSA, FOTÓ: HURTA HAJNALKA

Csak KÖZÖSEN lehet betölteni a küldetésünket

Isten Igéjének megértéséből következik az, ahogyan a valóságot és önmagunkat látjuk. Magyar reformátusként az Ige tanulmányozóinak, Igéből élő egyháznak kell lennünk, enélkül értelmetlen, bármit teszünk – így foglalható össze néhány mondatban Balog Zoltán püspök szárszói előadása, amelyet Ön- és Isten-ismeret a 21. században címmel tartott.

maga útján, nem tudjuk betölteni a küldetésünket. Amikor a minket érintő kritikus kérdésekről beszélgetünk, megjelenhetnek törésvonalak is. Ha nem vagyunk képesek közösen véleményt alkotni, iskoláinkon keresztül tanítást, valóságos életsegítséget adni, akkor miért vagyunk együtt, miért van teológiánk, miért vannak pedagógiai intézeteink?

Legfontosabb kérdésünk ma élő reformátusként, hogy milyen módon tudjuk megtartani a „sola Scriptura” elvét, amely szerint a Szentírás Isten és önmagunk megismerésének forrása. „Miközben az emberi élet, a társadalom és a nemzet sorskérdéseire keressük a keresztyén válaszokat, a kiindulópontunk kizárólag a Biblia, tehát Istennek Jézus Krisztusban nekünk ajándékozott önkinyilatkoztatása lehet.”

Ha nincs meg ez a közös kiindulópont, akkor mi és ki fogja egyben tartani azt, ami Isten megváltó és teremtő kegyelméből összetartozik? Isten Igéje, a Biblia a magyar reformátusok számára nem egyszerű könyv, hanem Isten kinyilatkoztatása, a valóság olvasata. – Isten Igéjében élünk, ennek demonstrálása első számú feladatunk. Az Ige népe vagyunk, és az is akarunk lenni, ez tesz minket különlegessé – hangsúlyozta a Zsinat lelkészi elnöke.

ÁLDÁSSÁ LENNI A VILÁGBAN

Református nemzetstratégiánk lényege, hogy mi, magyar reformátusok áldást

adjunk és áldássá legyünk a világban – idézte elődjét, Bogárdi Szabó István püspököt Balog Zoltán. Az egyházvezető arról is szólt, hogy most, amikor úgy tűnik, a hét év bőség után ránk köszönt a hét szűk esztendő, ideje átgondolnunk, hogyan cselekszünk. – Tekinthetünk a nehézségekre Istentől kapott lehetőségként is: mit jelent áldássá lenni a társadalom számára az elkövetkező hét szűk esztendőben. Ne azt nézzük, hogyan úszhatjuk meg ezt az időszakot a legkevesebb szenvedéssel. Most mérlegre kerül, hogy egyházi közösségként képesek vagyunk-e együtt gondolkodni.

A BELSŐ, SZELLEMI VÉDVONALAK ERŐSÍTÉSE

Balog Zoltán szerint legelőször hitbeli és szellemi megújulásra van szükség ahhoz, hogy a hálaadásunk következménye legyen az egyház kifelé megnyilvánuló szolgálata. – Stratégiánk része ezért egy Kárpát-medencei szellemi műhely létrehozása, hiszen ha mindenki csak megy a

A református közösségnek nem csupán azt kell elmondania, mit gondol egy-egy kérdésről, mit tart jónak vagy rossznak, hanem releváns és valóban segítséget nyújtó módon kell beszélnie. – Nem pusztán az igazságot kell képviselni, hanem a szeretetben felismert igazságot. Nekünk olyan módon kell beszélni, ahogyan csak a magyar református keresztyének tudnak. Ehhez szükség van testületek, műhelyek szellemi-lelki munkájára, amelyeket kifejezetten ezért tartunk fenn, és ezeknek a műhelyeknek össze kell kapcsolódniuk – fogalmazott.

KÖZÖSEN TÖLTHETJÜK BE KÜLDETÉSÜNKET

A püspök arról is beszélt, hogy nem szabad saját berkeinken belül megmaradni, csupán saját gyülekezeti, intézményi, tudományos közösségekben gondolkodni. Lelki térfoglalásra van szükség, ez azonban csak közös erővel és hittel valósulhat meg. Balog Zoltán úgy vélte, hogy a szárszói konferenciával már tettünk ezért. – Ha egyházi döntéseinket elsősorban hitbeli alapon vitatjuk meg, az az egyház valódi szabadságának gyakorlása.

 SZERKESZTETTE: FEKETE ZSUZSA, FOTÓ: HIRLING BÁLINT

ÍRJA MEG VÉLEMÉNYÉT!

A Kárpát-medencei református nemzetstratégiáról szóló vitairat a szarszo.reformatus. hu oldalon olvasható és onnan letölthető (az oldal alján). 2022. szeptember 20-ig írásban várják a reformátusok észrevételeit, gondolatait, hozzászólásait a vitairathoz a szarszo@ reformatus.hu címen.

AZ INDIVIDUUM ÉS A KÖZÖSSÉG HARMÓNIÁJA

FEKETE ZSUZSA

A tanár egyik legnagyobb felelőssége a közösség megteremtése. A diplomásnál pedig többet jelent, ha valaki értelmiségi, mert felelősséget vállal a társadalomért, amelyben él –tartja Trócsányi László. A Károli Gáspár Református Egyetem rektora, európai parlamenti képviselő a szárszói konferencián személyes hitéről beszélt.

Hogyan tud egy tanár közösséget teremteni?

A legfontosabb szempont, hogy a hallgatók úgy jöjjenek be az egyetemre, hogy ma is jó napjuk lesz. Meglepően sok a magányos fiatal, a tanárnak pedig az is a felelőssége, hogy próbálja megtörni a magányt és közösséget teremtsen. Minden fiatalnak szüksége van példaképre, és milyen jó volna, ha éppen a tanár lehetne az! Az oktatónak nemcsak annyi a dolga, hogy megtartsa az órákat, hanem az is, hogy szakmai párbeszédet folytasson a hallgatókkal, de beszélgessen velük emberi kérdésekről is, valamint inspirálja őket. A Károli-egyetemen szeretnénk a tágabb értelemben vett közélet iránt érdeklődő fiatalokat képezni, élő közösségeket létrehozni.

Említette az előadásában, hogy rengeteg embernek van felsőfokú oklevele, de különbséget kell tenni diplomás és értelmiségi között.

A diplomások is keményen dolgoznak, megküzdenek a jegyekért, elvégzik az egyetemet, de nem alkotnak szerves közösséget az egyetemmel, nincs meg bennük az alma mater iránti elkötelezettség. Az értelmiségi több, mint a diplomás, mert nagyobb a társadalmi felelősségérzete, nem mindegy számára, hogy mi történik a hazájában, mi a helyzet a felebarátjával. A Károlin azt szeretném elérni, hogy minél több értelmiségi hagyja el az egyetem kapuját. Ezért fontos tennünk

Trócsányi László, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, korábbi igazságügyi miniszter a Reformátusok Szárszói Konferenciáján Hitélet és közélet – a magyar református szellemi vezetők felelősségéről címmel mondta el hitvallását, interjúnk ebből az alkalomból készült vele. A konferenciához kapcsolódóan lapunk következő számaiban is jelennek meg interjúk.

azért, hogy az egyetemünk vonzó legyen a jövő nemzedéke számára.

A Károli-egyetem nem csak a hívő keresztyének számára nyitott. Hogyan tudnak a diákoknak spirituális, hitbeli értékeket átadni?

Tanáraink elfogadják a református hitelveket, és ezt a szellemiséget kell közvetíteniük a diákok felé. Én alkotmányjogot oktató tanár vagyok, és az óráimon beszélek a hallgatóknak a tízparancsolatról, hiszen az is törvény, ezen kívül mindig szóba hozom a vallásszabadságot, az állam és az egyház viszonyát, az egyházak társadalmi szerepvállalását, a börtönlelkészi szolgálatot, és még hosszan sorolhatnám. Ezáltal kezdik a diákok megérteni az egyház társadalomban betöltött szerepét, a hitelveket. A hitre senkit nem lehet kényszeríteni, hiszen a hit az Isten ajándéka. Arra viszont törekednünk kell, hogy ebben az individualista, értékválságos időben megmutassuk értéke-

inket, hogy vonzóvá válhasson az életünk a diákok számára.

Ön nemcsak a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, hanem mellette európai parlamenti képviselő is. Szárszói előadásában úgy fogalmazott, hogy Nyugat-Európában gyakran csak lobbiszervezetnek tekintik az egyházakat, értékekről papolnak, de ezek nem a mi értékeink.

Szomorú látni, hogy Nyugat-Európában számos egyház önfeladásban él: teljesen szabadon értelmezik, vagy egyszerűen félreteszik azokat a tanokat, amelyeket a Biblia hirdet. Ez nagyban hozzájárult a társadalom szekularizálódásához. Az individualista értékrendszer azt jelenti, hogy az egyént mindenhatónak tekintik, aki bármit megtehet: dönthet az élet végéről, vagy arról, hogy milyen nemű legyen. A jó erkölcsről mi másképpen gondolkodunk, és ez összeütközésekhez, sőt antagonisztikus ellentétekhez vezet. Mi nemzetmegtartó értéknek tartjuk a keresztyénséget, és ezt az Alkotmányba is belefoglaltuk.

Antagonisztikus ellentéteket említett. Ez azt is jelenti, hogy nehéz lesz közeledni egymáshoz?

Nehéz, mert az egyik fél le akarja győzni a másikat. Mi fontosnak tartjuk a jogokat, a rendszerváltozás után is azért küzdöttünk, hogy a jogok minél inkább szolgálják a polgárokat. De ne felejtsük el, hogy a jog és

a felelősség kéz a kézben jár egymással. A felelősség az, hogy közösségben élek, családom és hivatásom van, őrzöm az értékeinket, mert ez tartja össze a nemzetet. Fontos, hogy tudjuk, kik laknak ebben az országban, hová nyúlnak a gyökereink, mi történt velünk az elmúlt évszázadokban, és hová tartunk. Nem akarjuk, hogy megfosszanak minket a víziónktól, mert akkor az értékeink vesznek el.

A szárszói konferencián a Kárpát-medencei magyar református nemzetstratégiáról beszélgettek a résztvevők, akik sok különböző gyülekezetből érkeztek ide, rektor úr a Budahegyvidéki Református Egyházközség tagja. Mit gondol, mi kell ahhoz, hogy a Magyar Református Egyház ne lépjen be az ön által említett önfeladó egyházak sorába?

Ravasz László dunamelléki püspök a harmincas években azt mondta, hogy a közösség egyéniség nélkül nyáj, de az egyéniség közösség nélkül anarchia. Jól kell sáfárkodnunk, hogy az individuum és a közösség harmóniában álljon egymással. A nemzetstratégiánknak majd arról is kell szólnia, hogy a hitéletünk sugározzon ki a közösség irányába, mutassuk meg a gondolatainkat, mozdítsuk elő a közjót. Ez utóbbi fogalom sokak szemében devalválódott, pedig ez is értéket képviselő fogalom, ugyanúgy, mint a közérdek. Mindkettőnek az emberek boldogulását kell segítenie, a hívők számára pedig mindehhez rendelkezésre áll az igei alap is.

Mi lehet a református nemzetstratégia legfontosabb pillére?

A magyar nemzetet megtépázták a történelem viharai. A református egyháznak több kerülete a határon túlra került: Erdély, a Délvidék, a Felvidék és Kárpátalja gyülekezetei, és vannak más országokban is magyar reformátusok, vagyis a mi nemzetfogalmunk már önmagában is bonyolultabb, mint másoké. A református egyház történelmi szerepe a reformációtól kezdődően jelentős. A készülő nemzetstratégiánk lényegét abban látom, hogy valamennyi ember, aki Közép-Európában magyar reformátusnak vallja magát, egy egységet alkosson. Az Úristen mindenkinek más lapot osztott, és mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy a saját őrhelyén milyen feladatokat kell ellátnia, de egy biztos: minden tettünkkel a nemzet javát kell szolgálnunk.  FOTÓ: HIRLING BÁLINT

A kicsinységében van az ERŐSSÉGE

FEKETE

ZSUZSA

A szolgáló lelkipásztori közösség, valamint az aprófalvak református gyülekezeteinek lelki megerősítését tekinti a következő időszak legfontosabb feladatainak Pásztor Dániel. A Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke másfél éve vette át hivatalát elődjétől, Csomós Józseftől. Az elmúlt időszak áldásait és nehézségeit is számbavettük az egyházi vezetővel.

Mit sikerült a terveiből másfél év alatt megvalósítania, és mi az, ami még várat magára?

Az elmúlt időszakban rá kellett jönnöm, hogy nem az a fontos, amit én gondolok az egyházkerület életéről, hanem az, amit Isten szeretne rajtam keresztül elvégezni, vagyis nem szabad a saját képemre formálni mindent. Csak akkor lehet áldás a tevékenységemen, ha egyezik Isten tervével a saját tervem. Meggyőződésem, hogy az emberi próbálkozás csak ebben az esetben járhat sikerrel.

Miből veszi észre, hogy fedi Isten terve és az ön elképzelése egymást?

Ez mindig hosszú és mély lelki folyamat eredménye. Püspöki szolgálatom kezdetén hatalmas kérdés volt számomra, hogy mi lehet a Tiszáninneni Egyházkerület szerepe Isten szolgálatában és egyházunk életében. Vajon az egyházkerület csupán hivatal, olyan szervezeti egység, amely biztosítja a feltételeket, hogy rendben hirdethessük Isten Igéjét? Azt tudtam, hogy fel kell újítani és rendbe kell tenni a templomokat, a parókiákat, stabilizálni kell a lelkészi egzisztenciát és működtetni az intézményi hálózatot. Természetesen ezek is fontos részei a püspöki szolgálatnak, de azt éreztem, hogy ennél is többet kell tennem. Nekem is oda kell állnom hirdetni az evangéliumot, az egyházkerületnek pedig szolgáló közösségé kell válnia a gyülekezetekkel együtt.

Úgy érti, hogy a vezetői szerepen túl azt szeretné, ha hangsúlyosabb lenne az igehirdetői, lelkészi szerepe is?

Ez az egyik része, a másik pedig az, hogy felkutassam azokat a munkatársakat, aki segítenek majd a missziói szolgálatban. Az elmúlt másfél évben igazán sokat dolgoztunk azon, hogy megtaláljuk a megfelelő embereket, és kialakítsuk a szervezeti egységeinket.

Sokszor hallom az egyházban, hogy nehéz olyan munkatársakat találni, akik hívők, hűek az egyházhoz és mellette a szakmájuk kiváló képviselői.

Hálás vagyok Istennek azért, hogy adott mellém kiváló munkatársakat, akik azonosultak azzal az elképzeléssel, amelynek

mentén szeretném végezni a szolgálatomat a továbbiakban is.

A püspök is ember, a teherbíró képességem nekem is korlátozott, ezért nem léphetem át büntetlenül a határaimat. Nem egyszemélyes vezetésben, hanem csapatban gondolkodom, számos feladatot delegálok, de tudom, hogy az egyházkerület működésének felelőssége az én vállamon nyugszik.

Mi kell ahhoz, hogy csapatban tudjon dolgozni?

A jó csapatműködés elsősorban a lelki teherbíró képességen múlik. Szeretem a sportot, és azt látom, hogy azok a csapatok sikeresek, ahol a szakmailag kiváló edző vagy a szövetségi kapitány mentálisan össze tudja rakni a csapatot. A csapattagokat a kapitánynak szeretni, tisztelni és bátorítani kell, ugyanakkor tudni kell a hibákra rámutatni, de soha nem megbántva, sárba tiporva a másikat, hanem szeretettel, hogy elhiggye, lehet a feladatát még jobban csinálni. Az a tapasztalatom, hogy a szeretetteljes hozzáállás mindig működik.

Püspök úr a szolgálatának kezdetén súlyos szívműtéten esett át. Hogyan befolyásolta ez az életét, szolgálatát?

Sok mindent átértékeltem: másképpen látom a gyülekezeteinket, az embereket. A műtét óta eltelt időszakot kegyelmi időként, Istentől kapott ajándékként élem meg. Bevallom, hogy teljesen új dimenzióba került az életem, ahogy szembenéztem a mulandóságommal, hiszen nem biztos, hogy van holnap. Ettől az idő más értelmet nyert, és sokkal fontosabbá váltak az emberi kapcsolatok. Az biztos, hogy nem volt hiábavaló Isten tanítása a betegségem által.

Egyházkerületében sok elszegényedett település van, ahonnan elköltöznek az emberek a fővárosba vagy külföldre. Mi lehet ezeken a helyeken a missziós feladat?

Az egyik legfontosabb az utcai evangelizáció. Már a püspöki programomban is meghirdettem, hogy ki kell lépni a templom falain kívülre, és így megszólítani az embereket. Nemrégiben Kazincbarcikán ötszáz ember vett részt egy utcai evangelizációs alkalmunkon. Hiszem, hogy az emberek felé közeledésnek ebben a formában is van jövője, ez is fontos út, amelyet Isten fel tud használni az országa építésére.

Másképpen kell az utcán Igét hirdetni, mint a templomban?

Ugyanazt az üzenetet kell átadni, de másként, mert aki belép egy templomba, az tudja, hová megy, nagyjából mire számíthat. Az utcákon olyan embereket szólítunk meg, akiknek vajmi kevés közük van a hithez, az egyházhoz. Jönnek-mennek a já-

rókelők, és lehet, hogy csak egyetlen mondat az, amely megragadja őket, és amelyet elraktároznak magukban. Az utcai miszszió speciális igehirdetői feladat, ami számunkra is rizikó, mert mi is kilépünk a templom falai által nyújtott biztonságos térből, és nem tudhatjuk, hogyan fogadják majd, amit mondunk.

Hogyan fogadták Kazincbarcikán?

Már a kezdetektől igazán jók a tapasztalataink. A város vezetői szívesen átadták a főteret, hogy Igét hirdethessünk, sőt, még támogatták is a programot. A Lélek munkája pedig az, hogy miként hagy nyomot az emberekben, mi marad meg, hogyan dolgozik tovább bennük az Ige. Ezt nem tudjuk számokkal mérni, a mi feladatunk, hogy hirdessük, amit Isten ránk bízott.

Volt-e olyasmi az elmúlt másfél éves szolgálatában, amit másként gondolt, mielőtt átvette a hivatalát?

Már túl vagyunk az egyházkerületi közgyűlésen, amikor beszámoltam a közösségünknek, valamint mérleget vontam, hogy mi történt, és mi az, ami várat még magára. Kiemelten fontosnak tartom, hogy legyen kapcsolatom a lelkészekkel, hiszen az, hogy elöljáró vagyok, pontosan azt jelenti, hogy vezetem és hívom őket az Istentől való szolgálatba. A szolgálatom kezdetén azt gondoltam, hogy a lelkészek látogatása és a kiskörök szervezése egyszerűbben és gyorsabban megy majd. Remélem, Isten ad még időt, hogy pótoljam ezt a hiányosságomat. Ami viszont könnyebben megy, mint előzőleg feltételeztem, az egyházkerületünk intézményhálózatának a működtetése. A munkatársaim sok terhet

levesznek rólam, hatalmas odaadással és szakmai hozzáértéssel végzik a munkájukat az oktatási, a szociális és a diakóniai intézményeinkben. A jövőben még inkább szükség lesz a professzionalitásukra és lelkesedésükre, mert nehéz időszak elé néz az ország.

Háború dúl a szomszédunkban, válság és infláció nehezíti a mindennapjainkat. Hogyan hat ez a környezet az egyházkerület működésére? Miként készülnek a következő évekre?

A napokban keressük a választ ezekre a nehéz kérdésekre, hiszen be kell látnunk, hogy a gyülekezeteket fenntartó tagok anyagi helyzete is romlik, ezzel együtt pedig a közösségeink anyagi teherbíró képessége. Másrészről bizonyára nem véletlen Isten próbatétele, megméretünk, hogy tudunk-e hálásak lenni azért, ami van, és képesek vagyunk-e a kevésből is adni. A hitvalló élet ugyanis nem a feleslegből ad, hanem hálából, hiszen semmink nincs, amit ne Istentől kaptunk volna.

„Nem tagadom, olykor fájó látni az elnéptelenedő falvakat és gyülekezeteket. Ilyenkor perlek Istennel: mi lesz ezzel a vidékkel, Uram? De többször előfordult már, hogy Isten megcsípte a kezem, és azt mondta: „Én vagyok a te Istened, és ne kezdj el nekem itt keseregni, hanem lásd meg, hogy mennyi áldás van négy-öt emberben is!”

Mit tapasztal, mi a Tiszáninneni Egyházkerület erőssége?

Bármennyire furcsa is, a kicsinységében van az erőssége. Megtanultuk, hogy kicsik vagyunk, de ez nem azt jelenti, hogy Isten szemében jelentéktelenek lennénk. Merünk nagyot álmodni, azonban tisztában vagyunk a lehetőségeink és a képességeink határaival. Nem tagadom, olykor fájó látni az elnéptelenedő falvakat és gyülekezeteket. Ilyenkor perlek Istennel: mi lesz ezzel a vidékkel, Uram? De többször előfordult már, hogy Isten megcsípte a kezem, és azt mondta: „Én vagyok a te Istened, és ne kezdj el nekem itt keseregni, hanem lásd meg, hogy mennyi áldás van négy-öt emberben is!”.

Az elnéptelenedő falvak ügye társadalmi kérdés is, az egyházé viszont az, hogyan lehet az utolsó négy-öt református mellett ott lenni.

Egyházunk zsinata éppen arról tárgyal, hogyan tudjuk kialakítani a gondozói és a gondozott gyülekezetek rendszerét, hiszen ezek az aprócska gyülekezetek nem képesek önállóan élni, össze kell fogni őket. Szeretnénk megtalálni, hogyan tudjuk biztosítani számukra a feltételeket. Megoldás lehet összegyűjteni a híveket, és busszal elvinni őket istentiszteletre a környékbeli települések templomaiba. A legfontosabb azonban az, hogy érezzék: fontosak és nincsenek egyedül. Ez lehet a jövő útja.

A gyülekezeteiben él az egyház, de például a határon túl az intézményeknek hatalmas megtartó erejük van a magyar református közösségekben. A tiszáninneni intézményeknek lehet hasonló szerepük?

Azt szokták mondani, hogy az intézmények a gyülekezetek veteményeskertjei. Adja Isten, hogy így legyen, de őszintén szólva jelenleg még nem látom ezt, hiszen az iskoláinkból, óvodáinkból kikerülő gyerekek nem jelennek meg olyan nagy számban a gyülekezetekben, mint ahogyan reméltük. Szeretnénk ezen változtatni, ezért megerősítjük az intézménylelkészi hálózatunkat, és ahol csak lehet, önálló intézményi lelkészeket és lelkészi referenseket is fogunk alkalmazni. Szeretnénk a dolgozóinkat lelkileg is megerősíteni. Egyházkerületünkben csaknem nyolcszáz pedagógus dolgozik, a gyerekekkel együtt oda kell szeretni őket az Istenhez és a gyülekezeteinkhez.

Az országos óvodaprogramban megújuló és épülő óvodáknak is gyülekezetmegerősítő szerepet szán?

Hála Istennek, az óvodaprogrammal jól haladunk, tavaly hat óvodát adtunk át. Hatalmas igény mutatkozik a szülők részéről a református óvodákra. Folyamatos a túljelentkezés, nem győzünk új csoportokat indítani. Ez nemcsak a gyerekekről, hanem a családjaikról is szól, hiszen itt tudunk igazán szoros kapcsolatot kialakítani a szülőkkel, és egyáltalán nem mindegy, hogy ezek a találkozások milyen hatást váltanak ki bennük. Az Isten szeretete megjelenhet egy mosolyban, egy ölelésben is, ezért is elengedhetetlen, hogy jó óvodapedagógusaink legyenek.

Mi lehet a következő másfél év célja, mit szeretne elvégezni?

A szolgáló lelkipásztori közösség megerősítése, hiszen a fogyatkozó településeken még nagyobb az esélye a megfáradásnak, kiégésnek. Folytatni szeretnénk az utcai evangelizációkat, magasabb létszámú egyházi rendezvényeket, hiszen sok pici gyülekezetünk van, és jó lenne, ha éreznék az emberek, hogy nincsenek egyedül, ők egy nagyobb hitvalló közösség részei. A közelmúltban Sárospatakon tartottunk alkalmat, ahová több mint hétszázan látogattak el. A közösség megélése mindenkinek erőt ad a hétköznapokhoz és a terhek elviseléséhez.

 FOTÓ: HIRLING BÁLINT, ZELENKA ATTILA

Az örökség

megkönnyíti, de meg is nyomoríthatja az ember életét. Óriási ajándék egy lakás vagy nyaraló a Balatonnál, úgy könnyű egy fiatalnak önálló életet kezdeni. Regényekből ismerünk olyan fordulatot, hogy a gazdag atya végrendelete szerint a fia vagy lánya csak akkor veheti át az örökségben megjelölt vagyont, ha már elvégzett egy egyetemet vagy megházasodott. Sose legyen nagyobb akadálya az ilyen örökség elnyerésének és élvezésének! Nagyobb baj, amikor fájdalmas szakítások, életre szóló ellenségeskedés és gyűlölet támad az örökösökben, mert igazságtalannak érzik az elosztást. Egyszer egy ilyen ügy miatt veszekedő testvérpár fordult Jézushoz, hogy tegyen igazságot közöttük. Jézus azonban kiábrándító választ adott nekik, a bolond gazdagról mondott példázatot hallgatóinak. „Tanítványaihoz pedig így szólt: Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek, mert több az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál.” (Lk 12,22–23)

Vannak, akik cinizmussal állítják, hogy ők mindössze előnytelen külsőt, betegségre való hajlamot vagy adósságot örököltek az őseiktől. Meglepő, de ezeknek is életformáló hatásuk van. Az ember megtanulja a saját erejéből, munkájából felépíteni az életét, rendezni, javítani az elődök tévedéseit, ha tudja, és megküzdeni nehézséggel és betegséggel. Nyilván a két szélsőségnél sokkal színesebb a paletta. Örökölünk tehetséget és lehetőségeket is, hordozzuk tovább magunkban gyakran tudattalanul azt, amit gyerekkorunkban megtanultunk szüleinktől, nagyszüleinktől. Például a konfliktusok megoldásának mintáit.

Nagy kincs a keresztyén neveltetés, ha kaptuk, ne becsüljük le! Nem a szavak, az erkölcsi prédikációk, azoknak nem sok hasznuk van, hacsak nem kíséri őszinte és hiteles magatartás és életmód. Viszont az a kép, ahogyan egy nagypapa ünnepi ruhában készülődik vasárnaponként az istentiszteletre, ahogyan az, aki rendíthetetlen, egyenes tartású, erős ember, meghajtja fejét az egyetlen hatalom előtt, amikor imádkozik a templomban – kitörölhetetlen példa marad az unoka szemében. Ha volt szentség az elődök életében, azt is örökül hagyják. Nem több ez a vagyonnál?

Ismerjük-e egyéni és közösségi örökségünket? Teher vagy inspiráció a történelem, az ó- és újszövetségi Szentírás, a kultúránk, egyházunk, legfőképpen hitünk tartalma, a megváltás, alanya, Jézus Krisztus és záloga, a Szentlélek? Kérjük és vegyük át a többet, a spirituális örökséget! Adjuk tovább az utánunk következőknek!

Mert tőlünk is örökölnek. De mit? 

IMÁDKOZZUNK!

Ünnep (2022. augusztus 20-ára)

Uram, az ünnep, a felemelő, nagy pillanat, a megtapasztalás és az abból fakadó élet te vagy nekem.

És így nézem, látom jelenléted, a kezed nyomát az ünnepi koszorún, zászlón.

A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ

Hogy veled ünneppé lesz, lehet a perc és a történelem. Ha megtartó, üdvözítő Úrként te így vagy közöttünk jelen.

ÁMEN

A Krisztus evangéliuma ingyenes

Pál a korinthusiaknak arról ír, hogy az akkori szokás szerint a többi apostolhoz hasonlóan ő is magával vihetné a feleségét, amikor meglátogatja a gyülekezeteket. De ő nem akart élni ezzel a jogával, mert még az egyébként bizonyára szeretetből adott vendéglátással sem akarta terhelni a gyülekezeteket. Leveleiben több ízben olyan módon tanít a házasságról, ami alapján arra kell gondolnunk, hogy korábban ő maga is házas volt, de megtérésekor már özvegy lehetett, mert nem olvasunk a feleségéről. Lemondott arról, hogy újra megnősüljön, így akarta komolyan venni, amit Jézus a tanítványainak mondott: „Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!” (Mt 10,8) Az apostol példáját később sokan követték abban, hogy ingyenessé tették az evangéliumot. Az államalapítás ünnepén ne feledkezzünk meg azokról, akik Szent István hívására a már korábban keresztyénné lett országokból hozzánk érkeztek, és az akkor még pogány hiedelmek közt élő őseinknek elhozták a keresztyén hitet! Ugyanígy azokat se feledjük, akik a reformáció idején mindenről lemondva bujdosó vándorprédikátorként hirdették a megújított, evangéliumi hitet! Szintén hálával tartozunk a falusi prédikátorok generációinak, akik vállalva a tisztes szegénységet, paraszti munkával tartották el családjukat, hogy ott hirdessék az evangéliumot. Aztán ott voltak a diakonisszák, akik fizetség nélkül szolgáltak a cselekvő szeretet evangéliumával, árvákat, betegeket, szegényeket gondoztak. De Molnár Mária misszionáriusunk eljutott a pápuák közé is, önzetlen szolgálatát mártírhalála pecsételte meg.

Végül gondoljunk imádságos szívvel azokra, akik ezen a nyáron nem mennek nyaralni, mert a legkisebbeknek teszik ingyenessé az evangéliumot, Erzsébet-, Bárka- és gyülekezeti táborokban segítenek. Mindezekért Urunké a dicsőség!

 GYŐRI ISTVÁN

AZ MOTOROSÖRÖMHÍRFUTÁRAI

ULICZA TAMÁS

Autóval nem lehet elvinni az evangélium üzenetét a motorosok világába – vallják a Magyar Keresztyén Motorosok Közössége tagjai. Többféle felekezetű és foglalkozású embert találunk közöttük. A sokszínű társaságot Krisztus szeretete és a szolgálat tartja össze. Erdős Gábor alelnökkel és feleségével, Kiss Rózsával beszélgettünk. A református motoros házaspár szerint a magvető sem nézte, hova vet, mindenki felé szeretettel és tisztelettel kell fordulni.

Mi volt előbb az életükben: a motorozás szeretete vagy a rátalálás Istenre?

Gábor: Engem katolikusnak kereszteltek, és apám már gyerekkoromban is imádkozott velem, de nem nagyon jártunk el templomba. Ahogy elhagytam az iskolákat és leváltam a szüleimről, ez még inkább háttérbe szorult. Néha imádkoztam, de nem naponta. Mondhatnánk, hogy véletlen, ha nem hinnénk Istenben: már a feleségemmel együtt éltünk, amikor hoztak egy kazettát a szomszédunknak. Mi vettük át, így csöppentünk bele a rákoscsabai református gyülekezetbe 2006-ban. A motorozás és a jogosítványszerzés ezután következett, mert rájöttem, nagyon vacak buszszal közlekedni, és vettem egy kis motort. Azután úgy éreztem, kéne azért nagyobb is, mert nem vagyok kis darab ember, és aztán hamarosan megvettük az első nagy motoromat. Akkor már a feleségemet is megfertőztem ezzel. Egy ismerősünk beszélt a keresztyén motorosokról a Csillagponton, és ezután kerestük meg őket. A 2013-as mezőtúri Csillagponton már ott voltunk.

Rózsa, önnél ez hogy alakult?

Rózsa: Kereső voltam mindig, nálunk Isten neve nem nagyon került elő. Egy „Isten háta mögötti” kis faluban nőttem fel, ott húsz évig nem nagyon volt hívő a református templomban. Igazi kommunista falu lévén, a téeszben dolgozott mindenki, a rendszer nyomása alatt éltek. Apukám konfirmált, de csak azért, hogy bosszantsa a rendszert. Amikor hétéves koromban osztálytársak kérdezték, hiszek-e Istenben, mondtam: persze, de

ennyi volt. Főiskolás koromban találkoztam egy katolikus hölggyel. Mmély benyomást tett rám. 2004-ben költöztünk a XVII. kerületbe, és két évvel később kerültünk a helyi gyülekezetbe. Ezután körülbelül egy év leforgása alatt hitre jutottam. Nekem ez inkább pálfordulás volt, mert nem kaptam vallásos nevelést.

A motor pedig úgy jött, hogy elkezdtek együtt motorozni, és egy idő után azt gondolta, most már önnek is kell egy?

Rózsa: Igen, nagyon megtetszett a közösségünk egyik tagjának a motorja, és nekem is vettünk egy olyat. Akkor még bevállalósabb voltam, mint most. Ez körülbelül három évvel azután történt, hogy a motoros közösségbe kerültem.

Miben más egy keresztyén motoros, mint a többiek?

Gábor: Mi motoros futárként szoktuk elképzelni magunkat, csak hátul a dobozban a pizza helyett az örömhír van. Nekünk az elsődleges az, hogy keresztyének vagyunk, és csak másodlagos, hogy motorozunk is. Nagyon szeretünk motorozni, de nálunk van olyan tag is, akinek nincs saját motorja, csak felkéredzkedik más mögé.

Rózsa: Már akkor felmerült bennem, amikor a férjem mögé először felültem, hogy de jó lenne elvinni az örömhírt a motorosoknak, hadd ismerjék meg ők is Jézust. Nem sokkal később kezdte keresni a közösségünk a kapcsolatot a nem keresztyén motoros klubokkal, missziós céllal.

Gondolom, az összes nagyobb motorostalálkozón ott vannak.

Rózsa: Ahova meghívnak. Nem megyünk hívás nélkül találkozóra. Sok klubbal va-

gyunk már jó barátságban. Rengeteg helyre hívnak az országban.

Gábor: Ebbe a nagyon zárt közösségbe nem lehet autóval elvinni az evangéliumot. Ide kizárólag motorosoknak lehet bejutni. Szerintem fontos, hogy ha el akarjuk vinni nekik az örömhírt, akkor ezeket az embereket szeretni és tisztelni kell, azzal együtt, hogy nekik teljesen más az életfelfogásuk. Ahogyan ők is elfogadnak minket. Amikor egy motorosfórumra elmentünk bemutatkozni, az elnökünk, Kornél felszó-

figyelni, ami összetart minket, és ez maga Krisztus.

Rózsa: A magánéletet tekintve is különbözőek vagyunk. Nálunk van egyetemi professzor, rokkantnyugdíjas, épületgépész, pedagógus. Néha csodálkozunk, hogy ezzel a sok különbözőséggel hogyan

A Magyar Keresztény

Motorosok Közössége (MKMK) olyan felekezetközi szerveződés, amely független minden mozgalomtól, minden politikai párttól, irányzattól. Honlapjukon így vallanak a küldetésükről: „Szeretjük a motorozás nyújtotta szabadság érzését, de valódi szabadságot számunkra mégis személyes Megváltónk, Jézus Krisztus ad. Közösségben állunk egymással és a világmindenség Urával, Jézus Krisztussal. Őt tartjuk a legfőbb jónak, így a Biblia által megfogalmazott értékrend meghatározza gondolatainkat, döntéseinket. Ez azért fontos számunkra, mert hisszük, hogy mindenki, aki megtapasztalja, mit jelent Isten szeretete és kegyelme, átélheti az ebből fa csodálatos örömöt, belső békességet, a nyugalmat és szabadságot is – mert szabadságra lettünk elhívva. Ez a szabadság pedig arra motivál bennünket, hogy mások felé szolgálatkészen odaforduljunk.”

Rózsa: Taggyűléseink is vannak meghatározott időnként. És még az is előfordul, hogy azért el tudunk menni együtt csak úgy, motorozni...

Tehát ez nemcsak szervezet, hanem élő közösség is?

lalt, és megkérdezte: mit várnak el tőlünk mint motoros keresztyén csapattól. Azt válaszolták: ha keresztyének vagytok, éljetek úgy. A motorostalálkozókon saját beszélgetősátorral szoktunk megjelenni, és megpróbálunk beszélgetések által evangelizálni. Persze nem feltétlenül direkten, velünk bármiről lehet beszélgetni, és előbb-utóbb előkerül, mit gondolunk valamiről keresztyénként. Van egy könyv is, a Biker Bible, Újszövetség motorosoknak, amelyet viszünk mindig magunkkal. A középső, fehér papírra nyomott rész az Újszövetség. Azt szoktuk tanácsolni, a színes oldalakkal kezdjék. Azokon vannak az élettörténetek, bizonyságtételek. A bibliákat a kincses bőröndünkben tartjuk, és ingyen vihet belőlük, aki szeretne.

Milyen a közösségük belső élete?

Gábor: Színes csapat vagyunk, sok felekezetből érkeztek emberek. Próbálunk arra

tudunk együtt maradni. Persze úgy, hogy mindenki szívből szereti az Urat, és ezért mindegy, hogy katolikus, baptista vagy református. Azt kimondhatjuk, hogy Isten hívta létre ezt a közösséget. Miatta vagyunk közösség, mert ő így akarja. Ez az ő dicsősége.

Gábor: Szezonban minden hétvégére van legalább egy meghívásunk. Ilyenkor azon kell gondolkozni, hogy mit tudunk elengedni, és mi az, ami fontos, ahova tényleg el kell mennünk. Amikor nincs szezon, akkor próbáljuk a saját csapatunkat építeni, kéthetente közösségi alkalmakat tartani. A járvány alatt internetes felületen ültünk össze. Amikor lehet, elmegyünk egymáshoz, és megbeszéljük a klubbal kapcsolatos eseményeket, teendőket. Ilyenkor mindig van egy kis igei bevezetés, és természetesen mindig közös imával zárul az alkalom. Szolgálatok előtt is közös imával kérjük Isten segítségét.

Gábor: Azt fogalmaztuk meg magunknak annak idején: ahhoz, hogy egységet tudjunk mutatni egy motorosrendezvényen szolgáló csapatként, nekünk is belül rendben, egységben kell lennünk.

Nagyjából hányan vannak?

Gábor: A tagságunk huszonegy fő. És jelenleg négy pártoló tag van. Ők szeretnének majd csatlakozni. Egy évig pártoló tagnak kell lenni, és eljárni a közösségi alkalmainkra, utána döntünk a felvételről.

Mennyire hasonlít ez a motoros világ arra, amit a filmekben, sorozatokban lehet látni?

Gábor: Nincs tévénk, így ehhez keveset tudok hozzászólni, de létezik téves sztereotípia a motorosokról, pedig ők is ugyanolyan emberek, mint mi. A Bibliában a magvető is vetette a magot a jó termőföldre, az útra, a köves részre. Nekünk is vetnünk kell, mert nem tudjuk, hogy melyik a termőföld, melyik a köves rész. Nem mi döntjük el, hova lenne érdemes, bárki tér be hozzánk, próbálunk vele beszélni.  FOTÓ: ZELENKA ATTILA

NEM ÍGÉRT GYÓGYULÁST

DÓKA VIKTÓRIA

Az ember nemcsak akkor éli meg a hitét, ha világokat renget meg, nagy tetteket visz véghez, hanem amikor apró dolgokban is örömmel van jelen. Örülünk mások jó kedvének, akad kedves szavunk a bosszús tekintetekre, picit vigasztaljuk, bátorítjuk egymást – vallja Simon Sándor lévita gondnok, akinek csodálatos gyógyulásáért több mint tízezren imádkoztak a Kárpát-medencében.

EGY SZOKVÁNYOSNAK INDULÓ NAP TÖRTÉNETE

Ugyanúgy indult a február 4-ei reggel Simon Sándornál, mint bármelyik másik. Igét olvasott, megbeszélés után tárgyalásra ment, délután a presbitertestvérekkel találkozott, hogy előremozdítsák a gyülekezet életét. – Padlófűtést raktunk a templomunkban, majd eszembe jutott, ha már ilyen szépen egybegyűltünk, hozzáfoghatnánk a tetőzet szigeteléséhez is. Felmentünk a padlásra, és elkezdtük kőzetgyapottal borítani a mennyezetet, de mielőtt az utolsó szigetelőtekercs is a helyére került volna, hirtelen kettétört a deszka alattam, amelyen járkáltam. Zuhanás közben átszakítottam a kazettás mennyezetet, a karzaton megpördültem, és hat méter magasból a padlóra estem, az ott álló presbitertársam mellé. – Hála az Úrnak, nem rá és nem a padokra, mert azokat kiszedtük a fűtés szereléséhez –idézi fel a balesetet.

A lévita a nyakára esett, eltört két nyak-, három hátgerinccsigolyája és három bordája. Sándor semmire sem emlékszik az esés után történtekből. – Nem éreztem a testem egyetlen porcikáját sem, de magamnál voltam. A lelkész elmondása szerint folyamatosan bocsánatot kértem a presbiterektől, hogy gondot okoztam nekik, még rám is szóltak, hogy hagyjam abba a röstelkedést. Így vártuk a mentőt – teszi hozzá Sándor, akit hiába vittek be a beregszászi kórházba, nem tudtak érdemben segíteni rajta.

LÁTOMÁS

– Az első emlékképem az, ahogyan a határon a magyar mentőautóban fekszem, mellettem a feleségem, a lelké-

SIMON SÁNDOR dolgozott fogatosként, tűzoltóként, mentősofőrként, mezőgazdászként, építőipari vállalkozóként, ma sokan a szószékről ismerik. Lévitaként szolgál, a beregi református gyülekezet gondnoka, a Bereg Camp Beregszászi Társadalmi Szervezet vezetője. Itt évente csaknem 800 gyermek találkozik Isten Igéjével az ökumenikus gyermekevangelizációs táborokban, amelyekben többségében reformátusok szolgálnak Kárpátalján.

szem, az egyik barátom, és azt mondják: „Sanyi, megyünk Debrecenbe, fogadnak!” Ezután megjelent előttem a korinthusbeliekhez írt igevers: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” Megelevenített akkor engem – vallja a gondnok. Aki az Isten ügyéért végzett szolgálat alatt bénul le teljesen, talán bátorítóbb Igére vágyik, benne ez mégis az Isten iránti bizalmat erősítette. – Pálnak akkor mondja ezt az Úr, amikor az apostol arra kéri, vegye el a tövist az életéből, gyógyulás helyett azonban kegyelmet ígér neki. Addig a percig talán nem is érkeztem imádkozni

gyógyulásért. A látomástól megnyugodtam és hálát éreztem, tudván, bármi jöjjön, elég lesz nékem az Isten kegyelme, akkor is, ha nem épülnék fel, vagy nem élném túl. Feltöltődtem, és az előttem lévő nehéz időszakban is sokat mosolyogtam. Örültem annak, hogy élek, és bizonyságot tettem az Úr munkájáról a számmal és az arcommal, mert nem mozgott más testrészem – eleveníti fel Simon Sándor.

A lévita gondnok nem érezte kispadra állítva magát a kórházban sem. Úgy tartja, a hívő embernek feladata van, legyen bárhol a világban, és akkor is

megélhetjük a hitünket, ha magatehetetlenül fekszünk az intenzív osztály kórtermében. Állítja, hogy ezt számtalanszor megtapasztalta a három hónap alatt a kórházban.

Sándor nyitott személyiség, könnyen kapcsolódik másokhoz, így volt ez a kórházban is. Könnyen ismerkedett a személyzettel. – A körülöttem levő orvosok és nővérek fáradtak voltak, igyekeztem megvidámítani őket, ennek következményeként utána barátságosabban viszonyultak hozzám. A kezelőorvosom egyik alkalommal így fogalmazott: „Sándor, maga volt a legjobb betegem eddig. Soha nem panaszkodott, nem jajgatott, mindennek örült, amit kapott.” Feküdt mellettem egy beteg, aki két métert esett, ő is a fejére, öntudatlanul káromkodott éjjel-nappal. Nehéz volt megélni Krisztus megváltottjaként a szitkozódást, de hálára is indított, hogy bár moccanni sem tudtam, az elmém mégis megmaradt. Többször is megkérdezték, hogy mitől ragyog a szemem, miért mosolygok, nem sok okom lenne rá, még a vizet is fecskendővel spriccelték a számba. Mindez megerősített abban: az ember nemcsak akkor éli meg a hitét, hogy világokat renget meg, nagy tetteket visz véghez, hanem ha apró dolgokban is örömmel van jelen. Örülünk mások jó kedvének, akad kedves szavunk a bosszús tekintetre,

picit vigasztaljuk, bátorítjuk egymást –osztja meg tapasztalatát a gondnok.

HOL VOLT A TE ISTENED?

Sándor több műtéten esett át a debreceni kórházban, két nyakcsigolyáját csavarozták össze, ezután kezdte el érezni a kezeit, majd a hátgerincműtétje után a lábait. –Átkerülve a rehabilitációs osztályra beszélgetésbe elegyedtem egy kedves nővérrel, aki, megismerve a történetemet, annyit kérdezett: „Hol volt a maga Istene?” Derűsen azt feleltem: „Ott volt. Élek, nem?” Jött a válasz mosolyogva: „Valóban.” Hozzátettem: hálás vagyok a mindenható Istennek, hogy nem fiatalabb presbiterünk esett le a templomban, aki két-három gyereket nevel és kétkezi munkával keresi a kenyerét, mivel elveszíthette volna az egész vagyonát, utána esetleg a családját is. Az én gyermekeim azonban már felnőttek, teljes mértékben mellettem állnak, támogatnak, nem kell értük aggódnom. Ekkor rám nézett a nővér, mondván: „Maga nem normális.” Legyintett és otthagyott. Való igaz, nem mindig a normálisokra bízza az evangéliumot az Isten, azt választja ki erre, akit jónak lát – vallja a lévita, akinek öt gyermeke van, közülük kettő fogadott. Nyugdíjaskorára feleségével azt tervezték, kamionos méhészekként járják a világot, de a nyolc unoka és a szolgálatok miatt ez a terv még várat magára.

LÉVITA

Tanítói és lelkészi szolgálatot is végző személy a református egyházban. Nálunk valamikor a 20. században használták ezt a fogalmat először. Kárpátalján korábban képeztek lévitákat, akik többnyire a gyülekezet szerződéses alkalmazottai, és középszintű teológiai műveltséggel rendelkeznek.

HELYETT

Létünk és nyomorúságaink visszatérő kérdését, a miértet nem tette fel Simon Sándor az Úrnak. – Drága feleségem se zúgolódott. A Covid-járvány és a bezárkózás Kárpátalján is megtette hatását a gyülekezetekben. Ellaposodott a hitgyakorlás. A baleset előtt Klárával azon töprengtünk, hogyan lehetne felébreszteni az emberek lelki életét. A baleset napjától kezdve az ismerőseink, a hittestvéreink elkezdtek értem imádkozni, naponta többször is. Kárpátalján kívül Magyarországról, a Felvidékről, Erdélyből és máshonnan is kaptunk visszajelzést arról, hogy fohászkodnak a felépülésemért. Több mint tízezer imádkozó testvért számoltunk össze. Nem hullottak a földre könyörgéseik. Mankóval járok ma még, nem biztos, hogy teljes mértékben felépülök, Isten nem ígért ilyet, ellenben azt igen, hogy elég lesz az ő kegyelme. Ehhez tartom magam – mondja eltökélten. Sándor gyógyulásának üteme az orvosokat is meglepte. Utolsó műtétje után a protokollszerű 5-6 hét helyett két hétre áthelyezték a rehabilitációs osztályra, ott továbbra is gyorsan gyógyult. – A gyógytornászok nem hittek a szemüknek, egyik hétről a másikra váltogattuk a fejlesztő eszközöket. A kegyelmes Isten csodája ez is.  FOTÓ: ZELENKA ATTILA

„URAM, HÁT EZT ÉRDEMLEM?”

FIZESSEN ELŐ hetilapunkra! REFORMÁTUSOK LAPJA

MEGERŐSÍTENI

Az élet elmúlik

Idős, nyolcvannyolc éves tanárom időnként hírt ad magáról. Már jó ideje nem postai levelet ír, hanem e-mailt. Ilyenkor, ha nem kerül is szóba, eszembe jutnak az egyetemi évek. Az előadásai, a humora, a könyvei és egyáltalán, az együtt töltött idő. Aztán máris visszaröppenek a mába, és megállapítom, hogy az idő fogy, az élet múlik, bármennyire időtlennek és érinthetetlennek érezzük is magunkat lelkileg. A tükörbe nézve könnyen elfogadjuk a változhatatlant. Csak akkor húzzuk fel kissé a szemöldökünk, amikor 5-10 éves fényképek kerülnek a szemünk elé. Mert érezzük, sőt látjuk is, hogy valami változott. „Sátor testünk” már nem a régi.

Reggelente egyre gyakrabban megesik, hogy már nem a régi fiatalos lendülettel ugrom ki az ágyból, inkább valami öreges megfáradással, lassú vánszorgással, mint aki pihenés helyett csak még inkább elfáradt az éjszaka során. Mintha belül ott motoszkálna az érzés, de jó lenne még fél napot egyhuzamban pihenni.

Most kezdem megérteni azokat az időseket, akik elköltözésük előtt egyre gyakrabban megpihenésről beszélnek. Sátor testük beomlóban, örökös fáradtság honol a vállukon, s hiába időtlen a lélek, ha a test erőtlen...

Tel.: 06-30-396-8208

További információ:

1146 Budapest, Abonyi u. 21. kiado@reflap.hu

Mert a test jelez, mint valami hűségesen járó óraszerkezet. Mutatja az időt, az idő múlását. Azt, hogy minden megélt pillanatunkkal az elmúlás felé lépkedünk. És ezzel párhuzamosan egyre drágább lesz nekünk az élet. Nemcsak a jelen és a jövő, de a hátunk mögött hagyott múlt is. Mert a jövőnk egyre kevesebb, míg a múlt folyton növekszik, mint egy bővülő puttony, amelybe állandóan rakosgatjuk az emlékképeket.

MEGRENDELŐLAP

Időnként az is bevillan, hogy huszon- és harmincévesen mennyire nem mértük az időt. Ha eltelt egy év, azt gondoltuk, hát üsse kő, majd jön sok másik. Hiszen a java még előttünk van. Épp ezért könnyedén belemerészkedtünk kétes helyzetekbe is, amelyekre visszagondolva ma már csak csóváljuk a fejünket egykori önmagunkon: „Hogy lehettem ennyire...?”

A megrendelőlapot kérjük a következő címre eljuttatni:

Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, 1113 Budapest, Tas vezér u. 13. Tel.: 06-30-396-8208

A megrendelőlapot kérjük a következő címre eljuttatni: Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, 1146 Budapest, Abonyi utca 21. Levelezési cím: 1590 Budapest Pf.: 99. Tel.: 06-30-396-8208

Elektronikus megrendelés: kiado@reflap.hu

Elektronikus megrendelés: kiado@reflap.hu

Így múlik el... És így tanuljuk meg lassacskán értékelni az időt. És valahogy még szorosabban belevackolni magunkat az Isten tenyerébe. Mert tudjuk, hogy mit ér nélküle az élet. Az évek, az évtizedek, sőt egy egész élet... És mekkora felelőtlenség nélküle búcsút inteni ennek a földi létnek. Üdvbizonyosság, megváltó kegyelem nélkül.

Név:

 Megrendelem a Reformátusok Lapja című hetilapot ………… példányban egy évre fél évre negyedévre. Név:......................................................................................... Cím:.............................................................................................

Cím: Aláírás:

Telefon (nem kötelező):...........................................................

Aláírás:...................................................................................

Talán ezért is a sok idős istenkereső az istentiszteleteken. Hiszem, nem csak megszokásból és különféle egyéb indokból. Hanem mert ahogy telik az élet, lassan ráereszkedik az emberre a készülés gondolata. Hogy valamit még nem intézett el. Valami készületlenség még ott van a lelkében. Sok ilyen testvérre emlékszem, aki az utolsó 10-15 évében lett hűséges templomjáró, mert ott lakott a lelkében a készülés igénye. Hogy megtalálja azt, aki az út, az igazság és az élet, és aki átvezeti őt mennyei dicsőségébe.  FÁBIÁN TIBOR

Hurrá, nyaralunk!?

Valószínűleg mindenkivel előfordult már, hogy a hosszú hónapok óta várt, jól megérdemelt nyaralásról nem úgy érkezett vissza, ahogy szeretett volna. Ahelyett, hogy kipihenten, testileg, lelkileg, szellemileg felfrissülve, a munkát, a hétköznapok aggodalmait és a megoldásra váró problémákat elfeledve lépnénk be lakásunkba, gyakran fáradtabbnak, üresebbnek és feszültebbnek érezzük magunkat, mint amikor elmentünk.

Számos oka lehet annak, hogy miért fordul elő ilyesmi, és mi legfeljebb megpróbálhatunk tőlünk telhetően mindent megtenni a pihenés ér-

többször odapillantottam a családra, akik a fogásokat hang nélkül fogyasztották el, némaságukat csak telefonjaik pittyegése törte meg.

Amikor valakit a komfortzónája elhagyására biztatnak, a legtöbbször külföldi utazásra, hatalmas adrenalinlökettel járó extrém sportokra, (sokszor szélsőséges) önmegvalósításra vagy egyéb nagy volumenű, drasztikus tettekre és változásokra próbálják ösztönözni. Holott a 21. századi ember komfortzónája ezeknél a dolgoknál sokkal közelebb van: ott szorongatjuk a két kezünkben, velünk van a nap minden percében, és nem kevésbé függünk tőle, mint a szenvedélybetegek a káros szerektől. Kegyetlenül hangozhat, de valószínűleg csak akkor nyomkodnánk kevesebbet az okostelefonjainkat, ha használatuk a cigarettához vagy az alkoholhoz hasonló egészségkárosító hatásokkal bírna. Vagy talán még akkor sem, ki tudja. De mi a helyzet a lelki egészségünkkel?

dekében – már ha valóban ezt akarjuk. Úgy tűnik ugyanis, hogy mára teljesen elfelejtettük, hogyan kell kikapcsolódni. Pedig ez a szó tökéletesen megragadja, hogy mit kellene ilyenkor tennünk: semmi olyat, amit „bekapcsolt” állapotban teszünk. Abbahagyni az agyalást, a hírolvasást, jövőnk görcsös tervezgetését, magunk mögött hagyni szorongásainkat, a szemünk előtt lebegő határidőket, otthoni teendőink listáját és azt a számtalan dolgot, amit ki-ki beilleszthet a felsorolásba.

Nemrég egy vendéglőben jártam, és amíg az ételre vártam, szórakozottan néztem körbe az ízlésesen berendezett helyiségben. Az egyik asztalnál apuka, anyuka és két tinédzserkorú gyermekük ült, mind a négyük keze a telefonjukhoz ragadt, miközben limonádéikat kortyolgatták. Nem néztek egymásra, nem szólaltak meg, mindannyian elmélyülten nyomkodták a kütyüiket. Mondhatnánk, hogy nincs ebben semmi különös, ez ma már megszokott látvány, mégis, volt az egészben valami végtelenül groteszk és szomorú, amitől az ember szíve elfacsarodik. Később még

Hiszen elterjedésük óta okostelefonjaink rabjai vagyunk, és ezen olyan súlyos dolgok sem változtatnak, mint egy világjárvány, a több tízezer életet követelő, gazdasági nehézségeket okozó háború, vagy az egyre aggasztóbb természeti jelenségeket okozó klímaválság.

Vajon minek kell még történnie ahhoz, hogy valóban elkezdjük értékelni életünket? Mikor vesszük észre, mennyire nagy kincs szeretteink minden egyes levegővétele és szívdobbanása?

Reményre ad okot, hogy generációtól függetlenül egyre többen ébrednek rá, hogy a kijelző bámulása mennyi időtől és élménytől foszt meg minket, és sokan úgynevezett digitális detoxot hirdetnek. Ennek lényege, hogy hosszabb-rövidebb időre tudatosan letesszük a telefont, és igyekszünk a jelenre, a körülöttünk lévőkre koncentrálni. Ez persze pofonegyszerűen hangzik, de néhány óra „telefonmentesség” után be fogjuk látni, hogy nem is olyan könnyű a való világra figyelni.

Nincs mese, újra meg kell tanulnunk egyszerűen csak „létezni”, mert ez jelenti a valódi kikapcsolást, kikapcsolódást. Az időnként mindannyiunkban ott lévő ürességet pedig egy okoseszköz sem fogja kitölteni. Ehhez ugyanis nem lefelé, a képernyőre, hanem felfelé, valahová a mulandó életünk fölé kell tekintenünk. 

GAZDAGÍTÓ IGE A RÁCSOK MÖGÖTT

A vallásgyakorlás az a szabadság, amely érintetlen maradhat a zárt ajtók mögött is, és segít új életre nyitni – véli Kaszó Gyula, a Tolna Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet börtönlelkésze.

Élettörténeti háttér miatt került teológiai érdeklődése középpontjába a börtönmisszió.

Vallja: ha krisztusi alapon

állva emberként viszonyulunk a fogvatartottakhoz, akár isteni magaslatokig is el lehet érni.

HOGYAN VEZET A LELKÉSZ ÚTJA A BÖRTÖNBE?

Kaszó Gyula 2013. augusztus elsejétől látja el börtönlelkészi szolgálatát Szekszárdon. Emellett a tolnai megyeszékhely református egyházközségének vezető lelkipásztora. A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán végzett, majd a németországi Wuppertalban volt lehetősége a börtön-lelkigondozást kutatni több alkalommal is. A németországi központban az elméleti tudás megszerzése mellett a gyakorlatban is kipróbálhatta magát. Ennek lezárultával és disszertációja megvédését követően a Károli-egyetemen kezdett el tanítani. 2012-ben kerültek családjával Szekszárdra.

HETI HÚSZ ÓRA RÁCSOK MÖGÖTT

A tolnai megyeszékhely büntetés-végrehajtási intézetében részmunkaidőben dolgozik, ez azt jelenti, hogy heti 20 órát tartózkodik a rácsok mögött. Elmondása szerint a szekszárdi börtön „megyei ház”, aminek az az előnye, hogy kis intézet, áttekinthető. Zömmel letartóztatásban lévők vannak ott, de jogerősen elítélt fogvatartottak, pénzbüntetést helyettesítő fogházbüntetést vagy elzárást töltők is, férfiak és nők egyaránt. Nagyjából száz fogvatartott van az intézetben, mellettük a végrehajtói állomány. Nekik ugyanúgy lelkészük, hiszen bennük is megfogalmazódnak kérdések. Így, amikor alkalom adódik, velük is beszélget. A fogvatartottak lelkigondozásáról Kaszó Gyula elmondja: a találkozások elsősorban fogvatartotti kérelem nyomán jönnek létre. A lelkész meglátása szerint a vallás szinte az egyetlen a szabad életből, ami a zárt ajtók mögött is csaknem változatlanul gyakorolható. Szabadon eldöntheti a fogvatartott, hogy szeretne-e lelki foglalkozáson részt venni, vagy nem – teszi hozzá. A kényszerintézkedés hatálya alatt álló embernek is van lehetősége arra, hogy négyszemközti beszélgetésre találkoz-

Az Igazságügyi Minisztérium

2000-ben kötött megállapodást a történelmi egyházak vezetőivel, hogy az ország minden büntetés-végrehajtási intézetében alkalmaznak egy börtönlelkészt. A Börtönlelkészi Szolgálat 18 katolikus, 10 református, 4 evangélikus és 1 zsidó börtönlelkésszel indult.

Jelenleg 12 intézetben szolgál református lelkipásztor. A református misszió vezetője

Szénási Jonathan Sándor lelkipásztor.

zon a lelkésszel. Emellett a csoportos lelki alkalmak is adottak az intézeti alapszabályok betartása mellett.

HOSSZÚ NAP

Szerdai napon látogatjuk meg a lelkészt. Megfogalmazása szerint ez a hosszú napja, ilyenkor kora reggeltől estig az intézetben tartózkodik, és foglalkozásokat tart, külön a nem dolgozó férfi, majd a női, a munkaidő leteltével pedig a dolgozó fogvatartottaknak. Arra a kérdésemre, hogy általánosságban milyen problémákkal keresik meg a büntetésüket töltő emberek, Kaszó Gyula elmondja: mivel a börtönben kis térre koncentrálódnak a problémák, a megoldási lehetőségek palettája is szűk, ezért sokszor erről szeretnének beszélni. Nem egyszer kapcsolattartási és konfliktuskezelési kérdések jönnek elő családdal, rokonsággal, zárkatársakkal, de akad olyan is, hogy kifejezetten teológiai témák érdeklik őket. Az nem jellemző, hogy egy fogvatartottat

hosszabb távon, akár a szabadulásáig kísérne, hiszen a szekszárdi börtönben a legtöbben rövidebb időt töltenek, a jogerős ítélet után nagyobb intézetekbe kerülnek.

Az azért előfordul, hogy miután egy másik börtönben valaki letölti a büntetését, szabadulása után újra megkeresi őt. Nemrég egy volt fogvatartott jött el hozzá bemutatni a menyasszonyát, akit hallomásból már ismert, hiszen a rácsok mögött beszélgettek a párkapcsolatáról is.

Kihívást és lehetőséget egyaránt lát a börtönlelkészi szolgálatban Kaszó Gyula. Kihívás például minden alkalom, amikor a foglalkozáson beavatkozást igénylő helyzet jelentkezik. Néhanapján előfordul ugyanis, hogy a fogvatartottak az egymással való találkozásra és beszélgetésre, ürügyként akarják használni a lelki alkalmakat. Ilyenkor a lelkésznek erélyesen kell fellépnie, ami természetesen nem kényszerítő eszközök használatát jelenti. – Az Ige szolgájaként azt gondolom, hogy a legnagyobb hatása a szónak, azon belül az Igének van. Hogyha valamit meg tudunk beszélni, az jelentős fegyelmezőerővel bír másokra nézve is, onnantól már nem kell fegyelmezni, csak fegyelmet tartani, amely hozzátartozik az itteni élethez. Amikor olyan tartalmat viszek eléjük, amely meggyőződésem szerint gazdagítja őket, akkor elvárom, hogy méltósággal kísért figyelemmel legyenek – idézi fel a tiszteletes. Küzdelmesnek látta a lelkész a majdnem kilenc évvel ezelőtti kezdeteket a szekszárdi börtönben, hiszen meg kellett találnia a hangot a fogvatartottakkal és a munkatársakkal is – de volt értelme a küzdelemnek.

ISTENTISZTELET A BÖRTÖNBEN

A „lelkészi csoportfoglalkozásokat” az istentiszteletekhez hasonlóan építi fel a lelkész. A központi elem mindig az igei üzenet, egy szentírási rész kibontása –még ha másképpen történik is, mint egy szabadon működő gyülekezet esetében.

A börtön-istentisztelet során nem ritka, hogy ha valaki nem ért valamit, azt azonnal jelzi, akár igehirdetés közben is. Ilyen esetben rögtön megbeszélik és helyre teszik a felvetődött gondolatot, majd folytatódik az igehirdetés. Az igemagyarázat abból a szempontból is sajátos, hogy a börtönhelyzet a kiindulási pont.

Ma például a „vamzer”, a besúgó témája vetődik fel az Ige nyomán – annak teológiai, etikai, gyakorlati ös zszefüggéseivel. A lelkész meglátása szerint fontos éreztetni a fogvatartottakkal, hogy Isten szava – még ha egy régi írásról van is szó – az ő életükhöz

is kapcsolódik, ráadásul gazdagítóan. A foglalkozásokon az éneklésnek is fontos a szerepe: mint mindenütt, itt is közösségteremtő ereje van. Segítsége is van Kaszó Gyulának, egy önkéntes munkatárs, aki alkalmanként bejár gitározni. Az énektanulást az élő zeneszó nagyban serkenti, és az egész istentiszteleti alkalomnak sajátos hangulatot ad – magyarázza.

A SOKRÉTŰ MUNKA A BESZŰKÜLÉS ELLENSZERE

A tiszteletesre nem jellemző, hogy a börtönpéldákat a gyülekezete elé

vinné, de az előfordul, hogy egyegy, az intézetben felvetett vagy elhangzott gondolat beépül a templomi igehirdetésbe is. Arról már a börtönszolgálat megkezdése előtt döntött a szekszárdi presbitérium, hogy jelzik, ha azt észlelik, hogy a börtönmunka a gyülekezeti élet rovására menne. Erre azonban még nem volt példa. Kaszó Gyula úgy gondolja, hogy a börtönmissziói szolgálatából mindkét oldal profitál, a fogvatartottak és a gyülekezet is. Mentálhigiénés szempontból szintén kedvezőnek tartja, hogy két helyen is szolgál, mivel így kiküszöbölhető a beszűkülés veszélye.

A lelkész mindenféle felekezetű fogvatartottal foglalkozik, nem csak reformátusokkal, akikből megfogalmazása szerint „hála Istennek, kevés van idebent”. Sokan vannak azonban a külföldi származásúak és különböző vallási hátterűek. Mivel több nyelven is beszél, többeknek tud lelki vigaszt nyújtani, vagy csupán mellettük állni. Hozzáteszi: amikor olyan speciális igény jelentkezik, amelynek nem tud eleget tenni – például római katolikus rítus szerinti gyóntatás –, akkor felveszi a kapcsolatot az illetékes szolgatárssal, és előkészíti a lelkigondozói találkozást. Ez a koordinátori munka is hozzátartozik a börtönlelkészi szolgálathoz.

A MEGBOCSÁTÁS ÚTJA

Kaszó Gyula a személyes indíttatásáról elmondja: az Úristen vezette olyan úton, amelynek hozadéka, hogy tud a börtönben is szolgálni. Tizenöt éves volt, amikor édesapját megölték, és a tárgyaláson találkozott apja gyilkosaival. Végigjárta az érzelmi utat a pusztító dühtől a megbocsátásig, majd az elengedésig. Nehéz, de gazdagító folyamat volt. Ennek eredményeként jutott el oda, hogy ha az édesapja gyilkosainak meg tudott bocsátani az Úrtól kapott hit erejével, akkor felelőssége emberként viszonyulni azokhoz, akikhez más talán nem tud.

Meggyőződésből, krisztusi alapon igyekszik ezt a bezárt kapuk mögött is képviselni. – Isten Krisztusban egészen emberré lett, hogy szeretettel előhozza azt, amire ő méltatta az embert – még ha újra meg újra elvétjük is azt, amit Isten szánt nekünk. A börtönlelkész az Úr eszköze próbál lenni, miközben Istennel kapcsolatban álló emberként viszonyul a fogvatartottakhoz, akiknek az élete szintén alakulhat az Úr munkája nyomán. Próbálja nem a tolvajt vagy a gyilkost látni a fogvatartottban, hanem az embert, aki élete egy pontján vétett: lopott vagy ölt. Az útja azonban még nem ért véget, és nyithat jobb, akár isteni irányba. Ez a hozzáállás rengeteget segít az emberi viszonyulásban is, és olyan alappá válhat, amelyből elindulva isteni magaslatokig is el lehet érni. Krisztustól kapott értéket, gyöngyöket vinni az emberek elé, hogy beépüljenek a lélekbe, és visszatükröződjenek az élet értékességében – magyarázza.

NYITOTTSÁG A BEZÁRTSÁGBAN

A börtönlelkész hálás a munkatársaiért, akik jelzik neki, ha valamelyik fogvatartott feszültebb vagy problémásabb. Ilyen esetben a felügyelők

biztonsági intézkedései mellett az ő lelkészi szolgálatára is szükség lehet. Hálás azért is, amikor maga a fogvatartott lép, és segítséget kér tőle, hiszen ehhez lelki érettség kell: vállalni a gondot, vállalni akár a zárkatársak előtt is, hogy van, amiben segítségre szorul, lelki síkon megtenni egy lépést. Kaszó Gyulát különösen is hálára készteti, hogy a rácsok mögött végzett szolgálatát nyitottság kíséri: mind bent, a fogvatartottak és a munkatársak részéről, mind kint, a gyülekezet és a család részéről. A börtönlelkész emellett fontosnak tartja a szakmai támogatást is, a rendszeres tapasztalatcserét kollégáival. A református börtönlelkészek nagyjából kéthavonta találkoznak, szerveznek szakmai konferenciát is, ahol előkerülnek aktuális kérdések, problémák és tervek. Adott a lehetőség arra is, hogy az összes börtönlelkész találkozzon: szeptemberben országos börtönlelkész-továbbképzést szervez a büntetés-végrehajtás.

A lelkész hálás mosollyal mutatja meg az irodájában a rajzokat, amelyeket fogvatartottak készítettek. Meglátása szerint vannak, akiknek kön ynyebbség ilyen úton kifejezni hálájukat a velük való foglalkozásért. Az egyik

gyönyörűen megrajzolt képen szúrós szemű madár látható, a háttérben színpompás naplementével. A készítőjéről Kaszó Gyula elmondja: olyan férfi, akivel rendkívül őszinte, szembesítő beszélgetést folytattak, és büntetése leteltével ezt a képet adta neki – így szerette volna megköszönni a tiszteletes szolgálatát.

Arra a kérdésemre, hogy keresztelt-e már börtönben, Kaszó Gyula nemmel válaszol. Nemrég felvetődött ugyan egy fogvatartott részéről a keresztség igénye, és el is kezdődött a felkészülés, de a börtönlelkész bízik benne, hogy az út a falakon túl teljesedik be, és a sákramentum már nem a börtönhöz fog kapcsolódni. Ezt azért is tartja fontosnak, mert sokszor találkozik azzal a jelenséggel, hogy valaki a büntetés-végrehajtási intézetbe kerülve nyit Isten felé, elkezdi bent a Szentírást olvasni – de a szabadulással és az „újat kezdés” elhatározásával el akar vetni mindent, ami a börtönhöz kötődik. Nem ritkán ennek a szakításnak az áldozatává válik az Istennel való kapcsolat is. Az Úristennel való szövetséget ezért jó inkább olyan közösségben ünnepelni, amelyik hos zszú távú lelki élettér és otthon lehet.  IVÁDY ZSUZSA / REFORMATUS.HU

MÚLTIDÉZŐ

Református Élet, III. évfolyam, 31–32. szám 1936. augusztus 8.

A tardi front

(ismeretlen szerző)

Amikor nehány hónappal ezelőtt Szabó Zoltán helyzetjelentése a tardi matyók szomorú életéből megjelent, kevesen mertek igazi sikert jósolni ennek a bátor és őszinte magyar írásnak. Mert az írói siker ennél a könyvnél, ha még olyan nagy volt is, csak fél sikert jelenthetett. Most vannak jelek, amelyek arra engednek következtetni, hogy Szabó Zoltán valóban nem hiába írta meg munkáját. Tard körül kitört a háború. És ebben a harcban már nem is Tardról van szó. […]

Szabó Zoltán könyvének nagy sikere az, hogy az ország közvéleményének figyelme reáirányult valamire, amiről írásában nem is szólt, de amiről nagyon sokat kellene beszélni, és amiért még többet kellene cselekedni. Ez a falusi értelmiség hivatásának megbecsülése. Mert ezt a hivatást – milyen kevesen tudják még, hogy ez hivatás –, melynek szolgálata, ha igazi szolgálat, ma mindennél jobban megérdemli az oly sokszor érdemtelenül adományozott nemzetmentő jelzőt, azok közül is kevesen tudták igazán megbecsülni, akiknek sorsává lett, de azok közül talán még kevesebben, akik a városi élet kényelmes biztosítottságából nézték őket. Hány olyan iskolánk van, melyről elmondhatjuk, hogy megtette ezen a téren a kötelességét?

Hány olyan tagja volt ennek a vidékre került értelmiségnek, aki azért merült el egy szellemi érdektelenség fojtogató portengerében, mert soha senki meg nem mutatta hivatásának felelősségét, nagyságát, szépségeit és lehetőségeit. Az új falusi értelmiséget, amely hősi szolgálatában találja meg a magyar paraszt testvére szívét és igazi elismerését, vajon hányan értékelik és segítik már ma Magyarországon? A tardi front csatája ilyen kérdések egész sorát vetette bele a közvéleménybe. Hisszük, hogy nem hiába. Mert különben hiába folyik a küzdelem. Akárki győz is benne, csak romok fölé tűzheti ki a diadalmi lobogót. 

A zsoltárok könyvéből idézünk.

Vízszintes: 1. 24 óránként. 7. Az idézet első része (I, U, G, N). 13. Házasság. 14. Egerszegi Krisztina világ-, Európa- és olimpiai bajnok úszó beceneve. 15. Helyjegy darabkája! 16. Szégyenít. 18. Jód és nobélium vegyjele. 19. Kenőanyag. 21. Poén. 23. Végtag. 25. Zenei félhang. 27. Kettőzve: Fülöp-szigeteki város. 28. Szintén ne! 29. Színmű. 31. Viharos forgószél az óceánon. 33. Művészi fémmegmunkáló mester. 35. Lavina kezdete! 37. Marató egynemű betűi. 38. Éles hangon sikoltozik. 39. Ujjzongora. 41. Viczián Ottó, Jászai-díjas színész monogramja. 42. Evelin páros betűi. 43. Tiszta szesszel kevert benzin. 44. Sorszámnévképző. 45. Latin és. 46. Tiprás. 47. Pépes étel. 48. Veszprém patakja. 49. NSG. 50. Szénből előállított tüzelőanyag. 51. Tragikus sorsú motorkerékpár-versenyző (János). 54. Kémiai kötéstípus. 56. Zúza fele! 57. Belül leejt! 58. … Hafun, Afrika legkeletibb foka. 60. Maró folyadék. 61. Egyetemi fakultás. 62. Az utolsó magyar királyné. 64. Az Ung ukrán neve. 66. Ábel testvére. 68. Félelem! 69. Becézett női név. 72. Lassú állat.

Függőleges: 1. Az USA legnagyobb amerikaifutball-szövetsége, röv. 2. Arrafele! 3. Vásártér. 4. Foglalatban van! 5. Testnedvvel borított. 6. Klasszikus diftongus. 7. Mennyei. 8. Idős nőrokon. 9. Világbajnok francia autóversenyző (Alain). 10. EEEE! 11. … gratias, Istennek hála! 12. Asztalosszerszám. 17. Csuk. 20. Felvonó. 21. Az idézet második része (N, K, Z, Á). 22. Rendelkezéssel akadályoz. 24. Legnagyobb tavunk. 26. EMeRTon-díjas énekes, a „király” (Jimmy). 29. Állati tetem. 30. Középkori költő (Bálint). 32. Raj betűi keverve. 34. Húz. 36. Itt tette le a fegyvert Görgey Artúr az orosz hadsereg előtt. 39. Kettőzve: bebocsátást kérő jelzés az ajtón. 40. Korábbi fizikai mérési rendszer betűjele. 41. Igekötő. 43. Erdei Zsolt ökölvívó világ- és Európa-bajnok beceneve. 44. Egykor Erdély területén élő nép. 46. Szakít. 47. A Csillagöv egyik jegye. 48. Tejtermék. 50. Olimpiai bajnok úszó (Ágnes). 52. Francia nagyváros. 53. Petrarca múzsája. 55. Baranya megyei község. 59. Dorgál. 61. A középkori Horvát Királyság egyik legfontosabb erőssége volt. 63. … Sámuel, Magyarország harmadik királya. 65. Sík betűi keverve. 67. Csacsiság része! 70. Orosz folyam. 71. Csatdarab! 73. Gallium vegyjele.

Az előző rejtvényünk megfejtése: „Szikrázó az égbolt, aranyfüst a lég, eltörpül láng-űrben a tarka vidék.” (Weöres Sándor: Kánikula)

Állatok a Bibliában

Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kicsinyeiknek azokat a történeteket a Bibliából, amelyekben őseik szerepelnek. Akármilyen furcsa, még a szúnyogok is tudnak arról, hogy a Biblia megemlékezik róluk. Így szájról szájra adják tovább a történeteket.

CSODÁLATOS FOLYÓ

Sziszi, a szúnyogifjonc szapora szárnycsapásokkal húzott el a tóparton beszélgető békák fölött. Fiatal volt még, alig néhány napja bújt elő a víz alatti palotából, ahol lárvaként nevelkedett a testvéreivel együtt. Nem rendelkezett sok tapasztalattal a tóparti életről, de egyvalamit már megtanult: a békák veszélyesek. Nagyon. A békák az ősellenség, akik egy szempillantás alatt képesek elpusztítani a figyelmetlen szúnyogocskákat. Szinte láthatatlanul lapulnak a tó sekélyes vizében vagy a sás között, s ami gyanútlan szúnyogkölyök elrepül előttük, zsupsz! Kilökik ragacsos nyelvüket, és már fel is falták az ártatlan szúnyoggyereket.

Sziszi néhány napos fejével nem értette, mire jó mindez. Miért nem nyalogatják a békák is a növényi nedveket, mint a szúnyogok? Akkor élhetnének békességben egymás mellett. Mert olyan végtelenül széles a tópart. Elférnének itt nyugalomban a békák is, meg a szúnyogok is. De nem. A békák szúnyogokat esznek. Pont. Ezen nincs vita. Úgyhogy a szúnyog, főként, ha kölyök, hanyatt-homlok menekül, ha meglát egy békát.

Sziszi is szaporán csapkodott a szárnyaival, ám ahogy elhúzott a békák mellett, olyasmit hallott, ami megállásra késztette.

– …és akkor az egész folyó tele lett vérrel.

Sziszi nem akart hallani a fülének. Egy vérrel teli folyó? Ó, az lenne igazán a csodás! Mert bár fiatal volt még, de azt már tudta, hogy a szúnyogmamák kedvenc csemegéje az emberi vér. Persze nem töméntelen mennyiségben, nem végeznek ők mészárlást az emberek között, csak egy-két csepp vérüket veszik, és azt is csak ritkán. Az emberek azonban olyan nagy felhajtást csinálnak egy kis szúnyogcsípésből, mintha az egész fajukat veszélyeztetnék a szúnyogok. Mindenféle

csalafinta eszközöket találnak ki, hogy megöljék a szegény szúnyogmamákat, akik igazából tényleg csak egy csepp vérre áhítoznak. És nem azért, mert annyira finom az emberi vér, hanem mert egy-két csepp vérre van szükségük ahhoz, hogy petét tudjanak rakni. Hogy ez pontosan miért van így, azt nem tudta Sziszi, csak abban volt bizonyos, hogy a szúnyogmamák az életüket kockáztatják az utódaikért, amikor próbálják megcsípni az embert.

De ha valóban létezne ez a vérrel teli folyó, akkor nem kellene a szúnyogmamáknak időről időre ilyen veszélyes vállalkozásba fogniuk. Boldogan élhetnének a vérrel teli folyó partján, és nevelgethetnék a csemetéiket az emberek meg a békák nélkül. Ó, az valami csodálatos lenne – gondolkodott tovább Sziszi –, meg kellene tudnom, merre van ez a csodafolyó. – És akármilyen veszélyes volt is, közelebb húzódott a két csevegő békához, hátha megtud valami fontosat.

HIDAT FESTETTEK A BÉKÉSI REFORMÁTUSOK

Bár nyilván csak az isteni rendezésnek, és nem a tudatos emberi tervezésnek köszönhető, de a református egyházban ünnepelt diakóniai vasárnapot megelőző napon rendezték a nagyszabású városi akciót Békésen, amelyben a reformátusok is „nyakig” benne voltak.

Békés város önkormányzatának célja a civil közösségek összefogása, és ezen belül az egyházakra is számít a város. Kálmán Tibor polgármester e sorok íróját bízta meg azzal, hogy városi képviselőként legyen a helyi egyházak és a város közötti kapcsolattartó. Békés eredendően református mezőváros a XVI. század közepe óta, de sok más közösség is él benne. A katolikusok mellett a XVIII. században az ortodoxok is megjelentek, majd 1891-ben baptista, 1912-ben adventista, 1929-ben pünkösdi gyülekezet is alakult. Ezek ma is nagy létszámmal vannak jelen a városban, sőt az ezredforduló után megalakult a Tágas Tér Baptista Gyülekezet, valamint a Kegyelem Gyülekezet, amelyek szintén színesítik a képet. A Hit Gyülekezete csaknem harminc éve van jelen a városban.

A reformátusok, baptisták és pünkösdiek közötti szoros testvéri együttműködés az 1990-es évek második felére nyílik vissza, ez a református gyülekezet oldaláról nagyrészt Katona Gyula akkori lelkész érdeme. 1999-ben közösen rendezték meg a városban több helyszínen a Jézus élete film levetítését, 2001-ben nagyszabású várostakarítási, 2008-ban hídfestési akció volt, ezen kívül több evangelizációt is rendeztek, és húsz éve rendszeres imakör és lelkipásztori kör is működik. A Szegedi Kis István nevét viselő református köznevelési intézményben ez idő tájt a református mellett négy másik egyház hittanórájára is járhatnak a diákok. Békésen ilyen békésen élnek együtt a keresztyének.

2021 őszén ültek össze először a városházán a gyülekezeti vezetők, erre mindenki meghívást kapott, és minden közösség el is fogadta. A városban már évek óta az adventisták szépítik az autóbusz-állomás környékét. Az önkormányzat szeretné, ha a példájukat követve további egyházak vállalnának ilyen nemes feladatot. Ezt a város úgy tudja ellentételezni, hogy évente egy alkalommal bármely ingatlanát térítésmentesen az érintett gyülekezet rendelkezésére bocsátja.

Az együttműködés első kézzel fogható jele a július 2-ára időzített hídfestés volt, amelynek során a városi önkormányzat által megvásárolt festékekkel, anyagokkal tették rendbe a gyülekezeti önkéntesek a hidak nagy részét. A belvárosi hidat a két baptista gyülekezet közösen csiszolta és festette

le, a két pünkösdi közösség a város déli részének két hídját kapta, a Hit Gyülekezete a Fábián utcai hidat, a reformátusok pedig az Ibrány városrészben fekvő Jámbor utcai hidat. Az északi zsilip korlátját az adventisták vállalták el.

