Lobbanjon a láng nagyobbra!

2017. január 19., csütörtök

„Jó volt megtapasztalni azt, hogy az erdélyi fiatalokban nem csak pislákol a lelkesedés, de nagy láng ég a közösségükért, az egyházukért és Isten dicsőítésért is" – a nyolcadik Égjen a láng újévi keresztyén zenefesztivál egy önkéntes szemével.

Az Égjen a láng fesztivál programjai két helyszínen zajlottak január 14-én és 15-én a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A szervezők már nyolcadik alkalommal alkottak értékeset és maradandót, nagyon figyeltek arra, hogy változatos műsort állítsanak össze. A fiatalokat egy külön teremben, az úgynevezett „Parázsfészekben” akusztikus koncertek, szavalatok, slam poetry és jam session is várta. A Zsinati Ifjúsági Iroda a Refo500 standdal jelent meg, aminek segítségével a résztvevők kötetlenül, interaktív módon foglalkozhattak a reformáció történéseivel és üzenetével.

A fesztivál során volt alkalmam többekkel is beszélgetni. Sokan elmondták, hogy azért szeretik nagyon ezt a rendezvényt, mert nem csupán sokszínűek a programok, de az esemény lehetőséget ad a találkozásra is a különböző gyülekezeteknek, ifjúsági csoportoknak, baráti társaságoknak. A fiatalok kiemelték azt is, hogy a zenén, dicsőítésen keresztül lehetőségük nyílik kötetlenebbül megélni a hitüket.

Sütő Alpár, a rendezvény főszervezője a fesztivál történetéről mesélt nekem. Elmondta, hogy az első Égjen a lángot 2010-ben két helybéli zenekar, az After 5 és a Reménység zenekar közösen szervezték. Ezen a rendezvényen Alpár már szervezőként segített, és az azt követő évben lett a zenefesztivál főszervezője. A kezdeti célja az eseménynek az volt, hogy a Marosvásárhelyen és környező településeken működő gyülekezeti zenekarok, színvonalas körülmények között együtt dicsőíthessenek.

„Az évek múlásával a rendezvény egyre nagyobbra nőtte ki magát, és a már hagyománnyá vált zenefesztiválnak újabb célkitűzése is lett: közelebb hozni az embereket az egyházhoz. Buzdítani őket arra, hogy ebben a viharvert világban lehet mást és másképpen tenni, a kicsiket felemelni, a gyengéket megerősíteni, az elesetteknek segítő kezet nyújtani és együtt örülni a közösségnek” – tette hozzá Alpár.

Az idei rendezvény azért is volt különleges, mert az Erdélyi Református Egyházkerület ezzel az eseménnyel nyitotta meg jubileumi reformációs emlékévét. Ennek tiszteletére a már hagyománnyá vált koncertek mellett egy ünnepi megnyitót is tartottak, amelyen a résztvevőket Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke köszöntötte, majd őt követően Gér András, a Magyarországi Református Egyház zsinati tanácsosa is szólt a fiatalokhoz.

A Refo500 stand – Alpár szavaival élve – „nagy kedvence volt közönségnek”. Nekünk az volt a tapasztalatunk, hogy a fiatalok és idősek egyaránt nyitottak voltak a beszélgetésre, és élvezték a közösségi élményt: hogy együtt vehetnek részt a programokon, és azt, hogy új emberekkel ismerkedhetnek meg. Remélem, hogy a közösség megtartása és építése iránti láng a jubileumi évben csak még nagyobbra fog lobbanni a Kárpát-medencei fiatalok szívében.

Balázsfalvi Ábrám Anna, további fotók: Égjen a láng

A szerző a Zsinati Ifjúsági Iroda munkatársa, a Refo500 sátor koordinátora. A sátort korábban mi is kipróbáltuk, élményeinket ebben a cikkünkben írtuk meg. 
 

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió