Reformátusok Lapja 2020/51-52. szám by Reformátusok Lapja

LAPJA

REFORMÁTUSOK

LXIV. ÉVFOLYAM, 51–52. SZÁM, 2020. DECEMBER 20–27. A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA ÁRA: 800 FT

ÁLDOTT KARÁCSONYT ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK KEDVES OLVASÓINKNAK!

9 771419 856007 20051

| TARTALOM |

ELEINK FOHÁSZAI

Óh, szerelmes Üdvözítőm! Belehal a lelkem a te irántam való jóságod, szereteted és könyörületességed feneketlen mélységébe! Mivel fizessek neked? Semmim sincs, te pedig semmiben nem szűkölködöl. Mikor a jászolban feküdtél, a bölcsek aranyat, tömjént és mirhát adtak neked. Szükséged is volt arra, mert szegénnyé lettél érettünk. De most már a mennyben uralkodol boldogságban és dicsőségben, és minden a tiéd. Mit adjak hát neked? Vedd jó néven az én benned való hitemnek és irántad való szeretetemnek aranyát, hálaadásom és dicséretmondásom füstölgő tömjénjét és bűnbánatomnak keserűséggel elegyített mirháját.  SZIKSZAI GYÖRGY (1738–1803)

A Magyarországi Református Egyház hetilapja Szerkesztőség és Kiadóhivatal: 1113 Budapest XI., Tas vezér u. 13. Honlap: www.reflap.hu. E-mail: szerk@reflap.hu, kiado@reflap.hu. Telefon: hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között 06-30-396-8208. A lap megrendelhető és előfizethető a Kiadóhivatalban. Bankszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11706016–20478269. Nemzetközi számlaszám: 117630621 490088600000000. IBAN nyomtatott forma: HU27 1176 3062 1490 0886 0000 0000. OTP Bank SWIFT azonosítója (BIC): OTPVHUHB. Felelős szerkesztő és kiadó: (felszerk@reflap.hu), T. Németh László (nemeth.laszlo@reflap.hu). Helyettes felelős szerkesztő: Farkas Zsuzsanna (farkas.zsuzsanna@reformatus.hu). Szerkesztőség (szerk@reflap.hu): Balogh-Zila Teodóra (balogh-zila.teodora@reflap.hu), Feke György (feke.gyorgy@reformatus.hu), Hegedűs Bence (hegedus.bence@reflap.hu), Hegedűs Márk (hegedus.mark@reflap.hu), Jezsoviczki Noémi (jezsoviczki.noemi@reflap.hu), Kiss Sándor (kiss.sandor@reflap.hu), Kocsis Julianna (kocsis.julianna@reflap.hu), Kun András Nándor (szerk@reflap.hu), Petrőczi Éva (petroczi.eva@reflap.hu). Tervezőszerkesztő: Rezessy Szabolcs. Nyomdai előállítás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Németh Balázs ügyvezető. A beküldött kéziratokat szerkesztve közöljük, és nem áll módunkban megőrizni vagy visszaküldeni őket. A lap megvásárolható a Kiadóhivatalban, a gyülekezetekben és az újságárusoknál. Terjeszti a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, a Magyar Posta Zrt. ÜLK, a Magyar Lapterjesztő Zrt. INDEX 25 734, ISSN 1419-8568, HU-ISSN 0482-086 x. Címlapfotó: Sebestyén László

INTERJÚ • 8. Ünnep a tragédiában | Bodó Sára lelkészt, a Tiszántúli Egyházkerület

lelkigondozói koordinátorát kérdeztük a vírusjárvány lelki hatásairól REFORMÁTUS SZEMMEL • 9. Velünk az Isten | Kató Béla vezércikke INTERJÚ • 16. A kevés is elég lehet | Barta Zsoltot, a Pápai Református Teológiai Akadémia Gyakorlati Teológiai Intézetének docensét kérdeztük 26. Biztos kézzel | Szabó Mónika karmesterrel beszélgettünk AZ ÜNNEP FÉNYE • 34. Nincs egyedül, aki énekel… | Egyházzenészeink vallanak kedves karácsonyi énekeikről 42. A remény áthatol az üvegen | Fertőzésmentes látogatószoba a Schweitzer Albert Református Szeretetotthonban EGYHÁZI ÉLET • 46. Ahol a „csonkatörzs” a legjobban vérzett | A trianoni békediktátum nem csupán Komárom városát vágta ketté, hanem a református gyülekezetet is

Tisztelt Olvasóink!

A Reformátusok Lapja Szerkesztősége és Kiadóhivatala elérhetőségei:

TELEFONSZÁMUNK:

hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között: 06-30-396-8208.

E-MAILJEINK:

szerk@reflap.hu (szerkesztőségi ügyekben), kiado@reflap.hu (előfizetési, terjesztési és példányszám-módosítási ügyekben). A személyes ügyfélszolgálatunk szünetel. 2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja

| AZ IGE MELLETT |

XII. 20. VASÁRNAP Advent 4. vasárnapja

XII. 21. HÉTFŐ

XII. 22. KEDD

XII. 23. SZERDA

STEINBACH JÓZSEF

(16) „Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau…” (Zsid 12,12–17) A parázna, közönséges, érzéki kívánság lelkülete mindazt jelzi, amivel az ember egy gerjedelem hevében képes mindent feláldozni: a legszentebb kapcsolatait, az Isten áldását, mindent. Nemcsak nemi gerjedelemről van itt szó, hanem mindenféle testi gerjedelemről. Luther éneke – József Attila fordításában – így szól ezekről a veszendő kincsekről, amelyekért olyan sokszor feláldozzuk az örökkévalót: „hírnév, nő, család, jószág, test, világ…” (16) Ézsau egy tál lencséért eladta az elsőszülöttségi jogát, és utána hiába könyörgött sírva az atyai áldásért (1Móz 27,30–40). Ravasz László azt mondja, hogy Ézsaun végigment az eleve elrendelés kereke (17). Hisszük, hogy az Úr megőrzi népét, és nem engedi, hogy bármiféle mulandó és gyarló gerjedelemért odadobják gyöngyeiket a disznóknak (Mt 7,6). Milyen döbbenetes ez a figyelmeztetés! A nyugati világ élvezeti kultúrája mindenre fittyet hány, minden szentet közönségessé tett, és saját élvezeteit tette istenné. Ugyanakkor beteg, bolond és félelmetesen fanatikus az az ember, aki minden élvezetet megtagad magától, aki nem tudja az életet élvezni az apró örömökben, azokban Isten ajándékaként gyönyörködni. Az életben sok gyönyörűség, sok szépség van. Köszönjük meg ezeket az Úrnak! De könyörögjünk azért, hogy tudjunk bánni ezekkel a szépségekkel, hogy ne azok uralkodjanak rajtunk, hanem mi irányítsuk őket. Jób 39  80. zsoltár (28) „…rendíthetetlen országot kaptunk…” (Zsid 12,18–29) Megrendítő, hogy itt minden megrendül egyszer, abban az értelemben, hogy elmúlik, ideje lejár. Számtalan megrendítő történés zajlik ezen a világon (26). Nagy baj, ha valaki közömbösen szemléli ezeket. A megrendülés ajándék. De mit jelent ez biblikus értelemben? Kegyelmi állapotban van az, aki a mindenek mulandósága felett nemcsak érzelgősen nosztalgiázik, hanem igazán képes megrendülni. Ez ugyanis leborulás a hatalmas Isten előtt, aki emésztő tűz, és akinek tisztasága megrendíti a tisztátalan világot (29). Megrendül a föld és az ég (Hag 2,6). Isten megrendíti szavával a teremtett és elbukott világot (26). Mi megrendülünk az élet nyomorúságán – a hívő ember soha nem lehet érzéketlen „hithős” –, mégis rendíthetetlenek vagyunk (1Kor 15,58), mert Jézus Krisztus feltámadása által rendíthetetlen országot kaptunk. Jób 40  326. dicséret (1) „A testvéri szeretet…” (Zsid 13,1–6) A testvéri szeretet négy fontos területen lehet valósággá: a vendégszeretetben, a szenvedők iránti irgalmas szeretetben, a házasság megbecsülésében, a pénzsóvárság nélküli megelégedésben. Kiemelt a testben gyötrődők iránti irgalmas szeretet. Gondoljunk arra, hogy mi is mindnyájan testben élünk. Ez a test pedig elképesztő kínokban, hosszan gyötrődhet. Legfontosabb, közös feladatunk lenne a gyötrődők irgalmas szeretete, kísérése, ápolása. De még testvérként is olyan gyarlók vagyunk, hogy egészségesen eszünkbe sem jut, hogy egyszer majd mi is lehetünk betegek és meggyötörtek, kiálthatunk segítő szeretetért. Nincs ennél bonyolultabb és nehezebb kérdés, kezdve ott, hogy ma a betegséget szinte titkolni kell. Ez a kérdés sokkal fontosabb és összetettebb, mint hogy azt az egészségügy helyzetére szűkítsük le. Ez hit és lelkület kérdése lenne mindenekelőtt. Jézus Krisztus velünk van kínjainkban, hiszen ő tudja, mit jelent e testben élni. Ő megváltotta ezt a testet, és nem terhel benne minket erőnk felett. Ez a mi bizonyosságunk. Minden sejtem az Úr kezében van, mert testestől-lelkestől az övé vagyok (3). Jób 41  327. dicséret (7) „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről…” (Zsid 13,7–25) Az Istennek kedves vezetők életük legvégéig élő hitben járnak hűséggel. Az ilyenek Isten Igéjét, azaz Jézus Krisztust hirdetik minden szavukban és intézkedésükben, egész valójukban, vagyis az Urat követve kormányoznak (7). Az Istennek kedves vezető mindig túlmutat saját gyarló és mulandó életén a feltámadott Úrra, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz (8), és nem enged a tetszetős, de idegen tanításoknak, hanem hűséges azokhoz a kincsekhez, amelyeket az Úr rábízott (9). Az Istennek kedves vezető vállalja a szenvedést is a rábízott népért és ügyért, vagyis nem hatalmaskodik és nem is díszeleg, tetszeleg, szerepel öncélúan, hanem követi az értünk szenvedett és feltámadott Urat. Ott is hűséggel végzi szolgálatát, ahol nem hatalom, nem pompa, nem dicséret jár érte, hanem gyötrelem, amit az Úron kívül senki sem lát (9–13). Az Istennek kedves vezető alázatos, tudja, hogy itt csak egy ideig szól a mandátuma, mint ahogy az élete is ideig való, ezért a maradandó várost az eljövendő Úrra tekintve keresi. Az ilyen vezető tud elen-

Reformátusok Lapja 2020. december 20–27.

| AZ IGE MELLETT |

gedni (14), mindig dicsérve tesz vallást az Úrról (15), miközben alku nélkül képviseli azt a jót, ami az Isten akarata szerint való (20–21). Imádkozzunk ilyen vezetőkért! Jób 42  328. dicséret (15) „Közel van már az Úr napja.” (Jóel 1) Az Úr napja, az ő jogos ítélete felettünk. Mindennel visszaéltünk, amit tőle kaptunk, kivétel nélkül mindannyian: vének és fiatalok, vezetők és vezetettek (1–3), józanok és részegesek (5), vidékiek és városiak (9–11), papok és hívek (13–14), és még folytathatnánk a sort. Ezért jogos ítélet érkezik a Mindenhatótól (15). Világméretű pusztulást lát a próféta: sáskák, hernyók, cserebogarak pusztítása ez, vagy egy roppant seregé, vagy „virtuális hadseregé”, netán „robotoké”? (4) A pusztításuk a földön, az emberek között, a testekben és a lelkekben, a hit gyakorlásában, valamint az egykori értékek között beláthatatlan (13). Eltűnt az öröm (12), elfáradtunk, de tovább hajszoljuk egymást, mert eltűnt a hit és az istentisztelet. Isten nem minket büntetett, hanem egyszülött Fiát adta érettünk, hogy népén könyörülhessen. Jézus Krisztus az első karácsonyon megszületett; miattunk, érettünk, helyettünk meghalt, majd legyőzve a bűnt, a halált, a gonosz hatalmát, feltámadott, a mi feltámadásunk zálogaként (1Kor 15,20). Az Úr napja számunkra mégsem a jogos ítélet napja, hanem a Megváltó érkezése, megváltásunk valósága. Ezért az Úr napja böjtre, megtérésre hív (14), és könyörgésre indít (19). Mekkora áldás, hogy mi tudunk kiáltani: „Jöjj, Uram Jézus!” (Jel 22,20) Miközben kiáltunk, nemcsak magunkért tesszük, hanem az egész lakott földért könyörgünk. Áldott bizonyosság: az Úr napja közel van (15), az Úr napja nekünk kegyelem, az Úr napja eljött és eljövendő. Jn 1,1–5  329. dicséret (25) „Kárpótollak azokért az évekért…” (Jóel 2) Isten kárpótol bennünket mindazért is, amit mi rontottunk el. Fedezzük fel, hogy karácsonykor láthatóan elkezdődött a nagy és örök kárpótlás! Rászorulunk, mert mindent tönkreteszünk, és mindent elveszthetünk. Az Úr napja félelmetes (1–11). Az Úr ítéletét nem bírja ki a maga érdeméből senki (11). Könyörögjünk az isteni kárpótlásért, az isteni megoldásért! Az Úr napja megtérésre hív (12–17). Ő nem vetette el népét, csak felrázta őket, ébresztőt, riadót fújt számukra (15). Éppen a karácsony evangéliuma, Isten megváltó szeretetének ünnepe hirdeti, hogy ő kegyelmes és irgalmas, türelme hosszú és szeretete nagy (13). Isten kegyelme kárpótol bennünket! Az Úr napja a könyörület napja (18–27). Isten megerősíti népét. Nem engedi, hogy gyalázzák ügyét, és messze űzi az ártó seregeket (19–20). Az Úr napja Isten népe számára az öröm, a bőség, a békesség, a kárpótlás és a helyreállítás napja (23–24). Karácsonykor, Jézus Krisztus születésével, ez az újjáteremtés láthatóan és végérvényesen elkezdődött. Áldott bizonyosság: az Úr kárpótol bennünket minden elrontott és elvesztegetett évért (24). Ő helyreállítja mindazt, amit mi elrontottunk. Micsoda üdvösséges kegyelem ez! Az Úr lesz minden mindenekben (27). Jn 1,6–13  182. dicséret (1) „…kitöltöm majd Lelkemet…” (Jóel 3) Isten Lelkének általános munkája az, hogy éltet minden embert. Minden lélegzetvételünkkel Isten éltető Lelkéről teszünk bizonyságot. A Szentlélek különös munkája az, amikor az Úr kitölti a Lelkét ránk (Mik 3,8). Csak ekkor lehet az életünknek Isten szerint kedves értelme, tartalma, küldetése. Amikor Isten kitölti az emberekre a Lelkét, akkor az ember az ő eszközévé lesz: Isten szavát szólja, Isten országának örök távlatait látja (1–2). A Lélek legkülönösebb munkája az, amikor a legfélelmetesebb időkben is látjuk az Úr által készített szabadítást, ezért nem sorvad el bennünk a reménység. Ő joggal ítéli meg ezt a világot: egyszerűen megálljt parancsol annak, ami tarthatatlan. Közbeszól, számonkér, és eltörli a megítélt, nyomorúságosan tönkretett régi világot. Isten Lelkének legkülönlegesebb munkája az, hogy az Úr jogos ítéletét, félelmetes csodáit látva is megmaradunk őbenne, segítségül hívjuk az ő nevét, és tudjuk, hogy számunkra kész van már a menekvés a „Sion hegyén”, azaz a Jézus Krisztusban. Íme, ez az igeszakasz nemcsak pünkösdi (ApCsel 2,17–21), hanem karácsonyi örömüzenet is (3–5). Jöjj, Szentlélek! Nagy szükségünk van arra, hogy hústest életünket, testünket és lelkünket megelevenítsd! Jn 1,14–18  315. dicséret

XII. 24. CSÜTÖRTÖK

Szenteste

XII. 25. PÉNTEK

Karácsony első napja

XII. 26. SZOMBAT

Karácsony második napja

2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja

| AZ IGE MELLETT |

XII. 27. VASÁRNAP

XII. 28. HÉTFŐ

XII. 29. KEDD

XII. 30. SZERDA

STEINBACH JÓZSEF

(16) „De népét megoltalmazza az Úr…” (Jóel 4) Ez a „de” az Isten megmagyarázhatatlan kegyelme. Isten népe nem különb a többi népnél, az ő haragja mégsem éri el. Sőt, Isten oltalmazza, megszabadítja népét (14–17), és az örök ország bőségével áldja meg őket már e világban (18–21). Ő úgy oltalmazza népét és annak országát, mint saját tulajdonát (9–13). Ezért aki az Isten népét bántja, az Istent magát bántja (1–7). Ugyanakkor ez népe számára csak alázatot és krisztusi szolgálatot jelent. Figyeljünk Jézus szavaira, amelyeket az ő eljövetele és az utolsó idők kapcsán mondott, és amelyek részben rokonságot mutatnak Jóel itteni próféciáival. A mi Urunk hangsúlyozza, hogy minden nép megáll majd őelőtte (Mt 25,31–46). Ez az idő egyrészt a nagy nyomorúságok ideje lesz, mert nem leplezhető tovább az Istentől elszakadt világ halálos baja, amelybe bele is rendül, és joggal jajgat minden népe (Mt 24,29–30). Ugyanakkor az Úr megváltó hatalmának dicsősége minden égtájról összegyűjti választottait. Ez nagyon fontos: minden nép között sokan vannak Isten gyermekei (Mt 24,31). Kik azok? A választottságnak egyetlen biztos jelét kimondja a mi Urunk. Ha valaki a legkisebbel irgalmasan bánik, az az üdvösséges állapot kétségtelen külső jele (Mt 25,40). Hogyan bánsz azzal, aki – bármilyen tekintetben – kisebbnek tűnik nálad? Jn 1,19–34  148. zsoltár (3) „…Tarsísba meneküljön az Úr elől.” (Jón 1) Az Úr elől nem lehet elmenekülni, legalábbis az ő gyermekei nem menekülhetnek el előle, mert az Isten övéi után nyúl, és – bárhol legyenek is – beláttatja velük: a tenger és a szárazföld egyetlen Istene nélkül nem működik ez a világ. Az Úr azt is beláttatja gyermekeivel, hogy miattuk történt a baj. Jónás megtért ember – noha éppen most engedetlenné lett –, mert felismeri, hogy ő hibázott, és a büntetést is vállalja (12). Minden itt kezdődik: „Én hibáztam, nem a másik, én is hibáztam, nem csak a másik!” Itt elkezdődik valami csoda, amelyet az Isten cselekszik, és amely a megoldás felé visz. Áldott legyen az Isten, hogy övéi nem menekülhetnek őelőle és a megváltó megoldás elől sem, amelyet számukra készített el. Isten akár próbatételen, akár a „cethal gyomrán” keresztül is elvezeti övéit a megváltásig. Az Úr azt tesz, amit akar (14), és az ő akarata az, hogy ne vesszünk el (Jn 3,16). Jónás e tekintetben Jézus Krisztus előképe, mert őt „dobták ki” (15), hogy mi el ne vesszünk. Az Úr elől nem lehet menekülni, de aki az Úr elé állhat, az bizonnyal megmenekült. Jn 1,35–51  290. dicséret (10) „Az Úrtól jön a szabadulás!” (Jón 2) Kell az Isten szabadítása, mert elveszünk! Jónás ilyen kifejezéseket használ: nyomorúság, csüggedés, halál torka, mélység, áradat, örvény, süllyedés, bezártság, örök eltemettetés. Könyörögjünk az Úr szabadításáért! Jónás az Isten kezében van a cethal gyomrában is. Ennek jele az, hogy az Istenhez fordul nyomorúságában. Jónás az Úrhoz kiált! Jónás nem lát mást már, csak az Urat! Nem a nyomorúságot látja már, hanem az ő hatalmát. Amikor elcsügged a lelked, gondolj az Úrra! (8) Nincs más szabadító, csak ő! Legyünk bizonyosak Isten szabadításában a bajban is! Ez Jónás megtérése. Magasztalja az Urat, hálaéneket zeng, eltaszítja bálványait (9–10). Jónás még a szabadulás előtt zengi a szabadító Úr dicséretét (7). Jézus Krisztus is előre hálát adott, és bizonyos volt az Úr szabadításában (Jn 11,42). Jónás megvallja azt is, hogy tudja: az Úr vetette a mélységbe, és jogos volt az ítélete (Zsolt 51,6). Nem vitatkozik az Istennel. De tudja azt is, hogy mivel ő vetette a mélységbe, ezért ott is az ő kezében van. Ezért reméli a szabadulást. Ez a szabadítás Jézus Krisztusban van. Ő miattunk, értünk, helyettünk megjárta ezt az utat, és legyőzte a halált (7). Jn 2,1–12  437. dicséret (8) „…térjen meg mindenki…” (Jón 3) Sokan kétségbe vonják azt, hogy Ninivében a város minden lakója igazán, szív szerint megtért volna. Egyrészt ilyen tömeges, teljes, igaz, mindenkit érintő megtérés nem valószínű (5). Látszik, hogy folyamatosan gondunk van a megtérés és az üdvösség kapcsán ezzel a kifejezéssel: „mindenki”. Mi szeretjük szűken mérni az üdvösséget másoknak. Másrészt, többen azt állítják, hogy a niniveiek parancsra cselekedtek (6–8). Ugyanis a város királya megtért, majd parancsba adta, hogy a város minden lakója tartson bűnbánatot, erőszakos, gonosz életéből térjen az Úrhoz. Ilyen módon nem lehet megtérni igazán? Valóban, kell a szív szerinti megtérés is, hogy teljes legyen. De ez a megtérés kezdődhet úgy, hogy másfajta életet vezetnek be, amelyhez igazodni kell. Nekem gyerekkoromban – mióta csak eszméltem – a szüleim megkövetelték a vasárnapi templomba járást, ez nem is volt kérdés, és ez vezetett a megtérésemhez. Harmadrészt, sokak szerint a niniveiek Jónás

Reformátusok Lapja 2020. december 20–27.

| AZ IGE MELLETT |

ítéletes szavaira, félelemből tértek meg, de csupán külsőleg (9). Nem véletlenül használja az Ószövetség az istenfélelem kifejezést: félem az Urat olyan értelemben is, hogy félek őtőle, mert ő Isten, én pedig ember vagyok. Ebben a félelemben megmutatkozik ember voltunk minden beismert gyarlósága, ugyanakkor felragyog benne az Isten mindenek feletti tisztelete is. Ez az istentisztelet és istenfélelem egysége. Az igazán nagy kegyelem azonban az, hogy nem mi fogjuk értékelni mások megtérésének igaz voltát, és nem mi leszünk azok, akik a másikról megmondják majd, hogy üdvözül-e vagy sem. Jn 2,13–25  280. dicséret (11) „Én pedig ne szánjam meg Ninivét…?” (Jón 4) Az Úr megszánta Ninivét. Az esztendő utolsó napján magasztaljuk az Urat! Ahogy az Úr kegyelme megtartotta a méltatlan Ninivét, úgy őrizte meg a mi életünket, és adott még nekünk időt, hogy még buzgóbban éljünk az ő dicsőségére, az őtőle kapott képességünkkel, javainkkal, feladatunkban. Áldott légy Urunk, hogy megszántál minket! Döbbenetes: Isten megszán, Jónás viszont nem szánakozik. Nem örül a niniveiek megtérésének. Úgy prédikálta nekik, hogy közben szinte kívánta rájuk az Isten ítéletét (1–4). Jónás egyedül magát szánja. Megjuhászodik, amikor a saját bőrén tapasztalja meg az emberi szenvedést. És mi az az Isten ítéletéhez képest? A bokor elszárad, és Jónás kitikkad a napon, és aki mások szenvedésében és megítélésében akart gyönyörködni, az elkezd hisztizni egy kis szenvedésen (7–11). Urunk, szánj meg minket, tartsd meg életünket a következő esztendőben is! Köszönjük, hogy te Jézus Krisztusban kegyelmeztél nekünk, és életünket már megtartottad az örök életre, ezért amíg e világban megőrzöl minket, hadd élhessünk a te dicsőségedre engedelmes hűségben, másokra is reménységgel és imádságos szeretettel tekintve. Jn 3,1–10  90. zsoltár (1) „Ezt látta Izráelről Uzzijjának, Júda királyának és Jeroboámnak, Jóás fiának, Izráel királyának az idejében, két évvel a földrengés előtt.” (Ám 1) Az északi országrész fővárosát, Samáriát – a régészeti ásatások szerint is – Kr. e. 760-ban erős földrengés rázta meg. Erre utal a felirat, de ezt a földrengést megemlíti Zakariás próféta is (Zak 14,5). Isten Igéje tehát az emberi történelem keretei között szólal meg, szabadító szava és cselekvése belenyúl az emberi történelembe. Mindez valóság. Ugyanakkor az Úr szabadítását mindig csak a hit ragadhatja meg, és soha nem az e világi bizonyítékok. Isten Igéjének igazságát nem kell bizonygatni, az ő Lelke majd bizonyossággá teszi azt azok életében, akikében akarja. Sokféle földrengés van. Gondoljunk csak bátran tovább a tényleges természeti katasztrófánál. Mekkora pusztítást tud okozni egy földrengés. Ennél azonban sokszorosan nagyobb, halálos, kárhozatos felfordulást tud okozni az emberi bűn. Az új esztendő első napján könyörgünk az Úr szabadító irgalmáért, mert reng a föld körülöttünk ma is: mindenütt indulat, önigazság, önérdek. Jn 3,11–21  285. dicséret (13) „…megingatom alattatok a földet…” (Ám 2) Ámósz próféta Júda után Izráel ellen mond fenyegető próféciát. Először felsorolja Izráel népének bűneit (6–8). Tipikus bűnök ezek, amióta világ a világ: a vagyonnal, a hatalommal, a szexualitással, a vallási élettel kapcsolatosak. Mégis alapvető különbségeket fogalmaz meg a prófécia Isten népe és más népek között. Az Úr hatalmas dolgokat cselekedett népéért. Azt kérte, hogy az Isten törvényéből következő boldog rendhez igazodjanak (Zsolt 1,1), ekként bánjanak a kiszolgáltatottakkal, valamint a magánéletük is rendben legyen. Isten azt kérte, hogy ne legyenek olyanok, mint a pogány népek: sem a vagyon és hatalom, sem a szexualitás, sem pedig a vallási élet területén. Legalább saját házuk táján, saját népük körében legyenek mások, ugyanakkor ezt az isteni rendet éljék, képviseljék „kifelé” is. Hangsúlyosan kétszer szerepel a „de” szócska ebben a próféciában. De Isten cselekedett népéért (9–11). De ti rászóltatok a prófétákra, hogy hallgassanak (12). Isten kegyelmére hálátlanság a felelet, és a törvény megszegése minden területen. Akkor is így volt, ma is így van ez. Mit várhatunk ezek után? Ezt is leírja a próféta (13–16). Ahol elhallgattatják az Isten szavát, ott megrendül a föld, Isten rendíti meg azt. A halálos káosz pedig a kárhozat előszobája. Uram, irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! Jn 3,22–30  191. dicséret

XII. 31. CSÜTÖRTÖK

I. 1. PÉNTEK

I. 2. SZOMBAT

2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja

| INTERJÚ |

csúzást. Nehéz a hozzátartozóknak, akik egy kiszolgáltatott testet találnak az ágyon, kommunikációs nehézségekkel. Nagyon nehéz, mégis fontos, hogy legyen lehetőség a találkozásra, hiszen a haldokló akkor is hall bennünket, ha már nem tud válaszolni.

Ünnep a tragédiában Több olyan nap is volt december elején, amikor nyolcpercenként meghalt valaki koronavírus-fertőzésben MagyarorszáHEGEDŰS gon. A második hullámot már az egész orMÁRK szág megérzi. Hogyan lehet így karácsonyt ünnepelni? Hogyan lehet feldolgozni, hogy sok ezer ember helye üresen marad az ünnepi asztal körül? Bodó Sára református lelkész, a Tiszántúli Egyházkerület lelkigondozói koordinátora segít azoknak, akik most ünnepelnek, ugyanakkor gyászolnak is. Nehéz karácsony az idei. A koronavírus-járvány miatt már annyi a beteg és a halálos áldozat is, hogy szinte minden családban, ismerősi körben, gyülekezetben van érintett. Valóban, a gyász mindig nehéz, és nagyban befolyásolja az, hogy hogyan veszítettünk el valakit. Az különösen nehéz, ha valaki hirtelen hal meg, és nem tudtunk elköszönni tőle. Sok beteg fekszik a kórházakban zsúfolt Covid–19-osztályokon, kiszakítva a családjából, elidegenített környezetben, sőt, az orvosok és ápolók arca sem látszik a védőruha és maszk miatt. A betegeket nem lehet látogatni, de a haldoklókhoz beengedik a hozzátartozókat. Miben segít ez? Ilyenkor igazán fontos lenne az érintés – kérdés, hogy ez most mennyire lehetséges egy koronavírusos betegeket kezelő osztályon. A jelenlegi helyzet aligha segíti a szép, igazi elbú8

Reformátusok Lapja 2020. december 20–27.

Amikor először marad üresen valakinek a helye a karácsonyi családi asztalnál, az különösen fájó. Mit tanácsolna azoknak a családoknak, akik gyász mellett ünnepelnek majd? Rítust kell teremteni, amely segít emlékezni, ugyanakkor segít, hogy tudjunk a karácsonyi csodára is gondolni, és őszintén békés karácsonyt kívánni egymásnak. Gyújtsunk meg egy szál gyertyát, meséljünk történeteket az elhunyt szerettünkről, így emlékezve rá. Ez közösséget teremt közöttünk. Mondjuk el, mit köszönhetünk neki, majd egy rövid imádsággal adjunk hálát az életéért, esetleg énekeljük el a kedvenc énekét. Fújjuk el a gyertyát, majd folytassuk a karácsonyi ünneplést. Ez a szertartás segíthet abban, hogy elkezdjünk megtanulni együtt élni a hiánnyal, és így ünnepelni. Mivel a temetéseken ötvenfős korlátozás van, lehetnek, akik nem tudnak elmenni egy-egy búcsúztatóra. Az is előfordulhat, hogy valaki hatósági házi karanténban van, és nem hagyhatja el az otthonát. Miért fontos a temetés, és hogyan lehet pótolni, ha kimaradunk belőle? A temetés azért fontos, mert közösen fordulunk Istenhez, akitől vigasztalást várunk, akihez imádkozunk, együtt éneklünk. A nyitott sírnál közösen mondjuk el az Apostoli Hitvallást, aminek elképesztő ereje van. Ha nem tudunk részt venni egy temetésen, akkor annak időpontjában, hasonlóan ahhoz, amit a karácsonyi ünnepre javasoltunk, gyertya mellett emlékezzünk. Imádkozzunk, majd mondjuk el a hitvallást... … amelynek utolsó két gondolata gyász esetében különösen is erőt adhat: „Hiszem (...) a test feltámadását és az örök életet.” Ez a reménységünk. Nem vitás, hogy ezt hisszük. A hitvallás hatósugarában lenni mindig sokat jelent.  KARÁCSONYKOR IS IMÁDKOZZUNK AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓKÉRT – Nem tehetjük meg, hogy ne gondoljunk az egészségügyben dolgozó ápolókra, orvosokra, takarítókra – mondja Bodó Sára. Szerinte a járvány kezdetekor megtapasztalt szép akcióknak vissza kell térniük, mert ezek segítették, bátorították az egészségügyi ellátásban dolgozókat: – Ezeket a gesztusokat újra meg kell tennünk, karácsonykor is. Üzenjük meg, hogy tudjuk, milyen nagy teher van rajtuk, milyen óriási szolgálatot vállalnak értünk, emberekért. Imádkozzunk értük a hétköznapokban és karácsonykor is!

| REFORMÁTUS SZEMMEL |

KATÓ BÉLA

Velünk az Isten A szerző az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke

„Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: „Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek” – ami azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1,22–23) Amikor a karácsonyra készültünk, sok ember szívében a szorongás és a szomorúság vert tanyát. Hiszen mindannyian arra gondoltunk, vajon mi fog történni ünnep tájékán, és visszaemlékeztünk arra, hogy milyen jó volt, amikor mind együtt lehettünk. Ünnepelni egészen más, mint emlékezni. Számunkra az ünnep mindig azt jelenti, hogy olyan

„Hozzá kell segítenünk az embereket ahhoz, hogy rádöbbenjenek: nem a sötétségé a végső szó. Mert a világosság a sötétségben világít, és azoknak, akik befogadták azt, megadatik a lehetőség, hogy Isten gyermekei legyenek.”

eseményre gondolunk vissza, amelynek hatása ma is tapasztalható közöttünk. Mert amikor a karácsonyi romantika háttérbe szorul, akkor hangsúlyozottabbá válik az ünnep igazi üzenete: velünk az Isten. Az elmúlt időben sokan érezték úgy, hogy Isten nincs velük. Ahogy a Bírák könyvében Gedeon is, amikor azt kérdezte a sok vereség és csapás után, hogyha Isten velük van, akkor hogyan történhetett meg mindez. Az Úr azonban annyira hűséges, ahogy a Zsidókhoz írt levél 13. részének 5. versében olvashatjuk: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” Ő nem hagy el egy pillanatra sem, hanem velünk marad a világ végezetéig, ami az örökkévalóságot jelenti. Ha önpusztító életet élünk, ha a szülőföldtől távol, a világ másik végén lakunk, ő akkor is ott van. Ez a szeretet. Ezért hívjuk őt Immánuelnek. Amikor Máté evangéliumában Jézusra vonatkoztatva olvassuk, hogy Immánuel, vagyis velünk az Isten, akkor beteljesedik Mózes könyörgése. Karácsonykor vált véglegessé, állandóvá Isten jelenléte az ő népe életében. Ez volt az a csodálatos

hír, amely bejárta a világot: Isten velünk van Jézus által. Pedig mi mindent megtettünk, hogy ő ellenünk legyen. Az lenne a jogos, hogy ha a járvány által bűneinket számon kérné, elítélne minket és kiirtana. De ő nem távozik el tőlünk, és azt üzeni: velünk marad. A názáreti Jézus Betlehemben több mint kétezer évvel ezelőtt született meg. De ha a mi szívünkben nem születik meg, akkor minden hiábavaló volt. Mindannyiunk számára fontos, hogy együttműködjünk Isten kegyelmével. Hozzá kell segítenünk az embereket ahhoz, hogy rádöbbenjenek: nem a sötétségé a végső szó. Mert a világosság a sötétségben világít, és azoknak, akik befogadták azt, megadatik a lehetőség, hogy Isten gyermekei legyenek. Karácsonykor az élet jelent meg, ezért ez az egyik legszebb ünnepünk. De ne feledjük, ez nem csak a gyermekek ünnepe. Ilyenkor ugyanis hálaadásra gyűlünk össze – hálát adunk Isten minden ajándékáért. Ezen az ünnepen nem az a fontos, hogy mi van a karácsonyfa alatt, hanem hogy ki van ott: szülő, nagyszülő, testvérek és mindazok, akikért Isten ajándékaiként hálát adhatunk. Hiszen minden létezés mélységes értelme a szeretet. Bárcsak minél többen megtapasztalnánk mindezt az ünnep alkalmával! Aki megtanulta kisgyermekként, hogy őt felkarolták, és örültek létezésének, az idős korában is megérezheti, hogy az ő életének még akkor is értelme van, ha már nehezen mozog vagy éppen magatehetetlen. Karácsonykor nem az ajándékra kell rácsodálkozni, amelyet kibontunk a fa alatt, hanem örömmel kell hálát mondani azokért az ajándékokért, amelyeket Isten adott azokban a személyekben, akik mellettünk állnak. Ezen a karácsonyon nem kapunk meg mindent készen, amit az eddigi években megkaphattunk az ünnepre. Nem lesz ott a világ vagy akár az egyház, aki eddig mindent előre elkészített és átadott nekünk azért, hogy mi ünnepet ülhessünk. Most nekünk kell megszerveznünk mindent, ki kell nyújtanunk a kezünket azért, hogy a polcról levegyük a már beporosodott Szentírást, és abból olvassuk fel az evangéliumot – magunknak és szeretteinknek. Legyen bátorságunk hozzá! Ez a karácsony vissza nem térő alkalom arra, hogy Jézus Krisztus valóban megszülessen bennünk.  2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja

| INTERJÚ |

„Nem kell új dolgokat kitalálnunk” A református nőszövetségek által szervezett Kárpát-medencei imanapot ez évben december 6-án tartották. Esztendőnként más-más kerüKOCSIS JULIANNA let nőszövetsége készíti el az imanapi liturgia anyagát, most Kárpátalja került sorra. Az összeállításban a nemzet határokon átívelő egységére és a megmaradásra fókuszáltak. A programfüzetet a Benei Nőszövetség elnöke szerkesztette. Orbán Sándorné Jana Erzsébettel, a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) Jótékonysági Alapítványának gazdasági vezetőjével, hitoktatóval beszélgettünk.

10 Reformátusok Lapja

2020. december 20–27.

| INTERJÚ |

Milyen programokat tart a Kárpátaljai Református Nőszövetség vírusmentes időkben? A Kárpátaljai Református Nőszövetség tagjai – hasonlóan a határokon túl lévő nőszövetségekhez – a gyülekezetek tartópillérei közé tartoznak, szerteágazó a tevékenységük. Programokat szerveznek a közösségekben, segítik a hitoktatók, a lelkipásztorok munkáját. Tevékenyen támogatják a nyári táborok szervezését, és jelentős részt vállalnak az idősek, a betegek megsegítésében. Vannak állandó programjaik, amelyeken találkoznak? Ősszel és tavasszal konferenciát, ezen kívül évente gyülekezeti, kiskörzeti, megyei nőszövetségi találkozókat szervezünk, viszont a járványhelyzetre tekintettel ebben az esztendőben ezeket az alkalmakat el kellett halasztanunk. Mit tartottak a legfontosabbnak az idei imanapi segédanyag összeállításakor? Mielőtt elkészítettük, elcsendesedtünk Isten előtt, és elgondolkodtunk, mi számunkra a legfontosabb, miért imádkozzanak értünk a Kárpát-medencei nőszövetségek tagjai, illetve mindazok, akik rajtuk keresztül bekapcsolódnak ebbe a programba. Arra a döntésre jutottunk, hogy Kárpátalja vonatkozásában most a megmaradásért fontos különösen is imádkozni. Ezért az imanap előkészítésekor a misszióra fektettük a hangsúlyt. Valószínűleg nemcsak nálunk gond ez, de itt látjuk, hogy gyülekezeteink megfogyatkoztak. Azokban az intézményekben, amelyeket az imafüzetben bemutatunk, nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy ez ne így legyen. Ezért kértük, kérjük az imatámogatást szerte a Kárpát-medencében. Az imafüzetben többek között azt kérték, hogy a résztvevők imádkozzanak a nemzetért, a gyermekekért és a gyermekáldásért, valamint a kárpátaljai magyar oktatásért. Ugyan a megmaradásunk nem csak tőlünk függ, de azért hadd idézzem fel Reményik Sándor Templom és iskola című versét. Nekünk, istenfélő embereknek a templomon kívül is mindenképp végeznünk kell azokat a tevékenységeket, amelyeket Isten ránk bízott. Igaz, hogy az imafüzetünkben csak a Nagydobronyi Református Líceum mutatkozott be, de rajtuk kívül van még három egyházi líceumunk, ahol a gyermekek oktatásával foglalkoznak. Fontosnak tartjuk, hogy olyan szellemiségben nevelkedjenek és szerezzenek érdemi tudást, amelyben a tudományon túl istenfélelemre is nevelik őket. Mindeközben a szülőföld iránti felelősségérzet is megszületik bennük. A gyermek a jövendő, megmaradásunk záloga. Szükség lenne arra, hogy Kárpátalján is minél több gyermek szülessen. A segédanyagban néhány intézményt is megismerhetünk. Melyek ezek? Ezekben az intézményekben is a gyermekekre fókuszálunk. A Kárpátaljai „Elfelejtett" Gyermekek Segítése Alapítvány (Ke-

gyes) azokkal a gyermekekkel foglalkozik, akiket hosszabb-rövidebb időre a kórházban hagynak a szüleik. Mi nem szeretnénk megfeledkezni róluk. Az alapítvány munkatársai hetente bejárnak a helyi kórházakba, hogy foglalkozzanak ezekkel a kisgyermekekkel. Úgy, mint az édesanyák: fejlesztgetik, szeretgetik, nevelik őket, és próbálják előteremteni mindazt, amire szükségük van. Az Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon hasonló szerepet tölt be: vállalta az elhagyott, bántalmazott lánygyermekek felkarolását. Hála az Úrnak, mindent megtesznek azért, hogy ezek a gyermekek fejlődjenek, hitben és szeretetben növekedjenek fel. Szép eredményeket érnek el abban, hogy a lányoknak legyen jövője: felnövekedve többen főiskolások, egyetemisták, édesanyák lesznek. Esélyt kapnak arra, hogy ők is családban éljék az életüket. Szó esik még a szülő-gyermek szétszakítottságról, illetve a szórványlétről. Nem szeretek a helyi gazdasági helyzetre hivatkozni, hiszen az adott, így kell élni a mindennapjainkat, hívő létünket, és ebben a helyzetben kell megtalálnunk a lehetőségét annak, hogy segítsünk a nálunk elesettebbeken. Így például azokon a gyermekeken, akiknek a szülei külföldre kényszerültek, mert itthon nem tudják biztosítani a család megélhetését. Ezek a távollétek gyakran hónapokig tartanak, a koronavírus-járvány pedig csak ront a helyzeten. Az imafüzetben leírtuk, milyen hátrányokat szenvednek el emiatt ezek a gyermekek, mennyire hiányzik nekik a szülői jelenlét. Próbálunk utat találni hozzájuk és az itthon maradt szeretteikhez, keressük a lehetőségét, hogyan tudnánk segíteni nekik. Ami pedig a szórványlétet illeti: valószínűleg sokan értesültek arról, hogy Kárpátalja igen nehéz helyzetbe került az új ukrán oktatási törvény miatt. Tapasztaljuk, hogy ott is nehéz megmaradnunk, ahol tömbmagyarság él, de a szórványban ez hatványozottan nehezebb. Ha még az is elvétetik tőlünk, hogy az anyanyelvünkön tanuljunk, akkor valóban veszélybe kerül a megmaradásunk. Emiatt a KRE kiemelten támogatja a szórványt, imáinkban hordozzuk őket. Az ön által vezetett Benei Nőszövetséget is megismerhették a segédanyagból az imádságra összegyülekezők. Mi jellemzi a közösségüket? A Benei Nőszövetség csupa öröm, szeretet – először ez jut róla eszembe. Tavaly ünnepeltük megalakulásunk huszadik évfordulóját. Amikor visszanéztünk a megtett útra, hála töltötte el a szívünket. Volt mire visszaemlékezni, mert szerteágazó a tevékenységünk. Heti rendszerességgel szervezünk bibliaórát. Igyekezünk a gyülekezetünk fiatalabb nőtagjait is bevonni a közösségbe, hiszen fontos az utánpótlás, és vannak olyan területek, amelyek kifejezetten jól állnak nekik. Ilyen például a nyári gyermek- és ifjúsági hetek szervezése, megvalósítása. Ha már a táboroknál tartunk: nőszövetségünk évente vállalja a gyülekezetünk nehéz sorsú gyermekeinek táboroztatását – nem szeretnénk, 2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja 11

| INTERJÚ |

ha bárkinek ki kellene hagynia ezt az élményt csupán azért, mert az anyagiak miatt nem engedhetik meg maguknak a részvételt. Nyaranta gyülekezeti kirándulást szervezünk, és évente részt veszünk a Magyar Református Szeretetszolgálat Szeretethíd nevű programjában is. Gyülekezeti napokat rendezünk – mi biztosítjuk a tiszta, alkalomhoz illő teret, a szeretetvendégséget. Tíz éve szeretetkonyhát működtetünk tizedadományainkból, huszonöt nehéz sorsú testvérünknek juttatunk hetente meleg ebédet. Úgy gondolom, hogy ez utóbbi nagy áldozat a nőszövetség tagjaitól, de még soha nem hallottam panaszt. Sőt, évről évre egyre többen kapcsolódnak be a munkánkba. A cipősdoboz-akcióval minden

dolgozott istentiszteleti liturgiát feltöltöttük a KRE honlapjára, így jutott el Kárpátalja minden lelkészéhez és nőszövetségéhez. Ahol a helyzet megengedte, ott az istentisztelet részét képezte az imanap, ahol pedig nem, ott egyénileg imádkoztak a testvérek a megadott témák szerint. Van arról információjuk, hányan imádkoztak együtt ezen a hétvégén a Kárpát-medencében? Pontos adat nincs erről, de az előző évek tapasztalataiból kiindulva sokan szívükön viselték az imanapot, és imádkoztak az azt előkészítő régióért. Miben szoktunk imasegítséget kérni?

„…a járvány meggyengítette a gyülekezeteket, nehéz újrakezdeni mindazt, ami félbemaradt. A nőszövetségeknek jelentős szerepet kell vállalniuk a gyermekek, ifjak, felnőttek és idősek megkeresésében, hogy visszatérjenek a templomokba.” évben egy beregszászi bentlakásos óvoda és egy ukrán közegben lévő gyermekotthon kis lakóit örvendeztetjük meg. Szolgálatunkkal Istenre próbálunk mutatni. Arra törekszünk, hogy a munkánk által ő váljon láthatóvá és elérhetővé sokak számára. A koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések következtében szerte a Kárpát-medencében korlátozva vannak az összejövetelek, köztük az egyházi programok is. Hogyan készültek Kárpátalján az imanapra e rendkívüli körülmények között? Amikor kiderült, hogy minket ért a megtiszteltetés, hogy elkészíthetjük az imanap háttéranyagát, még nem sejtettük, hogy a vírushelyzet miatt nem lesz lehetőségünk személyes találkozásokra. Vírusmentes időben ugyanis – az előző évekhez hasonlóan – szeptemberben konferenciát tartottunk volna, ahová a Kárpát-medence nőszövetségeinek delegáltjait vártuk. Személyesen is bemutathattuk, megbeszélhettük volna az imafüzetet, és a résztvevők már akkor hazavihették volna magukkal azt nyomtatott formában. Ezt nem tehettük meg. Pedig nagyon bíztunk abban, hogy vendégül láthatjuk őket, mert bármilyen helyzet legyen is, Kárpátalján vendégszerető emberek élnek. Örömmel vesszük, ha meglátogatnak minket. Annál is inkább, mert úgy tapasztaljuk, a többi elszakított területhez képest keveset tudnak rólunk, pedig rengeteg szépséget rejt vidékünk. Sajnos a találkozás helyett maradt a levelezés, így adtunk hírt a magyarországi nőszövetség vezetőségének arról, hogyan haladnak az előkészületek. Mindig biztattuk egymást, hogy a határok és a vírus nem állíthat gátat az imádság elé. Istennek nem lehet gátat szabni. Hogyan valósult meg végül az imanap? Sok templom itt is zárva tart, amelyik pedig mégis nyitva van, abban is csak korlátozott létszámban lehetnek jelen a hívek. Míg az elmúlt években hagyományos vasárnapi istentisztelet, majd kötetlen beszélgetés, szeretetvendégséggel összekötött együttlét jellemezte az imanapot, ez idén máshogy volt. A ki12 Reformátusok Lapja

2020. december 20–27.

Abban, ami számunkra a legfontosabb. Bízom benne, sőt hiszem, hogy testvéreink átérezték, mennyire fontosak nekünk az imanap témái, és ezért imádkoztak értünk. A vírus mellett a helyi magyarságot érő atrocitásokról is sok aggasztó hír érkezik mostanában. Hogyan készülnek a nőszövetségek tagjai ilyen körülmények között a karácsonyra? Nos, amíg nem vagyunk olyannyira üldözve, hogy semmit se tehessünk, a nőszövetségeknek bőven van feladatuk. Elsősorban meg kell látnunk gyülekezeteinkben az elesetteket, azokat, akik rászorulnak a segítségünkre. Karácsonykor még erősebben kell közvetítenünk a szeretetünket, hogy ne érezzék magukat elhagyatottnak. Hiszen éljünk bármilyen szerény körülmények között, mindig van, amit továbbadhatunk. A szeretet – és egyébként minden más is – megtöbbszöröződik, ha továbbadják. Mit terveznek a következő esztendőre? Folytatni szeretnénk azt, amit eddig is tettünk: örömmel szolgálni a mi Urunknak. Azt hiszem, addig nem kell új dolgokat kitalálnunk, amíg látjuk, hogy azokra, amelyekben éppen tevékenykedünk, még mindig szükség van. Egy célt mégis kitűzhetünk az előttünk álló időszakra: a járvány meggyengítette a gyülekezeteket, nehéz újrakezdeni mindazt, ami félbemaradt. A nőszövetségeknek jelentős szerepet kell vállalniuk a gyermekek, ifjak, felnőttek és idősek megkeresésében, hogy visszatérjenek a templomokba. Ebben az adventben sokan félnek: a járványtól, az ismeretlentől és sok más egyébtől. A félelem uralja a szívünket. De hát az advent épp arról szól, hogy nem kell félnünk: Isten a legjobbat hozza nekünk. Hiszen az ő egyszülött Fia lejött közénk a földre. Ne féljünk őt befogadni a szívünkbe, mert ez a legjobb, amit csak tehetünk. Épp a legutóbbi nőszövetségi bibliaórán volt arról szó, hogy az angyal most nekünk is azt üzeni: Jézus által kegyelmet találtunk. Ha pedig valaki az Isten kegyelmét élvezi, annak nincs szüksége többre.  FOTÓ: MAKÓ ANDRÁS

| AKTUÁLIS |

Karácsonyi körlevél a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára „Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg azt, ami ott történt, amit az Úr tudtunkra adott.” (Lk 2,15) Az első karácsony pásztorai sötétségben és félelemben képesek hallgatni az angyal üzenetére és a mennyei seregek bizonyságtételére. Azok az egyszerű emberek csodát láttak és hallottak arról, hogy a dicsőséges Isten megváltoztatja a világot, amelyben soha nem tapasztalt békesség és jóakarat boldogít minden embert. Krisztus megszületett, azaz megjelent Isten üdvözítő kegyelme (Tit 2,11). Irgalommal nyit új utat nemzete elé, nem emberi érdemek miatt, hanem megújító Szentlelke által (Tit 3,5). Az Ószövetség prófétái az elhatalmasodó romlás között elhallgatnak. Zakariás – Keresztelő János apja – fogalmazza meg a teljesen új világról szóló vágyat: „…meglátogat minket a felkelő nap a magasságból, hogy világítson azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában lakoznak, hogy lábunkat a békesség útjára igazítsa.” (Lk 1,78–79) Történelmünk során kerültek őseink hasonló mélységbe, felsorolhatatlanul sokan fordultak könyörgőn az ég felé, irgalmat remélve. Nem rejthetjük el magunkat napjaink drámai küzdelmében, amely hasonló Pál apostol hajótörési élményéhez: „Mivel pedig sem a nap, sem a csillagok nem látszottak több napon át, és erős vihar tombolt, végül elveszett megmenekülésünk minden reménye.” (ApCsel 27,20) Az életveszélyes halálvölgyeken, ahol a magány, a sötétség, a tehetetlenség rémítő elemei között vergődünk, érdemes az első karácsony pásztorainak példáját követnünk. Csapdák, szakadékok, ellenséges erők között hallgatnunk kell a mennyei hangokra, értenünk kell Teremtőnk szavát, követnünk Krisztus nyomát, keresni a Szentlélek közösségét. Kegyelemből támogatott önvédelem ez saját bűneinkkel és az ellenünk vétkezőkkel szemben. Az angyal és a mennyei sereg távozása nem keserítette el a pásztorokat, nem merültek el önsajnáló búskomorságba. Nem rágalmazták Istent a rövidke látogatás miatt, és nem vádolták azzal, hogy keveset adott a jóból. Tudták, hogy ezek után rajtuk a sor. Egyikük kimondta a félelem, a lemondás, az önfeladás ellenszereként felfogható felszólító mondatot: „Menjünk el Betlehemig…” Ne tétlenkedjünk, ne sajnálkozzunk, ne panaszkodjunk, menjünk és nézzünk! Ma, a világban tapasztalható keresztyénüldözés idején vegyünk részt – akár személyesen, akár az online közvetítéseken keresztül – saját gyülekezetünk istentiszteletén. Azt nézzük, ami történt. A pásztorok ezt úgy említik, hogy a valóra váltott szót, az igazi ígéretet akarják közelről megtapasztalni. Ami „történt”, azt János így fogalmazza meg: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1,14) A pásztorok az első karácsonykor felismerik és el is mondják, hogy mindent Urunk cselekedett, ezért nem lehet bizonytalanul vagy felelőtlenül fogadnunk az örömüzenetet. Legyünk a régi pásztorok új utódai, hogy hiteles evangéliumközvetítéssel, közösségépítéssel és a Lélek erőivel szolgáló alázattal tegyük a karácsonyhoz hasonlóvá a hétköznapjainkat is. Áldott karácsonya legyen mindannyiunknak! 2020 karácsonyán Szabó István püspök, Veres Sándor főgondnok (Dunamelléki Református Egyházkerület) Steinbach József püspök, Huszár Pál főgondnok (Dunántúli Református Egyházkerület) Kató Béla püspök, Dézsi Zoltán főgondnok (Erdélyi Református Egyházkerület) Szenn Péter püspök, Kel József főgondnok (Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház) Zán Fábián Sándor püspök, Nagy Béla főgondnok (Kárpátaljai Református Egyház) Csűry István püspök, Bara Lajos István főgondnok (Királyhágómelléki Református Egyházkerület) Halász Béla püspök, Székely Károly főgondnok (Szerbiai Református Keresztyén Egyház) Fazekas László püspök, Fekete Vince főgondnok (Szlovákiai Református Keresztyén Egyház) Csomós József püspök, Ábrám Tibor főgondnok (Tiszáninneni Református Egyházkerület) Fekete Károly püspök, Molnár János világi főjegyző (Tiszántúli Református Egyházkerület)

14 Reformátusok Lapja

2020. december 20–27.

| CSENDES PERCEK |

KARSAY ESZTER

A szeretet nem árt, hirdeti szellemesen a kettős értelmű igazságot az Ökumenikus Segélyszervezet szemléletformáló kampánya. A kapcsolati és a családi erőszak, a bántalmazás ellen szól ez a rövid és világos kijelentés. A koronavírus-járvány idején, karácsonyra készülve folytassuk mi is ezen a vonalon a figyelmeztetést: a szeretet nem fertőz. Sem szellemi környezetszennyezéssel, gonosz gondolatokkal, sem betegséggel, sem a koronavírussal. Karácsonykor sem. Szenteste sem, amikor érzelmeink felfokozódnak, emlékeink előtörnek, és elöntik, fölülírják józan gondolkodásunkat, elsöpörve korábbi óvatosságunkat. Szeretnénk felfüggeszteni az óvintézkedéseket, el akarunk feledkezni az egész évi tartózkodó, távolságtartó szabályokról, annyira hiányzik már szeretteink ölelése, gyermekeink, unokáink, anyánk, apánk, testvéreink, nagyszülőink közelsége. Ezek a vágyak stresszt és feszültséget okoznak, makacs ellenállást szülnek, szorongatnak minket. De a járvány nem igazodik a naptárhoz, az ünnepi hangulathoz. Pandémiás karácsonyunk van. Mit tegyünk, és mit ne? Hogyan ünnepeljünk? Nyújtsuk meg az adventet néhány hónappal! Várni kell, és igazodni az alkalmas időhöz. Konsztantyin Szimonov szerelmes verse emlékeztessen a várás, várakozás életben tartó erejére. Különösen azokat, minket, akik nem ismerjük már a háború ínségét: „Várj reám, s én megjövök, / hogyha vársz nagyon, / várj reám, ha sárga köd, / őszi búja nyom; / várj, ha havat hord a szél, / várj, ha tűz a nap, / várj, ha nem is jön levél, / innen néhanap…” A költő 1941ben írta kedvesének. Egyik bölcs testvérünk mondta a napokban, találóan: most háborús karácsonyunk lesz. A szerelmesére váró és vágyakozó ember mindent kitalál, hogy jelét adja szerelmének. Az Isten-szerelmet sóvárgó ember sem hagyja abba az imádságot, ha nem kap azonnal választ és jelet Istentől. A szeretet a szükségben még találékonyabb, számtalan ötlete van, hogyan mutassa meg magát. Néha éppen azzal, hogy hátrább húzódik. Nem tülekszik mindenáron közelségbe, nem túltengő, nem kérkedik ajándékhegyeivel. Alázatos és szelíd. A szeretet nem fogy el, ha nem érinthet meg és nem simogathat. A szeretet akkor is él és hat, amikor nem láthat, nem csókolhat meg. „A szeretet türelmes, jóságos, a szeretet nem irigykedik” (hogy másnak ott a családja), „mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr”. Mindent kibír. A szeretet olyan, mint Jézus: Istentől jött ajándék. Van-e isteni szeretet bennünk? Ha még csak önző vágyaim űznek a másik karjába, semmi vagyok. Krisztussal minden lehetek. A szeretet vár. 

IMÁDKOZZUNK!

2020 karácsonyán Elérkezett az ünnep. / Itt a karácsony. / De valahogy más most minden. / Érzem, hogy a szívem, a lelkem, / ezernyi terhem, / Jézusom, hozzád / oda kell vinnem. Indulok is! Nem várok tovább! / Mert látni szeretném, / és élni, befogadni, / Jézusom, veled / a hatalmas csodát! Mert szavad, tekinteted / engem hív, engem keres! / És ebben a találkozásban / lesz az ünnep, / s leszek számodra én is: / drága és kivételes! / Ámen.  HAJDÚ ZOLTÁN LEVENTE

A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ

A keresők ünnepe Az úton járó ember jutalma a megérkezés, a keresőé pedig az, hogy megtalálja, amit keresett. Ez igazolódott be az első karácsonykor is. A messziről jött napkeleti bölcsek és a közelebbről jött pásztorok megtalálták a betlehemi istállóban azt, aki miatt elindultak. A jászolban fekvő gyermekben felismerik az ígéretek beteljesedését, ezért van örvendező ünnepük. A királyi palotában nincs ünnep, mert Heródes nem kereste Istent, csak a zűr és félelem, a gonosz indulatok uralkodnak el rajta. A karácsony ma is az Istent keresők ünnepe, akik tudják, hogy szükségük van Istenre, tudják, hogy ő van, és jutalmat ad az őt keresőknek. „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” (Zsid 11,6) A jutalom a Jézussal való találkozás. A betlehemek üres jászolbölcsője is arra utal, hogy Jézussal igazán lélekben találkozhatunk. Az Ige vezet közel hozzá most is. A karácsonyi előkészületek célegyenesében szánjunk rá időt, olvassuk el mind a négy evangélium első két fejezetét. Máté több helyen utal arra, hogy Jézus születésekor is az ígéretek teljesedtek be. Olvassuk el ezeket az ószövetségi igehelyeket, és megtaláljuk a mennyei Atya tervének megvalósulását. A negyedik evangélista nem ír Jézus születésének földi körülményeiről, mert számára a titok, a lényeg a fontos. Isten terve, üdvözítő akarata, amely már kezdetben, a világ teremtésekor megfogant, és most e kisgyermekben valóság lett. Üdvözítő született, ahogyan az angyalok hirdetik: „az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lk 2,11) A megérkezők örömével térdelhetünk oda lélekben a betlehemi jászolhoz, és a napkeleti bölcsekkel, a pásztorokkal csodálhatjuk, amit János evangélista így foglal össze: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét…” (Jn 1,14)  GYŐRI ISTVÁN

2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja 15

| INTERJÚ |

A kevé – Azt remélem, az idei karácsony arra teremt lehetőséget, hogy az Istennel HEGEDŰS való szövetségünket ne BENCE csupán intellektuális kalandként vagy érzelmi élményként éljük meg – fogalmaz Barta Zsolt. A Pápai Református Teológiai Akadémia Gyakorlati Teológiai Intézetének docensét, a Rédei Református Egyházközség lelkipásztorát a koronavírus-járvány miatt elmaradó alkalmakról, a személyes adventről és saját karácsonyáról kérdeztük.

16 Reformátusok Lapja

2020. december 20–27.

| INTERJÚ |

és is elég lehet A koronavírus-járvány nem várt helyzet elé állította az egyházat és a lelkészeket. Elmaradnak a templomi istentiszteletek, a gyülekezetek nem tudnak találkozni. Volt példa hasonlóra korábban? Szűkebb közösségem múltjában 1945-ig kell visszamenni, hogy az ünnepi istentiszteletek elmaradására példát találjunk. Érdemes az akkori eseményeket röviden felidézni. Abban az évben március 22-én érkeztek meg a szovjet csapatok Réde határába. A németek a falu nyugati végén ásták be magukat. Mindkét irányból repültek a gránátok, éjszakába nyúlóan lőtték egymást. Sok ház leégett, a templomot is több találat érte. A község lelkipásztora családjával együtt a pincében töltötte az éjszakát. Az egyházközség krónikás könyvében írta meg elődöm, hogy egész éjszaka imádkoztak, és várták a halált. Isten megőrizte őket, és másnap a falu nagy része Súrra menekült, ahol jószívű gazdák fogadták be őket. Egy héttel később, nagypénteken tértek vis�sza a feldúlt településre. Elmaradt tehát a virágvasárnapi és a nagypénteki istentisztelet, és húsvét reggelén is csupán rendkívüli könyörgést tudtak tartani, mert egész nap temettek. A krónikás könyv szerint húsvét utáni vasárnap állt vissza a rendes istentiszteleti élet. Ha élő emléket keresek a múltban a mostani helyzet megértésére, akkor a háborúig kell visszamenni. Mi a különbség az akkori és a mostani helyzet között? Most nincs háború, és az emberek anyagi helyzete is rendezett – a legtöbb embernek van élelme, otthonaink nem állnak romokban. A vírus azonban ugyanúgy véget vethet az ember életének, mint a golyó. Rendezett anyagi helyzetünk nem csupán testünk veszélyeztetettségét fedi el, hanem alapvető emberi szükségünket is eltakarja: életünkhöz hozzátartozik kapcsolatunk fenntartása a szűkebb és tágabb közösséggel. Energiánk, munkánk nagyrészt arra irányul, hogy életünk anyagi feltételeit biztosítsuk. Az a képzet alakulhat ki bennünk, hogy a meleg otthon és a finom vacsora elég ahhoz, hogy boldognak érezzük magunkat, minden egyéb csak ráadás. A közösségi élet beszűkülése, a magány mégis sok embert boldogtalanná, szorongóvá tesz, a közösség támogató ereje nélkül sokan lelki sivatagba kerülnek, ahol nagyon könnyű eltévedni. Mostani helyzetünk megtévesztő vonása tehát az, hogy anyagi biztonságban is veszélyben van a testünk, és a közösségi élet korlátozása eddig nem ismert démonokat hoz elő az emberekből. Tovább nehezíti állapotunkat, hogy hosszan elhúzódó pandémiával van dolgunk. A hirtelen tragédiák hatására megmutatkozó hősies áldozatvállalás, összefogás hosszú ideig nem marad fenn. A járvány hetei, hónapjai erodálják a közösségek lelki tartalékait. Hat hónap

után már csak a vállunkat rándítjuk meg azon, amin korábban felháborodtunk. Az egyház is károkat szenved ezekben a hónapokban. Az elmaradt perselypénzeket könnyű számba venni, de az egyházi közösségek leépülésének mértékével csak ezután fogunk igazán szembesülni. Bibliai fogalmakkal le lehet írni ezt a helyzetet? Két, bizonyos mértékig egymást fedő bibliai képpel lehet megragadni a keresztyén ember és az egyház életét: puszta és szétszóratás. A pusztában nem csupán a víz és az élelem hiányzott, hanem a lelki és társadalmi életnek azok a bonyolultabb és fejlettebb formái is, amelyek a letelepedett életformából nőttek ki. A szétszóratás szót nem csupán a babiloni fogság leírására használták a próféták, Jakab apostol is Isten szétszóratásban élő népét szólította meg az üldözött keresztyéneknek írt levelében. Emlékeztetni kellett őket, hogy nincsenek egyedül a bajukkal. Az egyik legfontosabb lelkipásztori feladatnak azt látom, hogy ezekben a hetekben videofelvételekkel, telefonhívásokkal, írásokkal jelzéseket adjunk egyháztagjainknak, hogy nem feledkeztünk el róluk, visszavárjuk őket. A puszta az imádkozás helye. A mostani járványhelyzet lehetőséget ad arra, hogy otthonunkban, egyénileg és családunkkal együtt is imádkozzunk. Ebben segítségre van szüksége egyháztagjainknak. A rédei gyülekezetben hetente küldünk ki imádságokat, amelyeket meghatározott időben közösen mondunk el. Fel lehet készíteni a lelkészeket egy efféle válsághelyzetre? A konkrét helyzetre nem lehet felkészíteni a lelkipásztorokat, hiszen ezerféle csapás sújthat le a világra. A tájékozódás forrásaira lehet rámutatni: Isten egyházának gazdag történelmére, továbbá közös életünk folyamatainak megértéséhez lehet segítséget nyújtani. A járványhelyzet megmutatta, hogy egyházunk vezetőinek kulcsszerepe van a megfelelő eljárások kidolgozásában. A lelkipásztorok, presbitériumok, valamint az egyház felsőbb vezetősége közötti együttműködés tudatosabb megéléséhez lehet impulzusokat adni a lelkészképzés során. Vajon jobban fel tudtunk-e készülni karácsonyra, intenzívebb adventünk volt-e így, hogy este nyolc óra után kijárási tilalom volt? A kijárási tilalom a közösségi élet korlátozásával együtt szemlélendő. A kulturális, szórakoztató, vallási események elmaradása miatt a családok sokkal több időt töltenek otthonukban. Ezt sokan – különösen a fiatalok – bezártságként, korlátként 2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja 17

| INTERJÚ |

élik meg. Való igaz, hogy a sok együtt töltött idő előhozhat olyan fájó kérdéseket, amelyek eddig is mérgezték a családot, de immár megkerülhetetlenné váltak. Ez egyes esetekben tragédiákhoz vezet, máskor a rendeződés, a tisztázódás felé tolja el a családokat. Mindkettőre látok példákat. Véleményem szerint kulcsmomentum, hogy a családtagok ragaszkodnak-e az eddigi életvitelükhöz, vagy el tudják azt engedni, és megpróbálják megtalálni az újat, amelyet ez a helyzet kínál. Ha nincs elengedés, akkor marad a keserűség és a szomorú összezártság. A járványügyi korlátozások miatt elmaradtak az adventi készülődéssel járó gyülekezeti programok. Mit gondol, hogyan élik meg ezt a gyülekezetek? Egyháztagjainknak hiányoznak a közös lelki alkalmak. A Dunántúli Református Egyházkerület ajánlásának megfelelően a korábban bevezetett szigorú intézkedések mellett egyházközségeink advent második vasárnapjától tarthatnak istentiszteleteket személyes jelenléttel. Ez természetesen nem a régi rend visszaállítását jelenti. Lelkész kollégáimmal való beszélgetéseimből tudom, hogy a nagy szentesti istentiszteleteket a legtöbb helyen nem tartják meg.

Van a karácsonyi örömhírnek olyan üzenete, amelyet most, 2020 karácsonyán különösen fontosnak tart? A jánosi ige folytatását fontosnak tartom: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott…” (Jn 1,14) Jézus megtestesülése és a közöttünk való lakozása, vagyis az emberekkel megélt szent közössége ugyanannak az igazságnak a két oldala. Az ő teste – halála, feltámadása, mennybemenetele és újbóli eljövetele – a kapcsolat Isten és ember között. Azt remélem, az idei karácsony arra teremt lehetőséget, hogy az Istennel való szövetségünket ne csupán intellektuális kalandként vagy érzelmi élményként éljük meg, hanem egész emberi létezésünket, így testünket is odaszánjuk Isten szolgálatára. Figyeljünk oda Pál apostolra, aki újra és újra arra szólította fel az egyház tagjait, hogy testüket, tagjaikat szánják oda Isten szolgálatára.

Mitől lehet mégis teljes a keresztyén ember karácsonya? Töltsünk több időt imádkozással, bibliaolvasással, lelki olvasmányokkal – éljünk intenzívebb lelki életet a családunkkal! Kövessünk valamilyen megbízható lelki vezérfonalat! Amit még megtehetünk, az a segítségnyújtás, az adakozás. Figyeljünk oda azokra, akik szükséget szenvednek, gondoljuk végig, mire van szükségük, és adjunk nekik abból, ami nekünk van! Az imádkozást és az adakozást tudom ajánlani: egyik kiteljesíti a másikat.

Ön feleségével együtt egy évet töltött az Amerikai Egyesült Államokban tanulmányi ösztöndíjjal. Milyen karácsonyi tapasztalatokkal lett gazdagabb? Egy amerikai szervezet programokat kínál az Amerikai Egyesült Államokban tanulmányokat folytató külföldi diákoknak a karácsonyi szünetben két-három héten át. Így jutottunk el 2001 karácsonyán feleségemmel a Texas állambeli Houstonba. Napközben lasszóvetést tanultunk, megnéztünk a NASA kiállítását, múzeumokat, templomokat látogattunk, kirándultunk. De nem maradtunk turisták. Amikor megérkeztünk, az egyik szervező odajött hozzánk, és hangos „Áldás, békesség!” köszöntéssel üdvözölt bennünket – nyugdíjas lelkipásztor volt, aki sok magyarral ápolt kapcsolatot. Ez a barátság a mai napig tart. Egy kedves presbiteriánus családnál szálltunk meg, akikkel ma is tartjuk a kapcsolatot – a szentestét velük töltöttük. A legmaradandóbb karácsonyi élményem a csoportunkat vendégül látó thai presbiteriánus gyülekezethez kötődik. A negyven-ötven fős közösség thai nyelvű istentiszteletet tartott, amelyből egy szót sem értettünk. Az alkalmat vezető hölgy beszéde tiszta, nyugodt, szelíd volt – a feszes, gyakran harsány programok és élmények után igazi felüdülés volt, hogy egy órán át hallgattuk az angyalinak tűnő szelíd nyelvet. Az istentiszteletet követően minket is beinvitáltak az egyik oldalhelyiségbe, ahol feltálalták az otthon elkészített finomabbnál finomabb ételeket. Annál az asztalnál idegenek vendégeltek meg idegeneket – volt ebben valami mélyen karácsonyi.

Változik-e a világjárvány miatt a jánosi „az Ige testté lett” üzenet és annak értelmezése? A jánosi üzenettel való azonosulásunk mértéke változhat. A vírus a testünket támadja meg, sebezhetőségünk, gyengeségünk tárulkozik fel. Isten Fia mégis ezt a gyenge emberi testet vette magára. Ezen a karácsonyon bátorítást nyerhetünk énekeinkből, az imádságokból, az igehirdetésekből arra nézve, hogy veszélyeztetett és megtört testünket nem veti el Isten: szeretete emberi létezésünknek ezt a részét is áthatja.

Emlékszik az első karácsonyi prédikációjára? Emlékszem a legelső istentiszteleti szolgálatomra, az első temetésre, de a legelső karácsonyi legációra nem. Viszont emlékszem az első karácsonyi szolgálatomra az első szolgálati helyemen. A kárpátaljai Ráton történt mindez, farkasordító hidegben. A pénztáros figyelmeztetett, hogy a templomban mínusz húsz fok van. Minden ruhát magamra vettem, ami szóba jöhetett, de az arcom, a fülem rettentően fázott, és a kezemben remegett a Biblia. A templom mégis megtelt. Nagyon sze-

Kevesebb lesz ettől az ünnep? Mindenképpen más lesz ez a karácsony. Az a tapasztalatom, hogy az istentiszteletekhez kapcsolódó különféle óvintézkedések nem váltanak ki olyan felháborodást, mint korábban. Most már eljutottunk oda, hogy örülünk annak, hogy egyáltalán találkozhatunk. Ezen a karácsonyon összpontosítsunk arra, ami megmaradt, és ne arra, ami nincs! Egy rövid ének, egy találkozás is sok áldást hordozhat magában. Isten kezében a kevés is elég. Engedjük, hogy Isten megszaporítsa kevés örömünket!

18 Reformátusok Lapja

2020. december 20–27.

| INTERJÚ |

„Rédén közel négyszáz fő szokott részt venni a szentesti istentiszteleten – ezt nem tudjuk megtartani. Azt fogjuk kérni a családoktól, hogy este hatkor mindenki az otthonában nézze meg a gyerekek szolgálatát, és a karácsonyfa körül olvassák fel a karácsonyi történetet, a hozzá fűzött rövid magyarázatot és imádságot, amelyet eljuttatunk a postaládákba.” rették a Csendes éjt, akkor is szépen énekelték, és a végére legalább öt fokkal melegebb lett. Évek múlva is emlegettük a rátiakkal azt az első, hideg karácsonyt. Milyen lesz a rédei gyülekezet idei karácsonya? Gyakorlati teendőkkel vagyunk elfoglalva. A feleségem november közepe óta készít felvételeket a gyermekek karácsonyi szolgálatáról. A szerkesztést követően a videót elérhetővé tesszük az egyházközség honlapján. Rédén közel négyszáz fő szokott részt venni a szentesti istentiszteleten – ezt nem tudjuk megtartani. Azt fogjuk kérni a családoktól, hogy este hatkor mindenki az otthonában nézze meg a gyerekek szolgálatát, és a karácsonyfa körül olvassák fel a karácsonyi történetet, a hozzá fűzött rövid magyarázatot és imádságot, amelyet eljuttatunk a postaládákba. A gyermekek karácsonyi csomagját december 23-án fogjuk eljuttatni hittanosainkhoz és a még nem iskoláskorú megkeresztelt gyerekekhez. Emellett délután háromkor áhítatot tartunk a templomban. Azt kérjük egyháztagjainktól, ne karácsony első napján jöjjön mindenki a templomba. Idén három nap van karácsonyra, hiszen december 27. vasárnapra esik. Bízom benne, hogy ezekkel az intézkedésekkel méltó ünnepet tudunk tartani.

Hogy telik majd a karácsony a rédei parókián? A karácsonyi időszakban családunkban négy születésnapot ünneplünk, ugyanis mind a négy gyermekünk ekkor született: december 12-én, december 23-án, január 2-án és január 29-én. Ráadásul nagylányunk névnapja is decemberben van. A feleségem minden évben nagy energiákat mozgósít annak érdekében, hogy mindenkinek a születésnapját méltóképpen megünnepeljük. Idén a karácsonyfa körül gyülekezeti tagjainkhoz hasonlóan mi is meg fogjuk tartani az esti áhítatot, majd felbontjuk az ajándékokat: mindent fel- és kipróbálunk, megkóstolunk, majd elfogyasztjuk az ünnepi vacsorát. A rokonlátogatások idén elmaradnak. Gondolom, sokat sétálunk majd a Bakonyban. Van kedvenc karácsonyi éneke? A 320. dicséret jut eszembe: „Ez nap nékünk dicséretes nap…” Ezt az idén elhunyt Draskóczy Lászlótól tanultam meg egy adventi istentisztelet előtt Pasaréten. A legtöbb gyülekezetben nem éneklik, de szép, biblikus ének. A másik kedves énekem a 327. dicséret: „Ó, jöjjetek, hívek”. A dallamon és szövegen túl azért szeretem, mert mindenhová elkísért: Amerikában és Írországban is éppúgy éneklik, mint a rédei templomban.  FOTÓ: KALOCSAI RICHÁRD 2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja 19

| RE-KONSTRUKCIÓ |

Szokás A karácsony elképesztő, széleskörű vonzerejét az alapozza meg, hogy lelkileg az állandóság érzetét nyújtja. Ez arra utal, hogy miközben életünk szinte minden területén változásra kényszerülünk, addig mégis kitörölhetetlen az az érzelmi igény, hogy az idő már szinte követhetetlen gyorsulása közepette is legyen már valamiféle állandóság az életünkben. A karácsony szokásszerűsége, évről évre visszatérő formája ezt képes lehetővé tenni. Nem véletlen, hogy a hagyományok felszámolásának ideológusai a legfőbb ellenségnek a

„Ha van valami, ami arra utal, hogy az embereknek igényük van állandóságra, a szokások ismétlődő rendjére, az éppen a karácsony.”

szokást tekintik, amelyet úgy akarnak beállítani, mint valamiféle elvetendő jelenséget, a változást pedig úgy, mint legfőbb értéket. Ez az ideológia napjainkra már odáig jutott, hogy nemcsak a hagyományos életformákat támadja, hanem az egyház hitét is szokásnak állítja be, amelynek úgymond semmiféle „objektív” alapja nincs. Így lesz úgymond szokás, hogy mit gondolunk Istenről és emberről, a nemzetről és családról, a férfiról és nőről. Nosza, rá kell mutatni, hogy ezek a régi meggyőződések csak megkövesedett világnézeti szokások, és épp itt az ideje felszámolni őket. Ki kell adni a jelszót, hogy aki ragaszkodik a szokásszerűséghez, az úgymond lemarad, mert nem követi a világot a „haladásban”. Az emberek akkor válnak igazán erkölcsi lényekké, ha képesek lesznek kilépni világnézeti komfortzónájukból. Mert mennyivel magasabb rendű erkölcsiséget ad az, ha rájövök, hogy amit régen hittem, az valójában csak egy régi, szokáson alapuló világkép része volt, de íme, kész vagyok a változásra. Kész vagyok kilépni a régi, hagyományos világból, a szokások, berögződések, állandóságok, ismétlődések komfortzónáiból, és nyitottnak lenni más hitekre, más meggyőződésekre. Tökéletesen érthető, ha karácsony ünnepének ma is nyilvánvaló vonzereje szembemegy a szokásszerűség ellen harcot hirdető eszmékkel. Ha van valami, ami arra utal, hogy az embereknek 20 Reformátusok Lapja

2020. december 20–27.

KÖNTÖS LÁSZLÓ

igényük van állandóságra, a szokások ismétlődő rendjére, az éppen a karácsony. Ezért aztán az sem véletlen, hogy ilyenkor az állandó és kényszeres változás prófétái új erőre kapnak, és legfőbb céljuk, hogy karácsony ünnepét, mint a még megmaradt egyetlen demonstratív szimbólumát a szokásnak, eltakarítsák az útból. Csak van egy probléma. Az emberek igen jelentős része az állandó és agresszív változáskényszer ellenére sem akar kilépni a karácsony szokásának „komfortzónájából”. Ez különös élességgel válik nyilvánvalóvá napjainkban, a veszélyhelyzet idején. Hideg racionalitással ugyanis azt kellene mondani, hogy az idei karácsonyt felejtsük el. Nem kell piacra rohangálni karácsonyfáért, nem kell üzleteket rohamozni ajándékokért, nem kell az ünnepi ételek hozzávalóiért boltokba futkosni. Csakhogy ez érzelmi lehetetlenségnek tűnik. Járvány ide, járvány oda, a karácsony szokásán nem lehet csak úgy túllépni. Na, ez a bajuk a „haladás” ideológusainak a karácsonnyal. Az ünnepben megtestesülő szokásszerűség ugyanis hathatós ellenszernek tűnik a változtatás diktátumával szemben. Akárhogyan is, a szokások rendszerének az a szerepe, hogy önvédelmet nyújtson a közösségi identitást szétbomlasztó törekvésekkel szemben. Mindig csodálkozom azokon, akik folyton azon bánkódnak, hogy a még megmaradt egyházias keresztyének egy része „csak szokásból jár” templomba. Egy közösség addig marad egyben, amíg vannak szokásai, amelyek az életnek kötött formát adnak, és önvédelmet nyújtanak a szétforgácsolódás erőivel szemben. Ennek a járványnak éppen az az egyik legveszélyesebb vonása az egyházra nézve, hogy leszoktathat a templomba járásról. Nem a szokásokkal van probléma, hanem azzal, amikor a szokás elveszti öntudatát. De ez régi ügy, ezt már látták az ószövetségi próféták és maga Jézus is. A válasz erre viszont nem a szokások radikális felszámolása, ahogyan ezt ma a „haladás” prófétái hirdetik, hanem újrafogalmazása annak az állandó tartalomnak, amely a szokásokat, így például a karácsonyt is, életben tartja. A karácsony szokása mögötti állandóság ugyanis magának az Ige igazságának az állandósága. Az, hogy „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsid 13,8). 

| GONDOLATOK |

FAGGYAS SÁNDOR

A győzelem napja A szerző újságíró, a Magyar Nemzet Táncsics Mihálydíjas szerkesztője, a Protestáns Újságírók Szövetsége elnökségi tagja

ILLUSZTRÁCIÓ: KALOCSAI RICHÁRD

Különös nap volt az idén december nyolcadika, az advent második vasárnapját követő kedd. Az Egyesült Királyságban ekkor kezdték beadni az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett védőoltást, és a brit egészségügyi miniszter patetikusan kijelentette: „Erre a napra, a győzelem napjára az e rettenetes betegség elleni küzdelem kulcsfontosságú pillanataként fogunk visszaemlékezni”. A vakcinát elsőként egy kilencvenegyedik évét éppen betöltő

észak-írországi asszony, Margaret Keenan kapta meg, aki azt mondta, neki ez a legjobb születésnapi ajándék. Ugyanezen a napon, hetvenkilenc évesen rákbetegségben elhunyt Doug Scott, az első brit hegymászó, aki negyvenöt éve feljutott a világ legmagasabb hegycsúcsára, a Mount Everestre. Szintén ezen a napon, kilencvenhét éves korában halt meg Chuck Yeager, az amerikai légierő nyugállományú dandártábornoka, a híres „szuperszonikus” berepülőpilóta, akinek 1947-ben elsőként sikerült áttörnie a hanghatárt. E napon Magyarországon a vakcinainfo.gov.hu weboldalon elindult a regisztráció a koronavírus elleni védőoltásra, és ekkor lépte át a hatezret a járvány következtében hazánkban elhunytak és a hetvenötezret a gyógyultak száma. Aznap közölték azt a hírt is, hogy a Katolikus Karitász ózonos fertőtlenítéssel segíti a koronavírus-járvány elleni védekezést Kárpátalja öt településén. A segélyszervezet emellett maszkot, gumikesztyűt, kézfertőtlenítőt juttat el a külhoni magyaroknak. December nyolcadika tehát a különös – és alighanem véletlen – egybeesések napja volt. De hogy a győzelem napjának indokolt-e minősíteni, az

több mint kérdéses. A körülbelül egy éve (pontosan talán soha nem tudjuk meg) elinduló koronavírus-világjárvány elleni harc ugyanis a védőoltási kampány nagy-britanniai megkezdődésével nem ér véget, sőt, a java még hátravan. Hazánkban is, ahol a kormány ugyan mindent megtesz azért, hogy a magyarok az elsők között juthassanak biztonságos és hatékony vakciná(k)hoz, de a legjobb esetben is még hónapokat kell várnunk a tömeges oltás megindulására. Arra pedig belátható időn belül nem számíthatunk, hogy végleg eltűnik az életünkből ez a nagyrészt még mindig ismeretlen kórokozó, vagyis meg kell tanulnunk együtt élni vele. Nekünk, keresztyéneknek azonban nem december nyolcadika volt és nem a vírusválság vége lesz majd a győzelem napja. Nekünk több is van: a legelső karácsony szentestéje, Jézus születésnapja, amikor az örökkévaló Ige testté lett. Ami annak ellenére minden képzeletet felülmúló, világraszóló győzelem, hogy tudjuk, Isten Fia törékeny emberi csecsemőként – az év leghosszabb, legsötétebb éjszakáján – egy sötét, trágyától bűzlő betlehemi istállóba érkezett, ahol a háziállatok jászola volt a bölcsője. Jézus első, győzelmes eljövetele folytatódott szentföldi vándorlásával, tanításai, gyógyításai, csodatételei sorozatával, nagypénteki kereszthalálával, húsvéti feltámadásával, áldozócsütörtöki mennybemenetelével, majd pünkösdkor a Szentlélek kitöltetésével. Nagycsütörtök este, az utolsó vacsorán tanítványait búcsúzóul így vigasztalta és biztatta: „A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (Jn 16,33) A szmirnai gyülekezetnek pedig ezt üzente a feltámadott és megdicsőült Krisztus: „Aki győz, annak nem árt a második halál.” (Jel 2,11) Ezért a világjárvány és a mindennapi életünket nehezítő kényszerű korlátozások és a növekvő bizonytalanság közepette is énekeljük karácsonykor töretlen hittel, reménnyel és örömmel: „Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, / Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér’!” (RÉ 471) Hisszük, hogy Isten győzelmet ad nekünk, de jó, ha tudjuk: nem nyerünk felmentést a harcok alól. Mindenkor és mindenhol meg kell harcolnunk a hit nemes harcát, és helyt kell állnunk, ki kell tartanunk a végső győzelem napjáig – Jézus megígért, második eljöveteléig. Ne legyünk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk!  2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja 21

| GONDOLATOK |

T. NÉMETH LÁSZLÓ

Idén is lesz karácsony „Az idei karácsony más lesz” – halljuk, olvassuk lépten-nyomon. Biztosan ez várható. Persze az a kérdés, miben lesz más, és átérezzük-e annak a lényegét, hogy miben legyen más. Abban mindenképpen, hogy – ha eddig nem sikerült – ez évben végre tekintsünk a karácsony valódi üzenetére, és tudjunk örömmel hálát adni, mert megszületett a Megváltó. Hetek óta terveztük, és most kezünkben tarthatjuk. Ismét év végi duplaszámot készítettünk, amely számunkra valójában nem kétszeres, hanem többszörös feladat. Éppen a karácsonyi lapzártánk előtt beszélgettünk arról egyik munkatársunkkal, hogy a lapkiadási munka furcsasága, hogy december elején már a jövő évben „élünk”. Valóban, még karácsony előtt hozzáfogunk a januári lapszámok tervezéséhez, készítéséhez. Azonban az ünnep idején meg kell állnunk: elcsendesedni, a karácsony valódi üzenetére figyelni, imádságban gondolni a családunkra, a betegekre és gyógyítóikra, a vigasztalásra szorulókra, a lelkipásztorainkra és presbitereinkre, a gyermekeket nevelő pedagógusokra, a szociális intézmények dolgozóira és azokra is, akik a biztonságunkat őrzik, valamint az életünkkel kapcsolatos döntéseket hozzák. Egy évvel ezelőtt nem gondoltuk volna, hogy 2020-ban milyen próbatételekkel találjuk szemben magunkat. Az idei évet sokan zárják kérdésekkel, választ várnak a világban kialakult járványhelyzetre, miközben szívükben úrrá lesz a félelem. Ezekben a talán magányos, várakozásokkal teli helyzetekben adjanak erőt, vigasztalást és elcsendesedést, tartalmas perceket azok az írások, amelyeket átnyújtunk kedves Olvasóinknak! És természetesen, miközben lapunk cikkeit vesszük kézbe, olvassuk a Szentírást is, énekeljük régi és új énekeinket – akár otthonainkban, akár a megszokottól eltérő körülmények közt a gyülekezeti közösségünkben! Az Ige válaszokat ad, és bátorítást nyújt. Amint Bogárdi Szabó István püspök úr Ravasz Lászlót idézve fogalmazott: „befelé és fölfelé” tekintsünk. Karácsonyra készülve idén is – amint az elmúlt években minden nagyobb ünnep előtt – megkértem Szűcs Ferenc professzor urat, hogy javasoljon témákat az év utolsó lapszámába. Mindig olyan témacsokrot állított össze, amelynek részei kapcsolódtak egymáshoz, és azzal is segítette a mun-

kánkat, hogy szerzőt is javasolt. Az idei év más volt, mint a többi. Miközben a válaszára vártam, jött a hír, hogy magához szólította Teremtője. A családja azonban elküldte nekünk javaslatát: hat igehelyet választott, szerzőknek pedig hat püspököt javasolt. A mostani egyházkerületi tisztújításon leköszönő, meg- és újraválasztott egyházkerületi vezetők mindannyian vállalták a cikkírást, gazdagítva ezzel karácsonyi összeállításunkat. Ezáltal is hálával emlékezhetünk az idei karácsonyon Szűcs Ferenc professzor úrra, lapunk teológiai főmunkatársára. Más tematikus összeállítást is készítettünk. A Kárpát-medencei református részegyházak vezetősége, a Generális Konvent elnöksége novemberben körlevélben fordult a református gyülekezetekhez. Az üzenet a „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” (Mt 14,27) ige alapján bátorít minket, és kéri „gyülekezeteinket, hogy ne szűnjenek meg könyörögni Istenhez a járvány elmúlásáért”. Az említett igehelyhez kapcsolódóan három, valamint az imádság témájával kapcsolatos egy írást közlünk, amelyek olvasóink számára adhatnak bátorítást. De nemcsak publicisztikai jellegű cikkekkel készültünk a karácsonyra, hanem a megszokott műfajú írásokkal is. Habár a járványhelyzet idén folyamatosan nehezítette a munkánkat, a lehetőségekhez mérten mindig, így most is igyekeztünk, hogy több embert megszólaltató riportokat vagy éppen interjúkat készítsünk. Reméljük, minden olvasónk megtalálja a neki szóló írást, és az év végi dupla lapszám után jövőre ismét szívesen választja a Reformátusok Lapja cikkeit. Mint mindig, ezen a karácsonyon is érdemes Ravasz László prédikációit olvasni. 1956 karácsonyán, amikor az ország már az eltiport szabadságharc utáni megtorlástól szenvedett, a korábbi püspök házi áhítatában összefoglalta az ünnep lényegét: „A szabad és szuverén Istennek tetszett felénk fordulni, s egyedül önmaga határozta szeretetből testbe öltözött a betlehemi gyermek képében. Azt akarta, hogy olyan legyen, mint mi. Hogy mi olyanok legyünk, mint ő. Ez éppen olyan csoda, mint a világ teremtése, a Szentlélekkel való fogantatás, a szűztől való születés, mint a feltámadás. Világot, történelmet, mindenséget áttörő szeretet ez. S éppen téged keres, reád özönlik.” Engedelmeskedjünk neki, hogy nehéz helyzetünkben is megtaláljon minket!  2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja 23

| AZ ÜNNEP FÉNYE |

BOGÁRDI SZABÓ ISTVÁN

Isteni dráma „Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt...” (Jn 1,9–10)

24 Reformátusok Lapja

Karácsony ünnepe többszörös dráma. Nem félek a dráma szót használni. Tudom, a magyar fülnek inkább tragikusan cseng e kifejezés, de talán éppen így segít jobban megérteni azokat a nagy titkokat, amelyeket az evangélium közöl velünk. Végéremehetetlen dráma (folytonos történet, a teremtés örök története), ahogyan a világosság találkozik a sötétséggel. Nem is tudni, hol az a mezsgye, ahol mi még a sötétségben vagyunk, de már nem kell tétováznunk, hanem a világosság felé mozdulhatunk, mert látjuk felragyogni. Egyáltalán: már látunk. És mindez, ahogy Jób mondja, csak Isten útjainak a szegélye (Jób 26,10). Az evangélista azonban azt mondja, hogy Krisztus születésével egy csapásra eltűnnek a bizonytalan határok, mert az Ige minden embert megvilágosít, mindenkire teljes fényt ragyogtat, homály és árnyék nélkül. Csalhatatlanul feltárja az igazságot. Immár látjuk, kicsoda ő, aki mindig is látott és lát minket. Milyen nagy titka ez Istennek! Sötétségből kilátni az érkező fényre – például sötét szobából a naptámadatra – természetes adottság. Ellenben a világosságból belelátni a sötétségbe, ahová az ember elhúzódik az igazságtól, ahová elrejtőzik az őt szólongató Isten elől, ahol lázongó és önös életfolytatásának napjait pergeti – ugyan kicsoda alkalmas erre? Bizony, csalhatatlanul rátalálni halálba elrejtőzködő valónkra (Ézs 28,15) kizárólag Isten drámai mozdulata. „Halálban, éjben vártam én: fölkelt a nap rám véled. / Terólad ömlik rám a fény: a béke, boldog élet” – énekeljük Gerhardt Pál és Bach szép karácsonyi himnuszával ( 329. dicséret). Csodálatos dráma ez. Isten folyton küldött prófétát, látnokot, reménykedőt, szent várakozót, ígéret őrzőt, majd az idő teljességében elküldte (Gal 4,4) a vőlegény barátját, Keresztelő Jánost (Jn 3,29), aki tanúskodott arról, hogy a testet öltött Ige maga az élet és a világosság, hogy mi higgyünk általa és életünk legyen. Világosság által hitre, hit által életre, a szent élet által az Ige erejére jutni – ez a karácsony meghívása az igazi élettörténetre. Drámai történet ez, és ezt jelzi az evangélista is. Az önhitt ember ugyanis, ellenkezve az isteni élet jóságával, ellentétes irányt követ: az Igéből hazugságba zuhan, az életből halálnak vet ágyat, a világosságot pedig arra alkalmazná, hogy megtagadja a hit létformáját. „A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt. Az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be őt. A világ nem ismerte meg őt” – mondja az evangélista. Ez pedig hogyan lehetséges? Hiszen nem a testet öltés, nem a kereszt, nem a feltámadás abszurdum, hanem az, hogy a világosság fénylik, az ember pedig sötétben jár. Mégis: a világosság eljött a világba! És beragyog minden embert, és meghív minden embert, és szeret minden embert, és utat nyit minden embernek, és kaput tár az isteni világra minden ember előtt, és üdvösséget készít minden embernek, és arra vár, hogy az ember megtérjen és útnak induljon haza, az élet teremtő forrásához. A tagadással beárnyékolt, rosszal megbénított, bűnnel megfertőzött, halállal megátkozott embervilágnak igent, életet, gyógyulást, feltámadást hoz a teremtő Ige. Isteni dráma ez. Az Ige maga Isten. Az Ige által lett minden. Az Igében van az élet, és ez az élet maga a világosság. Isten eljött teremtménye érdekében. Nemcsak tanúkat küldött, hanem eljött ő maga, aki világosság a világosságból. Az élet belépett a halál uralmi területére, a világosság felhasította az áthatolhatatlan sötétséget, a jóság örökérvényű áldozatot hozott, és lám, nem győzte le a halál. A Szentháromság Isten üdvösségszerző drámája ez: akik befogadják a világosságot, azoknak hatalmat ad arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek. Krisztus asszonytól született, hogy mi Istentől születettekké lehessünk. Meghalt, hogy mi élhessünk. Feltámadott, hogy öröklétre jussunk. Eljött a világosság, hogy élhessünk, hitre jussunk, és egykor majd színről színre lássunk.  2020. december 20–27.

| AZ ÜNNEP FÉNYE |

BALOG ZOLTÁN

Emberléptékű közeledés Jézus mondja: „…mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megmentsem.” (Jn 12,47b)

Tele vagyunk ítéletekkel és ítélkezőkkel. Nem csak a világban ítélkeznek emberek, szervezetek, intézmények egymás fölött, határolódnak el egymástól, bélyegzik meg az ellenfelüket, tiltakoznak, bojkottálnak folyamatosan. Nem csak politikusok, újságírók, hivatásos vagy önjelölt véleményvezérek, kommentálók, civilek és hivatásosok, vagy éppen kollégák, családtagok, szomszédok, hamis barátok, ellenségek kedvelt tevékenysége ez. Mi sem vagyunk szabadok ezektől az indulatoktól az egyházi világban. Mi is tudunk úgy viselkedni, mint a szomszéd, a politikus, a véleményvezér. Mennyi közöttünk is az öncélú, rosszindulatú minősítés, skatulyába zárás, egymástól elfordulás… Nem azzal van baj, ha különbséget teszünk a jó és a rossz között. Ez alapvető hitbeli kötelezettségünk. Mi lenne ezzel a világgal, ha már Krisztus követői sem vállalnák a döntést a jó mellett a rosszal szemben, és ezt a döntést nem nyilvánítanák ki az őket körülvevő világ felé is? A baj azokkal az ítéleteinkkel van, amelyek nem a jóra, a szabadításra hívnak, hanem bűnben tartanak, saját igazunk és igaz voltunk bizonyítása miatt fontosak. Ítélni azt jelenti: ítéletet alkotni, különbséget tenni. Ez az életünk jó rendje miatt elengedhetetlen. Elítélni viszont annyit tesz: kimondtam az utolsó szót, lezártam az elítélt útját, életét. Nincs tovább. Vége. De Jézus nem azért jött, hogy neki legyen igaza a világban, bezárja azt saját magába, hanem azért, hogy megmentse azt. Amíg az ő szava nem tart az „utolsó napon” ítéletet (így folytatódik e rövid magyarázatra kijelölt igeszakasz a 48. versben), addig hogy jövünk mi ahhoz, hogy lemondjunk a világról? Arról a helyről mondanánk le, amelyet Isten teremtett, és nem akarja, hogy elvesszen? Hiszen rólunk sem mondott le! Hiszen mi is a világból jövünk! Hiszen mi sem saját kiválóságunknak köszönhetjük a szabadulást! Nehogy annak a mérhetetlen adósságától megszabadult szolgának a sorsa legyen a miénk, aki adóstársát sokkal kisebb adósságért akarta börtönbe juttatni, mint amilyet neki ura elengedett. Isten kegyelmének része az, hogy teljes elveszettségünkre akkor döbbenünk rá igazán, amikor Isten szeretete már elérte az életünket. Ennek fényében látjuk meg, hogy micsoda mélységben voltunk. Így az életünk kudarca feletti kétségbeesés nem halálba visz, hanem új életre. Nem a vádló leplez le bennünket, hanem a Szabadító. Luther egy mélyértelmű képpel odáig merészkedik, hogy a Szabadítót látja a vádlottak padján, ítélet alatt, helyettünk. Ahol nekünk, a világnak kellene állni, az ítélőszék előtt, ott ő áll. Micsoda kegyelem! A szabadító Jézus Krisztus nem a felhők feletti magasságból világít ránk reflektorával, hanem szemmagasságban közeledik éppen abba az életbe, amelyikben vagyunk. Nem kell különleges, titokzatos életreceptek után kutatni sem az interneten, sem az önjelölt lélekgyógyászoknál. Elég, ha meghalljuk ezt a kétezer év óta hangzó üzenetet Isten szeretetéről, és meglátjuk ennek jelét abban a betlehemi kisgyermekben. Van-e ennél emberléptékűbb közeledés? Vagy éppen ez zavar meg? Inkább szeretnénk valami lehengerlő látványosságot? Az éppen annak a világnak a jellemzője, amelyet a Megváltó meg akar menteni önmagától, saját nagyságába és képességeibe vetett hitétől, az önámítástól. Aki Krisztusban van, nem egyszerűen valami egyházi világban van: az soha nem mondhat le a világ egyetlen sarkáról sem, ahol szabadításra váró, vagy talán nem is váró emberek tapogatóznak a sötétségben. Inkább úgy él, hogy Krisztus világossága rajta keresztül elérje a legeldugottabb zugot is. Van egy mondás a politikában: „Mi nem azok ellen küzdünk, akik velünk szemben állnak, hanem azokért, akik mögöttünk vannak.” Krisztus és az ő követői azokért is küzdenek, akik velük szemben állnak a világban. 

2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja 25

| INTERJÚ |

Biztos kézzel BALOGH-ZILA TEODÓRA

Nem készült zenei pályára, ma mégis a Budapesti Operettszínház karigazgatója és több előadás dirigense Szabó Mónika. A kevés női karmester egyike biztos kézzel irányítja a zenekart, a kórust és az éneklő színészeket, színházi feladatai mellett pedig a pesterzsébeti református gyülekezeti élet fontos tagja, szolgálója. Interjúnkban munkájáról és hitéről vall.

26 Reformátusok Lapja

2020. december 20–27.

| INTERJÚ |

Az evéssel megjött az étvágy – mondta egy interjúban, mikor arról beszélt, hogy eredetileg nem karmesternek készült. Hogyan kötött ki végül a Budapesti Operettszínház pódiumán? Gyermekkoromban, mint sokan mások, én is zeneiskolás voltam: zongoráztam, szolfézst tanultam és improvizációs klubba jártam. Tizennégy évesen azonban elkerültem a Baár–Madas Református Gimnáziumba, és abbahagytam az aktív hangszeres zenélést. Az új iskolában előtérbe került a kóruséneklés. Amikor közelített az érettségi, nem tudtam, hová menjek továbbtanulni, hiszen nem voltam a legszorgalmasabb diák, legalábbis ami a közismereti tárgyakat illeti – kollégistaként inkább lelki életet szerettem élni. Arra jutottam, hogy leginkább a zenéhez értek. Az utolsó évben ismét zongora mellé ültem, és elkezdtem készülni az Eötvös Loránd Tudományegyetem ének-zene–karvezetés szakára, ahová be is jutottam. Végzős énektanárként az általános iskolások korosztályát nem éreztem hozzám illőnek, szerettem volna még továbbtanulni. Nem hiszek a véletlenekben: egy folyosói beszélgetést meghallva tudtam meg, hogy a bécsi zeneakadémia (Universität für Musik und darstellende Kunst Wien) a magyar hallgatóknak tandíjmentessé tette a kiváló színvonalú karmester szakot. Azelőtt még sosem fogtam karmesteri pálcát, nem dolgoztam zenekarral, semmi ilyen jellegű tapasztalatom, elhivatottságom nem volt. Mégis azt gondoltam, egy próbát megér a dolog. Gyorsan felkészültem a felvételire, és valóban: az evéssel megjött az étvágy. Négy év alatt megszerezte a karmesteri diplomát, majd hazajött Budapestre. Se kapcsolataim, se munkakilátásaim nem voltak. Végül a Színház- és Filmművészeti Egyetemen kezdtem el tanítani Selmeczi György mellett. Korrepetitor, kórusvezető és néhány darab zenei vezetője voltam, és ez egyre több kapcsolatot hozott. Végül karmesterként is bekerültem a színházi életbe: vezényeltem a Vígszínházban, majd két évadot a kaposvári színházban. Itt figyelt fel rám Kero (Kerényi Miklós Gábor – a szerk.), az Operettszínház akkori igazgatója. 2011-ben hívott meg ide a karmesteri feladatok ellátására. 2018-tól pedig utódja, Lőrinczy György felkérésére elvállaltam a karigazgatást is. Jelenleg elsősorban karigazgató vagyok, de karmesterként is dolgozom. Családjában szeretik a zenét – unokaöccse, Brandenburg Ádám fiatal zeneszerző többek között az idei Bartók Világversenyen is jeleskedett. Hogyan fogadták annak idején a szülei, hogy zenei pályára lép? Hobbiszinten mindenki zeneszerető a családban: édesanyám régebben kórusban énekelt, egyik nagybátyám zongorázott, a másik hegedült. Lelkész nővérem, Klári íratott be a zeneiskolába, ahová nagyon szerettem járni. Amikor a zongoratanárom azt mondta a szüleimnek, hogy tehetséges vagyok, ők nem-

csak támogatták, hanem szigorúan is vették a zenei feladataimat. Ha a tanárnő nem volt elégedett, írnom kellett, hogy mennyit gyakorlok, és ezt apukám számon is kérte. Ő volt az, aki minden versenyre, fellépésre elvitt, anyukám pedig élete végéig látogatta az előadásaimat, mindent megnézett, akár többször is. Fájó, hogy múlt időben kell róluk beszélnem. Az biztos, hogy a profi zenei életet én kezdtem el a családban, de hála Istennek azóta már két unokaöcsém is a zenéből él. Elmondhatom, hogy mind a kilenc unokaöcsém és -húgom tanult zenélni, és a muzsikálás mindenkinek fontos. Korábban úgy nyilatkozott, hogy a karmesterség férfiszakma, amelyben nőként kétszer annyi erőbefektetéssel kell dolgozni. Hogyan kezeli, hogy egyike a kevés női karmesternek? Azt gondolom, rajtam múlik, hogy ezt hogyan fogom fel. Sosem éreztem nehézségnek, hogy nő vagyok a szakmámban, nem éreztem magam frusztráltnak emiatt. Valószínűleg nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget annak, hogy ez férfias szakma. Ez tény – együtt kell vele élni, és kész. Mostanra már eszembe sem jut, mert úgy tapasztalom, nem a karmester neme számít igazán, hanem a szakmai felkészültség és az emberi kontaktus: az, hogyan kezelem a helyzeteket. Nem gondolom, hogy a színházban előtérben lenne az a kérdés, hogy én vagyok az egyetlen női karmester, egyenrangú partnernek érzem magam. Azt gondolom és látom, hogy a zenekart nem lehet becsapni. Az először eléjük állóról is öt perc alatt el tudják dönteni, milyen szakmailag és milyen emberileg. Ha küzdenem kellett önmagam elismertetésével, akkor ezzel kellett küzdenem. Meg kellett találnom azt a mezsgyét, ahol határozott vagyok, viszont még nem megalázó. Lehetek szigorú, de csak addig, míg ez a feladatért történik, és nem a tekintélyemet akarom öncélúan kivívni. Mit dirigál szívesen? Azt hiszem, szinte mindent szeretek vezényelni, de most leginkább musical van az életemben, az operett egy-két éve háttérbe szorult. Jólesik, hogy ebben az időszakban István a királyt és Abigélt vezényelhetek, mert magyar darabok, illetve zeneileg is nagy kihívás mindkettő. Bármennyiszer vezénylem őket, megyek a darabbal, a katarzissal, a fináléval, amelyek zeneileg is megvalósulnak. Többször kiemelte, hogy nélkülözhetetlen önnek a közösség, ezért sem tudna szólóhangszeres lenni. Ez talán a gyülekezeti és a kórusközösség ismeretéből is fakad. Hogyan éli meg ezt a gyülekezetében, Pesterzsébeten? Nagyon fontos számomra a kórusunk! Azt hiszem, hogy a magyarországi gyülekezeti kórusok közül az egyik legkiemelkedőbb, és a kóruséletet tekintve is jó, összetartó közösség. Hús-vér emberek alkotják, végtelenül jókedélyű, humoros társaság. Nemcsak kórus vagyunk, hanem barátok is. Külön 2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja 27

| INTERJÚ |

„…ha elmarad a csendesség, sokszor tapasztalom, hogy zilált a napom – meghatározó, hogy milyen igét kapok reggelenként útmutatásul.” öröm, hogy a fél családom is tagja az énekkarnak. Fontosak azok a darabok, amelyeket együtt éneklünk: Bach kantátáit és Mozart Requiemjét is előadtuk már, ezekre a darabokra mindig szüksége van a léleknek. Vezetőnk, Takaró Mihály sok magyar darabot is választ a repertoárba. Éneklünk például Kodálytól, Bárdostól. Különösen örültem, hogy az elmúlt években unokaöcsém kórusműveit – például az 51. bűnbánati zsoltárra írt feldolgozását – is énekeltük. Rossz megélni, hogy a pandémia kezdete óta nincsenek kóruspróbák. Nem jó érzés, hogy ebben az évben évadzáró koncertünk sem volt, és karácsonyi sem lesz. Ez utóbbihoz mindig hozzátartozik az ajándékozás, és az éjszakába nyúló vacsora, éneklés. A kórusközösség fontosságának élménye egyébként visszanyúlik a Baár–Madasban töltött időszakomra: rengeteg Gárdonyi-művet énekeltünk akkor Arany János énektanárom karizmatikus vezetésével. Azt hiszem, ő az egyik meghatározó személy az életemben, aki miatt zenésszé lettem. Milyen feladatokat vállal a gyülekezetben? Körülbelül tíz éve lettem főkántor Pesterzsébeten, istentiszteleteken, gyülekezeti eseményeken, esküvőkön játszom. Nem volt ismeretlen számomra, hogy az istentisztelet idejét a szószék mellett, az orgonánál töltsem, hiszen lelkész szüleim mellett Mohácson többször helyettesítettem egykori orgonistánkat. A pesterzsébeti szolgálat abban az időszakban volt nehézkes, amikor a Vígszínházban gyermekdarabokat vezényeltem, és többször esett vasárnapra az előadás. Hiányzott, hogy a vasárnap délelőttöm nem azzal telik, amire a lelkemnek heti rendszerességgel igénye lenne. Hála Istennek, most már ritkán esem ki ilyen elfoglaltság miatt, de ha előfordul, mindig számíthatok Brandenburg Ádám unokaöcsém helyettesítésére. Az istentisztelet minden vasárnap része az életemnek, még a pandémiás időszakban is, hiszen online közvetítjük az alkalmakat. Normális esetben a templomi együttlét után rövid kávézás, beszélgetés következik, majd fél 12-től kóruspróbát tartunk, ahogyan szerda esténként is. Ezeken általában a betanító, gyakorló szerepet töltöm be, így azt is átélhetem, hogy fellépéseken kicsit a másik oldalon állok, énekelhetek. A zenekari partitúra átlátásához különleges figyelem kell, talán ez a képessége is segíti, hogy sok szálon futó életét is átfogja, átlássa. Hogyan csendesedik el és inspirálódik a sokféle tevékenység mellett? Ha tehetem, a reggeleim csendességgel indulnak. Ilyenkor két-három helyről elolvasom az aznapi igét, és bármennyire 28 Reformátusok Lapja

2020. december 20–27.

fáradt vagyok is, próbálok imádkozni: reggelente leginkább a napi dolgokra fókuszálva, este pedig globálisabban igyekszem átgondolni az életemet, hálát adni. Ez rendkívül fontos nekem: ha elmarad a csendesség, sokszor tapasztalom, hogy zilált a napom – meghatározó, hogy milyen igét kapok reggelenként útmutatásul. A másik inspiráló terület a templomi közösség. Örülök, hogy a férjem is egyre többször velem jön, aztán beszélgetünk a hallottakról, az igéről. Sokat segít a sportolás is, jól ki tudja tisztítani az ember gondolatait. Utoljára hagytam a feltöltődés végtelenül fontos – habár nem csendes – színterét, amely nem más, mint a család, család, család! Hála Istennek, a családi közösségünk aktív, szinte minden vasárnap együtt vagyunk. Sok a gyermek, az egyik nővéremnek már unokái is vannak. A vasárnapi nagy ebédek segítenek erőt meríteni a következő hétre. Meg akartam kérdezni, hogyan éli meg a mostani kényszerű csendet, de éppen az Operettszínházban beszélgetünk, egy előadásfelvétel próbája után. Itt a zárt ajtók mögött továbbra is folyik a munka. Az első hullám pont költözködés idején ért, tavasz volt, és nem éreztem annyira nehéznek azt az időszakot. Akkor sem álltunk le teljesen: az énekkarnak folyamatosan szólampróbákat tartottam, különböző műfajú kórusműveket tanítottam be, illetve szolfézsórákat is adtam. A jelenlegi helyzetben sem nézők előtt játszunk, de ez leginkább a színészeknek nehéz – én a zenekarral és a színpaddal, a színészekkel állok szemben, a feladatom ugyanúgy megvan, amiért hálás vagyok. A második hullámban nehezebb, hogy korán sötétedik, és mindenki be van zárkózva az otthonába. Ember legyen a talpán, akit nem fenyeget ilyenkor a depresszió veszélye. Hálás vagyok, hogy most előadás-felvételeket készíthetünk, és imádkozom azért, hogy ez folytatódjon. Hogyan készül a karácsonyra? Ilyenkor már jobban szoktam állni az ajándékok beszerzésével, de most a legfontosabb, hogy feldíszítettük új otthonunkat, amelyet már nagyon vártunk. Lelkileg az adventi istentiszteletek segítenek készülni. Jó érzés, hogy idén először otthon leszünk az ünnepen: korábban mindig dolgoztunk karácsonykor, most pedig huszadikán lesz az utolsó felvétel. Utána el tudunk majd csendesedni, és remélem, igazán megélhetjük az ünnepet, amely nekem – szentesti gyerek lévén – a születésnapom is egyben. Mindannyiunknak kívánom, hogy legyen áldott karácsonyunk ebben az embert próbáló időszakban!  FOTÓ: SEBESTYÉN LÁSZLÓ

| AZ ÜNNEP FÉNYE |

STEINBACH JÓZSEF

Csodálatos Tanácsos „Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézs 9,5)

Jézus Krisztus, akiben Isten megváltó szeretettel ölelt át bennünket, Csodálatos Tanácsos! Ez most a hangsúlyos, Ézsaiás próféciája alapján, mint karácsonyi örömhír. Jézus Krisztus Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békeség Fejedelme és Csodálatos Tanácsos. Mind a négy név a mi Urunk személyét, munkáját sűríti össze, és mindegyik külön írást érdemelne. Most tekintsünk úgy Jézus Krisztusra, mint Csodálatos Tanácsosra! A bonyolult világban, ahol minden kaotikus, rendezetlen, nincsenek biztos irányok és örökkévaló értékek, mindenki zavarodott, tényleg evangéliumként hangzik, hogy nekünk olyan Urunk van, aki Csodálatos Tanácsos. Isten ma is cselekedhet csodát, de Jézus feltámadása után ne várjunk rendkívüli csodákat, mert mindent megkaptunk már. Ettől kezdve a feltámadott Úrra tekintve kell élnünk és szolgálnunk ebben a világban. Ezért nem a csodálatoson, hanem a tanácsoson van a hangsúly, aki a csodát már megcselekedte, és most erre nézve tanácsol bennünket, előttünk jár, mint a jó pásztor a nyáj előtt (Jn 10,1–11). Ő Igéje és Lelke által vezet bennünket. A Biblia és annak igéi állnak rendelkezésünkre ahhoz, hogy az Úr üdvösséges irányításában részesülhessünk. Ez a sokat emlegetett napi rendszeres kegyesség témáját veti fel. Olvassuk-e naponta Isten Igéjét, nem olykor-olykor felcsapva a Bibliát, hanem rendszeresen tanulmányozva azt? Keressük-e elcsendesedve, imádságos szívvel az élő, megszólító üzenetet? Mi volt a mai napi reggeli igéd, az az üzenet, amit ma kaptál az Úrtól? Hiszen így tanácsol az Isten: Igéje és Lelke által. Ezen túl pedig az Erős Isten tanácsol bennünket az események alakulása által, hiszen ő a történelem Ura is. Jó tudni, hogy a szálakat ő tartja kézben. Napi imádságom nekem ehhez a tényhez kapcsolódik: „Uram, adj jelet, mutasd meg az utat, ne engedj letérni a neked kedves útról. Irányítsd úgy az eseményeket, hogy csak a te utadon maradhassak! Zárj be kapukat, eressz le sorompókat, csukj be ajtókat! Nem baj, ha felkenődök rá, csak ne menjek be olyan halálos zsákutcákba, amelyek nem a te dicsőségedet szolgálják, miközben a saját vesztemet okozva másokat is veszedelembe sodornak. Ugyanakkor cselekedd, hogy vegyem észre azokat az ajtókat, amelyeket te, Uram, akaratodnak kedves módon, megnyitottál előttem!” Karácsonyi ajándék ez az üzenet: Csodálatos Tanácsosunk van, aki az eseményeket kezében tartja, és híveit nem engedi eltévelyedni. Megtartó örömhír ez a világban, ahol naponta, szinte percenként döntenünk kell, azoknak felelősségét vállalnunk kell, noha gyakran nem látjuk, miként cselekedhetnénk bölcsen. Vannak olyan lehetetlen helyzetek, amikor minden emberi erő és bölcsesség csődöt mond. Ilyenkor érvénybe lép az, amit Isten Igéjében máshol olvasunk: „Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!” (2Móz 14,14) Ekkor félre kell tenni minden emberi aktivitást, erőlködést, okoskodást, cselekvést, és egyszerűen bele kell vetni magunkat az Úr Jézus Krisztus megtartó kegyelmébe. Ha az ő erős, biztos szeretetének kegyelme sodor bennünket, akkor az üdvösséges lesz számunkra. Nem megy ez nekünk, mert mi mindenben át akarjuk venni az irányítást. Magunk akarunk tenni, buzogni, stratégiákat alkotni, okoskodni, kitalálni a dolgokat, és legszívesebben mindent kivennénk az Isten kezéből, mert mi jobban tudjuk, mint ő. Sokkal több ráhagyatkozásra lenne szükség, sokkal nagyobb hitre, a hit merészségére. Ez karácsonyi könyörgésünk tárgya. Hiszen vannak olyan helyzetek, amikor mi csak elronthatjuk a dolgokat, erre rengeteg példa van. Ilyenkor tényleg csak az a bizonyosság lehet áldássá, hogy az Úr harcol értünk, mi pedig maradjunk veszteg. Ez nem tétlenségre buzdít, hanem mindenekelőtt leborulásra, hogy az Úr emeljen fel bennünket a neki kedves cselekvésre. Áldott karácsonyt! Örvendezzünk: nem tévedhetünk el, nem veszhetünk el, hiszen csodálatos, megtartó, örök életre vezető Tanácsosunk van, a karácsonykor született, húsvétkor feltámadott Úr Jézus Krisztus, aki mindeneknek Ura.  2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja 29

| AZ ÜNNEP FÉNYE |

Istent nem felejtjük HEGEDŰS MÁRK

Szomorú, de a demensrészlegen több olyan eset is előfordult, hogy a férj és a feleség nem lakhatott egy szobában, mert nem ismerték meg egymást – avat be Victor Dániel, a Béthel Református Szeretetotthon vezetője. A nemesbikki intézmény harminc munkatársa ötvennyolc idős embert ápol, akik közül tizenegyen súlyos demenciában szenvednek. Nemrég azzal kerültek be a hírekbe, hogy mindannyian felépültek a koronavírusból. Utánajártunk, hogyan telik a karácsony azoknál, akik emlékeik jelentős részét elveszítették.

A demenciával élőkről általánosságban elmondható, hogy a rövid távú emlékezetük sérül, vagyis nem emlékeznek arra, mit reggeliztek, vagy hogy mikor látogatták meg őket utoljára. A Béthel Református Szeretetotthon demensrészlegén több idős beteg az egész napját ágyban tölti. Egyikük a kilencvennyolc éves Marika néni, aki nemrég kigyógyult a koronavírus-fertőzésből: – Sokat alszik, érthető szava már alig van, és főleg az érzelmi csatornáin keresztül, azaz érintéssel, simogatással, mosollyal lehet vele kommunikálni – osztja meg a vezető.

KÜLÖNLEGES FIGYELMET KAPTAK – KIGYÓGYULTAK A részleg tizenegy lakója közül tízen kapták el a Covid–19 betegséget, amelyen különböző súlyosságú tünetekkel estek át. Mivel a fertőzés az ápolókat is érintette, Victor Dániel már arra is felkészült, hogy külsős önkénteseket vonjanak be. Végül mindenkit sikerült ellátni. – Akadt, aki tünetmentes volt, másnál láz jelentkezett, de mindenki meggyógyult – összegzi a vezető. A helyzet precíz szervezést követelt az otthon munkatársaitól. Mivel sokuknak karanténba kellett vonulniuk, a gondozási munkákba átmenetileg terápiás munkatársakat, konyhásokat és takarítókat is bevontak, akik Victor Dániel szerint „a feladatokat zúgolódás nélkül, szívesen végezték”. Az intézményvezető rámutat, a fegyelem és a figyelem a járványügyi zárlat megszűnése után is megmaradt: – Arra kértem a munkatársakat, hogy ne lazítsanak, vegyék komo-

30 Reformátusok Lapja

2020. december 20–27.

lyan az óvintézkedéseket, az előírásokat, mert most már bárki bárhol megfertőződhet. Fokozottan figyelnünk kell a bent élőkre, hiszen még mindig, akár tünetmentesen is hordozhatjuk és továbbadhatjuk a koronavírust.

VIGASZ ÉS BÁTORÍTÁS – Mindennap szóba kerül a járvány. De nem pánikolunk, hanem megbeszéljük, hogy nincs olyan helyzet, amelyben Isten ne tudna segítséget adni. Vigasztaljuk, bátorítjuk egymást – én is erőt merítek a beszélgetésekből. A demens emberekkel egyébként könnyebb a járványban: hiába találkoznak biológiailag a koronavírussal, nem tudják, hogy mi történik velük. Lelkileg őket nem terheli meg annyira a helyzet: nem félnek, csak a tüneteket érezik magukon – állítja Victorné Kardos Erika lelkész, aki a vezető munkatársa és egyben sógornője. Hozzáteszi: ő már átesett a fertőzésen – épp abban az időszakban, amikor az otthonban is többen megfertőződtek. Arra is rámutat, hogy Istent, a hitüket nem felejtik el a demenciával küzdők: saját szavaikkal talán már nem tudnak hitvallást tenni, ugyanakkor egy-egy imádság, ének élénken megmarad az emlékezetükben. – Az koronavírustól legyengült egyik néni napokig senkivel sem kommunikált, de egyszercsak meghallottuk, hogy énekel az ágyában. Közelebb lépve a szöveget is megértettük, amely ennyi volt: „Drága, drága Jézus.” Ezért is vélem úgy, hogy mindent el lehet felejteni, de a hitünket, Istent nem.

| AZ ÜNNEP FÉNYE |

honba a járvány miatt. Most mi leszünk a családjuk – mondja a lelkész megerősítve, hogy az istentiszteletet mindenképp megtartják. – A karácsony egy idősotthonban is lehet örömteli, szeretetteljes – mutat rá Kocsisné Kurucz Mária terápiás, mentálhigiénés munkatárs. Hozzáteszi: az itt élők a második családjuk, akikre szeretettel, nem pedig elvégzendő munkaként tekintenek. – Nekünk fontos, hogy az idősek meleg burkot érezzenek maguk körül, amely körbeöleli őket – magyarázza, majd hozzáteszi: az elmúlt hónapok a járvány miatt mindenkinek nehezebben teltek. ISTEN A PANDÉMIA KÖZBEN IS SZÓL

ILLATOK, EMLÉKEK

HETI KÉT CSOMAG

A hozzátartozók hetente kétszer hozhatnak csomagot a szerettüknek. Karácsonyra – hasonlóan a lapunk 42–44. oldalán bemutatott Schweitzer Albert Református Szeretetotthonhoz – szeretnének járványbiztos helyiséget kialakítani az intézményben, ahol a lakók és a látogatóik integethetnek egymásnak, fizikai érintkezés nélkül beszélgethetnek. – Isten kizökkentett minket a megszokott kerékvágásból ezzel a rendkívüli helyzettel – mondja Kocsisné Kurucz Mária. Húsvétkor ugyan tartottak istentiszteletet, ám csak úrvacsora nélkül – ez nagy fájdalma volt az Istenben hívő bentlakóknak. Most örülnek, nyugodtak, hiszen karácsonykor lesz úrvacsorás istentisztelet. – Egyszerűbb, őszintébb ünnepre készülhetünk – ebben a rendkívüli helyzetben is meg tudjuk élni Jézus születésének ünnepét – véli a mentálhigiénés szakember. Hozzáteszi: a gondozottak így kapcsolódnak régi ünnepeikhez, illetve az igazi karácsonyhoz – Jézus születéséhez.

Victor Dániel intézményvezető szerint a járvány Isten szólongatása, azaz lehetőség, hogy rátaláljunk, ezért igével buzdít: „Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!” (Ézs 55,6)

A demens emberek között az ünnep is egészen más. Az otthon minden részében figyelnek arra, hogy karácsonyi hangulatot teremtsenek, noha a súlyos demenciával küzdő idősek csak a színes fényeket és a finom illatokat érzékelik a karácsonyi csodából. Az enyhe vagy közepes tüneteket mutató gondozottak régi emlékei élesebbek. Aki tud még beszélni, gyermekkori élményeit osztja meg az ápolókkal: énekeket dúdolnak, imádságot mondanak, verseket szavalnak, amelyeket még az édesanyjuktól vagy a nagymamájuktól tanultak. – Tanúja voltam, amint egyikük felidézett egy gyönyörű karácsonyi verset, rögtön utána viszont már a saját nevét sem tudta elmondani. Amit gyerekkorában kapott, az életre szólóan elraktározódott az emlékezetében, a szívében – mondja Victorné Kardos Erika.

JÉGHIDEG VOLT A TEMPLOM, ROPOGOTT A HÓ Az otthon többi lakójával beszélgetve is központi téma ezekben a hetekben a karácsony. – Sokan a templomos emlékeiket idézik fel, nagy gyülekezettel, jéghideg épülettel, ropogó hóval. Mindez érthető, hiszen a karácsonyi emlékek tárháza általában kifogyhatatlan, ezek élesen bevésődnek az emlékezetünkbe – magyarázza a lelkipásztor.

EMLÉKEK FÁJA A Béthel Református Szeretetotthonban minden évben különleges karácsonyfát állítanak, amelyeken megjelennek a régi emlékek: minden lakó feltehet rá egy-két féltve őrizgetett díszt. – Ezek kopottabbak, nem olyan modernek, mint a maiak, de épp ettől különlegesek – mondja a lelkésznő. Az intézményben hagyományosan a szentestét megelőző napon ünneplik a karácsonyt: istentiszteletet tartanak, karácsonyi műsort adnak a lakók és a dolgozók is, majd együtt vacsoráznak. – Idén ez másként lesz, hiszen sem a nemesbikki gyülekezet tagjai, sem a lakók rokonai nem jöhetnek be az ott-

AZ ÜNNEP ALATT IS DOLGOZNAK Egy idősotthonban a gondozóknak karácsonykor is el kell végezniük a feladataikat. – 2002-ben én is nővérként kezdtem, volt, hogy egész karácsonykor dolgoztam – idézi fel Kocsisné Kurucz Mária. Próbálják úgy megoldani a beosztást, hogy a munkatársak legalább az ünnep egyik napját otthon tölthessék a családjukkal. Terápiás munkatársként Kocsisné Kurucz Mária számára az ünnepek szabadnapok, de azt mondja, ha valakinek szüksége lenne rá, és hívnák, karácsonykor is bejönne. Habár az elmúlt években úgy tapasztalta, az idősekben nincs ünnepi szomorúság, előfordulhat, hogy a zárt ajtók miatt idén másként lesz. Egyébként aki tud, a demens osztályon lakók közül is mehet a közös istentiszteletre, az ünnepek alatt azonban külön úrvacsorás istentiszteletet tartanak nekik. Erről Victorné Kardos Erika lelkész így vall: – Ezeken az alkalmakon annyira mélyről szólalnak meg a hitvallások, az énekek, hogy mindig sokkal többet kapok, mint amennyit én viszek közéjük.  2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja 31

| AZ ÜNNEP FÉNYE |

CSOMÓS JÓZSEF

Karácsonyi parancs „Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lk 2,11)

32 Reformátusok Lapja

„Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” – szólt az Úr Ézsaiás prófétához. Olyan jó hallani, amikor Isten mondja, hogy „ne félj”. Nem tudom, ki hogy van vele, de ha én hallom, közbeszólok: „De igenis, félek!” Féltem magamat, az enyéimet, munkatársaimat, ezt a világot. Tele vagyok félelemmel, mert ahogyan keserű humorral mondjuk, olyan ez a koronavírus, mint a bolha: nem tudjuk, kiről ugrik belénk, és azt sem, hogy mekkorát csíp. És igen, félek a sok kockázat miatt is. Sorolnám az Úristennek a félelmeimet, ha nem állítana meg. Arra kér, engedjem, hogy végigmondja, mert nem azt mondta, hogy nincs az életnek kockázata. Ő azt mondta, hogy ne félj, mert az övé vagy, aki az eget és a földet alkotta, és elküldte közénk az üdvözítőt, az Úr Krisztust. Nincs tehát számunkra olyan helyzet, hogy ne bízhatnánk benne, ne számíthatnánk rá, hiszen ő alkotta az egész világot, benne minket is. A Teremtő Isten kezéből kell elfogadnom, hogy olyan vagyok, amilyen. Ebbe beleértve az életkoromat, az egészségem hiányait, mindazt, amilyen én vagyok. Milyen boldog az az ember, aki olyan szeret lenni, amilyennek Isten alkotta! Ám mi mégis mennyiszer tiltakozunk, és nem tudjuk elfogadni azt, amilyenek vagyunk. Azt vesszük számba, hogy mi hiányzik belőlünk, és nem vesszük észre, hogy Isten milyen képességeket adott, amelyekkel másoknak is használnánk. Ó, mennyi energiánk megy el ezzel! Sokat gondolkoztam azon, hogy mit jelent ez a mai járvány. Nem tudom, hogy miért történik, de azt igen, hogy az új koronavírus valami olyanra tanított meg minket, amire eddig nem voltunk képesek. Felvesszük a maszkot, és úgy vigyázunk másra, hogy azzal védjük magunkat. Korábban csak úgy védtük magunkat, hogy ha kellett, máson is keresztülgázoltunk. Ha a Teremtő Isten mindent jónak alkotott, akkor mi ez a pusztulás? Ez a vírus nem volt benne abban a teremtésben, amelyre Isten azt mondta, hogy jó. Ezt a szörnyűséget tehát nem Isten alkotta, hanem az ember: vagy azzal, hogy nagymértékben nyúlt bele a természetbe, vagy szándékosan hozta létre. Mindenki mondhatja, hogy fél, de mindenki engedje, hogy az Úr végigmondja, amit szeretne. És ezután kérhetjük őt: őrizzen meg minket, hogy mi is őrizhessünk másokat. A karácsonyi történet paranccsal kezdődik, amely így szól: „Ne féljetek!” Végiggondoltam, hogy amikor az Úristen az ember számára valami nagyot készített, ez a parancs mindig elhangzott, és mindig a változás kezdetén. Például az Egyiptomból szabadulás után, a pusztai vándorlást követő honfoglalás idején is ez volt a legfontosabb parancs. De ugyanígy, amikor az angyal megjelent Máriának, azt mondta neki első mondatában: „Ne félj, Mária!” (Lk, 1,30). A pásztorok is ezt a felszólítást kapták az angyali seregektől. Nagyon fontos a parancs indoklása: azért ne féljetek, mert valami gyökeresen megváltozott. Szép ünnep a karácsony, boldog emberek vagyunk, akik el tudunk csendesedni. De a lényeg abban rejlik, hogy a láthatatlan Isten láthatatlan keze, amelynek munkáját mindig érezzük, karácsonykor láthatóvá válik Isten megszületett Fiában. E gyökeres változás miatt jogos ez a parancs. Azok számára lesz változás, akik elhiszik azt, hogy karácsonykor valami gyökeresen megváltozott, és nincs okunk a félelemre. És akkor a lehorgasztott fejeket fel lehet emelni, a problémák felett magasabbra tudunk nézni, és észrevehetjük a változást. Magam is, továbbadva a karácsonyi parancsot, arra biztatok mindenkit, hogy ne féljetek! Ne félj, szólt Isten a prófétához. Ne félj, mert az övé vagy, és ha múlik a félelem, akkor a helyét elfoglalja a hálaadás, és boldog lesz az ébrenlét, az imádság perce, boldog lesz azt mondani, hogy köszönöm a jelent és a jövendőt, mert mindkettő az Úristen kezében van. A karácsony lényege, hogy ilyen örömet adhat az embernek. Az öröm megtalálása nem a körülményekben van elrejtve, hanem magában az ünnepben. Abban, hogy az emberrel kapcsolatos isteni szándék, amely Istennél kezdettől fogva megvolt, testté lett. Meg kell éreznünk, hogy Isten karácsonykor rátette a kezét a világra, hogy az jobbá legyen, hiszen üdvözítő született nekünk.  2020. december 20–27.

