„Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy úgy elkeseredve? Nem érek én többet neked tíz fiúnál?” (1Sám 1,8b) – kérdezi Elkáná hőn szeretett feleségétől, aki már kétségbeesve vágyakozik gyermekre. Az olvasó bizonyára ismeri a bibliai elbeszélést: a meddő, de hitében elszánt asszony imája végül meghallgatásra talál, Anna nemcsak Sámuel, hanem öt további gyermek boldog édesanyja lesz. A gyermekáldásért imádkozó pároknak azonban ezek az örömteli történetek elkeserítők lehetnek: Ábrahám és Sára, Jákób és Ráhel, Zakariás és Erzsébet végül, akár öregkoruk ellenére is, karjaikba vehették közös gyermeküket.
Jézus a hegyi beszédben az akkori kultúrával ellentétes életvitelre hívta a benne hívőket. Ezek után nem meglepő, ha mi magunk is tapasztaljuk a saját bőrünkön, hogy Krisztus követői mindig az árral szemben haladnak. Látszólag nem tartanak lépést a kultúrával, mert az értékrendjük a feje tetejére állt. Köztük a legnagyobb a legkisebb. Inkább odafordítják a másik orcájukat is, mint hogy bosszút álljanak. Jézus követői szeretik ellenségeiket ahelyett, hogy gyűlölnék őket.
– A gömöri bölcsővel több célunk is van. Egyrészt a hagyományok iránti tisztelet felélesztése, életben tartása, aminek része maga a bölcsőhasználat is, illetve a közösségépítés. Isten is így tart minket a kezében, ringatja az embert, néha, amikor kell, megráz. Belém égett a tudat, hogy amiként a baba a bölcsőben, úgy lehetek én a gyermekeimmel, családommal, nemzetemmel Isten őrző, szerető karjaiban. A bölcső maga a védelem – vallja Mudi Róbert berzétei lelkipásztor, aki gyülekezetével együtt karolta fel a vándorbölcső-mozgalmat.