Az akció Kálmán Tibor polgármester köszöntőjével kezdődött, utána Bócsa Roland baptista lelkész olvasott Igét és imádkozott. Ezután a gyülekezetek átvették a festékeket, ecseteket, kesztyűket, valamint az önkormányzat által összeállított csomagot, amelyben ásványvíz, gyümölcslé, szendvics és lekváros papucs volt, és indult a munka. A bőven 30 fok feletti hőmérsékletben a református gyülekezet tagjai örülhettek a legjobban: a Jámbor utcai híd erdős-ligetes területen, gyönyörű környezetben fekszik. Az előző napokban lecsiszolt fémkorlátot három óra alatt le is festették.

A hídfestési akcióról Molnár Máté, a református gyülekezet vezető lelkésze így nyilatkozott: – A békési keresztyén gyülekezetek most úgy igyekeztek sóvá és világossággá válni, hogy kezük munkája nyomán a város számos hídja közös erővel szépülhetett meg, mindenki megelégedésére.

A résztvevők a munka mellett jó közösségi programnak is nevezték az akciót, és kiemelték: még nem volt olyan megmozdulás a városban, amelyben szinte minden keresztyén közösség részt vett volna.

A közeljövőben további akciók várhatók, amelyek az önkéntességet is népszerűsítik.  MUCSI ANDRÁS PRESBITER

ÍZZEL ÉS LÉLEKKEL

Csomós András séf

PAPRIKÁS CSIRKE GYORSAN, GALUSKÁVAL

Nincs olyan család, ahol ne lenne egy saját recept a paprikás csirkére. Ez most egy kicsit más és tényleg gyorsabb változat, ahol sok a gyerek, ott talán nagyobb sikere lesz. Az én gyerekeim nagyon szeretik, és lássuk be, hogy nincs mindig két-két és fél óránk paprikás csirkét főzni.

Hozzávalók: 2 ek kacsazsír vagy sertészsír, 1,5 kg csirkecombfilé, 40 dkg vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 közepes paradicsom, 1 db tv paprika, 1,5 l szárnyasalaplé vagy víz, 3 púpozott tk pirospaprika, só, őrölt feketebors, 2 nagy ek tejföl, 1 tk liszt vagy keményítő.

Hozzávalók a galuskához: 60 dkg liszt, 3 db tojás, só, 4 dl víz, 2 ek étolaj.

Egy nagyobb lábasban, felhevített zsiradékon a sózott-borsozott, felkockázott csirkecombdarabokat alaposan körbepirítjuk, majd kiszedjük és félretesszük. A finomra aprított vöröshagymát a lábasba dobjuk, és a vékony szeletekre vágott fokhagymával együtt üvegesre pároljuk. Hozzádobjuk a héjától megfosztott és egészen apróra vágott paradicsomot és a kimagozott, szintén apróra vágott paprikát is. Az egész keveréket addig pároljuk-hevítjük, amíg az egész szép aranybarna színt kap. Ekkor felöntjük 2 dl alaplével, zsírjára pirítjuk és újabb 2 dl-rel felöntjük.

15-20 perc párolás után a pörköltalapunk homogén és krémes lesz, ez kell a tökéletes szafthoz! Hozzáadjuk a pirospaprikát, elkeverjük és belepakoljuk az előpirított csirkedarabokat. Felöntjük újabb 2 dl alaplével, és egészen addig pároljuk, amíg finoman lepirul a szaft és a hús az edény alján. Ekkor újabb adag (3-4 dl) alaplével felöntjük a paprikás alapot, és lefedve omlósan puhára főzzük a csirkét.

Közben elkészítjük a galuskát: egy nagy lábasban alaposan megsózott vizet forralunk. A lisztet a tojásokkal, sóval és a víz nagy részével gyorsan összekeverjük (ha sokáig kevergetjük a tésztát, kemény lesz a végeredmény), szükség szerint a maradék vizet is hozzákeverjük. A lényeg, hogy lágy, lassan folyós tésztát kapjunk, amit a galuskaszaggatón át tudunk engedni. Ha beleszaggattuk az első adag galuskát a vízbe, várjuk meg, amíg feljönnek a felszínre, és további 2 percig főzzük. A leszűrt galuskákat hideg, folyó vízzel átöblítjük, és tálalásig félreteszszük. Ugyanezt tesszük a többi galuskával is.

A paprikás csirke befejezéséhez habarást készítünk (ritkán szoktam, de itt szerintem nem szabad kihagyni): a tejfölt és a lisztet habverővel összekeverjük egy tálban, hozzákanalazunk a csirke szaftjából, elkeverjük, és az egészet hozzáöntjük a csirkéhez. Rázogatva összeforgatjuk, hogy a szaft és a habarás teljesen összekeveredjen. 4-5 percig kis lángon főzzük, végül levesszük a tűzről. Kész!  FOTÓ: PÁLYI ZSÓFIA

APRÓHIRDETÉSEK

Kedves Olvasóink! Hirdetéseinket az Önök szíves tájékoztatása érdekében tesszük közzé, ám azok tartalmát Kiadóhivatalunknak nem áll módjában ellenőrizni.

EGYÉB • HARANG eladó! Új öntésű, 725 kgos, G hangú, füles. Érdeklődni: 06-30 7288161, info@harangontode.hu.

SZÁLLÁSHELY • Az egerszalóki református szálláshely egész évben igénybe vehető. Előzetes helyfoglalás a 06-20-469-9773as telefonszámon.

HITTANOKTATÓI ÁLLÁS

A Budapest-Kőbányai Református Egyházközség hittanoktatót vagy hittanoktató-beosztott lelkészt keres szeptemberi kezdéssel. Jelentkezni a 06-30-681-5408-as telefonszámon lehet.

GYÁSZJELENTÉS

Életének 93. évében visszaadta lelkét Teremtőjének

DR. NAGY TIBOR nyugalmazott dunamelléki egyházkerületi főjegyző, Bács-Kiskun egyházmegyei esperes, Budapest-Budahegyvidék, Kecskemét, Veszprém és Nagydobos egyházközségek egykori lelkipásztora.

Életéért 2022. augusztus 25-én, csütörtökön 14 órakor adnak hálát a Budapest-Fasori református templomban.

Mit jelent az életében a kegyelem?

Régi hagyományokkal rendelkező református faluban nőttem fel. A hittanórák vagy a templomba járás anynyira természetes volt, hogy fel sem merült, másként is lehetne. Hitéletem szempontjából fontos mozzanat volt harmincéves koromban az utolsó vizsgajegyem megszerzése. Az államvizsgám előtti szigorlatra keveset tudtam készülni. Az egyetemtől távol laktunk, így egy-egy hétre elutaztam Mosonmagyaróvárra, és a kollégiumban laktam. A szigorlat előtti éjszaka közepén felébredtem, és álmatlanul hánykolódtam: lehetetlen, hogy ilyen minimális tanulással teljesíteni tudjam a követelményeket. Inkább reggel hazautazom a családomhoz. Eszembe jutott az indulásomkor a Bibliaolvasó Kalauzban olvasott Ige a 121. zsoltárból: „Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké!” Már pirkadt, amikor végre elhatároztam, ha Isten így engedett el otthonról, akkor nem futamodhatok meg. Az eredmény? Egészen különleges körülmények között levizsgáztam. Ekkor értettem meg a kegyelem lényegét: biztos lehettem a bukásban, mégsem azt kaptam, amit megérdemeltem. Ilyen a bűnbocsánat is. Pár évvel később a Máté evangéliumának 17. fejezetét magyarázó igehirdetésből megütötte a fülemet, hogy a megdicsőülés hegyén Jézus elváltozott. Krisztus emberként élt közöttünk, de isteni személy volt. Újra felidéződött bennem a 121. zsoltár. Megőrzi a ki- és bemenetelemet... Ekkor már nem a vizsgáról volt szó, hanem sokkal inkább az életemből való „kimenetelemről”, a halálról és az örök életbe való „bemenetelem” feltételeiről. Ez a fordulat lett a lezárása annak a hosszabb lelki folyamatnak, amelyben személyessé vált Jézusnak a bűn miatt hozott tökéletes áldozata. 1982 óta vallom magam Krisztus megváltott gyermekének. Azóta sok szolgálatra kértek fel. Immár több mint harminc éve lehetek gyülekezetem gondnoka.

Hogyan befolyásolja hite a munkáját?

REFORMÁTUS

NÉVJEGY

1951-ben született, Tiszakécskén nevelkedett. 1989 óta a Szeged-Újszegedi Református Egyházközség gondnoka. Üzemmérnöki, biológiatanári és végül agrármérnöki diplomát szerzett. Tízéves génbanki tanulmányok után került Szegedre. A Gabonakutató Nonprofit Kft. tudományos ranglétráját végigjárva ma az intézet tanácsadója. A növényi biotechnológia hazai úttörő kutatója. Egyetemi magántanár Gödöllőn, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen (MATE), a gabonafélék biotechnológiája tantárgy oktatója magyar és angol nyelven. Az MTA doktori címét 2005-ben szerezte meg. A Protestáns Teremtéskutató Kör szakmai tanácsadója. Nős, egy gyermeke és három unokája van.

A szegedi gabonakutató tudományos tanácsadója vagyok, egész életemet kutatással töltöttem, évtizedek óta két területtel foglalkozom. Az egyik az androgenezis alkalmazása gabonafajok nemesítésében. Ez a görög szó a hím jellegű haploid, azaz egyetlen kromoszómakészlettel rendelkező sejtekből történő növény-előállítást jelenti. A fejlett növényeknél az androgenezis természetes módon nem létezik, de apró mesterséges beavatkozással felébreszthető. Professzorommal elsők között figyeltünk fel Magyarországon erre a témára, és hazai alkalmazása a mi nevünkhöz fűződik. Évek alatt egyetlen haploid sejttől eljutottunk az „innovált haploid” sejtig, és ma ezzel a módszerrel már fajtákat állítunk elő. Hatalmas kegyelem számomra, hogy betekinthe-

tünk a teremtettség eme rejtett, tökéletes zugába. A másik terület a transzgenikus növények világa, amelynek legalább húsz évet szenteltem az életemből. 2005 után hitbeli meggyőződésből a további vizsgálatok szüneteltetése mellett döntöttünk, és a mai napig nem indítottuk újra. Felmerült bennem ugyanis a kérdés, vajon meddig mehetünk el és avatkozhatunk be a teremtés rendjébe. Napjainkban a géntechnológia eszköztára lehetővé teszi, hogy a növények működését vezérlő genetikai programot az igényeknek megfelelően változtassuk. De nem mindent helyes megtenni az embernek, amire lehetősége van.

Hit és tudomány témakörében tart előadásokat. Miért tartja fontosnak?

A kutató számára, aki az élet jelenségeivel mélyebben foglalkozik, a kreáció kapu lehet a tudomány felé. Nem véletlenül kezdődik ezzel a Biblia, sőt, a 66 könyvben számtalan közvetlen vagy közvetett utalást találunk rá. A teremtéshez való viszonyulásunk meghatározza a teljes hitrendszerünket, amely a genezis történetiségén és pontosságán áll vagy bukik. Mózes első könyve alapozza meg a Szentírás többi részét. Ha leromboljuk hitelességét, akkor megtagadjuk a Teremtőt. Az evangélium üzenete Jézusról, aki jelen volt a teremtésnél, semmissé válik, ha a genezis valóságát kétségbe vonjuk. Bár kevés olyan téma van, amely ilyen sok vitát és nézeteltérést váltott ki, de hitünket és tudásunkat másoknak hitelesen kell továbbadnunk. Mi lehet a hitelesség mércéje? Természetesen a Biblia.

„A hit hallásból van”

(Pál levele a rómaiakhoz, 10. rész, 17. vers)

A

református egyház magazinműsora minden szerdán

• igei gondolatok,

• izgalmas interjúk, riportok,

• hitre jutott emberek történetei,

• aktualitások az egyház életéből,

• érdekességek és tudnivalók a Kárpát-medence reformátusságáról.

Minden időben!