Európai protestánsok és a Vatikán az egyháztanról egyeztetnek

2011. október 07., péntek

Az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) és a római katolikus egyház az egyháztan kérdéseit érintő tanácskozássorozat elindításában egyezett meg azon a csúcstalálkozón, amelyet a GEKE elnöksége és Kurt Koch kardinális, a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa elnöke Rómában tartott.

A szeptember 28-án tartott protestáns – katolikus csúcstalálkozón mindkét fél megerősítette szándékát, hogy az ekkleziológia kérdéseiben új párbeszédet kezdjenek. A tanácskozássorozat lehetséges témái között szerepel Jézus Krisztus egyházának egysége és az egyház valóságának sokszínűsége közötti kapcsolat alapvető teológiai kérdése éppúgy, mint a keresztyén egyházak szolgálatát érintő aktuális kihívások. Az egyeztetés folyamata akár már a GEKE firenzei nagygyűlésén kezdetét veheti 2012 szeptemberében.

„A római katolikus egyház és a GEKE tagegyházainak szoros együttélésére tekintettel, amely Európa számos országára jellemző, pozitív várakozással nézünk a párbeszéd elébe” – mondta Dr. Thomas Wipf, a GEKE elnöke „az igazi baráti hangulatban zajló megbeszélést” követően.

A GEKE elnöksége és főtitkára Koch kardinálissal tanácskozott„A tanácskozássorozat az első hasonló kezdeményezés a katolikus egyházvezetés és az európai protestáns egyházak közössége között” – emlékeztetett Dr. Michael Bünker főtitkár. „A GEKE korábban már sikeres konzultációkat folytatott ortodox és anglikán egyházakkal, valamint az európai baptista szövetséggel” – idézte fel a főtitkár a hasonló kezdeményezéseket.

A GEKE legutóbbi, budapesti nagygyűlése 2006-ban bízta meg a szervezet tanácsát azzal, hogy keresse a párbeszéd megfelelő formáit a katolikusokkal a GEKE által szorgalmazott ökumené modelljéről.

Az egyházi közösségek közötti és a társadalmon belüli megbékélés előmozdítását elsődleges céljaként megfogalmazó protestáns szervezet firenzei nagygyűlése keretében egy úgynevezett reformnapot is szervez, ahol a tagegyházak bemutatják az elmúlt évtizedben elindított, az egyházi élez megújulását célzó teológiai és gyakorlati kezdeményezéseiket. Egyházunkat Dr. Bölcskei Gusztáv püspök és Dr. Ferencz Árpád lelkész, teológiai tanár képviseli a találkozón, szakértőként pedig Dr. Fazakas Sándor professzor, a GEKE szociáletikai munkacsoportjának állandó tagja kapott meghívást Firenzébe.

Szerző: MRE ZSH Külügyi Iroda, forrás: www.protestantnews.eu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió