Böjti bibliaismereti verseny a pálhalmai börtönben

2011. március 29., kedd

 

A dunaújváros-pálhalmai börtönben bibliaismereti versenyt tartottak a büntetés-végrehajtási intézmény három alegysége között. A döntőn negyvennégy fogvatartott adott számot igényes bibliai felkészültségéről.

A keresztyénségben a böjti időszak – a húsvét előtti negyven nap, vagy az ádventi időszak – eredetileg arra szolgált, hogy az ünnepre elmélyültebben, a bűnbánat és a megszentelődés útján érkezzenek el a hívek. Békefy Lajos pálhalmai intézeti lelkész elgondolása és kezdeményezése is ebből indult ki: a fogvatartottak az Ige mélyebb megismerésével, tanulmányozásával hasznos tevékenységet végeznek, s tartalmasabbá, színesebbé tehetik napjaikat. 

alt

A sándorházai és bernátkúti férfi, illetve mélykúti női alegységben másfél hónapon keresztül intenzíven tanulmányozták a fogvatartottak Márk evangéliumát, főként az intézeti lelkész vezetésével, néha pedig egy-egy, az Ige ismeretében előbb járó társuk segítette a közös munkát. A három alegységben közel százan vettek részt előkészületekben és negyven kérdést dolgoztak fel.

Március 20-án, böjt második vasárnapján délután tartották a verseny döntőjét a pálhalmai parancsnoki épület kultúrtermében 44 fogvatartott részvételével. A zsűri elnöke Pleszné Antal Ágnes büntetés-végrehajtási (bv) alezredes volt. A versenyzők egyrészt alegységükért, másrészt egyéni helyezésért is versenyeztek. A kérdések között szerepelt például, hogy mi teszi tisztátalanná az embert Isten előtt, hányféle bűnt sorolt fel Jézus, mi nyilvános igehirdetésének négy lényeges üzenete.

alt

A csapatok közötti versenyben a mélykúti női fogvatartottak végeztek az első, Sándorháza csapata a második, a bernátkútiak pedig a harmadik helyen. A csapatok a versenyt köszöntő intézetparancsnoktól, Balázs Péter bv ezredestől és a zsűri elnöknőjétől vehették át a jutalomkönyveket, Bibliákat. A csapatokon belüli legjobb versenyzők között további szóbeli versenyre került sor az első három helyért. Az eseményen fellépett a mélykúti Kodály-kórus, Békefy Lajos intézeti lelkész igemagyarázatot tartott, az alkalom közös imádsággal ért véget.                       

Békefy-Röhrig Klaudia

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió