Ez a tematikus év alkalmat adhat arra, hogy mi, reformátusok tudatosabban keressük a lelki megéledés, a hitbeli növekedés útját – ad hangot meggyőződésének Kovács Endre György lelkiségi teológus, aki két szálon kapcsolódik a Magyarországi Református Egyház (MRE) által meghirdetett imádság évéhez. Egyrészt közreműködött az MRE Missziói Szolgálata által kiadott, (Szela.) című imádságos napló összeállításában, szerkesztésében, másrészt a „Ti azért így imádkozzatok!” című kötetét – amely protestáns, katolikus és görögkatolikus közös kiadásban januárban újra megjelent – a Missziói Szolgálat jó szívvel ajánlja inspiráló olvasmányként egyéni és közösségi imaéletünk megújításához.
Megelőzheti-e a félelem a szeretetet? Hatással volt-e a koronavírus-járvány arra, mit kerestünk idén a Bibliában? Az amerikai Bible Gateway portál éves kimutatása alapján minden évben vannak „slágerszavak” és egyes igehelyek iránt megugrik az érdeklődés, de a legnépszerűbb keresőszavak és bibliai szövegek évek óta nagyjából változatlanok.