| AZ ÜNNEP FÉNYE |

PÁSZTOR DÁNIEL

Ajándék

„Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,32)

Ajándéklista, tervezés, ki minek örülne, hasznos is legyen, meglepetés is legyen... Talán ismerős kérdések, érzések ezek karácsonykor. A karácsony az ajándékozás ünnepe. Megható, hogy ilyenkor a legtöbb emberben megmozdul a szeretet, és igyekszik ajándékkal, valami aprósággal kedveskedni, örömet szerezni a másiknak. Szinte az egész földkerekségen végigsöpör valami különös szeretethullám, amely kisebb-nagyobb ajándékozásban mutatkozik meg. De vajon eszünkbe jutott-e már, hogy miért éppen karácsonykor történik mindez? Mert ez biztosan nem véletlen! Meg vagyok győződve róla, hogy ez a nagy, általános karácsonyi ajándékozási láz tulajdonképpen akaratlan utalás és öntudatlan visszaemlékezés arra a legnagyobb szeretetre, amellyel Isten ajándékozta meg ezt a földi világot az első karácsony alkalmával, Jézus személyében. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) Az igazi, a legnagyobb karácsonyi ajándék azóta sem az, amit ott találunk becsomagolva a feldíszített fa alatt, hanem az, akire minden más egyéb ajándék utal és mutat: Jézus. Isten az ő tulajdon fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta. A szó szoros értelmében megajándékozta ezt a földi világot Jézussal. De hát miért tette? Az ajándékkal általában örömet akar szerezni egyik ember a másiknak. Isten is ezt akarja! Örömet akar szerezni az embereknek. Mégpedig nem is kis örömet, hanem igazi, nagy örömet. Isten mindenképpen azt akarja, hogy az emberek ezen a földön örüljenek, hogy képesek legyenek örülni, hogy merjenek örülni, hogy legyen egyáltalán okuk arra, hogy örüljenek. Ezért adta Jézust, és ezért nevez a Biblia mindent, ami Jézusról szól – tehát az ő születését, földi működését, halálát és feltámadását, mindent, mindent –, evangéliumnak, azaz öröm üzenetnek, isteni jó hírnek. Ezért Isten legnagyobb jó híre, ajándéka számunkra: Jézus. Persze van azért úgy, hogy valaki mégsem tud örülni az ajándéknak, amit kapott. Karácsony estéjén előfordul, hogy amikor kibontja a kapott ajándékot, átsuhan rajta a gondolat, az érzés: én nem ezt vártam, valami egészen mást szerettem volna, nekem valami másra lett volna szükségem. Azután megpróbál mosolyogni, hogy lehetőleg ne vegyék észre az arcán a csalódottságot. Azt is el tudom képzelni, hogy talán ebben a pillanatban is akad, akinek a lelkében ott rejtőzik a ki nem mondott, meg nem vallott érzés: az Isten legnagyobb ajándéka a mi számunkra Jézus? Én mást várnék! Talán jobb egészséget vagy talán kiegyensúlyozottabb családi életet. Talán több türelmet. Talán a problémáink megoldását, vagy a nyomasztó anyagi terhek megkönnyítését. Több szeretetet a gyermekeimtől. Valami ilyesmit. Persze, hát Isten Jézust adta, de nekem most másra lenne szükségem. Talán nem akarjuk elhinni, hogy nekünk valóban arra van szükségünk, amit Isten ad nekünk. Mert mégiscsak Jézusra van szükségünk ahhoz, hogy igazán örülni tudjunk, hogy boldog életet élhessünk, hogy testi, lelki terheinket el tudjuk hordozni, mert ővele, Jézussal mindennel megajándékozott Isten. Ez a minden a múltunkat, jelenünket és jövőnket átölelő minden. A tegnapunk, a mai napunk és a holnapunk is az ő kezében volt és van. A legbiztosabb kezekben. Áldott karácsonyi ünnepet kívánok!  2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja 33

| AZ ÜNNEP FÉNYE |

Nincs egyedül, aki BALOGH-ZILA TEODÓRA

...mondják egyházzenészeink, karnagyaink, akiket arra kértünk, mutassanak be olyan karácsonyi énekeket, amelyek a szívükhöz közel állnak. Nem titkolt célunk a történetekkel arra buzdítani olvasóinkat, hogy akár újságunkkal a kezükben, készülődés közben és az ünnep perceiben dúdoljanak, sőt: fakadjanak dalra! Hiszen az éneklés közösségbe helyez, akkor is, ha fizikailag talán egyedül vagyunk.

BÓDISS TAMÁS orgonista, kántor, a Magyarországi Református Egyház egyházzenei előadója az „Ó, jöjjetek, hívek” kezdetű, 327. számú dicséretet választotta énekeskönyvünkből. – Két dolog szokott egy énekben megindítani: hogyha gyülekezettel, kórussal, azaz zenei közösségben találkozom vele, vagy ha az adott ének szövegével mélyebben foglalkozom. Mostani választásom ez utóbbihoz kötődik. Egy-egy ének mondanivalóját vizsgálva felkutatom eredetét. Így történt ezzel a dicsérettel is. Amikor az eredeti latin szöveggel találkoztam, megdöbbentett az a motívum, amelyet a második versszak kiemel. A magyar szöveg ott így kezdődik: „Az életnek szent Ura, dicsőség királya, / Itt fekszik a jászol mélyén nagy szegényen.” A latin másképpen fogalmaz: a gyermek, aki eljött, és a jászolban fekszik, „Isten az Istenből, és világosság a világosságból”. Egyértelmű és megdöbbentő kép, amely a niceai hitvallásból lehet ismerős. Ez az eredeti szöveg talán jobban kifejezi, hogy az újszülött Jézus isteni gyermek. Sok karácsonyi ének igyekszik erre rámutatni, illetve arra is, hogy az Ige testet öltött. Ennek felismerése nélkül nin34 Reformátusok Lapja

2020. december 20–27.

csen igazi karácsony. Az „Ó, jöjjetek, hívek” második versszaka az üzenet mélyebb rétegét segít megérteni. A közös éneklés, a közösség éneklése erőt ad, de ez most elvétetett tőlünk. Viszont a gyülekezeti énekek hangfelvételével mindig együtt lehet énekelni. Ha ezt megtesszük, ugyanúgy be tudunk kapcsolódni a hitbeli közösségbe, érezhetjük: az énekben együtt vagyunk. Ezért fontosak az online istentiszteletek, illetve az a körülbelül száz énekeskönyvi ének, amelyeket a www. reformatus.hu oldalra feltöltöttünk. Adventben elkezdtük megismertetni az új énekeskönyvet, naponta egy-egy ének közzétételével. Ezt karácsonykor is folytatjuk. Bátorítok mindenkit, használja ezeket és így készüljön az ünnepre.

ARANY JÁNOS karnagy, a Tiszántúli Református Egyházkerület zeneigazgatójának választása a „Szép rózsabimbó nyílt ki” kezdetű ének. – Amikor a felkérést meghallottam, rögtön tudtam, hogy ezt választom, habár nem énekeskönyvi énekről van szó. Zenekedvelő családban nőttem fel: édesapám amatőr karvezető volt, gyerekkorom óta mindhárom bátyámmal együtt benne voltunk a kórusában. Annak idején, amikor karácsonykor együtt volt a család, négy szólamban énekeltünk a fa mellett: mi, kisfiúk szopránt, édesanyám altot, édesapám pedig bas�szust vagy tenort. Idősödvén a bátyáim is férfi szólamokba léptek át. Van egy régi német karácsonyi ének, amelynek címe – Es ist ein Ros entsprungen – magyarul nagyjából úgy fordítható: a tél kellős közepén éjfélkor kinyílt egy rózsa egy csodálatos rózsatőn. Ez a rózsa a megszületett Jézust jelképezi. A német dallam gyönyörű feldolgozásokban él tovább. Édesapám kó-

| AZ ÜNNEP FÉNYE |

énekel... gesztusától látszunk elszokni: régebben az ember teljesen természetesen váltott énekre, ha kibeszélhetetlenül nagy öröme vagy fájdalma volt: énekelt, ha valami fontosat akart mondani. Szorongásainkat ki kell magunkból beszélni, és erre legjobb, legőszintébb eszköz az éneklés. Ehhez kellene visszatalálnunk.

BERKESI SÁNDOR karnagy, főiskolai tanár Orbán György Karácsonyi oratóriumát ajánlja hallgatásra a karácsonyi készülődés idejére.

rusai rendszeresen énekelték a Michael Praetorius által feldolgozott négyszólamú változatát, illetve Melchior Vulpius a dallamra szerzett kánonját, mindkettő rajta volt a család karácsonyi „étlapján” is. Ez volt a karácsonyunk fénypontja, amit ritka nagy áldásnak tartok. Nem muszáj több szólamban, professzionálisan énekelni otthonainkban, a lényeg inkább az őszinteségben rejlik. Manapság rengeteg magas színvonalú mintát állít elénk a világ: a legkevesebb befektetéssel a leghíresebb énekesek hangján halljuk megszólalni a karácsonyi dallamokat. Ha ezekkel az ember összeméri magát, saját produktumát, óhatatlanul szégyenben marad. Ezért egyre szerencsétlenebbnek, ügyetlenebbnek érezzük magunkat, és végül képtelenek leszünk őszinte érzelemkifejezésre, amely az éneklés velejárója. A világ szomorúan elnémul. Gyülekezeteink tagjai is sokszor kimaradnak az éneklésből, mondván: rossz a hangjuk, nem tudnak énekelni. Nehéz őket bátorítani, hiszen ez személyes döntés és őszinteség kérdése. Egyre többen vonakodnak attól, hogy merjenek igazán őszinték lenni. Pedig ha az őszinteség hiányzik az életünkből, akkor majdnem minden hiányzik. Magától az éneklés

– A mű, amelyet választottam, kötődik a gyülekezeti éneklésünkhöz is, de alapvetően koncertjellegű. Húsz évig tanítottam Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetemen, ahol a kórusépítés és a karvezetés tanítása mellett a huszadik századi magyar kóruszenéből kellett órákat adnom. Egyszer, mikor anyagot kerestem, rátaláltam Orbán György két gyönyörű magyar nyelvű oratóriumára, amelyekből az egyik a karácsonyi. 1989-ben készült el a mű, amely számomra azért is különleges, mert kórusom, a Debreceni Református Kollégium Kántusa ebben az évben ünnepelte kétszázötven éves jubileumát, amikor pedig repertoárunkra került, és el is énekeltük, kétszázhetvenöt évesek voltunk. Számomra tehát két fontos, kerek dátumhoz kötődik a darab születése, és az általunk történő bemutatása. A mű szövege tisztán bibliai, a szerző mind a négy evangéliumból – leginkább Lukácséból – válogatott. Orbán oratóriuma kortárs zene, de hagyományos hangvételű. Vannak olyan részletei, amelyekről azt hihetnénk, hogy romantikus szerző írta a tizenkilencedik században. Ilyen az angyali üdvözletet megjelenítő rész. Nagyon kifejező és „emberszabású” darab. A három napkeleti bölcs például szinte berobban a történetbe. A hangszerelés ezt nagyszerűen illusztrálja. Egy másik kifejező részlet, amikor a bölcsek Heródesnél tett látogatásukat mesélik, és parodizálják a kétszínű, gonosz királyt. Ugyanakkor az igazi karácsonyi meghittség is jelen van. Ezt a csendes, áhítatos hangulatot idézi, ahogyan a szereplők mosolyogva nézik a jászolban fekvő gyermeket – igazán megható pillanat. Szinte torokszorító rész a mű fináléja. Itt a darab összefoglalja a történéseket, és summázza a lényeget: „Így 2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja 35

| AZ ÜNNEP FÉNYE |

születe az emberfia, alleluja, / Ki felhőn jövend el majd egykoron, / mint Dániel megjósolta, alleluja. / Mert ő az út, az igazság és az élet.” Zeng ez a gyönyörűen kibontott finálé, akár egy operáé, aztán hirtelen megáll a zene, csend lesz. Mintha Ez a hivatkozás a szerző azt mondaná: Most figyelj ide, hallgató, elvezet a Kolmost jön a lényeg! Kis szünet után felcsendül a légiumi Kántus koncertről befejező mondat: „Mert érted lett ő Emberfia!” készült felvételeihez. Az utolsó taktusokban végül az üstdob apró puha koppanásai fejezik be a művet – mintha a gyermek Jézus szívdobbanásait hallanánk elhalón. Csodálatos és megható a mű, különösen a zárás, az evangéliumi üzenettel. Ennél szebb igehirdetést alig tudok elképzelni. Életem talán legszebb koncertje volt ez Debrecenben, a Nagytemplomban. Szeretettel ajánlom mindenkinek!

PAPP ANETTE egyházzenész, egyetemi tanár a „Krisztus Urunknak áldott születésén” kezdetű, 315. dicséretet választotta. – Keveset gondolkodtam azon, hogy milyen éneket és történetet osszak meg az olvasókkal. Egyszerű vidéki családban nőttem fel a hetvenes években, minden karácsonyra úgy emlékszem, mint a béke időszakára: nem volt egyetlen különleges, kiragadható alkalom, hiszen mindig a szeretetet és a békét éltem meg. Történetem mégis fiatalkoromból származik: Komlón, ahol felnőttem, az ifjúsági csoporttal minden karácsonykor elmentünk valamilyen missziós vagy szeretetszolgálatra. Amikor tizenhat-tizenhét éves voltam, szenteste többször meglátogattuk az egyik hajléktalanszállót, ahol néhány éneket előadva köszöntöttük az ottaniakat. Mindig a „Krisztus Urunknak áldott születésén” kezdetű dicséret volt az első. Amikor éneklés közben egymásra néztünk, mind elhittük, hogy ez mindannyiunknak, nekik is és nekünk is valóban karácsony. Felnőve, egyházzenészként megismertem ennek az éneknek a történetét. Megtudtam, hogy ez a reformátusok nagybetűs Karácsonyi Éneke: úgy emlékeznek róla a régi énekeskönyvek, mint a karácsony kezdőénekéről, más néven introitusról. Amikor erre rádöbbentem, még jobban örültem az egykori élménynek. Vannak pillantok, amikor az átélt szívszorító érzésre nincsenek eléggé kifejező szavak. Ilyen volt az az este is ott, a haj36 Reformátusok Lapja

2020. december 20–27.

léktalanszállón. Ilyenkor nem kell sokat beszélni – az ember csak úgy elkezd énekelni. Amit már nem tudunk megfogalmazni, még el tudjuk énekelni: a dal felette áll a szavaknak. Énekléskor megélhetjük, hogy sohasem vagyunk egyedül: az előttünk járó generációk és az utánunk jövők is mind benne vannak az akár magányosan eldúdolt zsoltárainkban, dicséreteinkben. Amikor azt énekeljük, hogy „Krisztus Urunknak áldott születésén”, akkor azt velünk énekli a 17. századtól kezdődően minden református, és ha Isten engedi, a majd 2030-ban élők is. Óriási ajándék, hogy generációk százai élték és élhetik meg ebben az énekben a karácsony lényegét: az áldott megszületik, az ígéret beteljesedik, eljött mindaz, amire vártunk. És persze az sem véletlen, hogy az angyalok is énekelnek. Kapcsolódjunk be mi is!

VIZI ISTVÁN, pátyi református lelkész, a Dunamelléki Református Egyházkerület egyházzenei előadójának választása a „Csak jászolágy várta az Isten fiát” kezdetű énekre esett. – Bő tíz évvel ezelőtt a pátyi gyülekezetben járt a Klucsik család. A kilenc gyermek szüleivel együtt nagyon szép karácsonyi hangversenyt adott. Az általam választott éneket is elhozták erre az alkalomra. Habár magam rengeteget foglalkozom egyházi énekekkel, és a családban mindig sok karácsonyi dalt éneklünk, ez teljesen ismeretlen volt. Különlegesen új és szép darabnak éreztük, a családban mindenkinek megtetszett, és hamarosan megtanítottuk a gyülekezetnek is. Azért olyan kedves számomra ez az ének, mert nem csupán a karácsony hangulatát idézi, hanem a vége személyes imádsággá válik. Az eredeti angol szöveg

| AZ ÜNNEP FÉNYE |

talán nem is fejezi ki ezt olyan szépen, mint a – nem teljesen pontos – magyar fordítás. Ezért nem is bánom, hogy nem egy az egyben vettük át a szöveget: sokkal kifejezőbb és szebb így. Szívesen ajánlom a karácsonyi készülődésben azoknak is, akik most egyedül kénytelenek ünnepelni. A karácsonyi énekek és imádságok mindig segítenek abban, hogy még inkább átéljük és átgondoljuk az első karácsony jelentőségét. Az éneklésben az ember maga is személyesen bekapcsolódik az angyalok énekébe, amely az első karácsonykor elhangzott. Családunkban idén is ebben a tudatban töltöttük az egész adventi készülődést: a még velünk élő két gyermekünkkel minden este választottunk egy-egy dalt, és ezeket mind elénekeltük. Végig zengett az adventünk, és zengeni fog a karácsonyunk is. Ezt ajánlom az olvasóknak is!

HARGITA PÉTER karvezető, egyetemi oktató egy különleges kánon éneklését javasolja: „A sötétség szűnni kezd már”. „A szeleknek élénk szárnyán…” – ez volt ennek a kánon nak a régebbi kezdősora, de har minc-egynéhány évvel ezelőtt kedves barátom, Pálhegyi Dávid írta meg az újabb szöveget, amely a készülő énekeskönyvünkben is meg fog jelenni. Ez az ének már több mint negyven éve kísér. Először a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, tizenhat évesen találkoztam vele, ahol az akkori kórusvezető, Ugrin Gábor tanította. Emlékszem, már akkor is megfogott. A legegyszerűbb dallamok sokszor a legnagyszerűbbek. Ez román eredetű kolindadallam. A kolinda annyit jelent: karácsonyi éneklés.

Betlehemezés közben hangozhatott el, természetesen más szöveggel, mint a mostani. Különösen azért szeretem ezt az éneket, mert a csillag allegóriát használva nagyon árnyaltan és stilizáltan fogja meg Jézus Krisztus születését. A régebbi szöveg refrénje ez volt: „Zengedezzünk néked, szép csillag”, és ezt az allegóriát az új szöveg is megtartotta. Amikor megszületett az új szöveg, kazettafelvételen is megjelent. Emlékszem, hogy a népzenész szerző bevezetőként gyönyörűen díszített hegedűszólót játszott elé, amely tökéletesen illusztrálta, hogyan lesz a sötétségből világosság. Az egész ének arra a folyamatra épül, hogy a néma sötétből hogyan jutunk el a világosságig és a személyes felszólításig: „Ébredj föl hát, aki alszol, / (...) S fölragyog majd néked a Krisztus.” Énekelhetjük halkan kezdve, aztán minden vers�szakot egyre hangosabban, és az utolsó versszakot még kánonban is. Családunk is így énekeli a fa alatt más háromszólamú, Draskóczy Lászlótól származó énekfeldolg ozásokkal együtt. Nem hiába terjedt el országszerte ez az ének. Amikor tíz éve Budapestről Nagyszékelyre, ebbe a különleges légkörű kis zsákfaluba költöztünk, itt is találkoztunk vele. A faluban minden évben az ünnep része a közös karácsonyi éneklés: néhány helyi családdal – felekezettől függetlenül – összejövünk, gyertyafény mellett karácsonyi énekeket éneklünk, gitárral, furulyával, több szólamban és kánonban. Idén viszont csak a családi összejövetel marad mindenkinek, de ezért is hálásak lehetünk. Sajnos mára felnőtt egy olyan nemzedék, amelyik nem tud és nem is szeret énekelni. Tinédzserkori szégyenlősség van az emberek többségében, pedig ennek nem kellene így lennie. Amelyik családban megszokott, hogy a szülők énekelnek, a felnövő gyerekek is teljesen természetesen fognak. A karácsonyi készülődésben különleges kérést, üzenetet fogalmaznék meg a szülőknek: semmivel sem pótolható, amikor – még ha kopottas, hamiskás is a hangunk – együtt éneklünk a gyermekeinkkel. Ha ez nem történik meg, életre szóló űr marad bennük. Most karácsonykor ajándékozzuk meg őket ezzel is!  2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja 37

| AZ ÜNNEP FÉNYE |

FEKETE KÁROLY

Megkeres és megtart „…mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19,10)

Amikor a 18. századi erdélyi prédikátor, Bod Péter, Jézus Krisztus eljövetelének titkáról tanított, akkor az első, testben való eljövetel mellett kiemelte azt az érkezését a Megváltónak, „midőn a szívbe bészáll, és az embert megérinti”. Akihez ugyanis Jézus betér, az nem marad olyan, mint azelőtt volt: „...mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19,10) Ez Zákeus történetének összefoglaló üzenete, amely tágra nyitja a kegyelem ajtaját, hiszen a világba érkezett Isten Fia körül megváltozik az elveszett világ is. Jézus észreveszi a szeretetre éhező embert, ahogy a megszólt Zákeust is megszólított emberré tette. Sürgető életre hívásban részesíti: ma kell megtörténnie a találkozásnak, és nálad, az otthonodban, a hétköznapi körülményeid között kell jönnie a változásnak, ott, ahol az életedet éled. Jézus szavára Zákeus sietve elhagyta rejtekhelyét, és örömmel befogadta őt. Nemcsak Zákeus kereste az örömöt, hanem az öröm is szállást keresett nála. Ebben a Jézus-közelségben különleges dolgok történtek. Azokat az embereket, akiket Zákeus eddig önző érdekei eszközének tartott, Jézus figyelmes szeretete társként adta vissza neki. Jézus szeretete átrendezte Zákeus megmerevedett személyiségszerkezetét. A Jézus-közelség felolvasztotta rideg számítását és szerzésmániáját. Amit a közutálat, a kiközösítés, a megvetés nem tudott megváltoztatni, csak tovább keményíteni, azt Jézus közösségvállalása megváltoztatta. Az Emberfia ma is úgy jön felénk Szentlelke által, hogy megkeressen és megmentsen, hogy visszaadja azt, amit elvesztettünk. A helyet nem kapó, megfigyelőállásból előjövő, Krisztus előtt álló Zákeus most az embertársai közé lép, mert Jézus visszailleszti őt közéjük. Korábbi cselekedeteit jóváteszi. Akiket meglopott, azoknak mindent visszaad, sőt annál is többet ad, mert kamatostul kárpótolja őket. Eladta a becsületét a fővámszedőség jól jövedelmező állásáért, lepaktált a római megszállókkal, ezzel gyűlöletes foglalkozást űzött népe tagjai között. Még a nevét is hozzáigazította a jobb csengéshez. A régi, patinás Zakariás név görögösített formáját használta. Ez is belépő volt számára az érvényesülés iskolájába. Jézus asztaltársaságának tagjaként azonban megszületik Zákeus hálája. Beteljesedik nevének jelentése is: ő az, akiről az Úr megemlékezett. Jézus megkeresi, ami elveszett: az elvesztett hitet, személyiséget, jellemet, becsületet, önbizalmat, barátságot, a teljes életét, és visszaadja. Ez bizony ünnep a javából! Örömforrás és minta, hogy Jézus Krisztus szeretete kereső szeretet. Ő nem könyveli a hiányt. Keresésbe kezdett, elmenve a testté lételig. Lépett, elindult, fáradt: azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Jött, hogy utat találjon hozzánk és utat adjon lábaink alá, vissza az Atyához. Miközben mi beleveszünk életünk útvesztőibe, és megfojthat minket is a szenvedélyek tövisbokra, hogy már esélyünk sincs segítségért kiáltani és jajveszékelni, aközben az Isten Fia már elindult, hogy ránk találjon. Jézus már közeledik a veszteglőért, megbocsátó irgalma siet a kallódókhoz, a tékozlókhoz. Milyen jó, hogy ő semmit nem csinál félig-meddig. Célja a teljességre juttatás, a visszaemelés, az éppé formálás. Jézus Krisztus közösségvállaló és közösségteremtő szeretete hív ezen az ünnepen: ma nálad kell lakozást vennem. Megszólhatna bennünket is bűneinkért, de ő megszólít bennünket, hogy megszólalva hitvallást mondjunk őróla. Ezen a furcsa ünnepen nálad és nálam akar szállást venni az Üdvözítő. Jól tesszük, ha beengedjük. Mellette nagy belső átalakulásokat élünk meg. Hányszor megtörtént már a csoda, hogy azt hitted valamiről: lehetetlen ezt vagy azt elérni, megcsinálni, helyrehozni, éppen azt a valakit kárpótolni, akit megrövidítettem, de a Jézus szavára – mégis sikerült megtenni. A lehetetlennek vélt helyzeteinkből egyedül Jézussal van esélyünk az életünk megoldására, vele lehetséges számunkra is az üdvösség. Boldog, aki vágyódik hallani: „Ma lett üdvössége ennek a háznak!” 

| AZ ÜNNEP FÉNYE |

Csendtartás ideje Túl sok minden történt ebben az esztendőben. A világjárvány életünket átrendező hullámai mellett a szemünk előtt rajzolódtak ki az új világrend kontúrjai. Rémisztő eseményeket látunk a korábban olyannyira irigyelt, majmolt, imádott nyugaton. Új ideológia született, amelybe a több ezer éves értékek már nem férnek bele, kivet magából mindent, ami hagyományos, konzervatív, értékelvű, keresztyén. Helyette a düh, a harag, az erőszak az eszköze. Újra – sok helyen már ostromlott! – menedékhely, végvár lett a templom, a vasárnapi istentisztelet, a keresztyén társadalom és azok az országok, amelyek a nagy nyugati ellenszélben is próbálnak megmaradni a jól ismert értékek és alapok mellett. Az év utolsó időszakában olyanok is bekopogtak a parókiára, akiket az elmúlt hónapokban távol tartott a vírusfélelem. Krónikus betegek, akik próbálnak mindent megtenni önmaguk és családjuk biztonságáért. Vagy egyszerűen csak eluralta napjaikat a félelem az álhírek zuhanyrózsája alatt, és életterük megtelt rettegéssel. Gyorsan elérkeztünk arra a szokásos pontra, hogy „nem adatom be az oltást, mert ki tudja, mit tartalmaz, mert el akarnak tenni láb alól, mert chipet ültetnek a bőröm alá, mert inkább kivárok, hatásos-e” és így tovább. Szóval ott ül velem szemben a rettegő ember, én pedig annyit mondok: bízom az oltásban, és ha tehetném, az elsők között adatnám be a koronavírus elleni szérumot. Sőt, határozottan várom a pillanatot. Furcsa, elismeréssel vegyes csodálkozás ült ki az arcokra. Mintha csak arra döbbentek volna rá, hogy lám, ezt az egészet innen, erről az oldalról is meg lehet közelíteni, nem csak az álhírek életünket farigcsáló irányából. Úgy gondolom, a koronavírus első és második hullámával párhuzamosan zajlik egy másik. Ha úgy tetszik, a harmadik: tudatos félrevezetésünk az álhírekkel. Értelmes, okos, tanult embereket látok, akik más esetekben nevetve söpörték le a különféle nevetséges, mesebeli állításokat, most azonban beszippantja őket a hazugságspirál, és szipogva posztolják közösségi oldalukon az aktuális rémhíreket. Ahol az Ige jó híre helyett a pánikkeltés irányába nyitott a fül és a szív, ott értelemszerűen a félelem is nagyobb lesz. A recept csak ennyi az adventi csendet kereső embernek: kevesebb Facebook, több Ige. Vagy ahogy Berecz András ének- és mesemondó zárta Adventi asztal című előadását: azt mondják a régiek, hogy a Jóisten adott az embernek két fület és egy nyelvet. Tehát ha az ember nem tud kétannyit hallgatni, mint beszélni, kár kinyitnia a száját. Itt az adventi idő, a csendtartás ideje. Tartassék a magunk és mások üdvösségére.  FÁBIÁN TIBOR

40 Reformátusok Lapja

2020. december 20–27.

Karácsony ör Ízlelgetem a szót, e szent ünnepnek a nevét, és közben gyermekkori, bő hét évtizeddel ezelőtti emlékeim jönnek elő gondolataimban. Egy elvesztett háború, kétszeresen kifosztott országunk, a tűz martalékává lett családi házunk, az üszkös romok felett keservesen síró, mélységesen hívő édesanyám, akit öt félárva gyermekével tett földönfutóvá a világégés. Bizony, ezek voltak gyermekkorom meghatározó élményei.

Mindezek ellenére is mély átéléssel ünnepeltük a karácsonyt. Hölgye Endre nagytiszteletű úr szent igyekezettel próbálta gyermeki lelkünkbe plántálni Krisztus Urunk születése ünnepének jelentőségét, mi pedig tőlünk telhetően igyekeztünk elsajátítani. Jólesik visszaemlékeznem, hogy szivacsként szívtuk magunkba valóban léleképítő szavait. Mások voltak ünneplésünk körülményei, mint manapság. Az ünnep kapcsán ma már természetes szaloncukrot bizony hosszú ideig hírből sem ismertük, gyakran csak egy fenyőág helyettesítette a karácsonyfát, amely alól egyébként is hiányoztak a napjainkban szinte kötelező ajándékok. Ugyanakkor örülni tudtunk – ha egyáltalán volt – az almának, diónak, valamint az ünnepek alatt asztalra kerülő jobb ételeknek, amelyek kellemes kivételt jelentettek az akkoriban szinte országosan jellemző nélkülözés körülményei között. Egész életemre belém ivódott, hogy nem a külsőségek, nem az anyagiak határozzák meg karácsony szent ünnepének lényegét. Köztudott, mennyi „járulékos elem” tapadt karácsony fogalmához az elmúlt csaknem két évezredben, hogyan vált ez a világra, sőt nem is csak e világra szóló esemény a karácsonyi kalács foglyává, az ajándékosztó szeretet ünnepévé. Ajándékot adni és ajándékot kapni egyaránt jó dolog, ha azt valóban a szeretet motiválja. A gazdagon terített ünnepi asztal örömei sem megvetendők. Tulajdonképpen nem lenne ezekkel a formaságokkal semmi baj, ha nem éppen az ünnep lényegét szorítanák háttérbe. Ugyanis a karácsony bibliai értelemben vett, lélekben megélt ünnepe több, maradandóbb mindezeknél. Karácsony szent ünnepére való készülődésünk során ügyelnünk kell arra, hogy az ünnepvárás közben se uralkodjék el rajtunk a fogyasztási javak mértéktelen hajszolása, hogy az ajándékozás öröme – kényszere? – maga alá ne gyűrhesse az ünnep lelki tartalmát, a boldog találkozás lehetőségét az értünk megszületett Úr Jézus Krisztussal. Lelki felkészülésünk módját és mértékét már évezredekkel ezelőtt megfogalmazta Ézsaiás próféta: „Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Készítsetek egyenes utat Istenünknek a kietlen tájon át!” (Ézs 40,3)

| AZ ÜNNEP FÉNYE |

römteli ünnepéről mek számára sem tartotta megalázónak a jászolbölcsőt, Kizárólag így érkezik el nekünk az ünnep legnagyobb, legugyanúgy nem riad vissza a mi bűneinktől sem. A véghetetlen nemesebb lelki ajándéka. Ezáltal válhat karácsonyunk valóban hatalmú Úr kicsivé, védtelen és kiszolgáltatott gyermekké tea szeretet ünnepévé, Teremtő és Megtartó Istenünk irántunk szi magát, hogy emberi értelmünkkel képesek legyünk felfogni megbizonyított, a Jézus Krisztusban testet öltött, cselekvő isteni nagyságát és véghetetlen hatalmát. Az első karácsonyszeretetének ünnepévé, „mert úgy szerette Isten a világot, kor értünk emberré lett Gyermek sorsa olyannyira emberi, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne ves�hogy már születése pillanatában menekülés, szen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Ebben hontalanság, üldöztetés az osztályrésze. az értelemben kell Megváltónk születéCsecsemőként menekülnie kell, mensének ünnepét a szeretet ünnepének tenie kell az életét, hogy majd ifjú tekintenünk. felnőttként a golgotai kereszÖrömteli karácsonyünnepten értünk áldozza magát, lésre biztatnak bennünket a hogy miattunk, helyettünk harsány reklámok, az újabb és értünk vállalja bűneink és újabb fogyasztási cikkek büntetését, a kínos kemegszerzésére sarkalreszthalált. ló csábítások. Az effajta Ennek tudatában örömnek bizony kevés tekinthetünk a karáköze van a Megváltónk csonykor megszületett születésének örömüzeGyermekre, akit az Atya nete feletti, lélek szerinti a mi megváltásunkra örvendezésünk forráküldött e világba és adott sához. „Ne féljetek, mert a keresztfára. Karácsony, íme, nagy örömet hirdetek nagypéntek, húsvét, áldo nektek, amely az egész nép zócsütörtök és pünkösd egyöröme lesz: üdvözítő született séget alkotnak, Istenünk végma nektek, aki az Úr Krisztus, a telen emberszeretetét bizonyítják. Dávid városában.” (Lk 2,10–11) Karácsony szent ünnepe remek alkaAz Isten angyalai által a betlehelom Istenünk szeretetének elfogadásámi pásztorok és a napkeleti bölcsek, rajra. A világjárvány szorításának tuk keresztül valójában mindellenére is járuljunk lélekben a annyiunk, az egész teremtett betlehemi jászolbölcsőhöz, a világ számára hirdetett öröm„Mert egy gyermek születik nekünk, napkeleti bölcsek példáját köhír, megváltásunk evangéliuma fiú adatik nekünk. vetve fejezzük ki hódolatunkat nem rövid lejáratú, nem az ünaz igazi Király, az Isteni Gyermek nep idejére korlátozódik. KaráAz uralom az ő vállán lesz.” előtt! Fogadjuk szívünkbe őt, csony örömüzenete az ünnep (Ézs 9,5) hogy állandó otthonra találjon elmúltával is érvényes marad, ott! Így lesz igazi karácsonyunk. mert egész életre, sőt az örök Az így kapott – maradandó, örök életre szóló – ajándékunkat a életre szól Isten üdvtervének legjelentősebb történéseként. tűz meg nem égetheti, a rozsda el nem marhatja, a tolvaj el nem Az örömteli esemény jelentősége abban rejlik, hogy az Úrisorozhatja, a múló idő meg nem kevesbítheti. Ezt ingyen, kegyeten beleszólt a világ történetébe, és most a te életedbe, mindlemből kaphatjuk az értünk a betlehemi barlangistálló egyszenyájunk életébe akar beleszólni. Hatalmas Úrként, mégis az rűségében emberi testet öltött Megváltótól. isteni szeretet szelíd szavával szól, miközben elénk jön. Igen, Adja a Minden Kegyelem Istene, hogy karácsony szent ünneaz Úristen nem a mi elindulásunkra vár, ő jön elénk. Úgy közepén ismét együtt énekelhessük boldogan: „Krisztus Urunknak ledik hozzánk, hogy egyszülött Fiában emberré lesz. áldott születésén / Angyali verset mondjunk szent ünnepén…”  Ahogyan immár több mint kétezer esztendeje nem riadt vissza a betlehemi barlangistállótól, ahogyan az Isteni GyerHUSZÁR PÁL, FOTÓ: KAPÁS CSILLA 2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja 41

| AZ ÜNNEP FÉNYE |

A remény áthatol az üvegen FARKAS ZSUZSANNA

Az elmúlt hónapokban generációk tanulták meg, hogyan lehet kapcsolatot tartani a virtuális térben, idős hozzátartozóink számára azonban ez a megoldás sokszor személytelen és nehézkes. De nem csak nekik hiányoznak egyre jobban a személyes találkozások, beszélgetések. A Schweitzer Albert Református Szeretetotthon munkatársai különleges megoldással, egy fertőzésbiztos látogatószobával érték el, hogy a lakók és a hozzátartozóik kis időt együtt tölthessenek.

A maszk többszöri ellenőrzése, kézfertőtlenítés és már belépéskor is fokozott távolságtartás – így érkezünk meg a budapesti Schweitzer Albert Református Szeretetotthonba, hogy egy adventi pénteken tanúi legyünk a viszontlátás örömének. Tavasszal már bezárultak diakóniai intézményeink két és fél hónapra, majd a nyári enyhítések után, augusztus vége óta ismét nem lehet látogatni az otthonok lakóit. Ezen az áldatlan helyzeten különleges látogatószobával próbálnak enyhíteni a Schweitzer dolgozói, hogy az ünnepekre készülve mégis találkozhassanak egymással a családtagok. – Nem akartuk, hogy lakóink az adventi időszakban is csak online vagy telefonon tudjanak beszélni családtagjaikkal. Sokan jelezték, hogy az internetes lehetőségekhez nem is értenek, és nagyon vágynak már a személyes találkozásra – foglalja össze Beszterczey András, az intézmény és a Magyarországi 42 Reformátusok Lapja

2020. december 20–27.

Református Egyház (MRE) Diakóniai Irodájának vezetője. Mint mondja, a fertőzésbiztos látogatóhelyiségek kialakításának ötlete most nemzetközi szinten is állandó téma: mindenki azzal foglalkozik, hogyan lehet hatékony megoldásokat találni. – Szerettük volna, hogy ebben a hűvös időben ne az udvaron kelljen találkozni, ezért december elsejére elkészült ez a szoba, ahol három ablak van, és egyszerre két lakónk tud vendéget fogadni – teszi hozzá az intézményvezető. A látogatószobában plexifal választja el egymástól a beszélgetőket. A hozzátartozók az udvarról érkeznek ide, nem is lépnek be az épületbe, a beszélgetés után pedig a munkatársak fertőtlenítik a szobát. A bentlakók a közösségi tér felől ülhetnek az ablak elé, amelyen keresztül egy mikrofon segítségével tudnak beszélgetni látogatóikkal – így hiába a határvonal és a rövidnek tűnő, félórás idősávok, a találkozások mégis személyesek.

| AZ ÜNNEP FÉNYE |

MINDIG VAN ELEGENDŐ ERŐ – Ez az év hosszú volt, de sok bennem a hála: gazdagodtam krízisfeldolgozási megoldásokban, szakmai tudásban – különleges helyzet volt, amely megerősített – folytatja Beszterczey András. Az otthonban és a teljes református diakóniai intézményrendszerben az volt a tapasztalat, hogy ha voltak is fertőzöttek, a többség meggyógyult. – A legtöbb otthonunkban jelen volt a vírus, ezt ki kell mondanunk, de hálás vagyok, hogy emiatt csak kevés lakónknak kellett elindulnia a minden élők útján, és hogy nem kell folyamatosan gyászkeretes híreket közölnünk. A dolgozóink nagy hűségről és odaszánásról tettek tanúbizonyságot, ezért rendkívül hálás vagyok nekik – hangsúlyozza az intézményvezető. Ezt az odaszánást példázza a látogatószoba kialakítása és az a támogatás is, amelyet a munkatársak nyújtanak a lakóknak. Volt például, aki egy látogatás után megjegyezte, hosszú idő után végre látta mosolyogni az egyik idős hölgyet, aki találkozhatott családtagjaival. – Fontosak ezek a visszajelzések, mert a karácsonyt sem tudjuk úgy ünnepelni, ahogyan korábban: közös istentiszteletünket is csupán hangszórókon keresztül közvetítjük a lakóknak, de a látogatószobába reménység szerint az ünnepek alatt is jöhetnek a családtagok – mondja Beszterczey András. Az intézményvezető szerint azért is fontosak a találkozások, mert a korlátozott látogatási időszak mindaddig megmarad, ameddig a fertőzés lehetősége fennáll. Csak ha megérkezik a vakcina, és a lakosság megkapja a védőoltást, akkor kezdhet visszaállni az élet a korábbi kerékvágásba: – Erről nem szívesen beszélnek a szakemberek, de arra kell készülnünk, hogy – optimista becslések szerint – ez jövő nyáron várható. Abban reménykedem, hogy tavasszal már olyan szabályozottan, a mostaninál azonban közvetlenebb módon lesznek látogathatók a lakóink, ahogyan idén nyáron – fogalmaz Beszterczey András. Ugyanakkor neki ez az egész helyzet azt üzeni: – Valósággá válik, hogy Isten nem fog bennünket erőnk feletti próbákba engedni, hiszen mindig kapunk elég energiát a feladatokhoz.

ÚJRA VALÓSÁGOSAK A TALÁLKOZÁSOK Hasonlóan vélekedik Kiss Zalán gondozó is, aki 2009 óta dolgozik a Schweitzer Albert-otthonban. Habár tizenegy év alatt sokféle dolgot megtapasztalt, ez az év szerinte is teljesen más volt, mint a korábbiak. Mára a járványügyi protokoll betartása rutinná vált, nagyon vigyáznak a lakók fizikai egészségére. Azt is érzékelik, mennyire megviseli őket lelkileg családtagjaik hiánya. – Van, aki már hét hónapja nem látta a hozzátartozóit. Én magam is régen találkoztam édesanyámmal, ezért valamennyire átérzem a helyzetüket, de el

sem tudom képzelni, milyen lehet ezt idősként megélni. Türelmesnek kell most lennünk. De a nehézségek ellenére is jó a hangulat az otthonban, így is sok örömünk van a munkánkban – fogalmaz Kiss Zalán. Mint mondja, a látogatószobára már nagy szükség volt: most újra személyessé válhatnak azok a pillanatok, amelyeket hónapok óta csak a képernyőn keresztül vagy telefonon tudtak megélni. Ugyan az üveg jól látható határ, de a közelség így is érezhető: – Látom, ahogy egy-egy beszélgetés után a nénik feljönnek az emeletre: ég és föld a különbség a korábbi hangulatuk és az akkori között. Az intézmény dolgozói tudják, hogy a karácsony szokatlan lesz idén. De ünnepi ebéddel készülnek, szenteste pedig

ugyanúgy mindenki ünneplőbe öltözik, és a saját szobáikban ugyan, mégis együtt lesznek. – Jobban oda kell most figyelnünk a lakóink érzékenységére: ebben az évben nem lehettek kötetlenül a családjukkal, így mi lettünk a családjuk – ez lesz a karácsonyunk alapja. Az ünnep így is ünnep lesz – hangsúlyozza Kiss Zalán.

A ZONGORASZÓ MINDENHOVÁ ELÉR Így érzi ezt Molnár Gyula is, aki három éve lakik az otthonban. Beköltözése előtt többször elesett. Kiderült, hogy meszesedés miatt sérült az egyensúlyközpontja. Ezért először újra meg kellett tanulnia járni, utána pedig megbarátkozni az új helyzettel – habár úgy érzi, ez nem okozott nehézséget, hiszen a közösség szeretettel fogadta. Mosolyogva hozzáteszi: nem ismeretlen számára ez a fajta életmód, hiszen öt évig volt a nagykőrösi református internátus lakója. 2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja 43

| AZ ÜNNEP FÉNYE |

KÖSZÖNJÜK A KITARTÁST! A Magyarországi Református Egyház szociális intézményei, nevelőszülői hálózata, Biztos Kezdet Gyerekházai és tanodái közel negyvenötezer idős, fogyatékkal élő, szenvedélybeteg, pszichiátriai beteg és hajléktalan személy, valamint nehéz körülmények között élő gyermek mindennapjait segítik. Ez az év különösen nehéz volt a szociális szféra, illetve intézményeink dolgozói és vezetői számára, ezúton is hálásan köszönjük helytállásukat és folyamatos szolgálatukat!

– Különös volt az elmúlt hónapokban, hogy nem tudtam találkozni a családommal, de a lányaim mindennap felhívtak – idézi fel Gyula bácsi. – Mindenről értesültem, és habár ez nem olyan volt, mintha tényleg találkoztunk volna, mégis tudtunk egymásról. Korábban hit oktató és biológia–földrajz szakos tanár volt, mellette pedig református orgonista kántortanító, ami még most is mindennapjai része: – A zene megtartó erő számomra, négyéves koromtól tudtam, hogy orgonán és zongorán szeretnék játszani. Mivel itt is van zongora, le szoktam jönni a földszintre játszani, illetve van egy nyolcvanhat éves ifjú hölgy, akit mindennap fél órát tanítok zongorázni. Ma már gyülekezeti éneklést is tudna vezetni. Habár a zene iránti szeretet folyamatosan motiválta Gyula bácsit a mindennapokban, nagyon hálás volt, amikor néhány nappal ezelőtt végre hozzá is eljött középső lánya, unokája és dédunokája. – Jó érzés volt ennyi idő után látni is őket, hiányzott már a beszélgetés, a dédunokámnak még zongorázni is tudtam pár percet – emlékezik vissza. Hozzáteszi: reményei szerint december 21-én tudnak újra találkozni, ami ajándék lesz, mivel aznap ünnepli majd kilencvenharmadik születésnapját.

ÉREZNI A JELENLÉTET Szintén születésnap miatt érkezik Szabó Zsigmondnéhoz a látogatószobába lánya, Szabó Klára és veje, Kultsár Levente, akiknek sokat jelent, hogy legalább az üvegen keresztül találkozhatnak az immár kilencvenöt éves Marika nénivel. A házaspár azt is elmondja, idős rokonuk tavasszal, a vírus első hullámának tapasztalatai után költözött az otthonba, előt44 Reformátusok Lapja

2020. december 20–27.

te Váchartyánban lakott, de féltették már egyedül. – Mindig aktív életet élt, ezért nehéz neki itt lenni, de nagy szeretettel, megértéssel és kiváló szakmaisággal fogadták. Utóbb már úgy beszélt a szobájáról, mint az otthonáról – fogalmaz Kultsár Levente. – Nagyon figyelnek édesanyámra, a lakók is egyből befogadták és segítették, itt közösségben van. Mindennap beszélünk telefonon, a szobája pedig az udvar felé néz, ezért jöttünk már úgy többször, hogy látott minket az ablakból telefonálás közben – idézi fel Szabó Klára az elmúlt hónapokat. – Sosem felejtem el, mennyire örült, amikor először találkozhattunk ebben a szobában, még a szeme is könnyes lett. Hiányoznak az ölelések, de az is felbecsülhetetlen, hogy legalább az üvegen át megérinthetem, éreztethetem, hogy itt vagyunk. Férje hozzáteszi, hogy tavasszal ők maguk is bezárkóztak, csak autóval közlekedtek, és nagyon óvatosan látogatták Marika nénit – az a fajta egyedüllét sokat rontott az állapotán, de az otthonban tapasztalt friss élmények jót tesznek neki. – Érintések nélkül találkozni rendkívül szomorú, de a körülményekhez képest ez jó megoldás: mégiscsak együtt vagyunk – hangsúlyozza Kultsár Levente. A házaspár is tudja, hogy idén másfajta karácsonyra kell készülniük, mint korábban, de úgy érzik, most ebben a helyzetben kell helytállni. – Karácsonykor eddig mindig összegyűlt az egész család, most azonban csak ketten leszünk, édesanyámat sem visszük haza, így biztonságosabb. Azonban az ünnepek alatt is szeretnénk bejönni, amikor csak lehet – fogalmaz Szabó Klára, majd biztatóan teszi hozzá közös reménységünket: – Jövőre majd bepótolunk mindent, a következő karácsonyon pedig újra együtt lesz az egész család.  FOTÓ: SEBESTYÉN LÁSZLÓ

| AZ ÜNNEP FÉNYE |

Bizalmad legyen!

„

Jézus érintései gyógyító érintések: amikor egy vak szemet, egy süket fület, egy béna lábat, egy megtört szívet, egy idegen sorsot, egy gazdag életet érint meg egyszerű szavaival.

”

BÖLCSFÖLDI ANDRÁS

„Van hangom, és nagyon hiányzik, hogy benne legyek egy kórusban – töprengett baráti beszélgetésben egy lelkész ismerősöm reagálva az egyházi élet visszaszorulására, beszűkülésére. Aki énekelt már kórusban, tudja, milyen egy ilyen közösség, a próbák szigorú rendje, a beéneklések, hangok, kották, szólamok világa, a fellépések izgalma. Hosszú évekig énekeltem kórusokban, és vannak dallamok, amelyek öntudatlanul is feltódulnak bennem. Ilyen Buxtehude Minden dolgotok... című kantátája is, amelyet sokszor énekeltünk teológus koromban a Ráday Kórussal. Egy részlete: „Bizalmad legyen, bizalmad legyen, bizalmad legyen, bizalmad az Úrban! Betölti néked, betölti néked, szíved vágyát!” Annyira mélyen szólal meg bennem a dallam és a szöveg még ma is (nem csak azért, mert a bas�szus szólamban énekeltem), hogy felidézi: men�nyire fontos ez a kettős kifejezés, így régiesen is: „Bizalmad legyen!” Fontos, hogy az ember bizalommal legyen mások iránt, ez amolyan alapdolog. Sokan említik nosztalgiázva azt a bizalmas légkört, amely még harminc-negyven évvel ezelőtt, gyermekkorunkban megvolt, aztán mintha fokozatosan elveszett volna. Szabadon játszottunk az árokparton, szüleink „azt sem tudták, hol vagyunk”, egymásnál bármikor kenhettünk egy vajas-lekváros kenyeret, mai szemmel „életveszélyes” játszótereken töltöttük az időt, kulccsal a nyakunkban caplattunk le a térre, és ha felnőtt közeledett felénk, az nem gyanús volt, hanem örömmel és tisztelettel néztünk rá. Abban a világban, ahol megcsappant vagy nincs bizalom, fontossá lesz számunkra is ez a fogalom. A járvány okozta helyzetekben is számtalanszor találkozunk vele vagy éppen a hiányával. Mi hiányzik? Két dolgot említek: a bizalmi légkört és az érintés bizalmát. A bizalomnak mint légkörnek a helyreállítását, megszerzését, megélését sokan várják. Mert lehet írni róla úgy, hogy éppen a bizalmatlanságot akarom megfogalmazni. Ebben az egypercesek virtu-

ózának groteszk igazsága borzongat meg: „Rajk László külügyminisztert, a párt régi harcosát, saját kérésére halára ítélték. A kivégzés a kölcsönös egyetértés és bizalom jegyében folyt le, kisszámú meghívott előtt.” (Örkény István: 1949) Minden emberi kapcsolatban, de még a politikában és a társadalmi érintkezésben is elengedhetetlen a bizalom légköre. És mégis annyira törékeny mindez. Mennyire megérezzük, ha valami művi, ál, nem igazi kapcsolatra és bizalomra épül. Ez az alig húsz szóból álló irodalmi alkotás tűpontosan jelzi, a „kölcsönös egyetértés és bizalom” mennyire hamis is lehet, mert éppen az ellenkezőjéről szól. Hogyan vagyunk mi jelen bizalmas köreinkben? Az érintés bizalma: valakit olyan közel engedek magamhoz, hogy megérinthet, és én is hozzáérhetek. Jézus érintései gyógyító érintések: amikor egy vak szemet, egy süket fület, egy béna lábat, egy megtört szívet, egy idegen sorsot, egy gazdag életet érint meg egyszerű szavaival. Mert az evangélium gyógyít és helyreállít. A karácsonyban is ezt éljük meg, hogy az angyalok üzenete ezt a földöntúli békességet szolgálja. Dicsőség – békesség – jóakarat. A bizalom képlete. Csak úgy tudok ezen a földön állni, ha felülről veszem az értelmet, ha Isten dicséretéből fakad minden az életemben. Ha ennek következményeként beállok a békét szerzők sorába. És jóakarat, amelyről adventben mindig sok szó esik, amely a világ felé az igazi krisztusi arcot mutatja. Belépünk a kórusba? Amikor Jézus a viharos tengeren a tanítványokhoz közeledik, és azt mondja nekik: „Bízzatok!”, akkor azt nekünk is mondja. Nem ad hozzá receptet. Nem mondja, hogy mindjárt elül a szél, hogy erős ám a hajó, megtart, hogy fogjatok össze, hanem csak annyit mond: „Én vagyok." A bizalom személ�lyé lesz. A Krisztusban gyermekké lett Isten. Mindenki hite így kezdődik: bizalmunk lesz Jézusban. Mi az a kórusének, üzenet, dallam, amely továbbvisz minket ebben az ünnepben? Az Istent magasztaló angyalok és emberek speciális szólama, amel�lyel megragadhatjuk az egyedül megragadhatót: őt magát. Ahogy egy kortárs költő – Ananheim Shimita – haikuja fogalmaz mára és a holnapra: lépteim lassú bizonytalanságában rád bízom magam  2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja 45

| EGYHÁZI ÉLET |

A ‘48–49-es szabadságharc idején a kitartás szimbóluma, Trianon után újra végvár, manapság magyar–maFEKE GYÖRGY gyar hídfőállás Komárom. A Duna medrének közepén meghúzott határ 1920-ban és 1945-ben is kettévágta nemcsak a várost, hanem a református gyülekezetet is. Hogyan álltak mégis talpra a folyó két partján élők? A százéves történet egyik felét Fazekas László püspök, a felvidéki Komárom lelkésze, a másikat pedig Máté László esperes, valamint Nemes Andrásné, a magyarországi Komárom gyülekezetének lelkipásztora és presbitere mondja el.

Ahol a „csonkatörzs” a legjobban vérzett „Hazánk kegyetlen megcsonkításának illusztrálására alig lehetne megkapóbb példát találni Komárom városánál, mely a trianoni béke előtt az ország szívéhez közel, most egészen az ország széléhez került” – ez az 1927-ben született beszámoló érzékletesen tudósít arról, hogyan szelte ketté a várost és a helyi református közösséget is a trianoni békeszerződés által megvont határvonal: „A régi Komárom megyei hivatalokkal, nagyszabású kultúrintézményeivel a csehek számára utaltatott át, dacára annak, hogy a vármegye székházával az összes várlakossága színmagyar úgy, hogy egyetlenegy tótul vagy csehül beszélő ember nem volt polgárai között. Odaát maradt a virágzó református gyülekezet, Jókai által annyiszor megénekelt kollégiumával, díszes templomával, püspöklakásával, s iskoláival egyben.”

REFORMÁTUSOK A BIRODALOM KATONAVÁROSÁBAN A Vág torkolata évezredek óta stratégiai helyszín – nem véletlenül nevezik Komáromot az erődök városának. Már a Római Birodalom idején is állt itt erődítmény a Duna jobb partján, a honfoglalás után ezzel átellenben, a két folyó találkozásánál épült vár körül indult fejlődésnek Komárom. A megyeszékhely a török időkben végvárként funkcionált, amely mindvégig sikeresen állt ellen a támadásoknak, később is jelentős katonai állomáshely maradt. Jókai szülővárosa fontos szerepet ját46 Reformátusok Lapja

2020. december 20–27.

szott az 1848–49-es szabadságharcban, a világosi fegyverletétel után is tartották magukat a vár magyar védői. A reformáció az erődben szolgáló német katonákkal jelent meg a városban, a feljegyzések szerint 1530-tól már „újhitű” tábori lelkészek szolgáltak a várban, 1562-ben pedig Komáromba érkezett Huszár Gál nyomdász-prédikátor is. A gyülekezet létrejöttét 1594 tavaszára datálja: a török fenyegetés elől menekülő városi lakossághoz akkor kálvinista prédikátorok csatlakoztak, a Szentírásból olvastak nekik, és Nagyszombat kapuját már úgy lépték át, mint a „Komáromi Református Egyház”. A türelmi rendelet után újjászervezték a gyülekezetet, 1788-ra készült el kétezer-négyszáz főt befogadó templomuk. A török kiűzése után a Habsburgok tovább bővítették a komáromi erődrendszert: a déli parton Koppánymonostortól Ószőnyig három hatalmas erőd is épült. Szintén a Duna jobb oldalán jött létre 1777-ben Újszőny, amely 1896-ban egyesült Komárommal. – Az északi és a déli városrész, az „öreg” és az „új” Komárom szervesen, ezer szálon kapcsolódott össze – magyarázza a magyarországi részen élő Nemes Andrásné. Már 1872-től híd kötötte össze a két települést, 1910-ben pedig megépült a vasúti összeköttetés is a történelmi városmag és az ipari-katonai negyednek számító városrész között. A Duna déli partjára több gyár települt, hatalmas méntelepet és laktanyát is építettek a még mindig jelentős létszámú, különböző nemzetiségű katonaság számára. Az új városrész református hívei

| EGYHÁZI ÉLET |

kell biztosítaniuk az időközben kinőtt református iskolának és az istentiszteleteknek. – Az 1922. január 21-i közgyűlésen elhatározzák, hogy földbirtokot kérvényeznek a lelkész, a tanító és az egyház részére, valamint építési célokra LEÍRHATATLAN TRAUMÁT – mutat rá a presbiter. Megtudjuk azt ÉLTEK ÁT is, hogy az iskola és a templom költségeinek előteremtésére a gyülekezet A cseh katonaság 1919 januárjában országos gyűjtést kezdeményezett: szállta meg Komáromot, a magyarok – Az adománygyűjtők 1922-ben beáprilisban megpróbálták ugyan vis�járták az egész országot, és a Kérő szó szafoglalni, de sikertelenül. A gyorsan című kiáltvány segítségével – a gyűjtőmunkához látó megszálló hatalom ívek tanúsága szerint kettő-öt-tíz koelső intézkedései ígéretei ellenére arra ronánként, ritkán egy-egy százkoronás irányultak, hogy a magyar nemzethez adománnyal – összegyűjtöttek októtartozás érzését megingassák, sőt telberre kétszáznyolcvanhétezer-hatszáz jesen megsemmisítsék az itt élőkben. Fazekas László püspök negyvenhat koronát. A kasszát az – A lakosság kábultan szemlélte az észak-komáromi református ifjúsági eseményeket, sokan reménykedtek abegyesületnek az egyház javára rendeban, hogy ez az állapot csak átmeneti zett jótékonysági estjeinek a bevétele is gyarapította. Többek – számolt be lapunk júniusi számában a száz évvel ezelőtti álközött a város országgyűlési képviselője, Klebelsberg Kuno vallapotokról Fazekas László püspök. Azonban a trianoni diktátum lás- és közoktatásügyi miniszter segítségével 1923-ban megvéglegesítette a kettéosztottságot. A Felvidékre szakadt Kományílt az új, három tantermes iskola, megkapták a szomszédos romi Református Egyházmegye 1921. novemberi közgyűlésén telket, és templomépítési segélyt is utalt ki nekik. A vállalkozók – a jegyzőkönyv tanúsága szerint – leírhatatlan, mély traumáról is alacsony árat számítottak fel munkájukért, és így 1927-re az szóltak az egybegyűltek, elképzelhetetlennek tartva, hogy „szloiskola mellett a parókia és a templom is elkészült. venszko”, avagy „tót” uralom alá kerültek a színmagyar területek. Míg északon a magyar nyelvű kultúráért, oktatásért és A nemesszívű magyar testvérek összességéhez egyházakért harcoltak, a Magyarországon maradt „csonka „(…) Imádkozásra és a szent ige hallgatására csak egy ideiglenesen Komáromnak a közigazgatás tárgyi és személyi feltételeinek átengedett selyemgubóraktárban jöhetünk össze. Ha majd ezt hiányával, a felekezetek elárvulásával kellett szembenéznie”. sem kaphatjuk már meg, nem lesz, ahol a Krisztus evangéliuma A presbiter tudomása szerint körülbelül kétezerötszáz fő meprédikáltassék. Padjaink nincsenek, lelkészlak és iroda egyetlen bérelt szobában van elhelyezve. Egyik tanítónak nincs lakása. S gyermek nekült át hozzájuk a megszállt északi városból. A mindös�egy tanterembe van szorulva. Bensőséges hitre, hazafiasságra sze hét utcából álló kisváros ekkor indult igazán fejlődésnek. nevelni így lehetetlen. Gyülekezetünk túlnyomó része szegény A reformátusok az újrakezdés élére álltak. Nemes Andrásné vasúti munkás, nyomorgó menekült és szűkös viszonyok között ezt Dél-Komárom első polgármestere, Tooth Zsigmond páélő tisztviselő. Önerőből ennyi építkezésre képtelenek vagyunk. (...) lyafutásával példázza: – A pápai református gimnáziumban Siessetek segítségünkre adományaitokkal. A »csonkatörzs« itt vérzik legjobban. Istentől vett javaitokból gyógyítsátok. (…) Sionunk ezen érettségizett, majd jogi diplomát szerzett. Az orosz fronton végvárát fel kell építeni, hogy a hit, erkölcs és haza erős bástyája súlyosan megsérült, 1919 novemberétől 1925-ig volt pollegyen ott, hol erre a legnagyobb szükség van.” (Komáromújváros, gármester. Tevékenyen részt vett a dél-komáromi református 1922, Mikos Lajos h. lelkész és Szenczy Mihály gondnok) gyülekezet életének megszervezésében, presbiter és a Református Ifjúsági Egyesület elnöke volt. (egyes adatok szerint ekkor kétszáznegyvenhárman) már az egyesítés előtt is Komárom anyaegyházához tartoztak, oda jártak istentiszteletre, helyben csak egy kis elemi iskolájuk volt – tudjuk meg a dél-komáromi presbitertől.

„SIONUNK EZEN VÉGVÁRÁT FEL KELL ÉPÍTENI” A dél-komáromiak 1921. október 18-án választottak önálló presbitériumot, és habár kezdetben az „egységes komáromi református egyház újvárosi parochiális köreként” határozták meg magukat, hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a szomszédos állam nem engedi a határokon átívelő egyházszervezet működését, az ideiglenes megoldások helyett méltó helyet

„MAGYAR KÉRDÉS, VAGONKÉRDÉS”

Közben az öreg Komárom a felvidéki magyarság legfontosabb szellemi és kulturális központja lett, tanítóképzőt is indítottak. – A hívek számára a templom, a gyülekezeti közösség menedékhellyé vált, az egyház pedig komoly tényező volt a magyar oktatásügyben, az elesettekről való gondoskodásban is – számol be Fazekas László. Az 1938-as visszacsatolás azért igazi örömünnep volt számukra. Az immár nem „szlovenszko” 2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja 47

| EGYHÁZI ÉLET |

Máté László esperes

Komáromi Egyházmegye akkori esperese így emlékezett meg erről közgyűlésükön: „Nem kezdhetem e helyről másként szavaimat, minthogy hálát adjak a jóságos Istennek azért a könyörülő irgalomért, hogy imáinkat meghallgatta, s megelégelte húszéves lelki rabságunkat, s visszavezetett édes magyar hazánkba. Legyen áldott érte az ő szent neve.” A két part reformátusai szerették volna visszaállítani a közös egyházi szervezetet, de a határozatok végrehajtását meggátolta az 1939-ben kitört második világháború. 1945. március végén elesett Komárom, és a visszatérő cseh uralommal jogfosztottság és kitelepítés várt a felvidéki magyarságra: – Sztálin híres mondata szolgált „törvényi” felhatalmazással Eduard Benesnek: „Magyar kérdés, vagonkérdés” – avat be minket a ‘45 és ‘47 közötti embertelen történések részleteibe Nemes Andrásné. Először az „anyásokat”, az 1938 után Felvidékre került magyarokat toloncolták ki, de tízezrek menekültek a Dunán át, szöktek csónakkal, a jégen át. Sokukat a cseh határőrök lőtték le, mások belevesztek a vízbe. – Százharmincezer magyar kapott „fehér lapot”, kifosztva, vagonokon indultak a száműzetésbe. A vagyonosabb magyar családokat űzték el, a zömmel református gazdákat, hogy rátegyék kezüket földjeikre, az iparosokat, kereskedőket, elkobozva szerszámaikat, boltjaikat – sorolja a Kecskés László Társaság elnöke. A kitelepítettek emlékét ápoló szervezet a gyülekezet korábbi főgondnokáról kapta a nevét, aki szintén végigment ezen a földi poklon. Jellemzően Dél- és Kelet-Magyarország azon részeire vitték őket, ahonnan a svábokat kitelepítették Németországba, valamint az önként Szlovákiába áttelepülők helyére. Ezek a hetényi, naszvadi, izsai, szentpéteri, gútai, madari, búcsi családok – amint lehetett – felszivárogtak Dél-Komáromba: – Benépesítették az időközben a városhoz csatolt Szőnyt, Koppánymonostort, és Komáromban egész utcákat „foglaltak” el, építették házaikat, nevelték már itt született gyermekeiket. Hűek voltak református hitükhöz, presbiterek, egyházi tisztségviselők lettek. 48 Reformátusok Lapja

2020. december 20–27.

De a nagyszülői réteg soha, haláláig nem csomagolt ki: hittek a szülőföldre való visszatérésben – mondja Nemes Andrásné.

ÜNNEP, AHOGY LEHET – Sok komáromi számára a nemzeti történelem egyúttal családi és egyházi történelem is – hangsúlyozza Máté László esperes. A magyarországi gyülekezetben 1997-ben született meg a felvidéki kitelepítésekről való rendszeres megemlékezés gondolata, amely mára évente megrendezett országos méretű találkozóvá terebélyesedett: – Áprilisban Dél-Komáromban tartanak ünnepi megemlékezést, koszorúzást, a témával foglalkozó országos középiskolai tanulmányi verseny döntőjét, ősszel pedig a Duna mindkét partján emléktáblát avatnak a kitelepítésben érintett települések valamelyikének templomában. Arról nem találtunk feljegyzést, hogyan élte meg a komáromi gyülekezet az első „árva” karácsonyt. Máté László szerint a Kérő szó című kiáltványban lefestett sanyarú körülmények arra engednek következtetni, hogy úgy ünnepeltek, „ahogy lehetett”. Utódaik az idei karácsonyra másfajta elszigeteltségben, a járványveszély miatti korlátozások árnyékában készülnek: – Kénytelenek vagyunk lemondani a hagyományos karácsonyesti gyermekműsorról, helyette a hittanórákon felvett szavalatokat fogjuk levetíteni a szentesti istentiszteleten – mondja az esperes. Kevesebb lesz ugyan a személyes találkozás, de azért igyekeznek megtalálni a módját annak – például az országos adománygyűjtések támogatásával –, hogy a rászorulókhoz idén is eljuttassák adományaikat. A Trianon százéves évfordulójára tervezett megemlékezést a járvány miatt bevezetett korlátozások meghiúsították, ám 2021. október 18-án, a dél-komáromi gyülekezet századik „születésnapján” bizonyára szó esik majd a gyülekezet és a nemzet történelmének összeérő szálairól – véli az esperes. Addig is a két gyülekezet marad természetes „hídfőállás” a két egyháztest, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház és a Magyarországi Református Egyház között.  FOTÓ: KALOCSAI RICHÁRD

| AZ ÜNNEP FÉNYE |

„Én vagyok”

„

Az a valaki mutat önmagára ebben a két szóban, akit úgy ismertek meg, mint a mindenható Istent. Épp ezért ez a két szó mindennek a lényege.

”

BERTA ZSOLT

Ez a második és a harmadik szava a viharos tó színén tanítványaihoz igyekvő Jézusnak. A nap még nem kelt fel, épp csak hajnalodik, lidérces fények veszik körül a szélben hánykolódó csónakot. A párás, ködös levegőben mintha egy alak közeledne hozzájuk. Minden félelmetes és ijesztő. Ki lehet az? Talán kísértetet látnak? A rémült kiáltásra egy ismerős hang szelíd, de határozott szavakkal felel: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Nem a látványával akarja megnyugtatni őket, hanem a hangjával, a szavaival. Hiszen egy rossz álomból felsíró gyermek szobájába sem úgy lép be a szülő, hogy felkapcsolja a lámpát, hanem úgy, hogy kedvesen odalép az ágyához, s ennyit mond: „Ne félj! Én vagyok itt!” Többször kellett már súlyos beteg gyülekezeti tagom vagy rokonom kórházi ágya mellett megállnom. Volt, amikor már nem ismertek meg a külsőm alapján. De ha a kezüket megfogva an�nyit mondtam: „én vagyok”, és ezután bemutatkoztam, néhány kedves szó, egy mosoly vagy egy kézszorítás tudatta velem, hogy megismertek. Ha Jézus csak annyit mondott volna pánikba esett tanítványainak: „Bízzatok, ne féljetek!” – talán az is elég lett volna ahhoz, hogy a jól ismert hang alapján azonosítsák. Igen, ő lesz az, a Mester! Ez csak a Názáreti lehet! De az „én vagyok” nélkül ez csak átlagos emberi biztatás lett volna. Márpedig ember nem tud a vízen járni! Ez a kijelentés épp ezért nemcsak azonosítás a részéről – nem kísértet közeledik hozzátok, nem szellemet láttok, én vagyok az, Jézus –, hanem isteni önkijelentés is. Itt az az Úr szólal meg, aki Mózesnek a Sínai-hegyen is a „Vagyok”-ként jelentette ki magát. Amikor Jézus az evangéliumokban többször is úgy kezdi bemutatni nekünk személyének és megváltói munkájának a tartalmát, hogy „én vagyok”, akkor mindig mint Isten jelenti ki magát. Nem véletlen, hogy egy másik éjszakán, amikor a zsidó templomőrség katonáinak is ezekkel a szavakkal azonosította magát a Gecsemáné kertben, azok „visszatántorodtak, és a földre estek” (Jn 18,6). De ez a két szó nemcsak azonosítás volt Jézus részéről, hanem emlékeztetés is. Hiszen azt az Urat idézte emlékezetükbe, akinek addigra már számtalan tanítását hallották és csodáját élték át. Már meggyőződtek arról, hogy hatalma van gyógyíthatatlan betegségek felett, hogy erősebb

még az ördög, sőt a halál erejénél is. Az is eszükbe juthatott, hogy egy korábbi, hasonló helyzetben egyszer már lecsendesítette a háborgó tengert is, tehát a természet erőinek is ő parancsol. Az a valaki mutat önmagára ebben a két szóban, akit úgy ismertek meg, mint a mindenható Istent. Épp ezért ez a két szó mindennek a lényege. Ez a két szó az előtte álló bátorítás és az utána következő vigasztalás isteni aranyfedezete. Sokszor tapasztaltam, hogy milyen erőtlen, üres és közhelyes tud lenni az én emberi biztatásom, ha nincs mögötte ott ez az aranyfedezet. Ha Isten Lelkének ereje nem hitelesíti a bajba jutott, szenvedő embertársamnak tolmácsolt együttérzésemet, részvétemet. Ha nem izzik, nem világít át szavaimon Jézus szeretetének és hatalmának valósága. De Isten kegyelméből néha részem volt abban is, hogy a gyarló és gyenge szavaimon keresztül megszólalt egy ige, egy félelmet elűző, szívet-lelket erősítő bibliai vers, amely „aranyalma” lett „ezüsttányéron” (Péld 25,11). Amikor érződött, hogy nem én vagyok, aki beszél, hanem az, aki a Vagyok. 2020-ban az egész emberiség hajója került viharba az élet, a történelem tengerén. Évtizedek óta nem tapasztalt lelki-szellemi-fizikai sötétség borult a világra. Káosz, terror, polgárháború, migránsáradat, keresztényüldözés, és mindennek tetejébe a pusztító járvány, amely ellen tehetetlenek voltunk. Hiába küszködtünk egész éven át, alig jutottunk előbbre. Így, az év vége felé úgy tűnik, mintha kezdene felderülni a hajnal, hiszen talán megtaláltuk a vírus ellen hatásos vakcinát. De a mi igazi reménységünk az, hogy Jézus újra jön hozzánk. Az első karácsonykor egyszer már megjelent Megváltó ismét közeledik egyházunk hajójához. Alakja még homályos, de a szavai tisztán csengenek: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Meghallod, megismered a hangját? 

2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja 49

| AZ ÜNNEP FÉNYE |

„A Pakkli játék első, Őszi barangoló elnevezésű kártyacsomagját a kicsik gyűjtögető szenvedélye ihlette”

„Ez a kalendárium most nem arról szól, hogy csak kapunk és kapunk, viszont valóban ráhangol majd az ünnepre”

Kreatív reformátusok JEZSOVICZKI NOÉMI

Ez a karácsony több szempontból is más lesz, mint az elmúlt években. Talán kevesebb ajándékot vásárolunk szeretteinknek, sok helyen elmaradnak a nagy családi lakomák, de a megváltozott élethelyzetek sem szegik kedvét azoknak a református testvéreinknek, illetve alkotóközösségeknek, akik az anyaországban és a határokon túl egyaránt egyedi ötleteikkel, kreativitásukkal szolgálnak másokat, örömöt vagy éppen meglepődést csempészve az arcokra. Színes összeállításunkban közülük mutatunk be négyet.

JÁTSZVA FEJLESZTENI Jáky-Bárdi Bogáta régész, múzeumpedagógus az újpest-belsővárosi gyülekezet tagja, férjével két kisfiukat nevelik. Gyeden lévő anyukaként elgondolkodott azon, miként lehetne érdekesebbé, hasznosabbá tenni a gyermekeivel eltöltött játékidőt úgy, hogy közben a fejlődési szakaszuknak megfelelő, kreatív tevékenységek segítségével ismerjék meg az őket körülvevő világot. Az általa kifejlesztett és saját kezűleg megrajzolt Pakkli játék első, Őszi barangoló elnevezésű kártyacsomagját a kicsik gyűjtögető szenvedélye ihlette. Hiszen melyik kisgyermekes anyuka ne érkezett volna még haza a sétából botokkal, kavicsokkal, csigaházakkal teli zsebbel? A különböző, természetben megtalálható tárgyakat ábrázoló kincskereső kártyák a tudatos keresgélést, a felismerés örömét segítik akár már kétéves kortól. A színkártyákkal a séták, kirándulások során színük alapján lehet gyűjteni a terméseket, leveleket. Az érzékkártyák pedig a fagyos napokon is remek szórakozást nyújtanak, általuk a gyerekek környezetük illataival, hangjaival és a tapintással ismerkedhetnek. A sorozatnak már készül a következő, négy évszakos kártyacsomagja. – Az Öltözködő célja, hogy játékos eszközökkel tanítsa a gyerekeket az önállóságra a ruhaválasztás terén és az ehhez kapcsolódó tevékenységekben. Utána pedig a Mozgolódó következik majd, melynek lapjain a Magyarországon 50 Reformátusok Lapja

2020. december 20–27.

előforduló bogarak lesznek majd, az ő mozgásukat kell utánozni a gyerekeknek – árulja el Jáky-Bárdi Bogáta. A Pakkli nem csupán a webshopon keresztül megvásárolható Őszi barangolóhoz csinál kedvet, hanem közösségi oldalain és honlapján rendszeresen közöl otthon is könnyen megvalósítható adventi ötleteket, és blogbejegyzésekkel inspirál a kreatív közös játékra gyermekeinkkel.

ÜNNEPVÁRÁS CSŐSZÖN Többéves hagyomány a csőszi gyülekezetben, hogy a karácsony ünnepére hangolódva együtt készítenek adventi koszorúkat a családok. Az elkészült művek megvásárolhatók, az alapanyagok árán felül beérkező adományokat pedig közösségi célokra fordítják. Ez évben a tavaszi és őszi templombezárások miatt megcsappant egyházközségi bevételek kiegészítése, az ünnep közeledtével pedig a gyermekek karácsonyi csomagjainak elkészítése volt az elsődleges cél. A személyes találkozások korlátozása miatt a nagy közös kézműveskedés most elmaradt, így Deák-Vaizer Viktória lelkipásztor a gyülekezet adminisztrátorával és egyik tagjával együtt alkotta meg az igényesen elkészített műveket. – A koszorúk mellett most asztali és ajtódíszeket is készítettünk, és szélesebb körben, az interneten, közösségi oldalunkon is meghirdettük a vásárlási lehetőséget, gondolva azokra, akik esetleg

| AZ ÜNNEP FÉNYE |

„Deák-Vaizer Viktória lelkipásztor a gyülekezet adminisztrátorával és egyik tagjával együtt alkotta meg az igényes koszorúkat” az ünnepen nem lehetnek velünk. A kezdeményezésünk sikert aratott, még Budapestről is jöttek hozzánk, hogy személyesen vigyék el az egyik kiválasztott darabot. – Akik vettek az elkészült díszekből, adventi igés kalendáriumot kaptak mellé ajándékba, de ez utóbbit azoknak az idős gyülekezeti tagoknak is eljuttattuk, akiknek nincs internetes hozzáférésük az online alkalmakhoz – avat be a lelkipásztor a csőszi ünnepvárás pillanataiba. Bár beszélgetésünk idején éppen arról érkeztek a hírek, hogy az előírások betartása mellett újra együtt lehetünk templomi közösségben, a lelkipásztor elmondta, tervezik, hogy szent estén szabadtéri istentiszteletet tartanak, remélve, hogy így azok is eljönnek személyesen hallgatni Isten Igéjét, akik ódzkodnak attól, hogy másokkal zárt térben legyenek együtt.

CSENDESEDŐ KARÁCSONY Lapunk hasábjain már megismerhették olvasóink a Csendesedő csapatát és webshopjukat, az igényes, saját tervezésű keresztyén ajándéktárgyak lelőhelyét. Most a karácsonyi tematikájú, új termékeiken túl ajándékkal is kedveskednek a közösségi oldalukat követőknek: naponta újabb, ünnepre hangoló adventi feladatot találhatunk kalendáriumposztjaikban. „Mindennap tíz órakor egy-egy apró jó cselekedetre, kedvességre találsz ötletet itt, nálunk. (…) Most sokan egymástól távol éljük át a készülődést, hangolódást, de nem vagyunk egymástól teljesen elszakítva. Az internet és egy-egy apró gesztus segítségével egészen közel lehetünk másokhoz, mosolyt csalhatunk egymás arcára, és egy kis ünnepet csempészhetünk a többi ember szívébe. Isten az Ajándékozó. Ő a tökéletes ajándékait adja nekünk, és arra késztet, hogy mi is ajándékozzuk tovább egymásnak, amit tőle kaptunk, és utánozzuk őt adakozó jóságában. Ez a kalendárium most nem arról szól, hogy csak kapunk és kapunk, viszont valóban ráhangol majd az ünnepre, mert kibontakoztatja az egymás iránti szeretetünket” – írják az oldalon. Az egyik blogbejegyzésükben különleges karácsonyfa-díszítésről is írnak, amely

„Aki kiállta a kezdeti bátorságpróbát, annak a szenvedés a megújulás lehetőségét hordozza magában”

szintén segít az ünnep lényegére hangolódni, illetve elindult a Csendben Istennel kihívásuk, amely segítségével együtt csendesedhetünk el. Ha karácsonyig szorgosan nyitogatjuk e képzeletbeli ablakokat, az ünnep eljöttével miénk lehet kitartásunk jutalma: közelebb kerülünk Istenhez és egymáshoz.

CHILI ÉS MEGÚJULÁS Szenvedély vagy szenvedés? Többnyire ilyesfajta végletekben gondolkodnak azok, akik a chilifogyasztásnak leginkább csak riadt tekintetű nézői. Talán a kettő ötvözete jelenti az igazságot Szimkovics Tibor ráti lelkipásztor, őstermelő szerint. Amikor a kertészet vált az egyik legjelentősebb hobbijává, kísérletet tett arra, hogy a lehető legtöbb helyről származó vetőmagokból önállóan neveljen fel növényeket. – Régóta foglalkoztatott, hogy a Dél-Amerikában és Ázsia forró vidékein nemesített paprikák képesek-e Kárpátalján termőre fordulni. Januári vetéssel, óvó figyelemmel és szeptember végi szüreteléssel végül előálltak azok a chilitermések és -élmények, amelyekhez foghatót soha korábban nem tapasztaltam. Ahogy az Úr áldásával egyre több lett a termés, a tartósítás tekintetében a legjobb megoldásnak a szószkészítés látszott. Gondolva, hogy talán mások is szívesen megkóstolják, odatettem az adventi jótékonysági vásárunk kézműves portékái közé. A néhány apró üvegcse kilógott a sorból, de mind gazdára talált – árulja el a lelkipásztor. Ennek lassan hat éve, és már nem csak adventkor keresik: viszik, akik bírják és szeretik. Szimkovics Tibor úgy véli, aki kiállta a kezdeti bátorságpróbát, annak a szenvedés a megújulás lehetőségét hordozza magában – erre az 1Pt 4,12 igét hozza fel példának: „A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne csodálkozzatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket.” – Miközben a szervezetünk kisebb sokkot kap, az anyagcserénk, a szív- és érrendszerünk edződik, ellenállóbbá válik, megújul. A lényeg mégsem ez, hanem az élmény, amelyet egy késhegynyi Ráti Református Rettenetes tud szerezni azoknak, akik megkóstolják.  2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja 51

| AZ ÜNNEP FÉNYE |

„A félelem megbé-

níthat bennünket. Ha az ember fél, gyakran képtelen bármit is tenni. Vagy nem látja reálisan a helyzetet, és helytelenül cselekszik. A félelem gyakran irreálisan felnagyítja a tárgyát.

”

KACSÓ GÉZA

„Ne féljetek!” A Máté evangéliuma 14. fejezetében leírt törté netben Jézus tanítványai féltek. Féltek, mert ellenszélben volt a hajójuk. Féltek, mert messze voltak a parttól. Féltek, mert nem volt ott velük a Mester, végül féltek, mert azt hitték, hogy a tengeren járva kísértet közeledik hozzájuk. Vajon jogos volt a tanítványok félelme? Hiszen tapasztalt hajósokról beszélünk. A csapatban egész biztosan volt négy halász. A mester nincs távol tőlük, hanem épp feléjük közelít. Akit kísértetnek hisznek, az Jézus. A szél és a hullámzás elül, mihelyt Jézus a hajóba száll. Sőt, a Jn 6,21-ben szereplő párhuzamos történet szerint a parttól számított távolság sem olyan nagy baj, mert amíg ők a kísértettől félnek, egyszer csak odaérnek – a túlsó partra. A tanítványok félelme tehát nem megalapozott. De sajnos ezt ritkán tudja objektíven megítélni az, aki fél. Férj és négygyermekes édesapa vagyok. A feleségem bátor, magabiztos, talpraesett nő, de sajnos a kutyákról rossz tapasztalatai vannak. Még gyerekkorából hozta ezt a rossz élményt. Valamikor megtámadta, megkergette vagy megharapta egy kutya. Eddig még nem tudtam kideríteni, hogy pontosan mi is történt vele. Annyi azonban biztos, hogy a kutyáktól való félelem a lénye legmélyén gyökerezik. A kicsi, a nagy, a hangos, a csendes, a fajtatiszta vagy a keverék kutyáktól egyformán fél. A faluban ahol szolgálunk, szinte minden család tart az udvaron házőrző kutyát. Ha családlátogatásra megyünk, a feleségem rendszerint nem mer bejönni az udvarra, míg a házigazdák ki nem jönnek elé, vagy el nem zárják a kutyát. Kicsit furcsa, hogy egy felnőtt, kimondottan bátor nő így rettegjen. Sajnos ezt a félelmet a kutyák is megérzik, és sokkal „dominánsabban” viselkednek a párommal, mint mondjuk velem. Így aztán a feleségem azt érzi, hogy a félelme nem alaptalan. És ami még ennél is rosszabb, a gyerekeink is megtanulták, hogy a kutyáktól félni kell. Hiszen Anya, aki bátor és bármit megtehet, szintén fél. Különösen a második és harmadik gyerekünk bizalmatlan idegen kutyákkal. A legnagyobb lányomra viszont ez a félelem semmi hatással nincs. Ő fél évig kérlelt, hogy hadd lehessen saját kutyája, és kapott is egy kölyök huskyt. Eleinte nagy lelkesedéssel gondozta, amikor a kiskutya

52 Reformátusok Lapja

2020. december 20–27.

beteg volt, közösen ápoltuk, éjszaka is együtt keltünk fel hozzá. El kell mondanom, a kutyatartás iránti lelkesedés jelentősen alábbhagyott benne is, de ő nem fél egy kutyától sem. Szerintem a mi kis esetünkből levonható néhány általános következetés. Először is, a félelem gyakran mélyen gyökerezik. Nem tudom, hogy mikor és hogyan érte rossz élmény a feleségemet, de talán ő maga sem tudja. Valamikor történt valami, ami meghatározza a jelenét. A betegségtől, kiszolgáltatottságtól, magánytól való félelem gyökere is hasonló lehet. A félelem megbéníthat bennünket. Ha az ember fél, gyakran képtelen bármit is tenni. Vagy nem látja reálisan a helyzetet, és helytelenül cselekszik. A félelem gyakran irreálisan felnagyítja a tárgyát. A félelem ragályos. Sok szociológiai kísérlet bizonyítja ezt. Például egy menekülő embercsoportba keveredő személy maga is menekülni kezd, bár nem tudja, hogy mi elől fut. A vélt vagy valós veszély miatt érzett félelem képes egy közösségen, társadalmon egyszerre eluralkodni. Azonban egy higgadt, józan hang, egy reálisan látó személy megállíthatja a félelem terjedését. A családban én vagyok az, akin nem lesz úrrá a rettegés, ha kutyát lát. És ha a közelben vagyok én (vagy a nagylányom), hogy a rettegés falát áttörjük a realitás fegyverével, akkor megnyugszik körülöttünk a család. („Ugyan, ettől a kis nyeszlett korcstól féltek, nem látjátok, hogy ő sokkal jobban fél tőlünk?”) A félelem kezelhető. Ehhez a félelem tárgyát kell a helyén kezelni. A legnagyobb lányom megtanulta, hogy a kutya nem szörnyeteg. Lehet aranyos, de akár beteg vagy kiszolgáltatott is. Nem rettegni kell tőle, hanem figyelni rá, gondoskodni róla. Az 1Jn 4,18-ban azt tanítja az apostol, hogy „a teljes szeretet kiűzi a félelmet”. Hogyan is tudnék félni attól, amit szeretek?! Vagy félni olyan dologtól, amelyet az én szeretett Mennyei Atyám mért ki rám?! 

| AZ ÜNNEP FÉNYE |

„

…az Istenben való jelenléttel betölthető ez az apostoli intés, képessé válhat az ember arra, hogy állandóan párbeszédet folytasson Istennel, és gondolatai is imádsággá formálódjanak.

”

KAMARÁS-HORVÁTHY PETRA

„Szüntelen imádkozzatok!” Egy nádfedeles házikóban tanultam meg imádkozni, egészen kicsi gyermekként. Dédimamámnál töltött nyári napjaimat árnyékként követte folytonos motyogása. Egyszer felfigyeltem arra, hogy ha más is otthon van velünk, akkor nem motyog, így nagy elhatározásra jutottam: ha legközelebb motyogni kezd, megkérdezem, miért csinálja. Hamarosan ismét kettesben maradtunk, és elérkezett a számonkérés ideje. Nagy határozottan, csípőre vágott kézzel megkérdeztem: „Dédimama, miért motyog állandóan?” Mintha szemében a világ összes lángja felgyúlt volna, olyan boldog lett pirospozsgás arca, hogy már a kérdésért büszke voltam magamra. Árnyékba helyeztük a stokikat, hogy elkezdhessük a borsót fejteni, majd azt mondta: „Megmutatom.” Amíg pirgáltunk, nem túl szabatosan, de annál nagyobb lélekkel elkezdett imádkozni azokért a nénikért és rokonaikért, akik az elmúlt napokban megálltak a kerítésnél, bekiabálva megkérdezték, hogy van Mariska néni, majd elmesélték bizalmas dolgaikat, és halkan, szinte súgva hozzátették, imádkozzon értünk. Dédi pedig imádkozott. Este leültünk, Bibliát olvastunk és imádkoztunk, ahogy azt illik. És másnap elölről kezdődött a motyogás, de már úgy, hogy halljam. Családtagok, nénik és idegenek… Folyton és újra, amikor nem beszélgettünk vagy énekeltünk, imában éltünk. Belém ivódott a minta, a példa. Sokáig nem mertem követni, mert megtanultam, milyen formái vannak az imádságnak, és nem lehet csak úgy keret nélkül, illetlenül, bárhogyan imádkozni. Szükséges, hogy az imádságnak is legyen liturgiája, szép és dicső legyen. Lelkesen próbálkoztam mindennap megtalálni az ima helyét, formáját, és szenvedtem a magamra erőltetett idegen ruhától – rájöttem: nem ezt az örökséget kaptam. Az én keretem az élet kerete, az én liturgiám a megszokott napirend stációi, az én imám helye a bárhol, ideje pedig a bármikor. A Thessz 5,17-ben Pál felszólítja a levél olvasóit, hogy szüntelen imádkozzanak. Gondolhatnánk, hogy lehetetlenséget kér az apostol, hiszen nem lehet mindenki szerzetes, nem ér rá minden keresztyén egész nap a zsolozs-

máskönyvet mormolni, az énekeskönyvünk verssorait énekelni vagy imádkozni. Mégis, hogyan lehet olyan szimbiózisba olvadni Istennel, hogy az ember képes legyen erre a szüntelen beszélgetésre vele? Úgy, ahogyan karácsonyi ajándéka révén és Szentlelkével folyton-folyvást az emberrel van. Talán számunkra, reformátusok számára kissé idegen azt mondani, hogy az Istenben való jelenléttel betölthető ez az apostoli intés, képessé válhat az ember arra, hogy állandóan párbeszédet folytasson Istennel és gondolatai is imádsággá formálódjanak. Pedig az Istennel élt életnek ez az egyik legegyszerűbb lehetősége. Hogy feloldódjunk Atyánk mellett, és minden időnket vele éljük meg. Hogyan? Ha jobban megfigyeljük, akkor rengeteg olyan időt fedezhetünk fel napjainkban, amikor nem gondolkodunk valami nagyon életbevágó dolgon, nem a munkánkkal foglalkozunk, nem kell kényszeresen koncentrálni valamire. A reggeli teendőink több pontján lehetőségünk van hálát adni az életért, az új nap lehetőségeiért, Isten vezetését kérni szeretteink napjára is. Munkába, iskolába menet rengeteg arcot, suhanó járművet láthatunk, ismeretlenekért is mondhatunk csendes imát. Ismerőssel találkozva a boltban kérhetjük egy másodpercben is, hogy Isten áldja meg ezt a találkozást. A közösségi oldal elénk táruló hír- és képáradatát értelmezhetjük imatémáknak is. Megkérdezhetjük barátainkat, miért imádkozhatunk, és ha egy adott napot kijelölünk az „ő napjuknak”, egészen biztosan sokszor eszünkbe fognak jutni, és tulajdonképpen rájuk gondolásunk is imádsággá formálódhat a Lélek által. Számtalan, szüntelen lehetőség van az imádságra. És nem is olyan nehéz, ha belefeledkezünk Isten szeretetébe. Én így hordozom lelki örökségemet, magamban folyton motyogva, másokért imádkozva, szüntelen hálát adva, hogy Isten körbeöleli az életem. 

2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja 53

| EMLÉKEZÉS |

Az egykori őrtorony

A kommunista terror legsötétebb szimbóluma:

Recsk

A magyarországi internálások történetéről manapság kevés szó esik, holott a kommunizmus kiépülését szolgáló legigazságtalanabb és legembertelenebb eszközök egyike volt. A recski kényszermunkatábor 1950 és 1953 közötti működése során csaknem kétezer embert tartottak rabságban, sokan közülük soha többé nem jutottak haza. Földváryné Kiss Réka történésszel, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökével beszélgettünk.

54 Reformátusok Lapja

2020. december 20–27.

| EMLÉKEZÉS |

A második világháború után a kiépülő kommunista rendszer úgynevezett reakciósok tömegeit internálta, a legtöbb esetben bírósági tárgyalás nélkül, koholt vádak alapján. Mi vezetett idáig, miért kellett a háború emberveszteségei után tovább tizedelni a népességet? A Vörös Hadsereg a második világháború végén kiűzte a németeket, de ez Magyarország számára nem felszabadulás volt, hanem az egyik megszállást felváltotta egy másik. Vagyis hazánk nem nyerte vissza függetlenségét. A szovjet hadsereg megszállt országként kezelte Magyarországot, és a Magyar Kommunista Párt az ő segítségükkel, valamint az ellenőrzése alatt tartott belügyi szervek révén lépésről lépésre építette ki egyeduralmát. Miközben a magyar társadalom többsége valódi, polgári demokrácia kiépülésében bízott, valójában az első perctől kezdve a szovjet politika, a szovjet hadsereg és a Magyar Kommunista Párt szabta meg a politika kereteit. Egy Magyarország számára vesztes világháború után teljesen jogosan merült fel a háborús bűnösök, a zsidóság koncentrációs táborokba küldéséért felelős személyek elszámoltatása, azonban az erre felállított intézményrendszerek az első perctől kezdve nemcsak a valódi háborús bűnösök felelősségre vonását, hanem a kommunista párt lehetséges politikai ellenfeleinek hatalomból való kiszorítását is szolgálták. Hogyan zajlott ez a gyakorlatban? Létrejött például egy új, politikai különbíróság, a népbíróság, ahol a valódi háborús bűnösök mellett olyanokat is elítéltek háborús bűncselekmények vádjával, akik valójában nem követtek el ilyeneket. Ugyancsak kiépült az internálás rendszere, amelyet már a háború alatt bevezettek, és a háború után, amikor tömegesen kellett elfogni a bűnösöket, volt is létjogosultsága. A kommunista párt azonban ezt sem csupán a valódi háborús bűnösökkel szemben használta, hanem saját ellenfeleinek kiiktatására is, hiszen internálás esetén bírói ítélet, sőt bírósági eljárás nélkül lehetett valakit fogva tartani újabb és újabb meghosszabbított időtartammal. Vagyis ki lehetett rekeszteni a közéletből valakit anélkül, hogy vele szemben bármilyen vádat igazolni kellett volna. Így vált az internálás rendszere a kommunista párt eszközévé politikai ellenfeleik kiszorítására és társadalmi bázisuk gyengítésére. A kommunista rendszer internáló- és kényszermunkatáborairól jellemzően Szibéria és a gulág jut az eszünkbe, ahol több százezer honfitársunk sínylődött és veszett oda. Ön is úgy látja, hogy ezek árnyékában a hazai helyszíneket nem vesszük elég komolyan? Az, hogy Magyarországon a Mátrában a Gulag-táborok mintá jára titkos kényszermunkatábort működtettek, megmutatja, hogy a kommunista párt az egész szovjet diktatúra terror rendszerét hogyan importálta Magyarországra. A „ma gyar gulág” legemblematikusabb helyszíne Recsk volt. 1950-ben építette ki titokban az akkor hatalma teljében lévő Államvé-

delmi Hatóság, amely a kommunista párt politikai rendőrsége, de mondhatjuk azt is, hogy terrorszervezete volt. Zárt, teljesen titkos tábor volt, ahová mindenfajta ítélet nélkül hurcoltak el embereket úgy, hogy a családjuk azt sem tudta, élnek-e még egyáltalán. Recsk azért is volt „különleges”, mert oda sok olyan értelmiségi került, akik potenciális politikai ellenfelei lehettek volna a kommunistáknak. Ők később, a rendszerváltás után el tudták mondani, mi történt velük a táborban. Gyarmathy Lívia és Böszörményi Géza rendszerváltáskor készített alkotása kultuszfilmnek számított, nemzetközi szinten elnyerte az európai filmek Oscarjának számító Felix-díjat is, hiszen tabunak számító témát hozott felszínre. Faludy György, a neves költő is megjárta a recski kényszermunkatábort, és az ottani tapasztalatairól szóló versei berobbantak a köztudatba. Később, ahogy a Recsket túlélők közül egyre többen elhunytak, a kommunizmus bűneivel való foglalkozás is háttérbe szorult. Kétségtelen, hogy amilyen szimbólum volt Recsk a rendszerváltáskor, úgy kezd kikopni most a történelmi emlékezetből. Mi által kapta Recsk a dicstelen hírnevét, miben különbözött a többi tábortól? Részben abban, hogy titkos volt, de fontos megjegyezni, hogy az a mintegy ezernyolcszáz ember, aki megfordult ott, leképezi a teljes magyar társadalmat. Voltak ott jobb- és baloldali politikusok, sok olyan fiatal, akik 1944-ben, a német megszállás után részt vettek az ellenállásban és az embermentésben. Benkő Zoltánt huszonévesen tartóztatták le. Neki van egy híres 2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja 55

| EMLÉKEZÉS |

anekdotája arról, hogy kihallgatása közben azt mondta neki a kihallgatótisztje, hogy „maga fasiszta”. Erre ő válaszul: „Én, kérem, hogy lennék fasiszta, amikor részt vettem a Gömbös-szobor felrobbantásában?” (Az ellenállás egyik fontos tette volt – a szerk.) A tiszt erre azt felelte: „Aki tudott robbantgatni ’45 előtt, az tud robbantani ’45 után is.” Vagyis, aki az egyik diktatúrában ellenálló tudott lenni, az a „legveszélyesebb”, mert ő egy másik diktatórikus rendszer ellen is hajlandó lehet fegyvert fogni. Ezt a demokratikus elköteleződésű, bátor, meggyőződéses antifasiszta, németellenes fiatal elitet, amely alternatív politikai gárda is lehetett volna, elhurcolták Recskre, ahol a fogvatartottak kegyetlen erőszaknak és fizikai kínzások tömkelegének voltak kitéve. Meg is mondták a kihallgatók a foglyoknak, hogy „veletek nem kell elszámolnunk”. Ezért nem tudjuk a mai napig sem pontosan, hányan haltak meg Recsken – a rendelkezésre álló források alapján a rabok körülbelül tíz százaléka vesztette életét –, hiszen nem kellett elszámolni az emberi életekkel. Az ott lévő foglyok, akik közül sokan többdiplomás, művelt emberek voltak, teljesen kiszolgáltatottak voltak a műveletlen, szadista őröknek. A büntetések és a válogatott kínzások embertelensége és öncélúsága az, ami Recsket nemcsak hogy kiemeli, de egyenesen a kommunista terror szimbólumává teszi. Rengeteg egyházi személyről tudunk, akiket ezekbe a táborokba hurcoltak el. Hogyan vált az egyház is célponttá? A kommunista rezsim eleve ateista, materialista világnézetre épült. Magát a vallást legyőzendő világnézetként kezelte, az egyházra pedig nemcsak rivális intézményként, hanem politikai pártként, kiiktatandó ellenségként tekintett. A nyílt terror eszközöket használó Rákosi-diktatúra kifejezetten az erőszak eszközével igyekezett megsemmisíteni az egyházat és a papságot, és elrettenteni a híveket. Később a Kádár-rendszer sokat finomodott eszközeiben, de a cél, vagyis a vallásos világnézet megszüntetése, nem változott. Kádár ezt egyébként meg is fogalmazta, amikor azt mondta, „a végső harc a lelkekért folyik”. A kommunizmus maga valláspótlékot kínált, a kommunista pártvezetés pedig gyakorlatilag egyházpótlékként tekintett magára. Az egyház sok száz éves társadalmi beágyazottságát pedig – a templomok világán túl az oktatásban, a kulturális intézményekben, az egészségügyben, az ifjúsági egyesületekben is szervesen az emberek életéhez tartozott – megpróbálta erőszakosan felszámolni, a híveket a papjaikkal szembefordítani. Hihetetlenül erőszakos egyház- és vallásellenes hadjáratot indítottak, amelynek minden felekezetből voltak áldozatai. A katolikus egyház érintettségéről számos bizonyíték fennmaradt, azonban adódik a kérdés: voltak-e az internálásnak protestáns áldozatai is, tudunk-e ilyen esetekről? Az internálások korai időszakában, 1946-ban Rajk László az egyesületek nagy részét, köztük a katolikus egyesületeket és a cserkészmozgalmat is egy tollvonással feloszlatta. A protes56 Reformátusok Lapja

2020. december 20–27.

táns egyesületekkel szemben másként léptek fel, ezek közül a legnagyobb a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) volt, amely egy nemzetközi protestáns ifjúsági egyesület, a Young Men’s Christian Association (YMCA) magyarországi tagszervezete volt. Ennek vezetőit, többek között Pógyor Istvánt internálták, és nekik megfelelő, vagyis a kommunista párttal együttműködni hajlandó új vezetőséget helyeztek a KIE élére. Pógyor Istvánt, valamint néhány társát először a Buda-déli táborba internálták. A későbbi zárkaügynök-jelentések alapján úgy tűnik, hogy Nagy Ferenc miniszterelnök járt közben Péter Gábornál, az ÁVO – a későbbi ÁVH – vezetőjénél, hogy Pógyor Istvánt engedjék ki, de sajnos később, 1951-ben egy koncepciós perben mégis elítélték, és végül a börtönben halt meg. Rásky András révaranyosi lelkész története is megrendítő, akit az ötvenes években kémkedéssel kapcsolatos koncepciós perben akartak elítélni, de annyira nem sikerült bizonyítékot gyűjteni ellene, hogy végül ejtették a vádakat. Így őt a kistarcsai internálótáborba zárták, amit sajnos nem élt túl, ő is a diktatúra egyik református mártírja. Megtörtént-e azóta az egykori rabok rehabilitálása? Kaptak valamilyen kárpótlást azok, akiket a kommunizmus ideje alatt internáltak? Az internálásokat elszenvedők 1990 után különböző típusú anyagi kárpótlásokat kaptak. De még ha a kárpótlás megtörtént is, a legfontosabb mégis az erkölcsi elégtétel, egyfajta emlékezeti kárpótlás lenne. Az, hogy ezeknek az áldozatoknak a története, traumái és szenvedései ne merüljenek feledésbe. Bár az áldozatok jó része már elhunyt, családjaik és leszármazottaik még élnek, és az internálások története egyben családok története is, hiszen nekik is viselniük kellett egészen a rendszerváltásig azt a terhet, ami ezzel járt. A gyerekek nem tanulhattak tovább, vagy csak nagyon nehezen, és alapvetően hátrányosabb körülmények közül indultak, mert politikailag megbélyegezték az internált emberek családját is. Milyen teendőink vannak még, hogy az ártatlanul elhurcolt emberek emlékét méltóképpen őrizhessük meg? Jelenleg generációváltás zajlik, hiszen részben meghalnak az egykori áldozatok, másrészt felnő egy olyan nemzedék, amely már szabadságban született, tehát semmiféle személyes tapasztalata nincs a diktatúráról és a rendszerváltásról. A személyes emlékek kikopásával az emlékezet óhatatlanul történelemmé válik, most ezen a fordulóponton vagyunk. Ez az átalakulás természetes folyamat, és nekünk az a feladatunk, hogy a történelemnek ezt a részét rögzítsük, hogy most már ne az emlékezetünknek, hanem a történelmi tudásunknak váljon részévé. Azt gondolom, sok még a tennivaló, de minél inkább személyes történeteken keresztül tudjuk mindezt feleleveníteni, annál inkább fogékonyak és nyitottak rá a fiatalok. A modern eszközök használata, az internet és a média adta lehetőségek kihasználása, a történetek újraelbeszélése – ez a feladat.  KINCSES KRISZTINA, FOTÓ: SEBESTYÉN LÁSZLÓ, WIKIPÉDIA

| EGYHÁZI ÉLET |

Új püspök és főgondnok a Felvidéken A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház egyetemes választási bizottsága december 9-én tartott ülésén számolta össze az általános tisztújítás szavazatait. Az egyház új püspökévé Géresi Róbert abaújszinai lelkipásztort választották, az új főgondnok Porubán Ferenc lesz. A magyar lelkészi főjegyző Rákos Loránt, a Kövecses-Naprágyi Református Társult Anyaegyházközség lelkipásztora, a világi főjegyző pedig Kiss Pál mérnök-közgazdász lett. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház sajátosságaiból fakadóan az egyházban külön választanak szlovák püspök- és főgondnok-helyettest is. A szlovák lelkészi főjegyző újabb ciklusra Ján Semjan hernádcsányi lelkipásztor lett, szlovák világi főjegyzőnek Gurbaľ Pavolt választották. Az új püspök és főgondnok egyaránt tizenkét éve szolgál

az egyház elnökségében a jelenlegi lelkészi és világi vezető helyetteseként, Fazekas László püspököt két hatéves ciklus után, Fekete Vince főgondnokot tizenöt év szolgálat után váltják tisztségükben. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinata két éve fogadott el új választási törvényt, amely alapján idén tartották meg első alkalommal az egyházi tisztújításokat. A törvény újdonsága volt, hogy ugyanabban az évben tartják egyházközségi, valamint egyházmegyei és országos szinten a választásokat, és ugyan az egyházközségi tisztújítás már korábban lezárult, az új egyházmegyei és országos tisztségviselőket még a korábbi presbitériumok választották meg. Az újonnan megválasztott tisztségviselők 2021. január 1-jétől lépnek hivatalba, a Zsinat alakuló ülését – ahol az új országos egyházi tisztségviselők leteszik hivatali esküjüket – február 28-ig kell megtartani.  REFORMATUS.HU

Elhunyt Nagy Péter Élete 72. évében, december 10-én az Úr hazahívta Nagy Pétert, a Budapest-Budafoki Református Egyházközség nyugalmazott lelkipásztorát. Nagy Péter 1949-ben született Nagy Gyula lelkipásztor gyermekeként, majd a régi református hagyományt követve maga is a lelkészi hivatást választotta. A Budapesti Református Teológiai Akadémián szerzett lelkészi végzettséget, ezután ösztöndíjas hallgatóként a németországi Münster egyetemén folytatta tanulmányait. Hazatérte után a Komlói Református Egyházközség választotta meg lelkipásztorának, ott 1982-től húsz éven keresztül hűségesen végezte a szolgálatot. 2002-ben a Budapest-Budafoki Református Egyházközség hívta meg a lelkipásztori állás betöltésére. Tizenhat éven keresztül odaadóan vezette a gyülekezetet, kiemelkedő fontosságúnak tartotta az egyház oktatási rendszerének fejlesztését: a már meglévő Halacska Református Óvoda jelentősen bővült, majd 2012-ben az egyházközség az ő munkájának is köszönhetően átvette a Rózsakerti Általános Iskolát, amely attól kezdve Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskolaként működik. Az általános iskola folyamatos bővítésében, a nevelési koncepció kialakításában, a lelki munka intenzívebbé tételében rengeteget tett az elmúlt években. Nagy Péter egyházi oktatás és nevelés iránti elkötelezettségét mutatja az általános iskola gimnáziumi tagozattal történő kibővítésének terve is, amely mostanra valósult meg. Nagy Péter gyülekezeti és kerületi tevékenysége mellett az országos egyházi életnek is elismert munkása volt. Lelkészi szolgálata során írott tanításaiból, cikkeiből eddig két válogatáskötet jelent meg. Alapító tagja és sokáig elnöke volt a Théma Egyesületnek (Theológiai Élet Ma – Protestáns Tanulmányi Kör), amely konferenciák sorát szervezte, és kiadványokat publikált az egyházi közélet legaktuálisabb kérdéseit illetően. Sokáig ez a kör volt az egyházi közélet hivatalos egyházi szervezeten kívüli legszabadabb fóruma. Nagy Péter lelkészi pályáját mindig a református hagyományokhoz való kötődés, egyszersmind ökumenikus tágasság jellemezte. Évekig szervezője és aktív résztvevője volt minden kerületi ökumenikus, a keresztyén felekezeteket összefogó eseménynek. Nyitottságának jele, hogy gyülekezetét bevonta a 22. kerület szellemi vérkeringésébe. Szolgálatát 2018-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetéssel ismerték el. 2019-ben Budafok-Tétény díszpolgárává választották. A Budapest-Budafoki Református Egyházközség és intézményei – a Halacska Református Óvoda és a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium – saját halottjuknak tekintik Nagy Pétert.  REFORMATUS.HU 2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja 57

| GYERMEKEKNEK |

A betlehemi úton Ezt a társasjátékot ketten vagy akár két családi csapatban játszhatjátok. Vegyetek elő két bábut és egy dobókockát. Az egyik játékos vagy csapat lesz a pásztorokkal, a másik a bölcsekkel. A pásztorok a tábla bal felső, a bölcsek a jobb alsó startmezőről indulnak, és kockadobással haladnak. Aki pontos kockadobással eseménymezőre ér, válaszolnia kell az oda tartozó kérdésre. Helyes válasz esetén két mezőt léphet előre, ha nem jó a válasz, akkor kettőt vissza. Az eseménymezőn nagyobb értékű dobás esetén megállás nélkül át lehet haladni. Az nyer, aki hamarabb ér el Betlehembe.  MIKLYA LUZSÁNYI MÓNIKA / MIKLYA ZSOLT, RAJZ: DAMÓ ISTVÁN

58 Reformátusok Lapja

2020. december 20–27.

| GYERMEKEKNEK |

Bölcsek 2. Honnan indultak el a bölcsek? 7. Miért szánták rá magukat a bölcsek ilyen nagy útra? 13. Hol keresték a bölcsek a zsidók új királyát? 15. Ki igazította útba a bölcseket? 21. Mit tettek a bölcsek, amikor meglátták a kisdedet? 26. Milyen ajándékokat hoztak a bölcsek a kisdednek?

MEGFEJTÉSEK: Pásztorok 3. Az Úr angyala. (Lk 2,9) 10. Félelemet. (Lk 2,10) 15. Örömhírt, hogy megszületett az Üdvözítő. (Lk 2,10–11) 19. Dávid városa. (Lk 2,11) 24. Dicsőség a magasságban Istennek (Lk 2,14) 29. Elmentek Betlehembe a kisgyermekhez. (Lk 2,16) MEGFEJTÉSEK: Bölcsek 2. Napkeletről. (Mt 2,1) 7. Meglátták a zsidók királyának csillagát, és köszönteni akarták az új királyt. (Mt 2,2) 13. Jeruzsálemben, mert ott volt a királyi udvar. (Mt 2,1) 15. Heródes, miután megtudta a Messiás születésének helyét az írástudóktól. (Mt 1,4–8) 21. Leborulva imádták a kisdedet. (Mt 1,11) 26. Tömjént, aranyat, mirhát. (Mt 1,11)

KÉRDÉSEK Pásztorok 3. Ki jelent meg a pásztoroknak? 10. Mit éreztek a pásztorok, amikor meglátták az angyalt? 15. Mit hozott az angyal a pásztoroknak? 19. Hogyan nevezte Betlehemet az angyal? 24. Milyen dicséretet mondtak az angyali seregek? 29. Mit tettek az angyali híradás után a pásztorok?

2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja 59

| MOZAIK |

Csak emlék, nem varázslat

 KÉSZÍTETTE: NAGY ANDRÁS

felnevelő keresztapám, az énekes-sebész emlékére Karácsony, csodák évada. Amit nem remélsz, valóság lehet. Hiszékeny kézzel érintem meg elvesztett arcod drága kámeáját, de távoli és monitor-hideg. Régi, poros kazetta, karcsú, ezüstös lemezre mentve, a hangod rajta – olykor – felzeng. Én nem tárgyaktól remélek kegyelmet. Ez itt csak emlék, nem varázslat. Mégis erőre kapva éneklem, halkan, együtt Veled: „Ó, terjeszd ki, Jézusom, oltalmazó szárnyad.”  PETRŐCZI ÉVA

A KÁLVIN KIADÓ KÖZLEMÉNYE A Kálvin Kiadó Bocskai úti könyvesboltja december 9-től további tájékoztatásig zárva tart, csak az előzetes megrendelések személyes átvétele lehetséges nyitvatartási időben. A szokásos éves leltár ideje alatt (01. 04–01. 15.) a csomagküldés és az árusítás ott és az Abonyi utcában is szünetel. A Bocskai úti központi raktár és bolt január 18-tól szolgálja ki szerződéses partnereit, az Abonyi utcai könyvesbolt január 7-től fogadja a vásárlókat. APRÓHIRDETÉSEK Kedves Olvasóink! Hirdetéseinket az Önök szíves tájékoztatása érdekében tesszük közzé, ám azok tartalmát Kiadóhivatalunknak nem áll módjában ellenőrizni.

Palást, Luther-kabát, reverenda, Bocskai-öltöny készítése, javítása méret után. Tahy László egyházi és úri szabó. Tel.: 06-70-6309502, www.egyhaziszabo.eoldal.hu. Quasi-Modo Kft. Padfűtés (svájci fűtőfóliával), harangvillamosítás, toronyóra-felújítás, -kiépítés, programórák, hangosítás, dallamjáték, énekszámkijelző. Honlap: www.quasi-modo.hu, e-mail: kapcsolat@ quasi-modo.hu, tel.: 06-30-940-8223 (Sárdi György). 60 Reformátusok Lapja

2020. december 20–27.

Túrmezei Erzsébet Jön a Megváltó! című költeményéből idézünk négy sort. Vízszintes: 1. Török és perzsa uralkodók címe. 7. Az idézet első sora (P, A). 10. Presser Gábor zenekara, röviden. 13. Nagyszülő kedvence. 14. Kézrész. 16. Híres hagyma jelzője. 18. Jókai Mór. 20. Rögzítőkötéssel ellátott. 21. Fafajta. 22. Vízelvezető. 24. Vasáru. 25. Magot hint. 27. Az idézet második sora (M, D). 29. Létezik. 30. Több pápa neve. 31. Összetételekben egyenes voltot jelöl. 32. ŐLR. 33. Gyomot irt. 36. Kórházi ápolt. 38. Nyár idusa! 39. Athéni városrész. 41. Horgony. 43. Urán és kálium vegyjele. 45. Hivatalos papír. 47. Vicus. 50. RAÚ. 52. Német gépkocsimárka. 53. Ken betűi keverve. 54. Tova. 56. Kázus. 58. Illetve, röviden. 59. Brazil tagállam. 60. Román folyó. 61. Locus … a Deo factus est, ezt a helyet Isten készítette (középkori liturgikus ének kezdősora). 62. Az Erdélyi-szigethegység egyik részéhez köthető (Pádis). 64. Csalit vége! 65. A germán mitológia legfontosabb istene. 66. Tétlen (ember). 68. Anna-Maria …, svéd operaénekesnő (KRAWE). 70. Gyárfás Tamás. 71. Arra tekint. Függőleges: 1. Az amerikai földrészen élő macskaféle, hegyi oroszlán. 2. Európai aranypénz az első világháború előtt. 3. Nagy-… börzsönyi csúcs (826 m). 4. Kén, oxigén és jód vegyjele. 5. AAA! 6. Verseny finise. 8. Azonos betűk. 9. Hajófa egynemű betűi. 10. Állatot elejtő. 11. Bölcseleti doktor, gimnáziumi tanár, igazgató a 19. sz. fordulóján (GRIGELY József). 12. Takács Csaba. 15. Görög betű. 17. A farkasfalka vezére Kiplingnél. 19. Japán költő és császári tisztviselő a 8. században (Tachibana no MOROE). 22. Politikai rendőrség bizalmas neve a 2. világháború után. 23. Színház, templom emeleti része. 25. Az idézet harmadik sora (Y, A). 26. Pertu. 28. A brit hadseregben rendszeresített géppisztoly (STEN). 30. Lauren Pritchard, amerikai énekesnő, dalszerző és színésznő művészneve. 34. Szép páros betűi. 35. Az idézet negyedik sora (B, N). 36. Karcsika. 37. A sivatag hajója. 40. Inka csomóírás. 42. Ráday Imre. 44. Pártesemény választás előtt. 46. Olasz születésű francia autóversenyző (Jean). 48. Ókori indoeurópai nép Közép- és Nyugat-Európában. 49. Tilt. 51. A korábbiaknál frissebb információ (két szó). 53. Konyhakerti növény. 55. Fejlődik (gyümölcs). 57. Vas megyei község. 58. Mindenható. 61. USA-tagállam. 62. Londoni disznó! 63. Kisíel egynemű betűi. 65. El …, régészeti lelőhely az izraeli Karmel-hegyen. 67. Vanádium és nitrogén vegyjele. 69. Román autójelzés. Az előző lapszám rejtvényének megfejtése: Rájövök ismét, tán ezredszer, hogy szépen élni gyakran túl kevés.

| EGYHÁZI ÉLET |

Tekintsünk befelé és fölfelé! FEKE GYÖRGY

Az új vezetők döntenek a jövő évi források felhasználásáról, addig is az idei költségvetésük időarányos részével gazdálkodik majd egyházunk és intézményei – így határozott a Zsinati Tanács idei utolsó ülésén.

A Jézus eljövetelében beteljesülő adventi várakozásról beszélt Rácz József esperes a Zsinati Tanács december 9-i online ülésének nyitóáhítatában. – Más lesz ez az ünnep, máshogy leszünk közösségben egymással. De Jézussal megmarad, sőt megerősödhet a közösségünk – hangsúlyozta a tolnai esperes, és kiemelte: – Őt kell ünnepelnünk, mert valóban Üdvözítő született nekünk, benne beteljesedtek az ószövetségi ígéretek. Azoké az örökség, akik hisznek benne, akiket elhívott. Lássuk ezt, tegyünk erről bizonyságot! Bogárdi Szabó István püspök beszámolt az Elnökségi Tanács megelőző heti üléséről: az egyházkerületek vezetői egyetértettek abban, hogy a bezártságban eltöltött húsvét és pünkösd után rendkívüli teher így készülni a karácsonyra is, de magunk és mások védelme érdekében akkor is be kell tartani a járványügyi előírásokat. A kerületekre bízták, hogy tegyenek ajánlást arra nézve, javasolják-e – a korlátozások betartása mellett – az istentiszteletek tartását. A Zsinat lelkészi elnöke a tisztújításról is beszélt: üdvözölte, hogy minden egyházmegyében megtörtént a szavazatbontás és az eredményhirdetés, a helyenkénti jogviták ellenére is meg tudnak alakulni az egyházkerületek. Az alakuló üléseket online is meg lehet tartani, az új összetételű zsinatot viszont csak akkor lehet összehívni, ha a kerületek igazolják a megválasztott zsinati tagok névsorát. A püspök azt kérte, ne szűnjünk meg imádságban hordozni a világot, könyörögjünk a megbetegedett lelkipásztorokért, presbiterekért, kórházba kerülőkért, hogy Isten szabadítson meg minket a halál torkából. Reményét fejezte ki, hogy a bezártságban megerősödnek a családi áhítatok, csendességek, hisz „sem a történelmi tragédiák, sem természeti csapások

nem akadályozhatnak meg bennünket abban, hogy befelé és fölfelé tekintsünk”.

PÉNZÜGYEK, JOGI SZEMÉLYEK, EGÉSZSÉGÜGY Az állam a köznevelési átlagbéralapú támogatás és a működési támogatás összesített egyenlegrendezésének összegét várhatóan még ebben az évben eljuttatja az egyházakhoz. A Zsinati Tanács úgy döntött, hogy ezt a 2019. évi súlyozott átlaglétszám alapján továbbítja majd a református oktatási intézményeknek. Papp Kornél, az Oktatási Iroda vezetője ismét az intézményfenntartók figyelmébe ajánlotta a 2015 decemberében létrehozott Köznevelési Előfinanszírozási Alapot. Nem fogadott el jövő évi költségvetést a Zsinati Tanács: az Elnökség javaslatára úgy határoztak, hogy a Magyarországi Református Egyház és közegyházi intézményei 2021 első hónapjaiban, az új testületek megalakulásáig, az idei büdzséjük időarányos részének megfelelően gazdálkodjanak. Bogárdi Szabó István, a Zsinat leköszönő lelkészi elnöke szerint ezt egyrészt az indokolja, hogy a 2021-re rendelkezésre álló fedezetek pontos nagysága még ismeretlen, másrészt már az új összetételű Gazdasági Bizottságnak, Elnökségi Tanácsnak és Zsinati Tanácsnak kellene döntenie az akkor rendelkezésre álló források elosztásáról. Módosul az egyházfőhatósági igazolás: a dokumentumon ezentúl az egyházi jogi személyek rövidítését is feltüntetik, hogy akadálytalan legyen a kommunikáció a hivatalos szervekkel, például a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal. A rövidítések mikéntjéről és használatáról korábban elnökségi határozat is született. A Bethesda Gyermekkórházat is érinti a magyar egészségügy átalakítása: annak érdekében, hogy a református intézmény dolgozói se maradjanak ki a kormány által ígért béremelésből, szolgálati jogviszonyukat 2021. március 1-től az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló, az Országgyűlés által nemrég elfogadott törvényhez igazította a Zsinati Tanács.  REFORMATUS.HU

Felépül a Ráday utcai kollégium

Aláírták az új kollégiumi szárny és az egyházkerületi székház épületegyüttesének kivitelezési szerződését. A megállapodás szerint a 2019 januárjában leégett és azóta már lebontott Ráday utcai kollégium új épületszárnyának szerkezetépítése 2021. szeptember 30-ig, a teljes épületegyüttes kivitelezése 2022. június 30-án fejeződik be. A generálkivitelező Laterex Építő Zrt. 2006-os megalakulása óta ipari, kereskedelmi, egészségügyi és közösségi épületeket épített, valamint komplex felújítási, átalakítási projekteket is megvalósított. A cég referenciái közé tartozik a tatai Esterházy-kastély és a pasaréti ferences templom felújítása Budapesten, a tatabányai megyei könyvtár felépítése, a budapest-gazdagréti és a veszprémi versenyuszoda kivitelezése. A Laterex Építő Zrt. az új épületegyüttes kivitelezését hatmilliárd-kétszázkilencvenhárommillió forint keretösszegből valósítja meg.  REFORMATUS.HU 2020. december 20–27.

Reformátusok Lapja 61

| PORTRÉ |

Öt kérdés – öt válasz Életüket, munkájukat, szabad óráikat szentelik oda Istennek, a református egyháznak és gyülekezetüknek – rovatunkban hétről hétre lelkipásztorokat, gondnokokat és presbitereket mutatunk be. Szövérfi Mihály galambodi lelkipásztort kérdeztük.

Szövérfi Mihály a Maros megyei galambodi gyülekezet fiatal lelkipásztora. A Nyárád menti gyermekkor után a kolozsvári teológiára vezetett az útja. 2017-től két évig a marosvásárhelyalsóvárosi gyülekezetben is szolgált, jelenleg pedig igazi adventet él meg: feleségével éppen kislányuk születését várják.

Hogyan indult a lelkipásztori hivatás felé? Már nyolcadik osztályban megfogalmazódott bennem, hogy jó lenne református kollégiumban továbbtanulni, de úgy éreztem, nem vagyok megfelelő a teológiai osztályhoz. Le is tettem róla, matematika–informatikára jártam, próbáltam elterelni a gondolataimat az igazi utamról. De csak nem hagyott nyugodni az Úr: a kapernaumi százados szolgájának történetével (Lk 7) megvilágosította a gondolataimat, hogy nem az érdemeimért szeret, vagy mert méltónak tartom magam. Ez segített elfogadni a döntésemet, és felvételiztem a teológiára. Így, az ő szeretetével próbálok én is szeretni másokat. Ez sokat segített a szolgálatban.

Milyen volt a városi gyülekezet után vidéki környezetben folytatni a szolgálatot? A marosvásárhelyi gyülekezetben a szolgálat számos területét megtapasztalhattam. Például hétvégente közel száz fiatallal találkoztam, lendületet adtak a vasárnapi igehirdetésekre. Galambodon jelentősen kisebb a gyülekezet, de sikerült az Alsóvárosban látott mintát a faluban is leképezni. A városi gyülekezetben minden kezdeményezésre megvolt az anyagi keret, itt pedig találékonyabbnak kell lenni, sokszor imádkozva megtalálni a forrásokat, de az Úr mindig kirendelte ezeket. Itt minden gyülekezeti tagot ismerek, sokkal családi62 Reformátusok Lapja

2020. december 20–27.

asabb a kapcsolatunk, a közösség erejét és tenni akarását felhasználva lehet építkezni.

Mi ad erőt ebben a nehéz időszakban? Maga Jézus az Igén keresztül. Reggelente a feleségemmel igeolvasással kezdjük a napot, és feltesszük a kérdést: Uram, ma mit kell tennem? És ő sokszor megmutatja, hogy aznap milyen szolgálatot bíz rám. Csodálatos, hogy mindig válaszol, sőt, így sokszor az ötletesfüzetem és határidőnaplóm lapjaira is kerülnek megvalósítandó dolgok. Ebben a felfordult helyzetben ő ad ötleteket, például azt, hogy kiket kellene felhívni, és jó tapasztalni azt, hogy nemcsak feladatokat ad, hanem velem van a szolgálatban is. Ez erőt ad, így beleadok mindent, és a többit rá tudom bízni.

Mennyire változtatta meg a gyermekvárás az életüket? Sokat változtam, amióta a kislányunkat várjuk. A feleségemmel készülünk arra, hogy nagyobb felelősséggel, odaadással legyünk egymás iránt. Készítjük a fészket, mindent, amit emberileg lehet, de közben ott van bennem az ige, hogy édesapaként is elég lesz nekem Isten kegyelme. Természetes, hogy félünk, aggódunk, de közben bennünk van a bizonyosság, hogy minden rendben lesz. Sokkal inkább érzem a gyermek által, hogy mit jelent Isten kegyelme, szeretete, hogy megajándékoz. Szeretetéhez visz ez is közelebb.

Melyik ige vezérli szolgálatában? A kapernaumi százados története és a 2Kor 12,9-ből a következő gondolat: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” Féltettem Jézust a magam tisztátalanságától, de nem szabad őt félteni, hiszen az ilyen méltatlanokért jött erre a világra. Az ő ajándéka, hogy megláthattam így magam, és engedem, hogy az ő kegyelme eljuttasson a célig. Hiszem, hogy Isten hatalma erőteljesen megnyilvánul, amikor elismerem a gyengeségeimet előtte. Ez a kegyelem valóban elég ahhoz, hogy erőnk legyen a kihívások között is, méltóvá tesz Isten szeretetére.  BEREKMÉRI GABRIELLA

13. SZÁM,

2020. MÁRCIUS 29.

A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA

ÁRA: 400 FT

LXIV. ÉVFOLYAM,

„Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét.”

(Pál levele a galatákhoz 6,2)

14. SZÁM,

2020. ÁPRILIS 5.

A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA

ÁRA: 400 FT

LAPJA

2020. MÁJUS 3.

A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA

ÁRA: 400 FT

LXIV. ÉVFOLYAM,

21. SZÁM,

2020. MÁJUS 24.

A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA

ÁRA: 400 FT

Mosoly az arcmaszk mögött

Parkolj és remélj! P+R PARKOLÓBAN TARTOTT ISTENTISZTELETET A BUDAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG

9 771419 856007

OTTHON MARADNAK, DE ÖSSZETARTANAK AZ ÚJPALOTAI REFORMÁTUSOK

18. SZÁM,

9 771419 856007

Online istentisztelet élő közösség

LXIV. ÉVFOLYAM,

A BALATONARÁCSI TEMPLOMBAN MEGHITTSÉG ÉS FERTŐTLENÍTŐSZAG FOGADJA A GYÜLEKEZETET

20021

20018

20014

20013

LXIV. ÉVFOLYAM,

11. SZÁM,

2020. MÁRCIUS 15.

A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA

ÁRA: 400 FT

LXIV. ÉVFOLYAM, 32. SZÁM,

A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA

ÁRA: 400 FT

LXIV. ÉVFOLYAM,

Lelki táplálék az Igével élőknek

„Fontos pillanat a nemzeti ünnep”

5. SZÁM,

2020. FEBRUÁR 2.

A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA

ÁRA: 400 FT

LXIV. ÉVFOLYAM,

7. SZÁM,

Képtelenek elhagyni Jézust MILLIÓK SZENVEDNEK KRISZTUSÉRT, MÉGIS TERJED AZ EVANGÉLIUM

2020. FEBRUÁR 16.

A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA

ÁRA: 400 FT

Se harang, se harag HÉDERFÁJÁN A LEÉGETT ROMOK FÖLÖTT IS ISTENHEZ KIÁLTOTTAK

20007

20005

20032

20011

9 771419 856007

LITERÁTY ZOLTÁN: A MAI PRÉDIKÁTOROKNAK SZEMBE KELL NÉZNIÜK KORUNK SAJÁTOSSÁGAIVAL

9 771419 856007

MAGYAR SZÓ, PETŐFI-SZOBOR, KOKÁRDA – MÁRCIUS 15. HORVÁTORSZÁGBAN

2020. AUGUSZTUS 9.

LAPJA

REFORMÁTUSOK REFORMÁTUSOK REFORMÁTUSOK REFORMÁTUSOK

LAPJA

LXIV. ÉVFOLYAM,

LAPJA

REFORMÁTUSOK REFORMÁTUSOK REFORMÁTUSOK REFORMÁTUSOK

LAPJA

Fizessen elő hetilapunkra!

Ha 2020. december 31-ig egyéves előfizetést vásárol, 10 százalék kedvezménnyel – 18 720 forintért – érkezik házhoz a Reformátusok Lapja. Éves előfizetőinket hamarosan levélben értesítjük a jövő évi előfizetésekről. További információ: Reformátusok Lapja Kiadóhivatala 06-1-217-6809



1113 Budapest, Tas vezér u. 13.

kiado@reflap.hu

MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Reformátusok Lapja című hetilapot ….......……… példányban egy évre.

A megrendelőlapot kérjük a következő címre eljuttatni: Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, 1113 Budapest, Tas vezér u. 13. Tel.: 06-30-396-8208 Elektronikus megrendelés: kiado@reflap.hu NÉV:

......................................................................................... CÍM:

........................................................................................................................................................................................... ALÁÍRÁS:

.........................................................................................



Reformátusok Lapja 2020/51-52. szám

Articles inside

Istent nem felejtjük

Karácsony örömteli ünnepéről

Idén is lesz karácsony

Menjünk el Betlehembe!

Nincs egyedül, aki énekel...

Biztos kézzel

A kevés is lehet elég

Velünk az Isten

Ünnep a tragédiában