"Ezeket a szövegeket ma is olvasni kellene" - megjelent Szenci Molnár Albert egyik könyvének hasonmás kiadása

2009. december 16., szerda

Megjelent Szenci Molnár Albert reformátor Az keresztyéni religióra és igaz hitre való tanítás című, 1624-ben kiadott Kálvin-fordításának hasonmás kiadása; a kötetet a 2009-es Kálvin-emlékév ünnepélyes lezárásaként kedden mutatták be Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK).


altA Balassi Kiadó, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete és az OSZK közös kötete Kálvin János genfi reformátor vallási hittételeket összefoglaló műve, az Institutiones fordítását adja közre hasonmás kiadásban. Mint azt Boka László, az OSZK tudományos igazgatója a bemutatón kiemelte, a reformáció egyik legfontosabb munkájának magyar fordítása a XVII. században hozzájárult ahhoz, hogy a vallás megreformálásának eszméje elterjedjen Magyarországon.

 Az 1600 oldalas, 14 ezer forintért kapható fakszimile kötet természetesen követi az eredeti könyv felosztását, és alapvetően négy egységre tagolható: az első részben Istenről, a másodikban Krisztusról, a harmadikban a Szentlélekről, a negyedikben pedig az egyházról esik szó - mutatott rá.

A szakember kitért arra, hogy Kálvin a svájci Genfben az "istenfélő város prototípusát" hozta létre, eközben pedig "az igazi Biblia szenvedélyes harcosává" vált. A magyar fordítás a korabeli viszonyok között azt eredményezte, hogy a reformáció méltó ellenfele lett a Pázmány Péter esztergomi érsek által vezetett ellenreformációnak - tette hozzá.

Kőszeghy Péter, a Bibliotheca Hungarica Antiqua sorozatának szerkesztője, a Balassi Kiadó igazgatója elmondta: ezeket a szövegeket, amelyek hozzátartoznak az irodalomhoz, ma is olvasni kellene, az eredeti mű írója, Kálvin ugyanis a francia irodalom egyik megteremtője volt.

A Szenci Molnár Albert-féle fordítás jobban visszaadja az eredeti szöveget, mint a későbbiek, azt nem egyszerűsítette le - állapította meg.

A Kálvin-emlékévet 2009-ben a világ reformátussága abból az alkalomból ünnepelte, hogy az egyházalapító reformátor 1509-ben, ötszáz évvel ezelőtt született.

MTI

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió