„Kikonfirmál.” A szó a református gyülekezetekben jól ismert jelenségre utal. Az egyháztagjelölt megtanulja a kátét, az ünnepi istentiszteleten elszavalja a válaszokat, ahogy illik. Átveszi a gyülekezet ajándékát, a Bibliát, öltönye/kosztümje zsebébe csúsztatja a nagyiék/keresztszülők borítékját, elfogyasztja a családi ebédet. Hányszor megy templomba az esküvője előtt? Mikor nyitja ki a kapott Szentírást először? Kinyitja egyáltalán? Az elöregedő gyülekezetük helyzetét csüggedten figyelő lelkészek között ismert vicc is eszünkbe juthat: hogyan szabaduljunk meg a toronyba befészkelő galamboktól és denevérektől? Konfirmáljuk le őket, utána színüket se látjuk többé.
Nem véletlenül találták ki a nyári szabadságot, amely a diákoknak hosszú, a dolgozóknak rövid – legalábbis annak tűnik, mert jobban is el lehetne osztani –, ám ahol esik az eső vagy tombol a kánikula, ott sokszor semmilyen. Pedig az életmód-tanácsadók szokták javallani, hogy majdnem mindegy, mivel töltjük, csak ne gondoljunk a feladatokra. Pihenni kell a testnek, az agynak és a léleknek is, utóbbi pihenésének egyik formája a belső csönd. Vitéz Ferenc írása a Reformátusok Lapjából.
Nagymamámnál szól a rádió. Mindig. Azt mondja, ha rádiózik, nem érzi annyira magányosnak magát, közben végzi a napi teendőit. Nálunk is gyakran szól egy-egy műsor, bár leginkább telefonról. A szabadidőnkben kapunk időt, hogy együtt legyünk a saját gondolatainkkal, szeretteinkkel vagy Istennel, de a világ adta kikapcsolódási lehetőségek eltérítenek ezektől. Gacsályi Sára írása a Reformátusok Lapjából.
