A szlovákiai reformátusok csak feltételekkel csatlakoznak a Magyar Református Egyházhoz

2011. április 21., csütörtök

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház várhatóan a közös alkotmány ratifikációs nyilatkozathoz fűzött – a nemzetközi jog gyakorlatában ismert – fenntartás csatolásával válhat a Magyar Református Egyház (MRE) teljes jogú tagjává. Ha a május 12-14. között ülésező Zsinat elfogadja a javaslatot, akkor a végső döntést a Generális Konvent júniusi plenáris ülése hozhatja meg Temesváron. Erről beszélgettünk Fazekas László püspökkel. 

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház miért két év elteltével kíván csatlakozni a Magyar Református Egyházhoz?


A MRE megalakulása a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház esetében a tisztújítást követő évre esett. Az egyház legfelsőbb vezetését 2008-ban választották meg, de hivatalba lépésének időpontja 2009. január elsejére esett. Az akkori politikai klíma, az egyházunkon belüli tájékozatlanság a MRE alakulásával kapcsolatban, amelynek főleg egyházpolitikai háttere van, és természetesen az egész kérdésnek úgy magyarokat, mint szlovákokat egyformán érzékenyen érintő jellege, arra indította Zsinatunkat, hogy várjunk a csatlakozással.

Mi változott azóta?

Bizonyos mértékig megváltozott a politikai hangulat, de két évvel ezelőtt sem volt és úgy vélem, most sincs kétsége senkinek afelől, hogy magyar reformátusságunkat minden körülmények között vállalni kell. Tavaly júniusban Grand Rapidsben egy szervezetbe tömörült a világ reformátussága. Az egykori Református Világszövetség egyesült a Református Ökumenikus Tanáccsal és létrejött a Református Egyházak Világközössége. Már ezt a tényt is figyelembe véve szégyen lenne, ha a Kárpát-medencében, ahol a reformátusság egy egységes tömböt alkot, nem tudnánk együtt dolgozni. Az együtt munkálkodásnak két év alatt megmutatkoztak a gyümölcsei, amelyek pozitívak és minden református egyházkerület számára előremutatóak. A világ részéről is sokszor elhangzik a kérdés, hogy a keresztyének miért nem egységesek. A MRE egy megélhető egységet szeretne nemcsak láttatni, hanem a valóságban felvállalni, egymást támogatva és segítve. Ebben az egységben helye van mindenkinek.

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház kilenc egyházmegyéje közül kettő szlovák. Milyen feltételekkel csatlakoznak a szlovákiai reformátusok a Magyar Református Egyházhoz?

Előkészítettünk egy ratifikációs csatolmányt. Ebben kimondjuk, hogy a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház szervezeti egységként csatlakozik ugyan a Magyar Református Egyházhoz, de tiszteletben tartva a nemzeti érzések egyenrangúságát és méltóságát, a két szlovákajkú egyházmegye tekintetében a csatlakozás fikciós állapotát tartjuk fenn. Ez azt jelenti, hogy a két szlovák egyházmegyénk és a Magyar Református Egyház között kétoldalú semlegesség jön létre, vagyis a közös alkotmány egyes rendelkezéseinek jogi hatálya nem terjedne ki a két szlovák ajkú egyházmegyére. Az ilyen csatolmány a nemzetközi jog terén is elismert, ezért van lehetőség ezáltal csatlakozni a Magyar Református Egyházhoz.

Kell-e emiatt módosítani a Magyar Református Egyház Alkotmányát?

Amennyiben ezt a csatolmányt az egyházunk Zsinata jóváhagyja, akkor júniusban Temesváron a Magyar Református Egyház Generális Konventjének plénuma elé terjesztjük. Ha ez ott elfogadásra kerül, akkor alá tudjuk írni a Magyar Református Egyház alkotmányát. Az alkotmányt tehát nem kell módosítani, mivel ez a csatolmány elegendő.

reformata.sk

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió