Kilencvenéves az IKE

2011. március 26., szombat

Kilencvenéves tevékenységét ünnepli a hétvégén az erdélyi Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE). A jubileum alkalmából szombaton ünnepélyes találkozót tartanak a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében - adja hírül a Krónika című kolozsvári napilap. 

 

Az ünnepségen Varga László nyugalmazott lelkipásztor, volt IKE-titkár tart áhítatot, Buzogány Dezső egyetemi tanár, egyháztörténész a szervezet kilencvenéves tevékenységét tekinti át, és az IKE „nagy alakjait” is bemutatják: a már említett Varga Lászlót titkári munkájáért, Nagy Pál újságírót az Ifjú Erdély ifjúsági folyóiratban végzett tevékenységéért méltatják.

A kezdetek

Az ökumenikus és nemzetközi jellegű Young Men’s Christian Association (YMCA) első magyar szervezete 1883-ban jött létre Budapesti Keresztyén Ifjak Egyesülete (KIE) néven, amelynek mintájára 1921-ben Kolozsváron harminc református teológiai hallgató megalapította az Erdélyi IKE-t. Ez ugyan megtartotta ökumenikus irányultságát, de az egyházon belül működik, az Erdélyi Református Egyházkerület ifjúsági, belmissziós szervezeteként több szakosztályt működtet, amely megpróbálja lefedni az erdélyi református fiatalok érdeklődési területeit. A szervezet célkitűzéseit négy pontban fogalmazták meg: a lelki élet ápolása, a test ápolása, értelmi nevelés és a keresztyén szolgálat gyakorlása.

alt

A Főiskolás IKE (FIKE) szakosztály Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában gyűjti össze az egyetemistákat, előző két városban nagyon intenzív közösségi élet mutatkozik. A munkatársképző szakosztály (MKT) azon fiatalok képzését biztosítja, akik saját gyülekezetükben vállalnak aktív szerepet, az IKE területi irodáiban és az országos rendezvények szervezésében vállalnak munkát. A test egészségéért szervezett rendezvényeket a sportszakosztály irányítja, minden évben országos sportnapok keretében mérhetik össze ügyességüket a fiatal hobbisportolók. Zeneszakosztály működik képzett fiatalok vezetésével, amely lehetőséget teremt az éneklésre, illetve a hangszeren való játszásra, rendszeres évi tevékenységük a gitártáborban mutatkozik meg leginkább, ugyanakkor részt vesznek a missziós szakosztály tevékenységében is. Utóbbi tevékenysége a következőképpen foglalható össze: „Egy közösségbe gyűjteni azokat a fiatalokat, akik Jézus Krisztust Megváltójuknak és Istenüknek tartják a Szentírás szerint; az Ő tanítványai akarnak lenni hitükben és életükben; és az Ő országát terjesztik a fiatalok között.” (Párizsi Alap, 1855.)

Megújulás

Az évforduló kapcsán Batizán Attila IKE-elnök, szentgericei lelkipásztor a megújulás fontosságát hangsúlyozta a Krónikának. „Teljes egészében újra szeretnénk építeni a szervezetet mind a 16 egyházmegyében. A csoportalapú tagságot egyházi struktúra alapján képzelem el, így minden egyházmegye ifjúsága egyértelműen tagja lesz az IKE-nek” – nyilatkozta a lapnak a lelkész. Mint elmondta, az Ifjú Erdély ifjúsági folyóirat újraindítását is tervezik, a szerkesztőbizottság már meg is alakult, és a honlapcímet is lefoglalták már. „Fontosnak tartom egy színvonalas ifjúsági lap létezését” – hangsúlyozta az IKE elnöke. Beszámolójából kiderült, új kezdeményezésnek számít a regionális ifjúsági alternatív istentiszteletek elindulása, amelyek havonta, változó helyszíneken gyűjtik össze a különböző régiók fiataljait. Ebben a munkában az IKE-karaván, a missziós szakosztály csoportja töltött be nagyon fontos szerepet: az Alsó- és Felső-Nyárád mentén, Székelyudvarhelyen most indul be, Marosludason és környékén egy éve megtartják a találkozókat.

Válts irányt!

A tervek között szerepel IKE-fesztivál megszervezése is, az IKE-találkozóból kinőtt rendezvényt Válts irányt! A fesztivál, aminek Lelke van címmel tartják meg Szovátán. Ezen a szervezők nemcsak keresztyén együtteseket, hanem a legismertebb, legkedveltebb zenekarokat szeretnék felvonultatni a színpadra, teljesen megújítva és átalakítva az eddig megszokott nyári tábort. Több mint ötszáz résztvevőre számítanak. Az algyógyi központot sem szeretné elhanyagolni hagyni az IKE vezetősége, további táborokat, rendezvényeket terveznek a helyszínre. „Szeretnénk bekapcsolni az erdélyi turisztikai és ifjúsági körforgásba” – említette a megújulási folyamat egyik fontos lépését Batizán Attila IKE-elnök.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió