"Nem mi teremtettük az egyházat, ám mi akarjuk formálni azt" - zsinatot tart a Rajnai Egyház

2010. január 08., péntek

Az egyház küldetéstudata és önértelmezése lesz a rajnai egyház zsinatának fő témája. Németország második legnagyobb tartományi egyháza, amely 2,9 millió tagot számlál vasárnaptól tartja zsinati ülését Bad Neuenahr-ban. A meghívott vendégek nevében Dr. Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház világi elnöke köszönti a zsinat résztvevőit.


A protestáns egyház kiemelkedő eseménye a 40 egyházmegyében élő 773 gyülekezetet képviselő 226 zsinati tag részvételével zajló „parlament”.

A harmincoldalas zsinati alapdokumentum az egyház lényegének és külső formájának, eseményjellegének és intézményeinek évtizedes teológiai szembeállítását meghaladva a „missziói népegyház” vezérmotívumát dolgozza ki elméleti és gyakorlati szempontból. A dokumentum alapvetése szerint „az egyház ott van, ahol Isten igéje elhangzik – és eseménnyé lesz.” Az egyház egyszerre ajándék és feladat, Isten munkája és az egyháztagok felelős szolgálata. „Nem mi teremtettük az egyházat, ám mi akarjuk formálni azt” – áll a dokumentumban.

A társadalmi befolyásával, kulturális értékeivel és intézményeivel felelősen és hatékonyan „gazdálkodó”, mégis az első keresztyének küldetéstudatának örököseként az evangélium erejében bízó egyházként az intézményeket a misszió szolgálatába kívánják állítani és az egyházi struktúrákat, ha kell, ennek szellemében bátran átalakítani.

Az Rajnai Zsinat napirendjén szerepel többek között a globalizációról szóló, „Gazdálkodni az életért” című 2008-as zsinati határozat és tanítás gyakorlati megvalósítására létrejött akciócsoport beszámolója. A rajnai egyház gyülekezetei elkötelezetten működnek együtt a neoliberális gazdasági világrend okozta károk enyhítésében. Az akciócsoport koordinálja az Egyházak Világtanácsa által indított AGAPE folyamatban való részvételt, a teológiai munkát, a felelős gazdálkodás társadalometikai alapelveinek megfogalmazását, a bankokkal, nagyvállalatokkal és civilszervezetekkel való együttműködést.

A Rajnai Egyház nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az oktatásban érvényesítse a zsinati irányelveket, illetve konkrét akciókat indítson a gyülekezetek bevonásával a béketeremtés, klímaváltozás, a tudatos fogyasztói kultúra és a migráció területén.

Az egy héten keresztül ülésező zsinaton plenáris és gyakran éjszakába nyúló bizottsági ülések váltják majd egymást. A zsinat munkáját a szakmai alaposság mellett a testvéri közösség ereje és a zsinati tagok odaadása jellemzi. Ez utóbbit jelzi, hogy a hatnapos zsinatról csupán két tag maradt távol tavaly.
alt
A református identitását fontosnak tartó partneregyházunkkal éppen tavaly novemberben a balatonszárszói zsinati ülésén írt alá hosszú távú együttműködési megállapodást egyházunk, amelynek képviseletében Dr. Huszár Pál főgondnok, a zsinat világi elnöke folytat tárgyalásokat a különböző munkaterületek közötti konkrét együttműködésről. A főgondnok egyben felkérést kapott arra, hogy a meghívott vendégek nevében köszöntse a zsinati tagokat. A Rajnai Zsinat január 10 és 15 között ülésezik.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió