Rengetegen kényszert éreznek arra, hogy beleavatkozzanak, véleményt, sőt ítéletet formáljanak olyasmikről, amikről csak részleges információik vannak, hozzáértésük meg még annyi sincs. Mintha népszavazás döntené el, mi a valóság, s mindenki részt akarna venni rajta. Ez a legfeltűnőbben pedig az általam csak idézőjelesen közösséginek tartott felületeken jelenik meg, de az élet sok más területén is tapasztaljuk, mennyi mindenbe szólnak bele olyanok, akiknek ez nem dolga.
A tábori lelkész nem különbözik a gyülekezetekben szolgáló kollégáitól, mindnyájan hirdetik az evangéliumot és foglalkoznak hittudománnyal. Üres frázisokat pufogtatni ugyanúgy felesleges a szószéken, mint bevetések előtt. Az evangéliumból érkező erőt kell felmutatni itt is, ott is. Sajtos Szilárd alezredest, kiemelt tábori lelkészt kérdeztük szolgálatáról, életéről.
A bűn és a bűntudat, a szégyen és a szorongás mindig része marad a történetünknek. Ahhoz, hogy valóban szembenézzünk mindezzel, és bűnbánatot tudjunk gyakorolni, először szükségünk lenne önmagunk megismerésére. Nemcsak felszínesen, hanem mélységében. A bölcsességhez és a változáshoz vezető út olyan szoros kapu, amelyen – őszintén megvallva – nem akarunk átkelni, hiszen itt szembesülnünk kell saját sötétségünkkel. Siba Balázs írása a Reformátusok Lapjából.